Januártól némiképp élénkülhet a fővárosi ingatlanpiac

Az utóbbi két hétben lassul a fővárosi ingatlanpiac, a jövőre csökkenő illetékek miatt láthatóan sokan halasztják 2010-re lakásvásárlásukat - derül ki a Central Home ingatlanforgalmazó cég szerdai közleményéből.

Az adóváltoztatás miatt a korábbitól eltérően alakul a piac: lelassul az ingatlanok cseréje tavaszhoz és őszhöz képest. Az év utolsó hónapjaiban eddig jellemzően erős volt a forgalom, mivel sokan ezzel kerülték el a nyereségadó fizetést. Az idén változott a helyzet, miután jövő januártól az ingatlanok után fizetendő illeték 4 millió forint forgalmi érték fölött 6 százalékról 4 százalékra esik, míg a 4 millió forint alatti ingatlanok után továbbra is 2 százalékot kell befizetni. Egy 10 millió forintos lakás esetében tehát közel 200.000 forinttal csökken majd a befizetendő összeg - ismertetik.

 

Ezért a cég arra számít, hogy januártól újabb lendületet kap a piac. Ugyanakkor Yizhaq Ben Ezra, a Central Home cégvezetője a közleményben arra figyelmeztet: nem biztos, hogy azok járnak jobban, akik elhalasztják a vásárlást. "...a jelenlegi piaci helyzetnek köszönhetően az eladók rugalmasabbak, és az ártárgyalások során akár jóval nagyobb kedvezményt is kialkudhat a lakást vásárló annál, amennyit a jövő év elején kaphatna, valamint amennyit az illetéken nyerhetne".

 

A külföldiek viszont továbbra is távol maradnak a budapesti ingatlanpiactól, ők egyébként is inkább a tavaszi hónapokban vásárolnak aktívan. 2010 tavaszán viszont még csak olyan külföldi, leginkább olasz, és izraeli befektetők várhatóak, akik nagy kockázattal is beszállnak egy-egy lakásba. Azok az átlag külföldi befektetők, akik csak kis kockázattal vállalnak befektetést, várhatóan csak 2-3 év múlva térnek vissza Magyarországra, amikor a magyar bankok alacsony önrésszel igényelhető hitelkonstrukciókat is ajánlanak.

 

A mostani elvárt önrész, illetve a kamat mértéke a külföldi befektetőknek túl magas, így nem éri meg banki segítséggel lakást venni. Erre csak akkor vállalkoznak, ha az ingatlan bérleti díja fedezi a havi törlesztőrészletet. A Central Home ingatlankereskedő franchise rendszerben, 9 irodában kínál Budapesten belvárosi lakásokat. Nemcsak a hazai vásárlókra fókuszál, hanem nemzetközi kiállításokon (Norvégiában, Angliában, Spanyolországban, Írországban, és Észak-Írországban) és egy belfasti irodában is értékesíti, népszerűsíti Magyarország és a budapesti belváros ingatlanjait.

Donald Trump jövő csütörtökön találkozik Hszi Csin-ping kínai elnökkel

Donald Trump amerikai elnök jövő hét csütörtökön találkozik Hszi Csin-ping kínai elnökkel - jelentette be a Fehér Ház csütörtökön.
2025. 10. 24. 05:00
Megosztás:

Egyre rövidebb a banki feketelista 2025-ben

Szeptemberben 654 ezer lakossági mulasztást tartottak nyilván a Központi Hitelinformációs Rendszerben (KHR), ami csaknem tizedével kevesebb a múlt év véginél. Miután egy hiteladósra átlagosan 1,8 szerződés jut, nagyjából 350 ezren lehetnek a banki feketelistán. A BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint viszont minden eszközzel érdemes elkerülni a negatív adóslistát, hiszen az hosszú időre is lehetetlenné teheti az újabb hitelfelvételt.
2025. 10. 24. 04:00
Megosztás:

Extra nyugdíjat kaphat Bárki, ha ezekben az években született!

A magyar nyugdíjrendszer jelenlegi szabályozása – bár nem egyetlen, frissen kihirdetett rendeletben testesül meg – folyamatosan módosul, új intézkedéseket és juttatásokat vezetve be, amelyek komoly hatással vannak a 60 és 89 év közötti korosztályra.
2025. 10. 24. 02:00
Megosztás:

A rendeletet aláírták! 60-89 éves nyugdíjasok készüljetek!

A magyar nyugdíjrendszer aktuális szabályozása – bár nem egyetlen, drámai, újonnan aláírt rendelet formájában – folyamatosan hoz változásokat és juttatásokat, amelyek jelentős mértékben érintik a 60 és 89 év közötti korosztályt.
2025. 10. 24. 01:00
Megosztás:

9 órás iskolakezdés – Itt a bejelentés, senki nem számított erre!

A közoktatásban többször felmerült már az a javaslat, hogy az oktatás reggel nyolc helyett kilenc órakor kezdődjön.
2025. 10. 24. 00:05
Megosztás:

Q4-es árfolyam-előrejelzés: az ETH elérheti a 10 000 dollárt, a SOL az 1 000 dollárt, de ez az új altcoin, a $TAP akár 35-szörözhet – íme, miért

Annak ellenére, hogy a kriptopiac októberben lassú és darabos mozgást mutatott, a kereskedők és elemzők körében ismét kezd visszatérni az optimizmus.
2025. 10. 23. 23:00
Megosztás:

A Bitcoinnak fájni fog, ha nem tudja utolérni az aranyat, az XRP-bikák visszatértek: miért veszítenek mindketten a Digitappal ($TAP) szemben

Az arany végre megremegett. Október 21-én <a href="https://economictimes.indiatimes.com/news/international/us/why-is-gold-down-today-gold-price-crashes-over-5-its-worst-single-day-drop-since-2013-silver-plunges-7/articleshow/124724560.cms?from=mdr" target="_blank">az arany több mint 5%-ot esett, ami a legnagyobb napi visszaesés 2013 óta</a> — mindez hónapokon át tartó kitartó erősödés után. Kriptobefektetők világszerte készülődtek long pozíciók nyitására, mivel az arany mindig előbb indul el, majd nagyjából kilencven nappal később a Bitcoin is lendületbe jön.
2025. 10. 23. 22:00
Megosztás:

Az ukrán elnök azt reméli, hogy az EU mielőbb döntést hoz a zárolt orosz vagyonok felhasználásával kapcsolatban

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön Brüsszelben az uniós tagállamok vezetőinek reményét fejezte ki, hogy az Európai Unió mielőbb politikai döntést hoz egy új, úgynevezett "jóvátételi hitel" elindításáról, amelyet a zárolt orosz vagyonokból finanszíroznának Ukrajna támogatására.
2025. 10. 23. 21:00
Megosztás:

Több hullámban áztató eső érkezik

Az őszi vetésnek nagy szüksége lenne csapadékra, a következő egy hétben pedig több hullámban áztató eső érkezik - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2025. 10. 23. 20:00
Megosztás:

Gyengült a forint csütörtök estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2025. 10. 23. 19:00
Megosztás:

A Renault 6,8 százalékkal növelte negyedéves árbevételét

A francia Renault SA autógyártó 6,8 százalékkal növelte árbevételét a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához képest - áll a cég csütörtöki közleményében.
2025. 10. 23. 18:00
Megosztás:

Kína technológiai függetlenséget és ipari fejlesztéseket ígér következő ötéves tervében

A Kínai Kommunista Párt (KKP) vezetése a 2026 és 2030 közötti időszakra vonatkozó fejlesztési terv előkészítése során többek közt a modern ipari rendszer kiépítését és a tudományos-technológiai önellátás felgyorsítását nevezte meg a következő évek legfontosabb céljai között - jelentette a kínai állami média csütörtökön.
2025. 10. 23. 17:00
Megosztás:

A Waberers stratégiai megállapodást írt alá a kazah KTZ Express-szel

Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett Waberer’s Csoport a KTZ Express-szel, amely a kazah állami vasúttársaság nemzetközi intermodális logisztikai leányvállalata. A megállapodás célja, hogy a felek közös vállalatot hozzanak létre egy, Budapest térségében megvalósuló intermodális terminál, gyűjtőpont fejlesztésére és üzemeltetésére. A terminál a Transzkaszpi Nemzetközi Szállítási Útvonal (másnéven Middle Corridor) – az új Selyemút – európai végpontjaként, logisztikai hubjaként szolgál majd. A fejlesztés mellett a felek abban is megállapodtak, hogy a Kínából Európába irányuló konténerforgalmat közösen bonyolítják le, a Waberer’s Csoport végezheti az Európán belüli vasúti és közúti szállítási feladatokat, míg a KTZ az ázsiai szállítási útvonalakért felelős.
2025. 10. 23. 16:00
Megosztás:

Ökoszisztéma-alapú keretrendszert jelentett be a Visa az AI-vezérelt kereskedelem biztonságosabbá tételére

A Visa bejelentette a Trusted Agent Protocol elindítását, amely alapvető keretrendszert teremt az ügynökalapú kereskedelemhez. A protokoll biztonságos kommunikációt tesz lehetővé a mesterséges intelligenciával működő ügynökök és a kereskedők között a vásárlási folyamat minden szakaszában. Célja, hogy kezelje az AI vezérelt vásárlások egyedi kihívásait, és megteremtse annak lehetőségét, hogy a mesterséges intelligencia a fogyasztók nevében keressen, hasonlítson össze és fizessen – mindezt biztonságosan az ügynökök és a kereskedők között. A Cloudflare-rel közösen fejlesztett protokoll már elérhető a Visa Developer Centerben és a GitHubon.
2025. 10. 23. 15:11
Megosztás:

Hyperliquid milliárdos tervvel robbantaná be a HYPE tokent – új korszak jöhet a decentralizált tőzsdéknél

A decentralizált pénzügyi (DeFi) szektor egyik legmerészebb vállalkozása készülődik: a Hyperliquid, az egyik legdinamikusabban növekvő DEX, most 1 milliárd dolláros tőkebevonásra készül. Az ambiciózus cél: új szintre emelni a HYPE tokent, és hidat képezni az intézményi pénzügyek és a kriptovilág között. Vajon ez lesz az első valóban legitimált decentralizált tőzsde a Wall Street szemében?
2025. 10. 23. 14:00
Megosztás:

Az ipari tápegységek szerepe az energiaellátásban

Elgondolkodtál már azon, hogy mi tartja működésben az ipari berendezéseket? Valószínűleg nem, de ez az az elem, ami nélkül nehéz lenne fenntartani a termelés folytonosságát: az ipari tápegység. Első ránézésre talán kevésbé tűnik fontosnak, mégis mindennek az alapja. Ha egy ilyen eszköz meghibásodik, az jelentős gazdasági következményekkel is járhat.
2025. 10. 23. 13:00
Megosztás:

Új szegmens nyílhat az ingatlanpiacon, tovább bővülhet a kínálat

Véglegesítés előtt áll a kormányrendelet, amely lehetővé teszi, hogy az önkormányzatok helyi rendeletben jelöljék ki, hol kérhető a zártkerti ingatlanok „művelés alól kivett területként” való bejegyzése. A jogszabály-módosítás várhatóan már akár október végén megjelenhet a Magyar Közlönyben, és a kihirdetését követő napon hatályba is léphet. Az Otthon Starttal kombinálva pedig akár új szegmens is nyílhat az ingatlanpiacon..
2025. 10. 23. 12:00
Megosztás:

A csirke lett a világ fehérjeforrása - a vegán hype-nak vége

A világ húsiparának erőviszonyai átrendeződtek – a csirkehús az elmúlt évtized nyertese lett. A kölni ANUGA élelmiszeripari szakkiállításról hazatérve Bárány László, a Master Good ügyvezető-tulajdonosa arról beszélt, hogy a baromfiágazat az elkövetkező tíz évben legalább 25 százalékkal fog növekedni, és ma már egyértelmű: a csirke lett a világ fehérjeforrása. A vegán hype-nak vége, a fogyasztók köszönték, nem kértek belőle.
2025. 10. 23. 11:00
Megosztás:

Bódis László: tovább dinamizálják a hazai startup ökoszisztémát

Október 22-ével elindították az innovációs és startup rendezvényeket támogató program harmadik szakaszát - jelentette be Bódis László, a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) vezérigazgatója szerdán a közösségi oldalára feltöltött videóüzenetben.
2025. 10. 23. 10:00
Megosztás:

Gyengült a forint csütörtök reggelre

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 10. 23. 09:00
Megosztás: