Japán - Öngólt lőhet gazdaságpolitikájával az LDP

A vasárnapi választásokon elsöprő győzelmet arató ellenzéki Liberális Demokrata Párt (LDP) közberuházásokkal és a jegybank agresszív monetáris lépésekre kényszerítésével akarja kirángatni a recesszióból Japánt - ezzel azonban céljaival ellentétes hatást érhet el.

Múlt heti adatok szerint a világ harmadik legnagyobb gazdasága négy év alatt harmadszor süllyedt recesszióba, így nem csoda, hogy Abe Sindzó LDP-vezér a kampány során a gazdasági témákat helyezte előtérbe, és a jelenleginél határozottabb és agresszív lépéseket ígért. A piacok úgy tűnik, hisznek Abének, aki a tartósan magas árfolyamával az exportőröket sújtó jen gyengítését és - sajtóértesülések szerint 10 ezer milliárd jenes - gazdaságélénkítő csomagot ígért: a választás óta a tokiói tőzsde szárnyal, a jen jelentősen gyengült. Ennek ellenére elemzők szerint Abe tervei komoly veszélyeket hordoznak.

 

Az új kormány a gazdaságélénkítést hitelből kívánja fedezni: az LDP közölte, "újjáépítési kötvényeket" bocsátanak ki - növelve az így is világrekord, a GDP 235 százalékára rúgó államadósságot. Japánt egyelőre nem fenyegeti az európaihoz hasonló adósságválság: a kötvények döntő többsége belföldi befektetők kezében van, a papírok kamatai pedig az egy százalékot sem érik el. Azonban a hosszú távú kilátások korántsem rózsásak.

 

Az államkötvények legfőbb vásárlói hagyományosan a nyugdíjalapok, de ezek a közelmúltban a világháború utáni baby boom generáció visszavonulásával elkezdtek túladni a papírokon. Emellett a tradicionálisan exportorientált ország folyó fizetési mérlegét a globális kereslet csökkenése, a japán termelők versenyképességének romlása és az atomerőművek leállítása óta megugrott energiahordozó-import miatt a korábbi hatalmas többlet helyett egyre nagyobb deficit jellemzi, szűkítve a belső finanszírozási lehetőségeket.

 

Ennek hatása, ha mérsékelten is, már érezhető: idénre az államadósság 8,3 százaléka került külföldiek kezébe, ami még messze nem veszélyes szint, de az arány egyre növekszik - többek között azért is, mert Európában még mindig bizonytalanabb a helyzet, mint Japánban. Ez azonban vélhetően csak időleges: a baj mértékét jellemzi, hogy a kormány immár három éve több hitelt vesz fel, mint amennyi pénzt adókból beszed, a központi kiadások negyede pedig törlesztésre megy el. Az agresszív inflációs célkitűzés is visszaüthet. Abe kedden arra szólította fel Sirakava Maszaaki jegybankelnököt, hogy az intézmény a jelenlegi egy- helyett kétszázalékos inflációs célt határozzon meg, de ez az állampapírpiacon nemkívánatos folyamatokhoz vezethet.

 

A japán kötvények nominális kamata többek között azért ilyen alacsony, mert a deflációs várakozások fényében a reálhozam a három százalékot is elérheti. Az infláció esetleges felpörgetése így a kamatokat is felhajthatja - márpedig a kormány korábbi felmérése szerint 3 százalékos szint mellett már csődbe menne az ország. Továbbá ez a hosszú távú kötvényekkel rendelkező bankokat gyors - és a pénzügyi rendszert alapjaiban megbolygató - kiárusításra sarkallhatja.

 

Sirakava ellenzi az LDP terveit, amelyek többek között negatív alapkamatot és a jegybank közvetlen kötvényvásárlását is tartalmazzák. Azt hangoztatta: monetáris eszközök helyett strukturális reformokkal kell kezelni Japán gondjait, mivel a már két évtizede alkalmazott pénzügyi lazítás és központi költekezés eddig is képtelen volt rendbe tenni a szigetország gazdaságát, a többletlikviditás pedig a hitelezés fellendítése helyett a bankok számláin hever.

 

Az egyik fő gond a japán gazdaság kettőssége: míg az exportipar számos szektorban továbbra is a világ élvonalába tartozik, addig az erősen védett belső piacra termelők alacsony hatékonysággal működnek. Közgazdászok szerint a japán gazdaság megnyitása jelentheti a gyógyírt, és Tokió jelenleg három regionális szabadkereskedelmi egyezményhez is fontolgatja a csatlakozást, miközben az Európai Unióval is tárgyalásokba kezdett.

 

Az ipari lobbi, a Keidanren elkerülhetetlennek tartja a protekcionizmus feladását, de ezt megakadályozhatja a mezőgazdasági szektor ellenkezése. Az LDP-hez sok szálon kötődő JA mezőgazdasági szervezet szerint a kisbirtokon, alacsony hatékonysággal termelő japán gazdák többsége csődbe menne a vámok lebontása esetén. A gazdák lobbierejét növeli, hogy a választási rendszer a rurális területek javára torzít, emelve politikai súlyukat.

 

Szintén komoly gond a demográfiai helyzet: a munkaképes korúak száma folyamatosan csökken, míg a nyugdíjkiadások tarthatatlanul emelkednek. Egyesek szerint a nők munkaerő-piaci részvételének növelése jelentheti a rövid távú megoldást, de egy felmérés szerint a japánok fele szerint a nőknek otthon van a helyük. Eközben Japán a világ egyik legdrákóibb bevándorlási törvényével rendelkezik, amit a munkaerőhiány ellenére nemrég tovább szigorítottak.

 

Tovább rontja a kilátásokat, hogy a nacionalistának tartott Abe hatalomra jutásával vélhetően nem oldódnak meg Japán és Kína feszültségei, amelyek miatt az elmúlt hónapokban japán cégek súlyos veszteségeket szenvedtek el legfőbb exportpiacukon. Abe a recesszióra hivatkozva az LDP által is megszavazott áfaemelés eltörlését is felvetette, amely bár valóban megakadályozná a belső fogyasztás esetleges visszaesését, egyúttal az államháztartás egyensúlyba hozását is megnehezítené.

 

Az LDP eltökéltnek látszik aziránt, hogy monetáris eszközökhöz folyamodjon, és a Reuters értesülései szerint e nézet a jegybankban is egyre erősebb: a monetáris tanács egyes tagjai 100 ezer milliárd jenes "big banggel" akarják berúgni a gazdaság motorját. A párt, ha kell, erővel fogja keresztülverni terveit. Abe közölte: Sirakava megbízatásának áprilisi lejárta után "vele egyetértő" elnököt nevez ki az intézmény élére, ha pedig ez sem segít, megvonja a jegybank - csak 1998-ban megszerzett - függetlenségét. (MTI)


Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás:

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban: az illegális határátlépések száma az elmúlt két évben több mint felére csökkent, az idei első fél évben pedig további több mint egyharmados visszaesést regisztráltak - közölte az Európai Bizottság pénteken, a második éves migrációkezelési ciklus elindításakor.
2026. 11. 06. 23:00
Megosztás:

Visszapattant a kiskereskedelem szeptemberben

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi kiskereskedelmi forgalmi adatokat. A kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumenindexe 4,3 százalékos éves növekedést mutatott, meghaladva a várt 3,5 százalék körüli értéket.
2026. 11. 06. 22:00
Megosztás:

A kedvezőtlen nemzetközi hangulat begyűrűzött a budapesti tőzsdére is

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására csökkenéssel zárt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) - mondta az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek. A BÉT részvényindexe, a BUX 1030,39 pontos, 0,71 százalékos csökkenéssel, 143 453,78 ponton zárt pénteken.
2026. 11. 06. 21:00
Megosztás:

Folytatódik a burkolatfelújítás az M0-son és az M7-esen

Újabb ütemben folytatódnak a burkolatjavítások az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. pénteken az MTI-t.
2026. 11. 06. 20:00
Megosztás: