Japán visszatérne az atomenergiához

A japán kormány vasárnap megkezdte a hazai közvélemény puhítását azért, hogy az ország ismét használhassa az atomenergiát, több mint három évvel a fukushimai atomerőmű földrengés és szökőár okozta katasztrófája után.

Japán visszatérne az atomenergiához

„Igen kockázatos lenne lemondani az atomenergiáról. Fukushima óta az ásványi üzemanyagok importja 3600 milliárd jenre (15 milliárd euró), azaz naponta 10 milliárd jenre nőtt” - mondta egy tévévitában az új japán gazdasági, kereskedelmi és ipari miniszter, Obucsi Juko.

 

„Egyesek azt mondják, jól megvagyunk atomerőművek nélkül. A valóságban azonban régi hőerőműveket nyüvünk kapacitásuk végső határáig rettenetes költséggel, és ez nem biztonságos” - tette hozzá.

 

A fukushimai katasztrófa után leállították a japán atomerőműveket. Addig ezek adták a japán energiafelhasználás egyharmadát. Jelenleg Japán az energiaszükségletének csak a 6 százalékát termeli. Ezért - gyakorlatilag az atomenergia elhagyása miatt - az áram 20 százalékkal drágult a háztartások számára, és 30 százalékkal a vállalatok számára - érvelt a miniszter, hozzátéve, hogy az atomerőműveket megfelelő, új biztonsági szabványok alapján kellene majd újraindítani.

 

Obucsi Juko egy korábbi japán miniszterelnök leánya. Megfigyelők szerint miniszteri kinevezésével a mostani japán kormányfő nemcsak a női kormánytagok számát akarta növelni, hanem arra is figyelt, hogy a negyvenéves családanya - két gyermek anyja - másoknál bizonyára jobban tudja meggyőzni honfitársait az atomenergia előnyeiről.

 

Az új biztonsági szabványok alapján két reaktor nemrég működési engedélyt kapott Japán délnyugati részén, a szendaji atomerőműben. Az engedély kiadását széleskörű társadalmi vita előzte meg, de reaktorokat még nem indították újra. (MTI)


Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

Az olaj ára nagyot emelkedett, Kínában (állítólag) nincs új Covid fertőzés

A WTI a soron következő, októberi határidőre 66 dollárig emelkedett. A hírek szerint Kínában nem találtak új Covid fertőzést az elmúlt napokban, ami jót tett a piacnak, ráadásul az ázsiai országban kezd az élet teljesen visszatérni a korábbi kerékvágásba.
2021. 08. 24. 13:00
Megosztás:

Nőtt a kínai távközlési szektor bevétele

Jelentősen nőtt a kínai távközlési szektor bevétele az idei első hét hónapban - közölte a kínai ipari és informatikai minisztérium.
2021. 08. 23. 12:00
Megosztás:

Hitelt vesz föl az Opus a Titász megvásárlásához

Az Opus Energy Kft. 50 milliárd forint hitelt vesz föl az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. (Titász) megvásárlásához - olvasható a tulajdonos Opus Global Nyrt. közleményében, amelyet szombaton tettek közzé a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2021. 08. 21. 19:00
Megosztás:

Az Északi Áramlat-2 már idén szállíthat gázt

A még épülő Északi Áramlat-2 gázvezeték a várakozások szerint már az idén 5,6 millió köbméter gázt szállíthat Németországba - közölte csütörtökön a Gazprom orosz gázipari vállalat.
2021. 08. 20. 01:00
Megosztás:

A válság előtti szint felett a német villamosipari export

Az év első felében maga mögött hagyta a koronavírus-válságot a német villamosipari és elektrotechnikai ágazat, amelynek exportja elérte a válság előtti szintet.
2021. 08. 19. 12:00
Megosztás:

Megszűnt a legnagyobb hongkongi tüntetéseket szervező szövetség

Bejelentette feloszlását vasárnap a legnagyobb hongkongi tüntetéseket megszervező jogvédő ernyőszervezet, a Civil Human Rights Front (CHRF) - jelentette internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
2021. 08. 16. 08:00
Megosztás:

Így változott a benzin és gázolaj ára pár év alatt - ábrán mutatjuk

95-ös oktánszámú, ólommentes autóbenzin és a gázolaj, havi, országos fogyasztói átlagára, forint/liter
2021. 08. 15. 14:00
Megosztás:

A kínai kikötő lezárás újabb gondokat okozhat

A világ harmadik legforgalmasabb kikötőjében, a Ningbo-Zhoushan-ban határozatlan időre lezárták egy egyik terminált.
2021. 08. 14. 00:05
Megosztás:

Gazdaság szabályozási tervet készített Kína

Kína kiadott egy ötéves gazdaság szabályozási tervet, ami a kulcsfontosságú iparágak szélesebb körű szabályozásának átfogó kereteként fog szolgálni.
2021. 08. 13. 22:00
Megosztás:

Gazdasági lassulást okoz a delta variáns

Ázsiában magukhoz tértek a piacok, hiszen Japánban a Nikkei 225 közel 0,6%-ot emelkedett, Kínában a Shanghai Composite index 0,2%-kal került feljebb, míg a Hang Seng index 0,3%-ot emelkedett.
2021. 08. 11. 14:00
Megosztás:

Idén is túljelentkezés volt a megújuló energiaforrásból termelt áram támogatására kiírt pályázaton

Az idei METÁR-tenderen is jelentős, mintegy három és félszeres volt a túljelentkezés, a pályázók 1009 gigawattórára (GWh) igényeltek támogatást a kiosztható 300 GWh-val szemben - tájékoztatta a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) hétfőn az MTI-t.
2021. 08. 10. 18:00
Megosztás:

Egyre gyorsabban terjed a vírus Ázsiában

Ázsiában a piacok emelkednek, annak ellenére, hogy a vírus delta variánsának a terjedése egyre gyorsabb és egyre nagyobb aggodalmat okoz. A japán Nikkei 225 index 0,3%-kal emelkedik, a kínai Shanghai Composite index 0,4%-kal, illetve a Hang Seng index pedig 0,8%-kal kereskedik feljebb.
2021. 08. 10. 16:00
Megosztás:

Kialudt a láng, véget ért a nyári olimpia

A tokiói Olimpiai Stadionban rendezett vasárnapi záróünnepségen kialudt a láng, ezzel véget ért a XXXII. nyári olimpia a japán fővárosban.
2021. 08. 08. 21:00
Megosztás:

A japánok is úgy gondolják, hogy sikeresek vagyunk a járvánnyal szemben

Magyarország a harmadik a Nikkei japán gazdasági napilap listáján, amely a világ 120 országát rangsorolja aszerint, hogy hol mennyire sikeres a koronavírus-járvány kezelése.
2021. 08. 07. 21:00
Megosztás:

Gyorsított ütemben haladt a hazai földgázbetárolás

A magyar piacon gyorsított ütemben halad a földgázbetárolás, a tavaly júniusi mennyiség kétszerese került idén a tárolókba, miközben szinte egész Európa le van maradva - tájékoztatott csütörtökön a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH).
2021. 08. 05. 17:00
Megosztás:

Nem csak nálunk drágul az áram

A növekvő kereslet, az emelkedő költségek és az alacsony szélerőművi termelés miatt júniusban folytatódott a villamos energia árának emelkedése mind az európai, mind a belföldi piacokon - derül ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) júniusi piacmonitoring riportjából
2021. 08. 04. 16:00
Megosztás:

Új mélyponton a 10 éves kínai állampapír hozama

A 10 éves kínai állampapír hozama már hetedik hete megállás nélkül csökken, és tegnap újabb 52 hetes mélypontra esett.
2021. 08. 03. 15:00
Megosztás:

Újabb szélerőművet vesz a MET Csoport Bulgáriában

A svájci központú energiavállalat, a MET Csoport 100 százalékos részesedést szerez egy 60 megawattos szélerőműben Bulgáriában, miután részvény-adásvételi megállapodást írt alá a Grupo Enhol spanyol cégcsoporttal. A tranzakció fontos lépés a MET megújuló stratégiájának megvalósításában, amelynek célja 2023-ig 500 MW-os megújuló energiaportfóliót létrehozni Kelet-Közép-Európában – a mostani felvásárlással a MET bulgáriai szélparkkapacitása 102 MW-ra bővül.
2021. 08. 02. 18:00
Megosztás: