Javulhat az egészségügy helyzete

A magyar gazdaság jó teljesítményének köszönhetően megkezdődhetett az egészségügy felzárkóztatása - hangoztatta a nemzetgazdasági miniszter kedden Budapesten, a III. kerületi Szent Margit-rendelőintézet tüdőgondozó állomása új tüdőszűrő berendezésének átadásán.

Javulhat az egészségügy helyzete

Varga Mihály úgy fogalmazott, évtizedek lemaradását kell behozni, az elmúlt években azonban sok olyan intézkedés történt, amely az egészségügy felzárkóztatását segíti. A miniszter, aki a II. és III. kerület országgyűlési képviselője is, hozzátette: a gazdaság növekedése teret ad arra, hogy többet tudjanak költeni az egészségügyre, oktatásra, közbiztonságra vagy a határvédelemre.
   
Az egészségügyet kiemelve azt mondta, 2010 után 500 milliárd forintot fordítottak a vidéki kórházak megújítására, a következő években pedig 700 milliárd forintot fordítanak a főváros és Pest megye egészségügyi ellátásának fejlesztésére az Egészséges Budapest Program keretében.
    

Varga Mihály hozzátette, az egészségügy legfontosabb elemét ugyanakkor az abban dolgozók adják, ezért a kormány törekszik arra, hogy megbecsülje az orvosok és ápolók munkáját. Jelezte, hogy 2010 óta 400 milliárd forinttal többet fordítottak az egészségügyben dolgozók béremelésére, szemben a 2010 előtti időszakkal, amikor 600 milliárd forint értékben történt forráskivonás az ágazatból.


Milyen lenne a helyes vérnyomás érték az én koromban?   


A miniszter emlékeztetett, 2016-ban egy újabb többéves, 97 ezer munkavállalót érintő béremelési programot indított a kormány. Ennek részeként tavaly bruttó 12 százalékos alapbéremelésben részesültek a szakdolgozók, míg a szakorvosok fizetése az elmúlt két évben 207 ezer forinttal nőtt - ismertette. Ezenkívül - fűzte hozzá - az idén novemberben esedékes újabb 8 százalékos béremelést előrehozták január 1-jére.
   
"Még nem dőlhetünk hátra", hiszen évtizedek lemaradását kell behozni, de a magyar gazdaság jó teljesítményének köszönhetően megkezdődhetett az egészségügyi ágazat felzárkóztatása - mondta Varga Mihály.
 

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A betéti kamatok általában 1% alatti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 2,5% (KSH, 2017. szept.). Így az Ön pénze reálértéken romlik.

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen ügyfél Ön?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Információ: Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény törvényben foglaltak alapján személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu a Személyes adatok védelméről és biztonságáról szóló adatvédelmi szabályzatában leírtak szerint kezelje és adataimat továbbítsa a Partnereink menüpontban felsorolt szolgáltató partnerei részére további egyeztetés, tájékoztatás céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.
 
Bús Balázs (Fidesz-KDNP), Óbuda-Békásmegyer polgármestere az átadáson azt mondta, a mellkasszűrő berendezés cseréje már időszerű volt, hiszen az előző gép 1980 óta működött, állapota nagyon leromlott volt.
    

Az új, korszerű röntgengép beüzemeléséhez minimális átalakítást kellett végezni az épületen, ez és a kapcsolódó informatikai fejlesztés költsége 3,5 millió forint volt; a berendezés 26,8 millió forintba került, amit az önkormányzat saját erőből vásárolt.
  
Farkas Anna, a Szent Margit-rendelőintézet ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy az önkormányzat és a Szent Margit-kórház összefogásával számos egészségügyi fejlesztés valósult meg a III. kerületben. A legjelentősebb beruházás ezek közül, hogy 5,5 milliárd forint kormányzati és önkormányzati forrásból teljesen megújulhat a kerületi járóbeteg-szakellátás - közölte.

Milyen bajra milyen gyógynövény a jó?

Hozzászólások

Hogyan alakul az építőipari termelés? - ábrán mutatjuk

volumenindex, előző év azonos időszaka egyenlő 100
2018. 06. 24. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Orvosi rendelőt újítottak fel Kaposszekcsőn

Felújított orvosi rendelőt és védőnői szolgálati helyiséget adtak át szombaton a Tolna megyei Kaposszekcsőn. Az épületet a Terület-és Településfejlesztési Operatív Program 59 millió forintos támogatásával korszerűsítették.
2018. 06. 24. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A hazai kiskereskedelem volumene - egy ábrán

A kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumenindexe (előző év azonos időszaka=100)
2018. 06. 24. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így nyerhettél az ötös lottón

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 25. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2018. 06. 24. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megfejtették, mi áll az Alzheimer-kór hátterében

A herpeszvírusok állhatnak az Alzheimer-kór hátterében egy új amerikai kutatás szerint.
2018. 06. 24. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Novák Katalin: Családi szakma a vasutasoké

Igazi családi szakma a vasutasoké, a MÁV Zrt. pedig egy igazán családbarát munkahely - mondta a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár pénteken egy budapesti játszóházban tartott sajtótájékoztatóján.
2018. 06. 23. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Red Bull Air Race hozzájárul a magyar turizmus sikeréhez

A Red Bull Air Race világbajnokság budapesti futama 2004 óta a turizmus és Magyarország turisztikai országmárkája szempontjából is jelentős hasznot hoz az országnak - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) pénteken az MTI-vel.
2018. 06. 23. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hazánk a világ tizenötödik legbiztonságosabb állama

A polgárőrség munkája nélkül nem lehetne Magyarország a világ tizenötödik legbiztonságosabb országa - mondta a belügyminiszter a XXIV. Országos Polgárőr Nap és a VII. Országos Polgárőr Lovas Szemle megnyitóünnepségén Baján.
2018. 06. 23. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megkezdődött az idei Múzeumok éjszakája

Megkezdődött szombaton Budapesten az Aquincumi Múzeumban a Múzeumok éjszakája programsorozat, amelyen országszerte kiállításokkal, koncertekkel, interaktív játékokkal, rendhagyó tárlatvezetésekkel, színházi és táncprodukciókkal is várják az intézmények a látogatókat.
2018. 06. 23. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ilyen időjárásra számíthatunk

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:
2018. 06. 23. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent a különbség a legkisebb és a legnagyobb keresetűek fizetése között

Csath Magdolna közgazdász szerint némi kiegyenlítődést tapasztaltak a béreknél: csökkent a különbség a legkisebb és a legnagyobb keresetűek fizetése között.
2018. 06. 23. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Cross FM néven indulhat új rádió Budapesten

A jelenleg használaton kívüli Budapest 98,6 MHz-en indulhat új körzeti közösségi rádió Cross FM néven, miután a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Manna Vision Media Kft. ajánlatát nyilvánította nyertesnek eheti ülésén. Napokon belül véleményezhetők lesznek a 90,9 MHz és a 99,5 MHz fővárosi frekvenciák pályázati felhívásainak tervezetei. A testület túl hangos reklámok miatt bírságot szabott ki két kereskedelmi televízió szolgáltatójára.
2018. 06. 23. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Milliárdos beruházás Hajdúszoboszlón

Saját és európai uniós forrásból csaknem kétmilliárd forint értékű beruházás valósul meg az idén Hajdúszoboszlón - közölte a fürdőváros polgármestere az MTI-vel.
2018. 06. 23. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mit lehet tudni az Alzheimer-kórról? Ábrán mutatjuk!

Alzheimer-kór: a felejtés betegsége; a betegség lefolyása; lefolyás az agyban, az agy érintett régiói, ismertető ábra
2018. 06. 23. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ma van a Múzeumok éjszakája

Ma van a Múzeumok éjszakája, amelyen országszerte 400 intézmény csaknem kétezer programja közül válogathatnak az érdeklődők.
2018. 06. 23. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyar-német kapcsolatokról írt egy német hírportál

A Spiegel Online független német hírportál a magyar és a német kormány kapcsolatának alakulásáról közölt írást.
2018. 06. 23. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A karrierváltás sikere programozóként garantált

Nem csillapodik a kereslet a megfelelően képzett junior programozók iránt a Codecool saját tapasztalatai szerint. Az eddig álláshoz juttatott kétszáz Codecool tanuló kezdőfizetésének elemzéséből úgy tűnik, hogy kielégíthetetlen a munkaadói oldal felvevőképessége. Még a tavaly végzettekénél is jobb fizetési feltételekkel helyezkedtek el a legutóbb kifutott végzős diákjai.
2018. 06. 23. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Átadták az ország harmadik Anyák Háza kórtermeit

Átadták az ország harmadik Anyák Háza kórtermeit a kisvárdai Felső-Szabolcsi Kórházban pénteken. A gyógyintézmény az Essity Hungary Kft., a Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Bethesda Kórház Alapítvány pályázatán nyert el ötmillió forintot a gyermekosztály "mamaszobáinak" felújítására.
2018. 06. 23. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

19 millió forintra bírságolták a Gránit Bankot

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 19 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki a Gránit Bankra, a 2015. december 31-től 2018. május 22-ig tartó időszakban feltárt kisebb hitelkockázat-kezelési, adatszolgáltatási, vállalatirányítási és számviteli problémák miatt, és a jegybank a jogsértések megszüntetésére is kötelezte a pénzintézetet - közölte az MNB pénteken az MTI-vel.
2018. 06. 23. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyi a minimálbér hazánkban - egy ábrán

a bruttó minimálbér összege Magyarországon, az adott év január 1-jén érvényes minimálbérek (Ft/hó
2018. 06. 23. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás