Mire ez a nagy öröm? - Jelentős rally az USA piacokon

Jelentős emelkedéssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde vezető mutatói. Július eleje óta először fordult elő, hogy az iránymutató indexek magasabban zártak pénteken, mint egy héttel korábban. Az előző hét pénteki záróértékéhez képest a Dow 4,9, az S&P 6, a Nasdaq pedig 7,6 százalékos pluszban áll most.

A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 166,36 ponttal, azaz 1,45 százalékkal 11.644,49 pontra emelkedett. Az S and P 500-as mutató 20,92 ponttal, vagyis 1,74 százalékkal 1224,58 pontra növekedett. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 47,61 ponttal, azaz 1,82 százalékkal erősödött, és 2667,85 ponton fejezte be a nap

 

Az amerikai internetes óriás Google részvényei 5,8 százalékkal erősödtek azt követően, hogy a társaság a várakozásokat jóval meghaladó harmadik negyedévi eredményeket közölt. A vállalat 2,730 milliárd dolláros adózás utáni nyereséget könyvelt el a harmadik negyedévben, ami 26 százalékkal több az előző év hasonló időszakához viszonyítva. A Google közlése szerint a szeptember 30-ával zárult negyedévben a nettó profit részvényenként elérte a 9,72 dollárt, csaknem egy egész dollárral haladva meg az elemzők várakozásait.

 

Az Apple 2,2 százalékkal erősödött, miután bejelentette, a péntektől kapható új, 4S típusjelzésű iPhone telefonjából 4 millió darabnál is többet adhat el a hétvégén.

 

Kedvező gazdasági képet mutat az amerikai kiskereskedelmi forgalom is. Az amerikai kereskedelmi minisztérium pénteki tájékoztatása szerint az Egyesült Államokban havi szinten 1,1 százalékkal nőtt szeptemberben a kiskereskedelmi forgalom, az augusztusi felülvizsgált 0,3 százalékos bővülés után. Elemzők 0,8 százalékos bővülésre számítottak. A gépjármű-értékesítés nélkül számolt forgalom 0,6 százalékkal nőtt az augusztusi 0,5 százalékos emelkedés után.

 

A befektetői hangulaton azonban némileg rontott, hogy a Thomson Reuters és a Michigani Egyetem közös fogyasztóihangulat-indexének október közepi értéke a várakozásokat alulmúlta. A fogyasztói hangulatot jelző átfogó hóközi index 57,5 pontra esett a szeptember végi 59,4 pontról. A jelenlegi helyzet megítélésének almutatója 73,8 pontra mérséklődött a hó végi 74,9 pontról, a fogyasztói várakozásokat jelző almutató pedig 47,0 pontra - több mint 30 éves mélypontra - csökkent a szeptemberi hó végi 49,4 pontról.

 

"Alapvetően dichotómia van a piacon. Általánosan nagyon rossz a helyzet, de a vállalati jelentési szezon elkezdődött, és pozitív eredményeket látunk a technológiai cégeknél" - értékelt Jenkins Marshall, a Knight Capital igazgatója.

Enyhültek a geopolitikai kockázatokkal kapcsolatos globális üzleti félelmek

5Mérséklődtek a geopolitikai kockázatok keltette aggályok a globális üzleti szektorban, és különösen markánsan enyhültek a közel-keleti konfliktus újbóli fellángolásával kapcsolatos üzleti félelmek az egyik legtekintélyesebb pénzügyi-gazdasági elemzőműhely, az Oxford Economics hétfőn Londonban ismertetett friss befektetői felmérése szerint.
2025. 11. 11. 04:00
Megosztás:

Egyedülálló módon 2,5 százalékra csökkentek a Kisfaludy Turisztikai Hitelközpont hitelkamatai

Még kedvezőbb, 2,5%-os fix éves kamattal kínálja hiteleit a Kisfaludy Turisztikai Hitelközpont. Ezzel a turisztikai szolgáltatók számára érhetőek el a legalacsonyabb kamatozású hitelek Magyarországon, a legkedvezőbb feltételekkel. A turisztikai finanszírozás megújítása az egész ágazat dinamikus fejlődéséhez hozzájárul.
2025. 11. 11. 03:00
Megosztás:

Szlovénia és Olaszország korszerűsíti a határon átnyúló villamosenergia-vezetékeket

A szlovén Eles és az olasz Terna villamosenergiahálózat-üzemeltető vállalatok képviselői hétfőn megállapodást írtak alá a két ország hálózatát összekötő távvezetékek felújításáról. A 250 millió euró összértékű beruházásból a szlovén fél 90 millió eurót vállal, a projekt befejezését pedig 2031-re tervezik.
2025. 11. 11. 02:30
Megosztás:

Új elemekkel bővült a Hungarikumok Gyűjteménye és a Magyar Értéktár

A Hungarikum Bizottság döntése szerint két új érték került be a Hungarikumok Gyűjteményébe, a magyar nyereg és a Pető-módszeren alapuló Konduktív Pedagógia Rendszer - jelentette be Nagy István agrárminiszter a tárca hétfői tájékoztatása szerint.
2025. 11. 11. 02:00
Megosztás:

MNB: együttműködési megállapodást írt alá Varga Mihály a koreai jegybank elnökével

Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke bázeli útja során partnerségi megállapodást írt alá a Koreai Nemzeti Bank elnökével, az egyezmény lehetőséget teremt a jegybankok közötti tudásmegosztásra és közös kutatásokra, elsősorban a digitális pénzügyi innovációk területén - közölte a jegybank hétfőn az MTI-vel.
2025. 11. 11. 01:30
Megosztás:

Ha így füstöl a kéményed, azonnal hívj szakembert!

A kémény füstje nem csak füst – sokszor vészjelzés. Ha fával vagy szénnel fűtesz, a kéményből felszálló füst színe, sűrűsége és iránya sokat elárul a fűtési rendszer állapotáról.
2025. 11. 11. 01:00
Megosztás:

Magyarország és Észak-Rajna-Vesztfália gazdasági együttműködése stratégiai jelentőségű

Sok érdekazonosság fennáll Magyarország és Észak-Rajna-Vesztfália között, mint például a kontinens versenyképességének megőrzése, amihez azonban az Európai Unió politikai működésének reformjára van szükség - közölte Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfőn Düsseldorfban.
2025. 11. 11. 00:30
Megosztás:

A Bitcoin valós értéke 170 000 dollár – állítja a JPMorgan: De az elemzők szerint a $TAP valós értéke akár 100-szoros is lehet

A világ egyik legnagyobb bankja, a JPMorgan merész új célárat határozott meg a Bitcoin számára.
2025. 11. 10. 23:30
Megosztás:

Stratégiai Bitcoin-vásárlás: Rekordközeli árfolyamon csapott le újabb 487 BTC-re a világ legnagyobb kripto-kincstára

A Bitcoin-vásárlási láz nem csillapodik a vállalati szektorban – különösen nem a Strategy Inc. háza táján. A Michael Saylor vezette cég újabb, közel 50 millió dollár értékű BTC-beszerzést jelentett be, amivel már több mint 641 ezer Bitcoinnal rendelkezik. A lépés újabb fontos állomás a vállalat hosszú távú kriptostratégiájában, miközben 2025-ös hozamai is kiemelkedők.
2025. 11. 10. 22:30
Megosztás:

4 legjobb altcoin, amit most érdemes megvenni – ezek akár 10-szeresen is túlteljesíthetik a Solanát ($SOL) ebben a ciklusban

Nem titok, hogy a Solana korábban az egyik legjobb altcoinnak számított a piacon. Ahogy azonban a Solana fejlődött és növekedett, bekerült a top 5 kriptovaluta közé, így mára túlságosan nagy lett ahhoz, hogy 10-szeres vagy annál nagyobb hozamot biztosítson.
2025. 11. 10. 22:00
Megosztás:

Idén 30. alkalommal indította el adventi adománygyűjtését az Ökumenikus Segélyszervezet

Idén 30. alkalommal indította el hagyományos adventi adománygyűjtését a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet hétfőn; a rendezvényen ismert önkéntesek, munkatársak, illetve vállalati partnerek képviselői segítettek a gyűjtés jelképévé vált mézeskalács szívek díszítésében.
2025. 11. 10. 21:30
Megosztás:

Bitcoin eladási hullám: az Economist szerint a kamu Satoshi Nakamoto száll ki a BTC-ből

Árnyak a Bitcoin mögött: az Economist gazdasági elemzője szerint „kamuszemély” Satoshi titokban adja el BTC-it.
2025. 11. 10. 21:00
Megosztás:

Legfontosabb kriptós előértékesítések 2025-ben: Miért okosabb választás a $TAP, mint a „Solana mémcoinok”

A mémcoinok azért vonzóak a befektetők számára, mert néhány nap alatt robbanásszerű hozamokat kínálhatnak. A Solana hálózatán percenként jelennek meg új mémcoinok, amelyek közül némelyik egyetlen éjszaka alatt több ezer százalékkal is kilőhet. Ez a vírusos vonzerő – amelyet a közösségi média hype és a mémalapú közösségek generálnak – sok befektetőt arra késztet, hogy a mémcoinokat tekintse a legígéretesebb altcoinoknak, amelyek életre szóló vagyonhoz vezethetnek.
2025. 11. 10. 20:30
Megosztás:

Magyarul is megjelent és ingyenesen hozzáférhető a controlling terület egyik alapműve

Magyar egyetemi hallgatók is tanulhatnak már a külföldön 15 kiadást megélt Controlling című könyvből, ráadásul a Péter Horváth Stiftung (Horváth Péter Alapítvány) jóvoltából ingyen juthatnak hozzá.
2025. 11. 10. 20:00
Megosztás:

Váltás a cégtulajdonosok között: az Y generáció lett a magyar vállalkozások új motorja

A rendszerváltás után alapított cégek alapítói tömegesen adják át a helyüket: az X generáció stabil, de már visszavonulóban van, az Y pedig átvette a kezdeményezést. Az új alapítások közel felét már a 30–40-es korosztály indítja, miközben a Z generáció is belépett a vállalkozói térbe.
2025. 11. 10. 19:30
Megosztás:

Magasabb szerves árbevétel-növekedés a harmadik negyedévben – jelentős volumenbővülés mindkét üzletágnál

A Henkel jelentős árbevétel-növekedést ért el 2025 harmadik negyedévének továbbra is kihívásokkal teli piaci környezetében – a gyengélkedő ipari kereslet és a világszerte visszafogott fogyasztói hangulat ellenére. A vállalatcsoport árbevétele mintegy 5,1 milliárd eurót tett ki, ami 1,4 százalékos szerves növekedésnek felel meg. A csoportszintű bővülést elsősorban az értékesítési volumen kedvező alakulása és a stabil árak támogatták.
2025. 11. 10. 19:00
Megosztás:

Új üzleti központ születik Magyarországon – miért tart most mindenki Debrecen felé?

Miközben a hazai vállalkozások többsége még mindig Budapest központúságában gondolkodik, egyre több szereplő látja meg a növekedés lehetőségét a keleti régiókban is. A közel négy évtizede működő, teljesen magyar tulajdonú OMIKRON Informatika Kft. most Debrecenben nyitott irodát, hangsúlyozva, hogy a régiós jelenlét nem csupán operatív kérdés, hanem hosszú távú üzleti stratégia is lehet.
2025. 11. 10. 18:30
Megosztás:

Parajd - Meghosszabbították a veszélyhelyzetet

Újabb 30 nappal meghosszabbította a sóbánya elárasztása miatt május elején bevezetett veszélyhelyzetet az erdélyi Parajdon a helyi vészhelyzeti bizottság - közölte hétfőn a Hargita megyei prefektusi hivatal.
2025. 11. 10. 18:00
Megosztás:

Új csúcsot dönthetnek az amerikai befektetések Magyarországon

Idén történelmi csúcsra emelkednek az amerikai beruházások Magyarországon, ezen a héten újabb egyesült államokbeli cég fejlesztéséről számolhat be a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség - tájékoztatta a szervezet az MTI-t hétfőn.
2025. 11. 10. 17:00
Megosztás:

Az Egyesült Államokban mintegy már másfél ezer légi járatot töröltek

Az Egyesült Államokban már mintegy másfél ezer légi járatot töröltek helyi idő szerint a hétfő reggeli órákban, a légiirányítók hiánya miatt, ami a kormányzati leállás következménye.
2025. 11. 10. 16:30
Megosztás: