Jelentősen csökkentette növekedési előrejelzését az orosz jegybank

Az orosz jegybank rontotta a gazdasági növekedésre vonatkozó várakozását hétfőn közzétett prognózisában.

Eszerint idén az eddig várt 0,4 százalék helyett 0,3 százalékkal bővülhet a hazai össztermék (GDP), jövőre stagnálhat az orosz gazdaság, 2016-ban pedig 0,1 százalékkal növekedhet. A jegybank szerint 2017-ben várható a gazdaság élénkülése, a GDP 1,6 százalékkal gyarapodhat az importhelyettesítő termelés fejlődésének és az orosz export versenyképessége javulásának köszönhetően - derül ki az Interfax orosz hírügynökség által ismertetett előrejelzésből. A jegybank alapforgatókönyve szerint az Urals típusú nyersolaj hordónkénti (159 liter) átlagára jövőre 95 dollár, 2016-ban 94 dollár, 2017-ben pedig 92 dollár lesz.

 

Az előző, október végén közölt prognózisban a jegybank még 104,8, 103,1, illetve 102,5 rubellel számolt. Bár kicsi az esélye annak a vészforgatókönyvnek, hogy a kőolaj hordónkénti ára jövőre 60 dollárra esik, ebben az esetben az orosz gazdaság 3,5-4 százalékkal eshet vissza. Az alapforgatókönyvben a központi bank azzal számol, hogy az Oroszországot sújtó nyugati szankciók 2017 végéig fennmaradnak. Az inflációt illetően a korábbi 4,5-5 százalék helyett jövőre 6,2-6,4 százalékos pénzromlást vár a jegybank, 2016-ban 4,9-5,3, 2017-ben pedig 4-4,6 százalék lehet az infláció. Az előre nem látható faktorok hatása miatt jegybanki eszközökkel lehetetlen volt idén megakadályozni az árak meredek emelkedését.

 

Az idei infláció több mint 8 százalékos mértékéből 3,5 százalékpontot tesz ki az előre nem látható külső, valamint a nem monetáris faktorok hatása. Mindazonáltal a kamatemelések korlátozták a pénzromlás ütemének felgyorsulását és a rubel gyengülését - mutatott rá a jegybank. A központ bank emelte a tőkekivonás nagyságára vonatkozó prognózisát is: így az eddig várt 90 milliárd helyett immár 128 milliárd dollárra számít. Jövőre 99 milliárd, 2016-ban 60 milliárd, 2018-ban pedig 38 milliárd dolláros tőkekivonás várható. A jegybank kiemelte, hogy a tömeges tőkekivonás hátterében "sajátos tényezők" állnak.

 

Az ukrán válság és az Oroszországot sújtó nyugati szankciók következményeként jelentősen romlottak a külső finanszírozás feltételei, azaz Oroszország előtt gyakorlatilag bezárultak a külső tőkepiacok az idei év második felében. A gazdaságfejlesztési minisztérium továbbra is 100 milliárd dolláros nagyságrendű tőkekivonásra számít az idén, a pénzügyminisztérium pedig valamivel több mint 90 milliárd dollárra. A jegybank megítélése szerint a pénzügyi stabilitást a rubel árfolyamának olyan típusú alakulása fenyegeti, amely tartós leértékelési várakozásokat idézhet elő, a külföldi valuták iránt erős keresletet válthat ki és jelentősen ronthatja a hitelintézetek és vállalatok pénzügyi szilárdságát.   (MTI)

Több mint ezer cég érdeklődött a Demján Sándor Tőkeprogram után

Több mint ezer cég érdeklődött a Demján Sándor Tőkeprogram után - hangzott el pénteken a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Tarcalon az iconFESZT 2.0 gazdaságpolitikai konferencián.
2025. 06. 22. 04:00
Megosztás:

Extrém alacsony kisvizek jellemezték a tavaszt

Idén tavasszal nemcsak, hogy elmaradtak az éghajlatunkra jellemző tavaszi árhullámok, de kifejezetten alacsony mederteltségek jellemezték a vízfolyásokat - írta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) a honlapján közölt tanulmányban.
2025. 06. 22. 03:00
Megosztás:

Putyin szerint az orosz gazdaság a legnagyobb Európában

Európában az első, a világon a negyedik helyet foglalja el Oroszország a gazdaság mérete tekintetében - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum pénteki plenáris ülésén.
2025. 06. 22. 02:00
Megosztás:

Nyugdíjváltozás! A nyugdíjasoktól is levonnák az adót és a járulékokat!

Már a nyugdíjasoktól is vonnának adót és járulékot Magyarországon? Ilyen módon alakulhat át a nyugdíjrendszer!
2025. 06. 22. 01:00
Megosztás:

A legjobb kriptovaluták a Bitcoin történelmi mérföldköve után

Annak ellenére, hogy a rövid távú grafikon fokozott volatilitást mutat, a Bitcoin nemrég egy jelentős mérföldkövet lépett át. A világ legnagyobb kriptovalutája már több, mint 40 napja tartja a 100.000 dollár feletti szintet. Ez azért olyan jelentős mérföldkő, mert a múltban a 100 ezer dolláros szint áttörése után a Bitcoin rendszerint néhány napon belül ismét csökkenésbe kezdett.
2025. 06. 22. 00:01
Megosztás:

MÁV: bővülnek és egységesülnek az utastájékoztató térképek, online adatbázisok

Az elmúlt időszak több változása indokolttá teszi, hogy újabb információval bővüljenek és egységessé váljanak a MÁV-csoport valós idejű járatinformációkat megjelenítő térképei - tudatta a MÁV-csoport szombaton a honlapján.
2025. 06. 21. 23:00
Megosztás:

NAV: magasabb összegű családi kedvezmény július 1-jétől

Ötven százalékkal magasabb összegben vehetik igénybe a családok 2025. július 1-jétől a családi kedvezményt. Az emelés automatikus, teendőjük csak azoknak van, akik az adóelőleg-nyilatkozatban összegszerűen, és nem a gyermekek száma szerint kérték a kedvezményt - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2025. 06. 21. 21:00
Megosztás:

4%-ot esett a Cardano (ADA), de a frissítés új reményt hozhat

A Cardano ADA tokenje szombaton látványos esést produkált, miközben a kereskedési volumen kiugróan megemelkedett. A rövid távú technikai gyengeség ellenére a közösség figyelme már a közelgő Leios frissítésre összpontosul, amely forradalmasíthatja a hálózat működését. De vajon elég ez ahhoz, hogy visszafordítsa az árfolyam zuhanását?
2025. 06. 21. 20:00
Megosztás:

Magyar katonaorvos a NATO vezető egészségügyi tisztségében

Vekszler Péter személyében ismét magyar katonaorvos kerül a NATO egyik legmagasabb szintű egészségügyi vezetői beosztásába. Június 21-től három éven keresztül látja el a magyar orvos a NATO Szövetséges Erők Európai Főparancsnoksága (SHAPE) egészségügyi főnöki feladatait, külszolgálatának ideje alatt dandártábornoki rendfokozatban - tudatta a Honvédelmi Minisztérium szombaton az MTI-vel.
2025. 06. 21. 18:00
Megosztás:

Vasárnap erős UV-B sugárzás várható

Vasárnap figyelmeztetési kritériumot meghaladó, nagyon erős UV-B sugárzás várható az ország valamennyi régiójában - tudatta a HungaroMet Nonprofit Zrt. szombaton az MTI-vel.
2025. 06. 21. 16:00
Megosztás:

Vakáció: Siófok toronymagasan vezeti a belföldi nyári toplistát

Siófok vezeti a Szallas.hu 2025-ös nyári időszakra szóló belföldi foglalási toplistáját, közel két és félszer annyi foglalással, mint a második helyezett Budapest. A Balaton térsége a legkeresettebb régió, a foglalások harmadával, míg az apartman legkelendőbb szállástípus. A vendégek többsége két éjszakára foglalt szállást nyárra, a foglalások közel háromnegyede nem haladja meg a 170 ezer forintot.
2025. 06. 21. 15:00
Megosztás:

Megbízhatóan olcsó a Szigeten: új helyen várja az ALDI üzlet és Grill Zóna a fesztiválon

Az ALDI idén is részt vesz a Gyerekszigeten és a Sziget Fesztiválon. A gyerekeket az ALDI KIDS standján egy mini-ALDI, játékok és ügyességi feladatok. A Szigetre kilátogatók új helyen találják a bolti árakon kínált választékával kitelepülő ALDI-t. A fesztiválbolt melletti Grill Zónában az áruházban vásárolt grilltermékeket idén is ingyenesen készre sütik.
2025. 06. 21. 14:00
Megosztás:

1300 milliárd eurót veszített az Európai Unió az orosz gázszállítás csökkenése miatt

Elérték az 1300 milliárd eurót az európai gazdaságnak az orosz gázellátás csökkentése miatti veszteségei - jelentette ki Kirill Dmitrijev, az orosz elnöknek a külföldi országokkal való beruházási és gazdasági együttműködésért felelős különmegbízottja a TASZSZ hírügynökségnek pénteken Szentpéterváron nyilatkozva.
2025. 06. 21. 12:00
Megosztás:

Új pályázati felhívással segíti az agrártárca a tanyán élőket

Az Agrárminisztérium új, 15 milliárd forint keretösszegű pályázattal támogatja a tanyák fejlesztését - jelentette be Nagy István tárcavezető közösségi oldalán.
2025. 06. 21. 11:00
Megosztás:

Idén is rekordot dönthet a megkötött utasbiztosítások száma

A biztosítók beszámolói alapján egy jó utasbiztosítás akár több tízmillió forintos kiadástól is megkímélheti az utazókat. Bővül is szépen az üzletág: az idei év első negyedévében 10 százalékos növekedést mértek az utasbiztosításoknál az előző évhez képest, és hasonlóan eredményes évre számítanak a biztosítók is - írja közleményében a Bank360.
2025. 06. 21. 10:00
Megosztás:

Két, egyenként 1000 MW-os blokk is épül Üzbegisztánban

2025. június 20-án, a szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum alkalmából a Roszatom állami vállalat és az Üzbég Köztársaság kormánya által felügyelt Üzatom atomenergia-fejlesztési ügynökség megállapodást kötött arról, hogy a kis moduláris reaktorokkal (SMR) Üzbegisztánban épülő atomerőművön kívül egy nagy teljesítményű atomerőmű építésének lehetőségét is tanulmányozzák. A vonatkozó egyezményt Alekszej Lihacsov, a Roszatom állami atomenergia-ipari vállalat vezérigazgatója és Azim Ahmedkhadzhaev, az Üzatom igazgatója írta alá.
2025. 06. 21. 09:00
Megosztás:

Allergia vagy intolerancia: mi a különbség? Mit tehet a labor?

Az élelmiszerek forgalmazásakor döntő szerep jut a laboratóriumi vizsgálatoknak, és legalább ennyire fontos a megfelelő jelölés is. A nemrég lezajlott Hungalimentaria Konferencián és kiállításon az Eurofins szakértő választ adott a legfontosabb kérdésekre az élelmiszerallergénekkel és a laboratóriumi tesztekkel kapcsolatban.
2025. 06. 21. 08:00
Megosztás:

Az eddiginél óvatosabb létszámbővítéssel számolnak a hazai munkáltatók a következő hónapokban

A magyar cégek összességében kismértékű létszámnövekedést terveznek 2025 harmadik negyedévére: ebben az időszakban a hazai munkáltatók 28 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerőkeretét, miközben csökkentést 23 százalékuk jelez előre – derül ki a Manpower Magyarország frissen közzétett Munkaerőpiaci Előrejelzéséből.
2025. 06. 21. 07:00
Megosztás:

A nyár robbantja be igazán a személyi kölcsön piacot

Egy friss banki felmérés szerint a megkérdezettek mindössze 2 százaléka finanszírozná banki hitelből a nyaralását, illetve 1 százalék kérne barátoktól, családtagoktól kölcsönt ilyen célra. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint ennek némileg ellentmond, hogy az MNB statisztikái alapján rendszerint a nyári hónapok valamelyike jelenti darabszámban a csúcsot a személyi hiteleknél.
2025. 06. 21. 06:00
Megosztás:

Idén a 2022-es rekord aszályos évvel futjuk a versenyt

Néhány napja, június 17-én volt a szárazság világnapja – de ez nem ünnep, hanem figyelmeztetés. A világnap célja, hogy a figyelmet az elsivatagosodására irányítsa, ahogyan ezáltal a talaj állapotának romlására és a termőföldek kimerülésére is. Másrészt azért sem örülhetünk, mert a HungaroMet aktuális heti jelentése is egyértelmű: az idei aszály itthon egyre csak fokozódik. Rövid elemzésükben az ELTE Meteorológiai Tanszékének kutatói (Szabó Péter, Kis Anna és Pongrácz Rita) azt mutatják be, hogy az aszály szempontjából mennyire extrém az idei nyárkezdet.
2025. 06. 21. 05:00
Megosztás: