Az idén látszólag javul a gazdaság növekedése, egyensúlya

Az idén a magyar gazdaság növekedése és egyensúlya látszólag jelentősen javul, a tervezett államháztartási konszolidáció 2012-ben megvalósulhat, de ennek elérésében a strukturális változtatások a most deklaráltnál várhatóan sokkal kisebb szerepet fognak játszani - véli a GKI Gazdaságkutató Zrt.

A gazdaságkutató intézet szerint erre a piacok és a nemzetközi szervezetek valószínűleg kedvezőtlenül reagálnak, aminek hatásai már az idén is jelentkezhetnek. A GKI megjegyzi: az EU-nak átadott konvergenciaprogram a javulás tartóssá válását ígéri, s a program pénzpiaci fogadtatása egyelőre kedvező. A magyar gazdaság 2011-ben 2,5 százalék körüli ütemben növekszik. A gyorsulás jelentős a tavalyi 1,2 százalékhoz képest, és mintegy 0,7 százalékponttal nagyobb az EU várható idei átlagánál.

 

A 2010-hez viszonyított gyorsulás azonban szinte teljes egészében a mezőgazdaságból (az időjárásnak köszönhetően) származik, mivel a tavalyi növekedést mintegy 0,5 százalékponttal lehúzta az agrárszektor 15 százalékos visszaesése, miközben az idén átlagos időjárás esetén hasonló mértékben emelni fogja a növekedés ütemét. Régiós összehasonlításban az idén várhatóan csak Románia és Szlovénia dinamikája lesz alacsonyabb a magyarnál. A gazdasági növekedés bázisa az agráriumon kívül csak kissé szélesedik. A húzóerő az ipari export marad. A belföldi kereslet visszaesése véget ér, de érdemi bővülés még nem várható.

 

Az építőiparban az idén hatodik évébe lépő visszaesés valószínűleg csak a második félévben vált minimális növekedésbe. A kereskedelemben az első hónapok stagnálása után némi bővülés valószínű, leginkább az autóértékesítésben és a tartós cikkeknél. A szolgáltató ágazatok csak nagyon szerényen fejlődnek - írja a GKI. A gazdaságkutató szerint a belföldi beruházási és fogyasztói kereslet alig emelkedik. Az adóváltozások összességében növelik a vállalatok költségeit, a fogyasztóknál pedig az alsó- és középrétegek vásárlóereje nem vagy alig nő, gyakran kifejezetten csökken.

 

Az államháztartásban bejelentett 250 milliárd forintos zárolás ugyancsak csökkenti a belső keresletet. Egyelőre a hitelezés is szigorodik. Az Új Széchenyi Terv lassú beindulása, az EU-támogatások kifizetésének és odaítélésének lassú újraindulása a beruházási keresletet korlátozza. Az előreláthatóság és átláthatóság folyamatos romlása és a külföldellenes kommunikáció gátolja az újabb külföldi tőkebefektetéseket. Mindezek miatt a beruházások csak minimálisan növekednek. Néhány nagy autóipari beruházástól eltekintve a visszaesés lesz jellemző - írja a GKI. A reálkeresetek összességében 2 százalék körül, a versenyszférában 2,5 százalékkal, a közszférában mintegy 1 százalékkal nőnek.

 

A GKI szerint a szürkejövedelmek arányának növekedését valószínűsíti az elvárt bér megszűnése, az alacsony jövedelműek foglalkoztatásának költségesebbé válása és a magán-nyugdíjpénztárak ellehetetlenítése. Végeredményben a lakosság reáljövedelme (a magán-nyugdíjpénztárak reálhozamának kifizetésével együtt) 2 százalék körüli mértékben emelkedik. A jövedelmi differenciálódás fokozódik. A háztartások vásárolt fogyasztása csak 1,5 százalékkal nő. Egyrészt a hiteltörlesztési terhek magasak, s a bizonytalan jövő is tartalékképzésre ösztönöz. Másrészt a hitelfelvételi szándék és lehetőség egyaránt korlátozott - mutat rá a GKI.

 

Az ESA módszertan szerint nem a költségvetési törvényben szereplő 2,94 százalékos deficitet kell 2011-re kimutatni, mivel a magán-nyugdíjpénztárakból átjövő vagyon egészét 2011. évi tőkejövedelemként kell elszámolni. Rontani fogja viszont az idei egyenleget a MÁV és a BKV tervezett adósságkonszolidációja, egyes PPP-konstrukcióban megvalósult létesítmények kivásárlása, esetleg némi önkormányzati adósság átvállalása. Mindez végül 2 százalék körüli többletet valószínűsít 2011-re.

 

A GKI szerint a nyugdíjvagyon terhére történő egyszeri költekezés méretét jelzi, hogy e vagyon nélkül az államháztartás hiánya a GDP 7 százaléka körül lenne. A túlzottdeficit-eljárás, illetve az úgynevezett tavaszi gazdaságpolitikai szemeszter keretében viszont elsősorban az egyszeri tételek nélküli strukturális hiányt fogják értékelni, ami a hivatalos számítások szerint is emelkedik 2011-ben.

 

A GKI szerint a Széll Kálmán Terv és a konvergenciaprogram helyes irányú fordulatot tartalmaz, ezek alapján a 2012. évi államháztartási hiánycél elérése valószínű. Ugyanakkor ennek eszközei - a szakmai programok kidolgozatlansága és a társadalmi elfogadottság bizonytalansága miatt - még jelentősen változhatnak, a strukturális átalakulás szerepe a most deklaráltnál várhatóan sokkal kisebb lesz. Emiatt az év során a külföldi megítélés, és ezzel a forint árfolyama, ingadozhat - írja a GKI. (MTI)


Itt a következmény: jövőre az átutalások 80 százaléka illetékmentessé válik

A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását. A magánszemélyek ezzel a 150 ezer forint feletti utalásnál 450 forintot spórolnak. Miközben az egyedi forintátutalások közel 55 százaléka a háztartásokhoz köthető, ezek a forgalom teljes összegének csak mintegy 4 százalékát adják.
2026. 11. 04. 12:00
Megosztás:

A Triumph törökbálinti központját vásárolta meg a Gestor

A Gestor Csoport megvásárolta a Triumph International törökbálinti logisztikai és irodaközpontját, és hosszú távú, 10 éves bérleti szerződést kötött a vállalattal. A svájci fehérneműgyártó a mintegy 3300 négyzetméteres ingatlanban bérlőként folytatja működését.
2026. 11. 04. 11:30
Megosztás:

Milliárdos forgalom a stabilcoin-kártyákon: hová kerül a pénzünk?

Egy érintés a terminálnál, jóváhagyott fizetés a telefonon: a stabilcoin-kártyák használata hétköznapi élménynek tűnik. A háttérben azonban digitális dollárok, devizaváltások, fedezetek és pénzügyi közvetítők összetett rendszere dolgozik.
2026. 11. 04. 11:00
Megosztás:

Az erős makrogazdasági adatok tolták felfelé az amerikai hozamokat kedden

A munkaerőpiaci adatok és a kedvező gyártói megrendelések egyaránt az amerikai gazdaság erejét mutatták, ami a hozamok emelkedésének irányába hatott.
2026. 11. 04. 10:30
Megosztás:

Makrogazdasági szempontból csendes napon csúsztak lejjebb a nyugat-európai indexek

A hétfői emelkedést követően tegnap lefelé vették az irányt a vezető nyugat-európai indexek. A STOXX 600 0,6%-kal, a DAX és a CAC 40 0,4%-kal, az FTSE 100 1,1%-kal csökkent.
2026. 11. 04. 10:00
Megosztás:

Zcash az élen, PUMP a nyomában: öt kriptó, öt történet a rali mögött

Tíz százalék feletti ugrás, egymilliárd dollárt meghaladó forgalom, közelgő hálózati frissítés és bevételből finanszírozott tokenvásárlások: izgalmas mezőnyt hozott a kriptopiac nyerteseinek legfrissebb listája. A Zcash, a Pump.fun, a LayerZero, az SPX6900 és a Venice Token emelkedése azonban öt különböző történetet takar — és nem mindegyik mögött található friss, bizonyítható híresemény.
2026. 11. 04. 09:30
Megosztás:

Jelentős demokrata győzelem látszik a reggeli órákban

A félidős választási eredményekre várva kedden is vegyesen zártak az amerikai indexek. A Nasdaq Composite 0,8%-kal, az S&P 500 pedig 0,4%-kal emelkedett, miközben a Dow Jones 0,4%-kal gyengült.
2026. 11. 04. 09:00
Megosztás:

Trump kész együttműködni a demokratákkal

Donald Trump amerikai elnök kész elfogadni a keddi félidős választások eredményét, és együttműködni a demokratákkal - jelentette a Reuters hírügynökség az elnök a The New York Times című lapnak adott keddi interjúja alapján.
2026. 11. 04. 08:30
Megosztás:

A pedagógusok szerint elmarad a béremelés mértéke a kampányban ígértektől

Emelkedik az oktatásra fordítandó összeg a jövő évi költségvetés tervezete szerint, de a nevelést-oktatást közvetlenül segítő dolgozók béremelésének mértéke elmarad attól, amit a választási kampányban ígért a Tisza Párt - nyilatkozta Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke az MTI-nek.
2026. 11. 04. 07:30
Megosztás:

Ismét nő a madárinfluenza kockázata: kiemelten fontos a járványvédelem

A vadmadarak őszi vonulásával fokozódik a madárinfluenza baromfiállományokba történő behurcolásának kockázata, amit a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriumában egyre több pozitív vadmadár minta is jelez. A Nébih felhívja valamennyi baromfitartó figyelmét, hogy a járványvédelmi előírásokat az ország teljes területén szigorúan és következetesen be kell tartani, a magas kockázatúnak minősített járásokban pedig további szigorúbb intézkedések is érvényben vannak.
2026. 11. 04. 07:00
Megosztás:

Jövő augusztusban indulhat a termelés az új orosházi chipsgyárban

Jövő augusztusban a tervek szerint elindul a termelés az új orosházi chipsgyárban, az első évben 40 ezer tonna burgonya- és legfeljebb tízezer tonna kukoricachipset állítanak elő - nyilatkozta az MTI-nek a török Dogus Cay vállalkozás igazgatótanácsának tagja kedden Orosházán.
2026. 11. 04. 06:30
Megosztás:

Még több uniós támogatás érkezhetne Magyarországra

Hivatalba lépése óta a kormány rendkívül jelentős előrelépéseket tett hazánk társadalmi, gazdasági és környezeti állapotának javítása érdekében. A további előrelépést is megkönnyítené, ha Magyarország is támogatná az ETS2 bevezetését, amely a közlekedésre és az épületfűtésre is kiterjesztené a szén-dioxid-kibocsátás árazását. Erre hívta fel Magyar Péter miniszterelnök figyelmét öt hazai civil szervezet.
2026. 11. 04. 06:00
Megosztás:

December 24-e munkaszüneti nap lett - mi lesz az ünnepi forgalommal?

Nem kell attól tartani, hogy december 24. munkaszüneti nappá nyilvánítása bármilyen kiesést okozna az ünnepi forgalomban - közölte az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) kedden az MTI-vel arra reagálva, hogy már idén munkaszüneti nap lesz december 24., miután az Országgyűlés egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát.
2026. 11. 04. 05:30
Megosztás:

Ki tartsa el a magyar nyugdíjasokat? Országos kutatási eredmények

A magyar felnőttek véleménye szerint az egyénnek éppúgy felelőssége, hogy gondoskodjon nyugdíjas éveiről, mint az államnak. Sokak szerint az idősek gyermekeire, unokáira is komoly feladat hárul, viszont csak kevesen számítanak arra, hogy saját utódaik anyagilag fogják segíteni őket. A Pénztárszövetség friss, országos kutatásából az is kiderül, hogy nőtt a nyugdíjcélú előtakarékoskodók aránya, viszont a magyarok fele továbbra is aggodalommal gondol időskori anyagi helyzetére.
2026. 11. 04. 05:00
Megosztás:

Az árrésstop várható kivezetése csak az első lépés: a hazai zöldség-gyümölcs ágazat számára az áfacsökkentés is kulcskérdés

Az árrésstop várható kivezetése, a kiskereskedelmi különadó változása és a plázastop esetleges feloldása együttesen alakíthatja át a magyar élelmiszer-kiskereskedelmet. Ezek az intézkedések a hazai termelőkre és beszállítókra is hatással lesznek: bár az árrésstop megszüntetése hozzájárul a normál versenypiaci működéshez, a hazai tulajdonú üzletláncok további nehézségekkel szembesülhetnek. A DélKerTÉSZ szerint a hazai zöldség-gyümölcs ágazat versenyképességének erősítéséhez az áfacsökkentésre is szükség lenne.
2026. 11. 04. 04:30
Megosztás:

Az Otthon Start már lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik

Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.
2026. 11. 04. 04:00
Megosztás:

Nyakunkon a válság? Mit tegyünk az Unióban?

Az Európai Bizottság új iránymutatásokat mutatott be kedden, amelyek a testület közlése szerint rövid távon - legalább az első 72 órában -, de hosszú távon is segítenék a lakosság felkészülését válságokra és vészhelyzetekre.
2026. 11. 04. 03:30
Megosztás:

A kínai autómárkák leigázzák az európai piacokat

A kínai autómárkák 2019-ben még mindössze 0,1 százalékot képviseltek az európai új személyautók piacán, míg 2026-ban már 8 százalékos piaci részesedést értek el, ami hét év alatt nyolcvanszoros növekedést jelent.
2026. 11. 04. 03:00
Megosztás:

Keleti-déli versenytársak is nyernek a közútra terelt áruforgalommal

Miközben a hazai vállalatoknak egyre nehezebb versenyben kell helytállniuk, a vasútról közútra terelődő áruforgalom nagy részét Magyarországtól keletre-délre működő fuvarozók szerzik meg. A közelgő vasúti felújítások további forgalmat terelhetnek el, ha a beruházók és a pályaműködtetők nem készítik fel időben a kerülő útvonalakat. A logisztikai piac meghatározó szereplői szerint a magyar cégek helyzetén a különböző szállítási módok összehangolása és a szolgáltatások fejlesztése javíthatna. Erről a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ), a CT4EU és az UIRR közös rendezvényén, a 6. Közép-Európai Intermodális Konferencia záró kerekasztalán beszéltek.
2026. 11. 04. 02:00
Megosztás:

Óriási lottónyereményt bukott el egy férfi, mert lekéste a beváltási határidőt

Több mint 11 millió jüanos (mintegy 540 millió forintos) lottónyereményét veszítette el egy kínai férfi, mert két nappal lekéste a beváltási határidőt. A férfi hiába fordult bírósághoz, keresetét elutasították, és több mint 88 ezer jüan (mintegy 4,3 millió forint) perköltséget is fizetnie kellett - jelentette a kínai állami média.
2026. 11. 04. 01:30
Megosztás: