Jól jártak a csehek - olcsóbb lett a mobiltelefonálás

Átlagban tíz százalékkal csökkentek a mobiltelefon-hívások árai a tavalyi év második felében éves szinten Csehországban - jelentette be Pavel Dvorák, a Cseh Telekommunikációs Hivatal (CTÚ) igazgatója egy szakmai konferencián kedden Prágában.

"Az egyperces hívás átlagára 2,51 korona volt" - közölte Dvorák. Leszögezte: nem az egyes mobilszolgáltatók katalógusaiban szereplő árakról, hanem a hívások valódi árairól van szó. Szerinte a cégeknek az egyperces hívás átlagban 23 százalékkal volt olcsóbb, mint 2010 második felében.

 

A lakossági átlagár percenként 2,94 korona volt. A CTU kimutatásából kitűnik, hogy 2007 óta, tehát az utóbbi öt év alatt majdnem kétharmaddal estek vissza a mobiltelefon-hívások átlagos árai Csehországban. Bár a CTÚ-t rengeteg bírálat éri, hogy Csehországban jóval drágább a mobiltelefon-hívás, mint más európai országokban, Dvorák szerint az Európai Bizottság által vezetett statisztikák egyértelműen azt jelzik, hogy a csehországi árak nagyjából megfelelnek az európai átlagnak. Csehországban jelenleg három mobilszolgáltató működik.

 

A legnagyobbnak, a T-Mobile-nak, amely a német Deutsche Telekom csoport tagja, tavaly nyolc százalékkal 26,84 milliárd koronára csökkentek éves összehasonlításban a bevételei. A társaság közlése szerint a visszaesés mögött alapvetően a mobilszolgáltatások árának csökkenése áll. A T-Mobile ügyfeleinek száma a tavalyi évben két százalékkal 5,38 millióra esett vissza, de a cég így is megtartotta csehországi piacvezető szerepét.

 

A másik legnagyobb mobilszolgáltató, a spanyol tulajdonban lévő Telefónica CR csoportba tartozó O2 társaság bevételei tavaly éves szinten 8,6 százalékkal csökkentek, és 26,13 milliárd koronát tettek ki. Az O2 előfizetőinek száma 103 ezerrel emelkedett, s elérte a 4,94 milliót. A harmadik, a legkisebb mobilszolgáltató társaság a brit többségi tulajdonban lévő Vodafone ügyfeleinek száma 139 ezerrel 3,31 millióra emelkedett. Tavalyi gazdasági eredményeit a Vodafone egyelőre nem hozta nyilvánosságra. Csehország területének több mint 80 százalékán már működik a 3G hálózat. (MTI)

Üzemeket zár be Németországban az amerikai Dow vegyipari konszern

A magas működési költségek és a csökkenő kereslet miatt üzemeket zár be Németországban az amerikai Dow Inc. vegyipari konszern.
2025. 07. 07. 21:30
Megosztás:

Együttműködési megállapodást kötött az MKIK és a NAV

Együttműködési megállapodást kötött hétfőn a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a megállapodás célja a vállalkozások működési feltételeinek javítása és az üzleti környezet átláthatóságának erősítése - közölte a NAV hétfőn az MTI-vel.
2025. 07. 07. 21:00
Megosztás:

Lefelé korrigált a kiskereskedelem májusban

A KSH ma reggel tette közzé a kiskereskedelmi forgalom májusi adatait. Kisebb negatív meglepetést okozott, hogy havi szinten lefelé korrigált az adat: az áprilisi 2 százalékos bővülést 1,3 százalékos visszaesés követte. Így az éves növekedés is a vártnál nagyobb lassulást mutatott.
2025. 07. 07. 20:00
Megosztás:

Áttörés!? Az amerikai SEC zöld utat adhat a kriptovaluta ETF-eknek

Az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyelete (SEC) végre megmozdult – új iránymutatása nemcsak a régóta várt kripto ETF-ek előtt nyithatja meg az utat, hanem az egész szektor szabályozásának új szakaszát is elindíthatja. Solana, XRP, sőt, még Trump nevével fémjelzett mémcoin is a sorban áll – de vajon tényleg közeledik a piac áttörése?
2025. 07. 07. 19:00
Megosztás:

Forró helyzet az építőiparban: a klímaváltozás már a betonba is beépül

A nyári kánikula nemcsak a hőérzetünket tolja a határokig, hanem az építőipar fizikai és technológiai tűréshatárát is. Ma már egyre többször kell trópusi forrósággal számolni, ami a legalapvetőbb feladatokat is megnehezíti. Hogyan alakítja át az építőipart a klímaváltozás?
2025. 07. 07. 18:30
Megosztás:

Magyarország felett dübörög a forgalom

Magyarország felett dübörög a forgalom; a hétvégén először haladta meg a magyar légtérben a repülők szám a 4070-et, ami abszolút csúcsot jelent - mondta a léginavigációs szolgáltatásokat ellátó HungaroControl Zrt. vezérigazgatója hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
2025. 07. 07. 18:00
Megosztás:

Musk politizál, a Tesla zuhan

Az elektromos autógyártó árfolyama több, mint 6%-ot esett a tőzsdenyitás előtti órákban.
2025. 07. 07. 17:30
Megosztás:

Új személyautók: stabil növekedést mutat Csehország piaca

Három százalékkal 122 639-re nőtt az eladott új személyautók száma az első fél évben Csehországban - közölte a cseh autóipari szövetség a honlapján.
2025. 07. 07. 17:00
Megosztás:

A MET Csoport felvásárolja a KGE német gáztárolóvállalatot

A MET Csoport svájci központú európai energiavállalat 100 százalékban megvásárolta a KGE (Kommunale Gasspeichergesellschaft Epe mbH & Co. KG) nevű, az észak-rajna-vesztfáliai Gronau városában működő földgáztároló-üzemeltetőt. Ezzel a felvásárlással a MET tovább erősíti elkötelezettségét a németországi földgázinfrastruktúra-beruházások iránt.
2025. 07. 07. 16:30
Megosztás:

Az ABB felkerült a TIME magazin „A világ legfenntarthatóbb vállalatai” listájára

Az ABB a TIME “World’s Most Sustainable Companies 2025” című listáján a 14. helyet szerezte meg, Svájcban pedig a harmadik helyen áll az összes iparágat figyelembe véve.
2025. 07. 07. 16:00
Megosztás:

Amit az intimplasztikáról tudni kell

Az intimplasztika napjainkban egyre nagyobb figyelmet kap. A nők közül sokan küzdenek olyan esztétikai vagy funkcionális problémákkal, amelyeknek megoldása nem tűr halasztást. De vajon miért döntenek egyre többen a beavatkozás mellett? Az okok között találhatjuk az esztétikai megfontolásokat, de gyakran egészségügyi szempontok is befolyásolják a döntést.
2025. 07. 07. 15:30
Megosztás:

Trump megfenyegette a BRICS-országokat

Donald Trump további 10%-os vámmal fenyegette meg azokat az országokat, amelyek a BRICS „Amerika-ellenes politikáját” követik.
2025. 07. 07. 15:00
Megosztás:

Budapest verhetetlen - hova kérik a legtöbb lakáshitelt?

A lakáshitelek több mint 30 százaléka budapesti ingatlanhoz kapcsolódott idén – derül ki a K&H friss adataiból. Pest vármegye a második helyen áll 15 százalékos aránnyal, míg Győr-Moson-Sopron vármegye 7 százalékkal a harmadik. Sok más vármegyében azonban jóval kevesebb lakáshitelt vettek fel: számos térség részesedése csak 1-2 százalék.
2025. 07. 07. 14:30
Megosztás:

A kormány mindent megtesz a kiskereskedelmi forgalom további növelése érdekében

A kormány töretlenül azon dolgozik, hogy a családok több pénzből tudjanak gazdálkodni, ezáltal pedig többet is tudjanak költeni, ezért Európa legnagyobb adócsökkentési programját hajtja végre. A fogyasztás bővüléséhez a bérek növekedése és az áremelések letörését célzó kormányzati intézkedések is hozzájárulnak.
2025. 07. 07. 14:00
Megosztás:

A száraz kontinentális klíma változása sújtja térségünket: gyorsul a nyári felmelegedés, súlyosbodnak az aszályok

Magyarország és a Balkán-félsziget Európa leggyorsabban melegedő és száradó térségei közé tartoznak a klímaváltozás miatt. A nyarak forróbbá és szárazabbá válása növeli az aszályok gyakoriságát és súlyosságát, miközben a felmelegedés üteme a 2020-as években újra gyorsul, és az idei év is ezt a tendenciát erősíti. Szabó Péter, az ELTE Meteorológiai Tanszék munkatársa elemzi a helyzetet és régiónk kilátásait.
2025. 07. 07. 13:30
Megosztás:

Otthon Start: nem lesz elég a jogszabályi feltételeket teljesíteni

Orbán Viktor bejelentése az első saját tulajdonú lakás megvásárlására igényelhető Otthon Start lakáshitelről valósággal felrobbantotta az internetet. Nem véletlen, hiszen már tudjuk, hogy a szeptembertől igényelhető, 3 százalékos fix kamatú lakáshitelnek nem lesz fetétele a házasság és a gyermekvállalás, mint ahogy felső korhatárt sem szabnak majd meg. Hiába felel meg azonban valaki a támogatott konstrukció személyi feltételeinek, a banki hitelbírálaton is át kell menni ahhoz, hogy élhessen az egyedülálló lehetőséggel - hívja fel a figyelmet Fülöp Norbert Attila, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
2025. 07. 07. 12:30
Megosztás:

Munkaerőpiaci realitások: hogyan segítenek a Fülöp-szigeteki dolgozók a magyar gazdaságban?

Az elmúlt évtizedek során a magyar munkaerőpiac szerkezete jelentős átalakuláson ment keresztül. A demográfiai csökkenés, az elvándorlás és a gazdasági növekedés együttes hatására egyre több ágazatban vált rendszerszintű problémává a munkaerőhiány. Ebben a helyzetben a külföldi munkavállalók - különösen a Fülöp-szigeteki dolgozók - szerepe nem csupán átmeneti megoldásként, hanem strukturális szempontként jelenik meg. De pontosan hogyan és miért váltak ennyire fontossá a magyar gazdaság számára?
2025. 07. 07. 12:00
Megosztás:

Éves szinten emelkedés, havi összevetésben csökkenés a kiskereskedelemben

Májusban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 2,1 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2025. 07. 07. 11:30
Megosztás:

Mire lesz érdemes figyelni a héten a befektetőknek?

Mínuszosak az irányadó ázsiai tőzsdék a ma reggeli zárás előtt, az USA vámmegállapodások közeledő július 9-i határideje okozta bizonytalanság továbbra is nyomasztja a befektetőket világszerte. A Nikkei225 0,6%-os gyengülést mutat ma reggel, A Shanghai Composite 0,1%-kal morzsolódott le, míg a CSI300 0,5%-os mínuszban áll.
2025. 07. 07. 10:30
Megosztás:

Többször is új történelmi csúcsra tört az S&P500 és a Nasdaq Composite az elmúlt héten

Pénteken a július 4-i ünnepnap miatt zárva tartottak az USA részvény- és kötvénypiacai. A hét egészét tekintve az S&P 1,7, a Nasdaq Composite 1,6, a Dow 2,3%-os nyereséget ért el, a Russell 2000-es index 3,4%-ot ment, az S&P500 és a Nasdaq Composite több alkalommal is történelmi csúcsot érte el.
2025. 07. 07. 10:00
Megosztás: