Jövő héten jönnek a negyedéves GDP-adatok
2017. 05. 14. 18:30
Kevés statisztikai adat lát napvilágot a jövő héten, ezek közül az első negyedéves bruttó hazai termék (GDP) alakulásának előzetes adatai számíthatnak leginkább a piac érdeklődésére.
Pénteken a keresetek január-márciusi alakulásáról közöl jelentést a KSH. Februárban a bruttó és a nettó átlagkereset 10,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a januári 10 százalékos emelkedés után. A 2,9 százalékos februári inflációval számolva a reálkeresetek 7,6 százalékkal emelkedtek a januári 7,5 százalékot követően. A növekedésre elsődlegesen a minimálbér és a garantált bérminimum 15, illetve 25 százalékos emelése, továbbá a költségvetési szféra újabb területeit - az egészségügyi és a kulturális munkakörökben dolgozókat - érintő keresetrendezés volt hatással - tette hozzá a jelentés.
Kedden közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a GDP idei első negyedéves alakulásáról az első becslését. A bruttó hazai termék (GDP) volumene a tavalyi 4. negyedévben 1,6 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit. A növekedéshez elsősorban a piaci alapú szolgáltatások és a mezőgazdaság járult hozzá. 2016-ban a GDP 2,0 százalékkal emelkedett. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző évhez képest 1,8 százalékkal nőtt.

Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.
Pénteken a keresetek január-márciusi alakulásáról közöl jelentést a KSH. Februárban a bruttó és a nettó átlagkereset 10,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a januári 10 százalékos emelkedés után. A 2,9 százalékos februári inflációval számolva a reálkeresetek 7,6 százalékkal emelkedtek a januári 7,5 százalékot követően. A növekedésre elsődlegesen a minimálbér és a garantált bérminimum 15, illetve 25 százalékos emelése, továbbá a költségvetési szféra újabb területeit - az egészségügyi és a kulturális munkakörökben dolgozókat - érintő keresetrendezés volt hatással - tette hozzá a jelentés.
Kalkulátor ajánlónk:
Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor
Ilyen még nem volt: 11%-kal több bevétellel terveznek a vállalkozások
Rekord magas árbevétel-növekedéssel számolnak a következő egy évben a hazai kkv-k. A K&H bizalmi index kutatás 17 éves történetének legmagasabb pénzügyi várakozása szerint átlagosan 11 százalékkal több árbevétellel és 6 százalékkal nagyobb profittal terveznek az előttünk álló egy évre a vállalkozások.
Júniusban fellendült a félvezetők globális eladása
Nőtt a félvezetők globális eladásából származó bevétel júniusban havi és éves szinten egyaránt a világ vezető nemzetközi gyártóit tömörítő szövetség, a SIA szerint.
Csaknem üres a makronaptár, de érkezik némi adat a napokban
Csaknem üres a makronaptár a jövő héten, mindössze a bruttó hazai termék (GDP) második negyedévi adatának első becslése jelenik meg, valamint az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszerének július végi helyzetéről szóló részletes tájékoztató.
E-sport Ítéletnap: az Erste Csoport bemutatja az e-sportok bukását
Miután tavaly bemutatkozott az e-sportok világában, az Erste Csoport a League of Legends Európa-bajnoksággal (LEC) kötött partnerségének második fejezetét ünnepli. A Jung von Matt SPORTS humoros kampányfilmjének segítségével a bankcsoport az e-sportokat övező témák közül a legtöbb vitát kiváltó kérdést választotta ki. Azzal foglalkozik, hogy az e-sport igazi sportnak számít, vagy sem, valamint bemutatja a játékosközösség erre adott reakcióját. Az LEC Summer Splithez köthető kampány augusztus 13-án rajtol a Rájátszással egy időben, és az augusztus 29-ei döntőig látható lesz a közösségi médiában és az LEC Livestream csatornán.
Így készülnek a cégek a kis januárra
A nyári uborkaszezon végéhez érve a cégek év végi hajrát hirdetnek az utolsó negyedévre, ezért erősödő versenyre lehet számítani ősszel. Nagy Lehel, a Langmár Kommunikáció ügyvezető-helyettese arról beszélt, hogy fontos lefektetni a stratégiát és ennek mentén építeni a kommunikációt ebben az időszakban. Példaként említette, hogy ha valakinek nincs jelen a célközönsége egy adott közösségi felületen, akkor oda teljesen felesleges erőforrásokat csoportosítani. Megjegyezte, ilyenkor célszerű nagy hangsúlyt fektetni a már meglévő ügyfelekre, hiszen statisztikailag alátámasztott tény, hogy őket olcsóbb újabb vásárlásra ösztönözni.