Jövőre 1,6%-os GDP bővüléssel számol a Széll Kálmán Terv 2.0

A kormány elküldte hétfőn Brüsszelbe a Széll Kálmán Terv 2.0 programját, amelynek része a konvergenciaprogram és a Nemzeti Reform Program. Ezzel a kabinet eleget tesz az Európai Tanács ajánlásának, így az ország 8 év után először kerülhet ki a túlzottdeficit-eljárás alól; az idén és jövőre is teljesíthető a hiánycél - közölte a nemzetgazdasági tárca az MTI-vel.

A Széll Kálmán Terv 2.0 intézkedései 2012-ben további 150 milliárd forinttal, 2013-ban pedig 600 milliárd forinttal javítják a költségvetés egyenlegét. Ezzel Magyarország 2012-ben a GDP 2 százalékát, 2013-ban a GDP 4 százalékát elérő strukturális egyensúlyjavító programot hajt végre - áll a közleményben.

 

A tárca szerint az első és a második Széll Kálmán Tervnek köszönhetően biztonságosan teljesíthető 2012-ben a 2,5 százalékos, 2013-ban pedig a 2,2 százalékos GDP-arányos államháztartási hiány, ennek eredményeként pedig tovább csökken az államadósság mértéke.

 

A bruttó hazai termék az idei 0,1 százalék után jövőre 1,6, 2014-ben és 2015-ben egyaránt 2,5 százalékkal nő a konvergenciaprogramban szereplő makrogazdasági prognózis szerint. A kabinet azzal számol, hogy a háztartások fogyasztása az idén 1,4 százalékkal esik vissza, majd jövőre 0,7 százalékkal nő, 2014-ben és 2015-ben pedig 2,6 százalékkal emelkedik, a beruházások az idei 2,3 százalékos csökkenés után jövőre 0,3, 2014-ben és 2015-ben 3,5-3,5 százalékkal nőnek.

 

A munkanélküliségi ráta a prognózis szerint folyamatosan csökken: 2012-ben 10,9, 2013-ban 10,3, 2014-ben 9,5, 2015-ben pedig 8,9 százalék lesz.

 

A fogyasztói árak az idén 5,2 százalékkal nőnek, jövőre 4,2 százalékkal, 2014-re és 2015-re pedig egyaránt 3,0 százalékos inflációval számol az anyag.

 

A külső finanszírozási képesség a kormány számításai szerint az idén a GDP 6,6 százaléka, jövőre és 2014-ben 7,3, majd 2015-ben 6,4 százaléka lesz.

 

Az anyag rögzíti: annak érdekében, hogy a költségvetési hiánycélok teljesíthetősége mind a nemzetközi szervezetek, mind a pénzügyi piaci szereplők szemében megkérdőjelezhetetlen legyen, a kormány az általa legvalószínűbbnek tartott makrogazdasági pályánál alacsonyabb, konzervatív növekedési pályát jelölt ki a konvergenciaprogram alappályájaként.

 

A programban szereplő deficitpálya és a gazdaság ciklikus pozíciójára vonatkozó feltételezések alapján az államháztartás strukturális egyenlege már 2013-ban jóval túlteljesíti a középtávú költségvetési célkitűzést (GDP arányosan 1,5 százalékos strukturális hiány) és 2014-2015-ben kissé tovább javul. A strukturális hiány, amely a költségvetési egyenleget a gazdasági cikluson kívül az azt befolyásoló egyszeri és átmeneti tételekkel is korrigálja, az idei GDP-arányos 1,8 százalékról jövőre 1,0 százalékra csökken, 2015-re 0,8 százalékra mérséklődik.

 

A kormany.hu oldalon közzétett dokumentum szerint az egyszeri tételek tavaly még a GDP 9,4 százalékával javították az egyenleget, az idén hatásuk 0,8, majd az azt követő évben 0,2 százalék lesz, 2014-ben és 2015-ben pedig egyáltalán nem lesz. A kormányzati szektor többlete tavaly a GDP 4,3 százaléka volt, az idén a hiány 2,5 százalék lesz, jövőre 2,2, 2014-ben 1,9, 2015-ben pedig 1,5 százalék. A dokumentum szerint a nyugdíjrendszer átalakításából származó egyszeri bevételek túlnyomó részének az államadósság csökkentésére fordításával trendforduló következett be az adósságmutató esetében is: 2011-ben csökkenő pályára állt az adósságráta.

 

A program szerint a maastrichti adósság GDP-arányosan közel 1 százalékponttal, 80,6 százalékra csökkent 2010 végéhez képest, de ha eltekintünk az államadósság alakulását nagymértékben befolyásoló, átmeneti árfolyamingadozástól, akkor az adósságcsökkenés mértéke közel 6 százalékpontra tehető. Összhangban az alaptörvény és a magyar gazdaság stabilitásáról szóló törvény követelményeivel, az államadósság GDP-hez viszonyított aránya folyamatosan csökkenve 73 százalék alá kerül 2015-ig. (MTI)


Prága megszigorította az orosz diplomaták beutazásának feltételeit Csehországba

Csehország megszigorította szerdától az orosz diplomaták beutazásának feltételeit. A Parlamentní listy című hírportál értesülését Adam Čörgő, a külügyminisztérium szóvivője a CTK hírügynökség kérdésére válaszolva megerősítette.
2026. 09. 24. 05:00
Megosztás:

A kormány 2029-ig finanszírozhat fejlesztéseket a 4,2 milliárd eurós forrásból

2029-ig finanszírozhat fejlesztéseket a még befagyasztott, de feloldásra javasolt 4,2 milliárd eurós forrásból a kormány - jelentette be a közlekedési és beruházási miniszter Facebook-oldalán szerdán.
2026. 09. 24. 04:00
Megosztás:

Banki pályára lépnek a stabilcoinok: a LayerZero és az Anchorage összeköti a blokkláncokat

Egy gyors blokkláncos utalás önmagában kevés ahhoz, hogy egy bank vagy egy globális fizetési szolgáltató stabilcoint építsen a működésébe. A LayerZero szerint a tömeges elterjedéshez ellenőrizhető tartalékok, egyértelmű jogi felelősség és szabályozott kibocsátás is kell. Az Anchorage Digitallal kötött megállapodása azt mutathatja meg, hogyan találkoznak ezek az elvárások a blokkláncok közötti átjárhatósággal.
2026. 09. 24. 03:00
Megosztás:

Visszatekerték a kocsid kilométeróráját? Itt a megoldás, kihez lehet ezzel fordulni!

A carVertical európai használtautó-vásárlók körében végzett új felmérése szerint a legtöbben nem tudják, hogyan járjanak el, ha kiderül, hogy egy autó kilométeróráját visszatekerték: bizonytalanok abban, kihez fordulhatnak, nem számítanak arra, hogy visszakapják a pénzüket, és sokan azzal sincsenek tisztában, hogyan kezelik az adott ország hatóságai a kilométeróra-csalást, illetve milyen jogszabályok vonatkoznak rá.
2026. 09. 24. 02:00
Megosztás:

Elfogadták a törvényt - A nyugdíjasok az érintettek 65 év fölött

A 13. havi nyugdíj mellé 2026-ban megérkezett a 14. havi nyugdíj is. A név azonban könnyen félreérthető: idén a 14. havi juttatás még csak a havi nyugdíj negyedével volt egyenlő. Mutatjuk, kinek járt a két kifizetés, mennyi pénzt jelentett, és miért nem önmagában a 65. születésnap dönt a jogosultságról.
2026. 09. 24. 01:00
Megosztás:

Mikor túlárazott egy szerződés? Így működik az átvilágítás

Az elmúlt időszakban az „átvilágítás” a közbeszéd egyik gyakran használt fogalmává vált. Állami és önkormányzati társaságok, intézmények korábbi működésének, gazdálkodásának vagy szerződéseinek felülvizsgálatáról rendszeresen hallhatunk. De mit jelent valójában egy vállalat átvilágítása, és mi történik, ha a vizsgálat problémát tár fel? Ezt segít megérteni Siti Johanna (indexképünkön), a BDO Business Advisory Services vezetője.
2026. 09. 24. 00:01
Megosztás:

Zuhan a Netflix részvény: a YouTube már a nappaliban is elveszi a nézőket?

A Netflix papírjai szeptemberben 11 százalékot veszítettek értékükből a megadott piaci adatok szerint. A befektetők egyre szigorúbban mérik, hogy a streamingóriás mennyi időre tudja a képernyő elé ültetni előfizetőit. Ebben a versenyben pedig már nemcsak más fizetős szolgáltatásokkal, hanem a Google YouTube-jával is szembe kell néznie.
2026. 09. 23. 23:00
Megosztás:

Megtorpant a Bitcoin 87 ezer dollárnál: most a 83 600 dolláros támasz a tét

A bitcoin szeptember 23-án rövid időre 87 ezer dollár fölé kapaszkodott, majd 85 ezer alá csúszott. A korábbi emelkedést sok shortpozíció kényszerű zárása is hajthatta; most az derülhet ki, hogy a vevők e nélkül is képesek-e megtartani az árfolyamot.
2026. 09. 23. 22:00
Megosztás:

Tovább esik az olaj: 90 dollár alatt a WTI, 100 alatt a Brent

A kőolaj ára továbbra is egyértelmű korrekciót mutat. A WTI hordónkénti ára 90 dollár alá esett, ezzel sorozatban a hatodik kereskedési napon csökkent, míg a Brent ára 100 dollár alá süllyedt. A Magyarországon is elérhető globális befektetési alkalmazás, az XTB szakértői szerint az eladói nyomást tovább erősítették a szaúdi exportinfrastruktúra fokozatos helyreállításáról érkező hírek, valamint az Egyesült Államok és Irán közötti feszültség esetleges enyhülésével kapcsolatos várakozások.
2026. 09. 23. 21:30
Megosztás:

Újra az 5 százalék fölött az amerikai kötvényhozam: drágább hitelektől tart a piac

A tízéves amerikai államkötvény hozama szerdán 5,07 százalékig emelkedett, ami 2007 óta nem látott szint. A mozgás mögött az olajár, a vártnál erősebb ipari adat és az újabb amerikai kamatemeléstől való félelem áll. A részvénypiac számára mindez kellemetlen kombináció: a befektetők magasabb hozamot kaphatnak a kötvényektől, miközben a vállalatok finanszírozása drágulhat.
2026. 09. 23. 21:00
Megosztás:

Soha nem látott vámreform az EU-ban: kihirdették az új uniós vámkódexet

Az Európai Unió új alapokra helyezi a vámellenőrzést és az e-kereskedelem szabályozását. A reform célja, hogy hatékonyabban kezelje a külföldről érkező áruk növekvő forgalmát, miközben nagyobb felelősséget ruház az online piacterekre, kezelési díjat vezet be bizonyos küldemények vámkezelésére, uniós vámadatközpontot és központi vámhatóságot hoz létre. A változásokra az importtal, exporttal vagy e-kereskedelemmel foglalkozó magyar vállalatoknak is érdemes időben felkészülniük – hívja fel a figyelmet az EY.
2026. 09. 23. 20:00
Megosztás:

Nagyot gyengült szerdán a forint

Nagyot gyengült szerdán a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.
2026. 09. 23. 19:30
Megosztás:

Történelmi mélypontra gyengült a román lej

Újabb történelmi mélypontra gyengült a lej: a román jegybank (BNR) szerdán 5,2788 lejes hivatalos euróárfolyamot állapított meg az előző 24 óra kereskedelmi banki jegyzéseinek átlaga alapján.
2026. 09. 23. 19:00
Megosztás:

Lassuló ütemű élénkülést jeleznek a brit gazdaság aktivitási mérőszámai

Az élénkülés ütemének jelentős lassulását és az inflációs nyomás erősödését jelzik a brit gazdaság szeptemberi aktivitásának szerdán ismertetett előzetes mérőszámai.
2026. 09. 23. 18:00
Megosztás:

Újabb válság jön? Kétéves csúcson az amerikai lakáshitel kamata: 7,12%-ra ugrott a 30 éves hitel

Újabb akadályba ütköztek az amerikai lakásvásárlók. A legelterjedtebb, 30 évre rögzített kamatozású jelzáloghitel átlagos kamata egyetlen hét alatt 7,12 százalékra emelkedett. A dráguló hitel már a kérelmek számában is érezteti hatását.
2026. 09. 23. 17:30
Megosztás:

Stabilcoinokkal gyorsítana a Bitpace: a Fireblocks rendszerére épít

A Bitpace a Fireblocks infrastruktúráját kapcsolta be nemzetközi fizetési rendszerébe, hogy bővítse a vállalati stabilcoin-elszámolások kezelését. Az együttműködés a tranzakciók biztonságát és felügyeletét érinti, de a két cég egyelőre nem közölt adatot arról, mennyivel változhat az elszámolások sebessége vagy volumene.
2026. 09. 23. 17:00
Megosztás:

Fogynak az üres irodák Budapesten, a bérlők mégsem sietnek költözni

Hiába szűkül fokozatosan a kínálat a budapesti irodapiacon, ez egyelőre nem indított el olyan bérletidíj-emelkedést, mint több más kelet-közép-európai fővárosban – állapítja meg az iO Partners és a JLL friss régiós elemzése. Eszerint a nettó kereslet közel ötödével csökkent, miközben a teljes bérleti aktivitás több mint felét már a meglévő szerződések meghosszabbítása adta.
2026. 09. 23. 16:30
Megosztás:

Cukorbetegség a digitális korban: eszközkalauz a Semmelweis oktatóvideójában

A cukorbetegek számára egyre több modern eszköz áll rendelkezésre az inzulin pótlására az okostollaktól kezdve az inzulinpumpán át az előretöltött penig. A Semmelweis Egyetem legújabb oktatóvideója a diabétesszel élőknek és hozzátartozóiknak nyújt hasznos segítséget ezek használatához. A kisfilmből többek között az is kiderül, milyen tünetekkel kell orvoshoz menni.
2026. 09. 23. 16:00
Megosztás:

Emelkedő költségek miatt újragondolják felhőstratégiájukat a magyar cégek

Az emelkedő felhőköltségek és a kiberbiztonsági kockázatok miatt a magyar vállalatok egyre alaposabban mérlegelik, milyen informatikai környezetben futtatják üzleti alkalmazásaikat.
2026. 09. 23. 15:30
Megosztás:

Újabb ismert hazai influenszer kapott figyelmeztetést a GVH-tól

A vizsgált közösségi média tartalmainak döntő részében nem megfelelően jelölte azok reklámjellegét a Whisper Ton művésznéven ismertté vált Strenner Antal – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal. A GVH Versenytanácsa figyelmeztetésben részesítette a véleményvezért, valamint vállalkozását, emellett pedig megfelelési program kidolgozására és végrehajtására is kötelezte. A GVH Versenytanácsa a döntésében megerősítette a korábbi iránymutatásait a reklámjelölésekre vonatkozóan, illetve az egyik reklámjelölés nélkül hirdető cégre 5 millió forintos bírságot szabott ki.
2026. 09. 23. 15:00
Megosztás: