Ezek az Egis várakozásai

Az Egis Gyógyszergyár a következő üzleti évében - változatlan árfolyamokat feltételezve - 4-6 százalékos forgalombővülést vár, míg a szeptember végén záruló idei üzleti évben 3-5 százalékos, forintban mért növekedéssel számol.

A hazai piacon az idei 8-10 százalékos csökkenés után jövőre is 5-10 százalékos lehet a visszaesés - mondta Poroszlai Csaba, a cég gazdasági igazgatója kedden sajtótájékoztatón Budapesten. Hozzátette: a FÁK-országokban az idei 6-8 százalékos várható növekedés után jövőre még nagyobb, 8-12 százalékos lehet a bővülés, euróban számolva. Ezen belül az orosz piaci forgalom a mostani üzleti évben 5-7 százalékkal, a következőben 8-12 százalékkal emelkedhet.
    

Kelet-Európában az idén várt 10 százalékos csökkenés után a következő üzleti évben már 3-6 százalék közötti növekedést vár a társaság. A gazdasági igazgató a harmadik negyedév - az április-június közötti időszak - eredményeit ismertetve kiemelte, hogy az Egis árbevételének emelkedését az orosz és FÁK-piaci forgalom növekedése húzta, ami kompenzálta a hazai piac forgalmának csökkenését.
    

A magyar piaci helyzetet "drámainak" nevezte, kifejtve, hogy az egész hazai gyógyszerpiac szűkül. Úgy vélte, a gyógyszerpiaci intézkedések különösen a generikus gyártókat, így a hazai szereplőket sújtják. Megemlítette, hogy a tavaly ősszel bevezetett új támogatási szabályozás, az úgynevezett vaklicit következtében az Egis három terméke veszítette el a tb-támogatást, amelyek együttes éves forgalma 1,2 milliárd forintot tesz ki.
    

Elmondta, a kelet-európai kivitel tovább szűkült a harmadik negyedévben, de az előző negyedévekhez képest lassult a csökkenés üteme. E térségben a lengyel és a szlovák forgalom mutat csökkenést, a többi országba viszont nő a kivitel.
    

Az egyéb országokba irányuló gyógyszer és hatóanyag kivitel csökkenését átmenetinek és nem trendszerűnek tartja a cégvezető. Ebben a relációban az idén összességében nulla és plusz 5 százalék közötti forgalom emelkedésre számít az Egis. A hatóanyag kivitel a következő üzleti évben várhatóan nulla és 5 százalék között bővül, míg a kész gyógyszerek kivitele 5-10 százalékkal emelkedhet.
    

Az Egis Gyógyszergyár a tavaly októberben kezdődött üzleti éve első kilenc hónapjában 98,57 milliárd forint konszolidált árbevételt és 16,89 milliárd forint adózott eredményt ért el, a bevétel 2,8 százalékkal, a profit 46,6 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. (MTI)

Kína és Észak-Korea kapcsolataik erősítésében állapodott meg

A kétoldalú kapcsolatok további erősítéséről állapodott meg Phenjanban a kínai és az észak-koreai külügyminiszter - közölte csütörtökön a pekingi minisztérium.
2026. 04. 10. 03:00
Megosztás:

Húsvéti tűzszünetet jelentett be az orosz elnök

Tűzszünetet jelentett be az ortodox húsvét alkalmából közép-európai idő szerint szombat 15 órától vasárnap nap végéig Vlagyimir Putyin orosz elnök - közölte a Kreml sajtószolgálata csütörtök este.
2026. 04. 10. 02:30
Megosztás:

Az Egyesült Államokban a vártnál jelentősebben nőtt az új munkanélküli segélykérelmek száma

Az Egyesült Államokban 16 ezerrel 219 ezerre emelkedett az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma a múlt héten - közölte a munkaügyi minisztérium csütörtökön.
2026. 04. 10. 02:00
Megosztás:

Ezzel így kampec a dízel autóknak Magyarországon - mi lesz helyette?

Folyamatosan erősödik az érdeklődés az elektromos és hibrid hajtású járművek iránt, miközben a dízel modellek népszerűsége látványosan visszaesett. Mit tudnak az "okosok"? A dízel autók megértek a kivezetésre?
2026. 04. 10. 01:00
Megosztás:

Donald Trump a NATO-ra is helyezett nyomásgyakorlás szükségességéről írt közösségi oldalán

Donald Trump amerikai elnök a NATO-ra is helyezett nyomásgyakorlás szükségességéről szóló bejegyzést tett közzé csütörtökön internetes közösségi oldalán.
2026. 04. 10. 00:30
Megosztás:

Forgalomkorlátozások lesznek a Hősök terén és az Andrássy úton

A Hősök terére tervezett péntek délutáni rendezvény miatt már csütörtök estétől lezárásokra kell számítani a téren és környékén - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
2026. 04. 09. 23:30
Megosztás:

Embercsempész-hálózatra csapott le az Europol

Embercsempész-hálózatra csapott le az Europol, az elkövetők Magyarországon keresztül juttattak el határsértőket az Egyesült Királyságba - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) csütörtökön a rendőrség honlapján. A három országban lezajlott, összehangolt akcióban nyolc embert fogtak el, egyet Magyarországon. A főszervezőt még keresik.
2026. 04. 09. 23:00
Megosztás:

Tavaszias, jellemzően napsütéses idő várható a hétvégén

Tavaszias, jellemzően napsütéses idő várható a hétvégén, bár pénteken még többfelé lehet felhős az ég. A hőmérséklet lassan emelkedik, vasárnap már 12 és 19 Celsius-fok között alakul, de a hajnalok fagyosak lesznek, szombatra virradóra akár mínusz 5 Celsius-fok is lehet - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
2026. 04. 09. 22:30
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 15. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 04. 09. 22:00
Megosztás:

Ötmilliárd euró befektetéssel támogatja az EBRD az iráni háborútól sújtott gazdaságokat

Ötmilliárd eurós befektetési csomaggal támogatja az idén az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) az iráni háború hatásait megszenvedő térségi gazdaságokat.
2026. 04. 09. 21:30
Megosztás:

Így lesznek nyitva a kormányablakok a választások hétvégéjén

Az ország csaknem valamennyi kormányablaka nyitva tart szombaton és vasárnap, hogy személyi okmányának hiánya miatt senki ne maradjon le az országgyűlési választásról - közölte a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium területi közigazgatásért felelős államtitkára a Facebookra feltöltött csütörtöki videójában.
2026. 04. 09. 21:00
Megosztás:

Spanyolország újra megnyitja a háború miatt bezárt teheráni nagykövetségét

Spanyolország újra megnyitja a háború miatt egy hónapja bezárt teheráni nagykövetségét - jelentette be a spanyol külügyminiszter csütörtökön Madridban.
2026. 04. 09. 20:30
Megosztás:

Átlépte a kétmillió forintos szintet az új lakások négyzetméterára Budapesten

Tovább emelkedett az új építésű lakások ára a fővárosban, 2026 első negyedévében az átlagos négyzetméterár elérte a 2,028 millió forintot, a prémium szegmensben pedig már 3,7 millió forint az irányadó - közölte az Otthon Centrum csütörtökön az MTI-vel.
2026. 04. 09. 20:00
Megosztás:

Orosz tengeralattjárók hajtottak végre "titkos műveleteket"

A brit védelmi miniszter szerint orosz tengeralattjárók hajtottak végre "titkos műveleteket" az Atlanti-óceán mélyén, Nagy-Britanniától északra a tenger alatti kábel- és csővezeték-hálózatok feltérképezésére.
2026. 04. 09. 19:30
Megosztás:

Székelyföldi üzemet vásárol fel az amerikai-kanadai CCL Avery

A címkegyártással foglalkozó amerikai-kanadai CCL Avery felvásárolja a Hargita megyében bejegyzett autóalkatrészeket gyártó ALT Technologies Transylvania SRL-t - írja a profit.ro a román versenyhivatal (CC) közleménye alapján.
2026. 04. 09. 19:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának átlagkoncentrációja a szennyvízben - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a honlapján csütörtökön.
2026. 04. 09. 18:30
Megosztás:

Átadták a Pannon Egyetem nagykanizsai kampuszának felújított épületeit

A biokémiai és a mikroműanyagok kutatása mellett a megújuló energia kutatásait támogató egységek és modern technológiai laborok is helyet kaptak a Pannon Egyetem (PE) mintegy 2,7 milliárd forintból korszerűsített új nagykanizsai épületeiben, amelyet csütörtökön adtak át.
2026. 04. 09. 18:00
Megosztás:

Új üzemirányítás az MVM Démásznál

Éles üzemben elindult az MVM-csoport részeként működő MVM Démász Áramhálózati Kft. kisfeszültségű üzemirányítása márciusban - közölte az MVM csoport csütörtökön az MTI-vel.
2026. 04. 09. 17:30
Megosztás:

Közeleg az szja-bevallás határideje: módosuló szabályok, NAV-fókuszok 2025-re

Több lényeges szabály is módosult, ezért a Deloitte szakértői szerint annak, aki még nem tette meg, érdemes a május 20-ig hátralévő időben alaposan tanulmányozni a személyi jövedelemadó (szja) bevallás tervezetét. Bővült az adókedvezmények köre, változott azok érvényesítési sorrendje, szűkült egyes kedvezményekre jogosultak köre, miközben új előírások jelentek meg többek között a fizetővendéglátás és a kriptoeszközök adózása terén is.
2026. 04. 09. 17:00
Megosztás:

Pénteken és szombaton akár károkozó fagyok is várhatók

Az elmúlt években hatalmas károkat okoztak a tavaszi fagyok, és idén is komoly a probléma: a csütörtöki fagyos reggel után főleg pénteken és szombaton várhatók még akár károkozó fagyok is - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2026. 04. 09. 16:30
Megosztás: