Jujjuj! 3 százalék közelében a kínai infláció

A kínai infláció a vártnál nagyobb mértékben gyorsult áprilisban, miután az ingatlanárak rekord mértékben drágultak. Mindez pedig további nyomást jelent a kormányzatra a kamatemelést, illetve a jüan árfolyamkérdését illetően.

A fogyasztói árindex 18 hónapja nem látott mértékben 2,8 százalékkal emelkedett áprilisban a márciusi 2,4 százalék után, ezzel megközelítette a kínai kormányzat teljes évi 3 százalékos célját. Az elemzők 2,7 százalékra számítottak.

 

A termelői árindex 6,8 százalékos növekedést mutat az egy évvel korábbi mértékhez képest és ugyancsak magasabb a márciusi 5,9 százaléknál, valamint az elemzők által várt 6,5 százaléknál is. Az első négy havi fogyasztói infláció 2,4 százalék volt, a termelői árak 5,6 százalékkal nőttek.

 

A kiskereskedelmi árak áprilisban 18,5 százalékkal nőttek az egy évvel korábbiakhoz képest a márciusi 18 százalék után. Az infláció számításában meghatározó élelmiszerárak emelkedése áprilisban 5,9 százalék volt. A lakásárak 70 nagy és közepes városban 12,8 százalékkal nőttek áprilisban, míg márciusban 11,7 százalékkal.

 

Az új hitelkihelyezések összege áprilisban elérte a 113,35 milliárd dollárt - közölte a kínai központi bank (PBC), ami azt jelenti, hogy az első négy hónapban a 3.370 milliárd jüanra nőtt az állomány, ami már megközelíti az 7.500 milliárd jüanos éves terv felét. Az ipari termelés áprilisban 18,8 százalékkal bővült éves viszonylatban, míg márciusban 18,1 százalékkal. Az állóeszköz beruházások értéke a világ harmadik legnagyobb gazdaságában január és április között 684,4 milliárd dollár volt, 26,1 százalékkal nőtt.

Nők 40 nyugdíj után jöhet a Férfi 40 nyugdíj a politikai ígéret szerint - mit jelenthet mindez?

Az elmúlt napokban – különösen 2025. július 28–29‑én – Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke nyilvánosságra hozta, hogy pártja programjában a Nők 40 mintájára bevezetnék a Férfiak 40 nyugdíjkonstrukciót, azaz hogy a férfiak is jogosultak legyenek 40 év szolgálati idő után előrehozott nyugdíjra.
2025. 07. 30. 01:00
Megosztás:

Itt az első banki fecske, aki a 3%-os lakáshitelt kínálja

Az MBH Bank elindította az Otthon Start Program keretében elérhető 3%-os kamatozású hitelkonstrukció kialakítását annak érdekében, hogy szeptembertől elérhetővé váljon a banknál a kormány által bejelentett támogatás, amely az első ingatlanjuk megvásárlásában segíti a fiatalokat.
2025. 07. 30. 00:01
Megosztás:

Van-e realitása annak, hogy az EU 250 milliárd dollárt költ évente amerikai energiahordozókra?

Az EU-USA kereskedelmi megállapodás része, hogy az EU a következő három évben évi 250 milliárd dollárt, összesen 750 milliárd dollárt költ amerikai energiahordozókra, beleértve a nyersolajat, a földgázt, a kokszolható szenet és a dúsított urániumot. A kérdés, hogy ekkora importnak van-e realitása. A válasz, hogy gyakorlatilag nincs, de érdemes megnézni a részleteket.
2025. 07. 29. 23:00
Megosztás:

A körforgásos gazdaság új szintje: CO2-kibocsátásból alapanyag

A BorsodChem lehet az első helyszín Magyarországon, ahol ipari léptékben és keretek között alakítják alapanyaggá a szén-dioxidot. Ehhez ráadásul egy magyar fejlesztést használnak: a szegedi eChemicles szabadalmaztatta azt az innovatív eljárást, amellyel szén-dioxidból alacsony hőmérsékleten vegyipari alapanyagként felhasználható szén-monoxidot állítanak elő. A folyamat korszakalkotó jelentősége abban rejlik, hogy a légkörbe kerülése esetén káros, üvegházhatású gázból fosszilis szénhidrogén nyersanyag felhasználása nélkül állítható elő újra értékes alapanyag.
2025. 07. 29. 22:00
Megosztás:

Czomba Sándor: továbbra is stabil a hazai munkaerőpiac

Továbbra is stabil a hazai munkaerőpiac, a foglalkoztatottak száma évek óta 4,6-4,7 millió körül mozog - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában kedden.
2025. 07. 29. 21:00
Megosztás:

Csalók a Díjnet Zrt. nevében küldenek adathalász leveleket

Az elmúlt napokban a Díjnet Zrt. nevével és logójával visszaélve, adathalász e-mail üzeneteket küldtek ismeretlenek, amelyben sikertelen fizetésről tájékoztatják a címzetteket - figyelmeztetett a cég kedden.
2025. 07. 29. 20:00
Megosztás:

Innovációk a kaszinók mobilalkalmazás-fejlesztésében

A mobilszerencsejáték világa soha nem látott ütemben változik — minden hónapban újabb technológiai áttörések jelennek meg, amelyek átdefiniálják, hogyan játszunk.
2025. 07. 29. 19:07
Megosztás:

Az OTP Bank vezette be elsőként a DÁP azonosítást a magyar bankszektorban

Az OTP Bank újabb mérföldkőhöz érkezett a digitális ügyfélélmény fejlesztésében: a hazai pénzintézetek közül elsőként vezette be a DÁP (Digitális Állampolgárság Program) azonosítási szolgáltatását saját webalkalmazásaiban.
2025. 07. 29. 19:00
Megosztás:

Kínával jól, Indiával döcögősen haladnak a tárgyalások

Howard Lutnick kereskedelmi miniszter kijelentette, hogy a stockholmi tárgyalások valószínűleg sikerrel járnak az amerikai-kínai vámengedmény 90 napos meghosszabbítását tekintve.
2025. 07. 29. 18:00
Megosztás:

Óriási sikerrel zárult a 34. Művészetek Völgye

10 nap, 130 ezer látogató, 40 helyszín, 3300 program – ilyen volt a 34. Művészetek Völgye: vasárnap véget ért az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja, a Kapolcs, Taliándörögd, Vigántpetend hármast felölelő Művészetek Völgye, a szervezők pedig már bejelentették a 2026-os dátumot és elindult a kedvezményes áru jegyértékesítés is.
2025. 07. 29. 17:00
Megosztás:

Tom Van de Cruyst nevezte ki a MET Csoport az Értékesítési és Trading üzletág élére

A MET Csoport, Európa egyik vezető energiavállalata, 2025. szeptember 1-jei hatállyal Tom Van de Cruyst nevezte ki az Értékesítési és Trading üzletág vezérigazgatójának.
2025. 07. 29. 16:00
Megosztás:

Strandokat és fagyizókat ellenőrzött a fogyasztóvédelmi hatóság

Strandokat és fagyizókat ellenőrzött a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH), a forgalomból 953 kilogram élelmiszert vontak ki, 11 vendéglátóhelyet pedig ideiglenesen bezártak - közölte az NKFH kedden az MTI-vel.
2025. 07. 29. 15:00
Megosztás:

NGM: nem szűkül az anyák adómentessége - életkortól függetlenül biztosítja a kormány

Egyes sajtóhírekkel ellentétben továbbra is változatlanul járni fog a személyijövedelemadó-mentesség a négy vagy több gyermeket nevelő édesanyáknak. A kormány semmilyen formában nem szűkítette a jogosultak körét - írta hétfői közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
2025. 07. 29. 14:00
Megosztás:

Elmaradt az áttörés: ismét lejtmenetben a nagyvállalatok hangulata

Újfent megközelítette a tavaly év végén mért állapotot a hazai nagyvállalatok gazdasági kilátásairól és várakozásairól képet adó K&H nagyvállalati növekedési index, 4 pontos csökkenéssel jelenleg -6 ponton áll. Ez jelentős esésnek számít, főleg annak viszonylatában, hogy az elmúlt két mérési ciklusban is folyamatosan javult a cégvezetők hangulata, és az első negyedévben ismét elérhető közelségbe került a nulla pont, de akár a pozitív tartományba való átfordulás is. A csökkenést leginkább makrogazdasági tényezők váltották ki. A nagyvállalatok romló árbevételi kilátásokkal számolnak, csökkenő nyereség mellett, vagyis jelenleg kevésbé eredményes 12 hónapot prognosztizálnak, mint az elmúlt két negyedévben.
2025. 07. 29. 13:00
Megosztás:

Egzisztenciális kérdés: ennyi pénzünk marad hó végén

A magyarok egyre nagyobb részének kihívás, hogy kijöjjön a jövedelméből, a lakosság 27 százaléka egyáltalán nem képes megtakarítani. Ez a tendencia évről évre rosszabb, és nemzetközi összevetésben sem vagyunk jók a kutatásban résztvevő országok között – derül ki a Provident Pénzügyi Zrt. anyavállalata megbízásából készített, 9 országra kiterjedő nemzetközi kutatásából. Az adatok a pénzügyi kiszolgáltatottság aggasztó mértékére hívják fel a figyelmet, amelynek nemcsak gazdasági, hanem szociális következményei is vannak: egy váratlan kiadás vagy jövedelemkiesés sokaknak már most is komoly krízist jelentene.
2025. 07. 29. 12:00
Megosztás:

Emelkedtek az amerikai kötvényhozamok

Miután az EU és az USA közötti kereskedelmi egyezményt a korábban vártnál magasabb, 15%-os vámkulccsal kötötték meg a felek, azért az amerikai inflációs várakozások kissé emelkedtek, miközben romlottak az európai növekedési várakozások.
2025. 07. 29. 11:00
Megosztás:

Újabb történelmi csúcson zárt az S&P 500 és a Nasdaq Composite az EU-USA kereskedelmi megállapodás után

Az S&P 500 index sorozatban hatodik alkalommal zárt történelmi csúcson, a Nasdaq Composite szintén új rekordot ért el a hétfői kereskedés során. A befektetők az Egyesült Államok és az Európai Unió közötti vámmegállapodás hatásait mérlegelték, miközben a hét további jelentős piaci eseményeire készültek. Magas szintű amerikai és kínai gazdasági tisztviselők újrakezdték a kereskedelmi tárgyalásokat Stockholmban, a két legnagyobb gazdaság közötti feszültségek enyhítése érdekében.
2025. 07. 29. 10:00
Megosztás:

Gyengülő európai részvénypiacok a vámmegállapodás után, vegyes szektorális teljesítményekkel

Az európai részvénypiacok csökkenéssel zárták a hétfői, volatilis kereskedési napot, miután a befektetők értékelték az Egyesült Államok és az Európai Unió között létrejött kereskedelmi megállapodás hatásait.
2025. 07. 29. 09:00
Megosztás:

Szeptembertől megszűnik az öthetes lottó és heti kétszer is húzzák a Hatoslottót

Megújul a Hatoslottó, szeptembertől az eddigi heti egy helyett kétszer, vasárnap mellett már csütörtökön is lesz sorsolás. A megújulás első lépéseként augusztus elejétől megszűnik az öthetes szelvény feladásának lehetősége. Szeptembertől további újdonságként az 1 sorsolásra feladás mellett, 2, 5 és 10 sorsolásra adhatják majd fel szelvényeiket a játékosok.
2025. 07. 29. 08:33
Megosztás:

Nem szűkül az anyák adómentessége! Életkortól függetlenül biztosítja a kormány.

Sajtóhírekkel ellentétben továbbra is változatlanul járni fog a személyi jövedelemadó-mentesség a négy vagy több gyermeket nevelő édesanyáknak. A kormány semmilyen formában nem szűkítette a jogosultak körét - áll az NGM friss közleményében.
2025. 07. 29. 08:00
Megosztás: