Július végére új miniszerelnöke lehet Nagy-Britanniának
2019. 06. 05. 13:30
Július 26-ig megválaszthatják az új brit miniszterelnököt.
Annak ellenére lesz ennyire időigényes a folyamat, hogy a Konzervatív Párt megváltoztatta és ezzel felgyorsította a pártelnök választás folyamatát. A jelöltek közti első fordulót június 13-án tartják és az új szabályok értelmében az 5% alatti támogatást kapó jelöltek kiesnek. A második fordulóban már 10%-os küszöböt kell elérniük a jelölteknek. A végső megmérettetésre a július 22-i héten kerül sor, ekkor a végső két jelölt közül a párt 120 ezer fős tagsága választja ki a párt új elnökét és egyben a miniszterelnököt is. A jelöltállítási folyamat a jelöltek nagy száma miatt húzódik el ennyire, bár két jelölt már jelezte visszalépését.
Az Axel Springer megveszi a Politicót
az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban
Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben
Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars
A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe
A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.