Kamatdöntés és kereseti adatok érkeznek a jövőhéten

A statisztikai tájékoztatási naptárban munkaerőpiaci és kereseti statisztika is szerepel, megkülönböztetett figyelemre azonban a monetáris tanács januári kamatdöntő ülése tarthat számot.

Kamatdöntés és kereseti adatok érkeznek a jövőhéten

Kedden tartja soron következő kamatdöntő ülését a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa. Az előző, decemberi ülésén a testület nem módosította a jegybanki alapkamat 0,60 százalékos szintjét és a kamatfolyosó sem változott. A döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak. A testület előző ülésein is változatlanul hagyta a monetáris kondíciókat azóta, hogy a júliusi és a júniusi ülésen is 15-15 bázisponttal csökkentette az alapkamatot, amely ezt megelőzően 2016. május 25. óta állt 0,90 százalékon.
   
Csütörtökön a foglalkoztatottság-munkanélküliség tavaly decemberi adatait teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Tavaly novemberben a foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 496 ezer volt, 45 ezerrel több, mint az előző hónapban és 26 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban. A 2020 szeptember-novemberi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma elérte a 4 millió 476 ezret, ami 41 ezerrel kevesebb az előző év azonos időszakában mértnél. A KSH szerint a csökkenést a magyarországi háztartások külföldön dolgozó tagjainak és a közfoglalkoztatottak számának visszaesése okozta.

Az előző hónaphoz viszonyítva 9 ezerrel, 190 ezerre csökkent a munkanélküliek száma 2020 novemberében, a 4,1 százalékos munkanélküliségi ráta pedig 0,2 százalékponttal alacsonyabb volt az egy hónappal korábbinál. A 2020. szeptember-novemberi időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 204 ezer volt, 40 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A munkanélküliségi ráta 4,4 százalékos volt, 0,9 százalékponttal magasabb az előző évinél.
   
Pénteken a keresetek tavaly novemberi adatait közli a KSH. Tavaly októberben a bruttó átlagkereset 397 400 forint volt, éppúgy, mint szeptemberben 8,8 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban; az első tízhavi bruttó átlagkereset 395 300, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 262 900 forintot ért el, mindkettő 9,7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A 3,0 százalékos tavaly októberi inflációval számolva a reálkeresetek éves emelkedése 5,6 százalékos volt. A közfoglalkoztatottak nélkül számolva 408 100 forint volt az októberi átlagkereset, 8,7 százalékkal több az egy évvel korábbinál.

Hozzászólások

Nyárra ismét teltházas hazai turizmusra számítanak

Hasznos információkat osztott meg a turizmusról, a szállodák üzemeltetéséről, a belföldi szálláshelyek aktuális helyzetéről, arculatváltásról, újításokról, a covid hatásról Klemm Balázs, a turizmus véleményformáló szakembere. A magyarországi és székelyföldi érdekeltségű cég, a Hotel & More Group tulajdonosa, vezérigazgatója beszélt a 2020-as és a 2021-es turisztikai idényről és a szektor jövőbeli kilátásairól.
2021. 03. 05. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb fejlesztéssel óvják a madarakat az áramvezetékektől

Újabb hazai fejlesztéssel óvják a madarakat az áramvezetékektől, az E.ON Hungária Csoport villamos hálózatán bevezetett újítások hatására a nagytestű madarak nagyobb biztonságba kerülnek Székesfehérvár közelében - közölte az E.ON Hungária Zrt. csütörtökön az MTI-vel.
2021. 03. 05. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Még mindig kevés a női informatikus Magyarországon

Ugyan egyre több nőt foglalkoztatnak a magyarországi IT-szektorban, ám még mindig jóval az uniós átlag alatt van arányuk, elsősorban azért, mert túl kevés nő vesz részt informatikai képzéseken, így az IT-állásokra is csak kevesen jelentkeznek - derül ki az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) kutatásából.
2021. 03. 05. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem enyhült a magyarok költekezési kedve

Az idén januárban nominálisan csaknem 940 milliárd forintot költött el a lakosság a kiskereskedelmi üzletekben, hasonlóan az egy évvel korábbi értékhez, ami azt mutatja, hogy a költekezési kedv nem lassult - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára a KSH adataira reagálva csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
2021. 03. 05. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A járvány ellenére erős 2020-as évet zárt a biztosítási szektor

Tavaly a biztosítási szektor díjbevételei új csúcsra, 1204 milliárd forintra emelkedtek - mondta a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) elnöke a szervezet csütörtöki online sajtótájékoztatóján.
2021. 03. 05. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A B. Braun Medical Kft. gyárában újabb sztrájkra készülnek

A február 23-i, kétórás figyelmeztető sztrájk után újabb munkabeszüntetésre készülnek a B. Braun Medical Kft. gyöngyösi gyárában.
2021. 03. 04. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Véget ért a sztrájk a Continental üzemében

Véget ért a kedden kezdődött határozatlan idejű sztrájk a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. makói gyárában - tájékoztatta a munkabeszüntetést szervező Makói Gumiipari Szakszervezet (MGSZ) csütörtökön este az MTI-t.
2021. 03. 04. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megkezdődött az oltási értesítő sms-ek kiküldése

Megkezdődött a koronavírus elleni AstraZeneca-vakcina hétvégi beadásáról értesítő sms-ek kiküldése - értesült az MTI csütörtökön.
2021. 03. 04. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Sürgős tárgyalást kezdeményez a fővárossal a bérszövetség

Sürgős bértárgyalást kezdeményez a napokban alakult bérszövetség a fővárossal a budapesti közszolgáltató cégek tulajdonosaként. Ezt a szervezet közölte csütörtökön az MTI-vel.
2021. 03. 04. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Budapest nagy részén elérhető a Vodafone 5G hálózata

A hazai szolgáltatók közül elsőként, Budapest lakott területének csaknem teljes egészén elérhetővé vált a Vodafone kültéri 5G hálózata: Budapesten és környékén több mint 200 bázisállomáson kapcsolták fel az 5G-t csütörtökön - jelentette be Amanda Nelson, a Vodafone Magyarország Zrt. vezérigazgatója online sajtótájékoztatón.
2021. 03. 04. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagyot zuhant a magyar tőzsde a szigorítások miatt

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 662,61 pontos, 1,52 százalékos csökkenéssel, 42 932,61 ponton zárt csütörtökön.
2021. 03. 04. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén már növekedés jön a magyar export és import oldalon is

Bár a múlt évet a járvány miatt negatív eredménnyel zárta az termékexport, az év második felében élénkülés indult. Az idén pedig növekedés várható mind az export-, mind az importoldalon.
2021. 03. 04. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyenge nyitás a boltokban, hol vannak a vásárlók?

Az év elején még visszafogottan alakulhat a boltok forgalma, de összességében a tavalyi stagnálás után 3-4 százalékos növekedésre van kilátás.
2021. 03. 04. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rohamosan öregszik a hazai személygépkocsi-állomány

Magyarországon a személygépkocsik száma 2010 és 2019 között 28 százalékkal, 828 ezerrel, 3,8 millióra emelkedett, miközben az autók átlagos életkora három évvel meghosszabbodott - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. az MTI-vel.
2021. 03. 04. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyar vállalatok közel 40 százaléka tervez létszámbővítést

Magyarországon a közepes és nagyvállalatok 38 százaléka tervez idén létszámbővítést, például IT-szakemberek, fizikai dolgozók és a gyártás területén dolgozó alkalmazottak felvételét tervezik - derül ki a Randstad munkaerő-közvetítő MTI-hez eljuttatott felméréséből.
2021. 03. 04. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Street food étteremre csapott le a Nébih

Felfüggesztette egy fővárosi street food ételeket kínáló vendéglátóhely tevékenységét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) miután ellenőrzésekor súlyos higiéniai hiányosságokat tárt fel - tájékoztatta a Nébih az MTI-t csütörtökön.
2021. 03. 04. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyen virágot még ma! Nőnapra minden bezár...

Szigorú intézkedésekről döntött a kormány.
2021. 03. 04. 12:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Külföldön terjeszkedik a Szerencsejáték Zrt.

Kilép a külpiacra az idén 30 éves Szerencsejáték Zrt., közép- és hosszútávon pedig régiós szerepre tör a cég, amely a koronavírus-járvány ellenére túlszárnyalta tavalyi árbevételi tervét, az előző évi rekordot is meghaladó, 574 milliárd forintos összeggel, és az európai szinten is kiemelkedő növekedés alapján a vezérigazgató idén is újabb bevételi rekordokra számít. Czepek Gáborral csütörtökön jelent meg interjú a Figyelő című hetilapban.
2021. 03. 04. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

1,2 millió forintos bírság a TV2-re burkolt reklám miatt

A TV2 szolgáltatójára 1,2 millió forintos bírságot rótt ki egy divatüzlet burkolt reklámozása miatt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa legutóbbi ülésén. A grémium rádiós pályázatokkal kapcsolatban is hozott döntéseket.
2021. 03. 04. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mi ez nagy visszaesés a használtautó piacon?

Idén februárban a DataHouse adatai szerint 10 566 import használt személyautó került hazai forgalomba Magyarországon, ami a tavaly februári 13 084 darabhoz képest több mint 19 százalékos visszaesést jelent.
2021. 03. 04. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások: