Kettős nyomás alá került a német feldolgozóipar

Kettős nyomás alá került a német feldolgozóipar: egyrészt rövid távon az általános gazdasági lassulás fékezi az aktivitást, másrészt az energiaipari fordulat fejti ki hátrányos hatását, ez azonban már hosszabb távon - állapítja meg a müncheni ifo gazdaságkutató intézet elemzése.

Az MTI-hez pénteken eljuttatott összefoglaló szerint az utóbbi tényező azért is figyelemre méltó, mivel az Egyesült Államokban minden észrevehető hátrányos következmények nélkül megy végbe egy teljesen más természetű energiaipari fordulat. Az előttünk álló év kilátásairól alkotott vélemény azon a szilárd meggyőződésen alapul, hogy egyre nagyobb lendületre tesz szert a világgazdasági növekedés és Németország ebből egyértelműen profitálni fog. A szakértők egyöntetű véleménye szerint az ipari termelés azonban még a javuló globális kondíciók ellenére is legfeljebb stagnálni fog 2013-ban. A világgazdasági fellendülés először csak 2014-ben vezet majd a német ipari termelés növekedéséhez - áll az elemzésben.
    

A német feldolgozóipar hosszú távú kilátásait a versenyképessége határozza meg kutatási-fejlesztési területeken és az ipari javak előállításában. Ebből a szempontból nagy kihívást jelent a feldolgozóipar számára az energiaipari fordulat.
    

A legnagyobb felhasználók mentességet kaptak ugyan a megújuló energia támogatási díjak megfizetése alól,és számuk kétezerre emelkedik a felhasználási limit egy gigawattórára csökkentésének köszönhetően, hozzáadott érték előállítási költségeiknek azonban még így is 14 százalékát teszi ki az energiafelhasználás költsége. Kisebb vállalatoknál ennél jóval magasabb lesz az energiaköltségek aránya. Emiatt még az egyébként viszonylag alacsony energiaigényű ágazatok is kevésbé lesznek képesek helytállni az árversenyben.
    

Miközben Németország egyre dráguló energiaárakkal igyekszik átállítani termelését megújítható forrásokra, az Egyesült Államokban csendben, minden feltűnés nélkül folyik az átállás a hazai energiatermelési forrásokra a külső függőség csökkentése érdekében. A növekvő belföldi olaj- és gáztermelés lenyomta az energiaárakat, ami semmilyen látható hatással nem volt a világpiaci árakra. A világpiaci fosszilis energiaár-előrejelzések emiatt feltehetően túlzottan magas szintet vetítenek előre, mivel figyelmen kívül hagyják az Egyesült Államok világpiaci függőségének csökkenését.
    

Nemzetközi összehasonlításban tehát a német energiaipari fordulat többletköltsége kedvezőtlenebb módon alakul majd a korábban jelzettnél - állapítja meg az ifo gazdaságkutató intézet (ifo Institut – Leibniz-Institut für Wirtschaftsforschung an der Universität München e. V.) elemzése.

Csőtörés helyett megelőzés: Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Február 1-jén lépett hatályba az a kormányrendelet, amely új alapokra helyezi a Víziközmű-fejlesztési és Ellentételezési Alap működését. A szabályozás célja a nemzeti víziközművagyon védelme és a hálózati veszteségek csökkentése. A szolgáltatóknak ezentúl elkülönített számviteli nyilvántartást kell vezetniük a karbantartásra fordított forrásokról. Illés Gábor, az ECORPS Kft. ügyvezetője szerint a rendelet előremutató, de a sikerhez elengedhetetlen a kivitelezések minőségi követelményrendszerének szigorítása. A szakember kiemelte: a szakszerűtlen munkavégzés hosszú távon veszélyezteti a hálózat élettartamát és a közpénzek hatékony felhasználását.
2026. 02. 02. 12:00
Megosztás:

Több százezer forintot hagyhat veszni, aki nem jól választ bankot az Otthon Start hitelnél

Bár az Otthon Start programban a kamatokat jogszabály maximálja, ez korántsem jelenti azt, hogy a bankok között nincs verseny az ügyfelekért. Az eddigi és az elmúlt időszakban indult új banki kampányok is azt mutatják, hogy a pénzintézetek elsősorban extra jóváírásokkal igyekeznek magukhoz csábítani a hitelfelvevőket. Akár több százezer forint a tét, mindez kárba veszhet annak, aki megszokásból a saját bankjánál ír alá anélkül, hogy körülnézne a piacon – derül ki a money.hu legfrissebb banki körképéből.
2026. 02. 02. 11:30
Megosztás:

Ismét meghosszabbította a jegybank zöld tőkekövetelmény-kedvezmény programját

A jegybank egy évvel, 2027. december végéig meghosszabbította, illetve bővítette a hitelintézeteknek nyújtott zöld tőkekövetelmény-kedvezmény programjait, mindez kiszélesítheti az ügyfeleknek nyújtandó fenntartható pénzügyi termékek körét, csökkentheti a klímaváltozás banki kockázatát és a hazai karbonkibocsátást is - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn az MTI-vel.
2026. 02. 02. 11:00
Megosztás:

Hat százalék feletti betéti kamatokkal várják a februári pénzesőt a bankok

Az inflációt bőven meghaladó, akár 6 százalék feletti éves kamat mellett is elhelyezhetik a pénzüket azok, akiket érintenek a februárban esedékes kormányzati juttatások – derül ki a BiztosDöntés.hu által összegyűjtött adatokból. Az alacsony kockázatú értékpapírokban gondolkodóknak pedig jó választást jelenthetnek a lakossági állampapírok is.
2026. 02. 02. 10:30
Megosztás:

Tovább robog a gyorsjelentési szezon

Tovább robog a negyedik negyedéves gyorsjelentési szezon a tengerentúlon. Február első hetében közzéteszi majd legfrissebb számait többek között a Walt Disney, a PayPal, az Uber és az Amazon is. Míg az előttünk álló héten Európából közzéteszi majd gyorsjelentését többek között az Infineon és a Novo Nordisk is.
2026. 02. 02. 10:00
Megosztás:

A Revolut nem reagált, a Wise viszont lépett a 300.000 Ft-os készpénzfelvételi limit kapcsán

Így reagáltak a fintech cégek a 300 ezer forintos ingyenes készpénzfelvételre: Magyarországon 2026. február 1-jétől jelentős változás lépett életbe a készpénzfelvételi szabályokban: a hazai banki ügyfelek számára megduplázódott az ATM-ből díjmentesen felvehető összeg.
2026. 02. 02. 09:30
Megosztás:

A napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A NAV idén is 5,5 millió magánszemélynek készíti el az szja-bevallási tervezetét, amelyek március 15-től lesznek elérhetők. Február 2-a fontos időpont, ugyanis a magánszemélyek ebben az időszakban kapják meg az szja-bevalláshoz szükséges munkáltatói igazolásokat. Fontos, hogy ezeket nem kell beküldeni a NAV-hoz, de 5 évig meg kell őrizni őket - hívta fel a figyelmet hétfőn a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2026. 02. 02. 09:00
Megosztás:

A kemény téli rezsi igazi ellenszere: az épületfelújítás

Az utóbbi évek enyhe telei után az idei nagy hidegek ismét ráirányították a figyelmet arra, mennyire sérülékeny a magyar épületállomány energiahatékonysága. A megugró lakossági és vállalati energiafogyasztás nem rendkívüli helyzet, hanem egy régóta fennálló szerkezeti probléma következménye. Koczóh Levente András, a Green Policy Center senior klímapolitikai tanácsadója elemzésében arra hívja fel a figyelmet, hogy az épületenergetikai felújítás nem időjárási kérdés, hanem gazdasági, társadalmi és klímavédelmi szükségszerűség. A problémák feltárásán túl a cikk több támogatási konstrukciót is bemutat mindazok számára, akik szeretnének belevágni elavult ingatlanjaik korszerűsítésébe.
2026. 02. 02. 08:30
Megosztás:

Gyengült hétfő reggelre a forint

Gyengült hétfő reggelre a forint a főbb devizákkal szemben a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 02. 02. 08:00
Megosztás:

Tavaly történelmet írt a magyar turizmus

Tavaly történelmet írt a magyar turizmus, ami a turisztikai szakma közös sikere; minden szegmensben növekedést mértek 2025-ben - hangsúlyozta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) elnöke vasárnap a 33. Turizmus Évadnyitó Gálán a Budapest Kongresszusi Központban.
2026. 02. 02. 07:00
Megosztás:

Közel 400 millió dollárt loptak el kriptóban 2026 januárjában

A kriptoipar biztonsági problémái új szintre léptek 2026 januárjában, amikor kifinomult adathalász-támadások és kincstári visszaélések közel 400 millió dollárt szívtak ki az ökoszisztémából. A blockchain-biztonsággal foglalkozó CertiK adatai szerint önmagában 40 dokumentált incidens mintegy 370 millió dolláros veszteséget okozott, ám a hónap utolsó napján történt további támadással a kár már meghaladta a 400 millió dollárt.
2026. 02. 02. 06:00
Megosztás:

Mit tehet egy gyógyíthatatlan beteg az egészségéért?

Az agyat és a gerincvelőt megtámadó sclerosis multiplex ma még gyógyíthatatlan betegség, viszont gyógyszerrel lefékezhető, illetve maguk a betegek is befolyásolhatják életkilátásaikat – szögezi le a Multiplex Magazin. Az ingyenes országos lap részletesen foglalkozik az életmód sorsdöntő szerepével, bemutatja a rehabilitáció évtizedek óta bevált, illetve a legújabb robottechnológiát alkalmazó módszereit, kitér a magányosság egészségügyi kockázataira. Kiemelt téma a világ legnagyobb SM adatbázisának működése is, amelybe immár a magyar SM betegek adatai is bekerülnek.
2026. 02. 02. 05:00
Megosztás:

Eltűntek a Trump-korszak nyereségei: mélyrepülésben a Bitcoin

A Bitcoin árfolyama a hétvégén olyan mértékű esést szenvedett el, hogy gyakorlatilag eltörölte az összes nyereséget, amelyet a kriptopiac Donald Trump második elnöki ciklusának időszakában halmozott fel. A világ legismertebb kriptovalutája 77 ezer dollár környékére zuhant, miközben a befektetők tömegesen fordultak el a kockázatos eszközöktől.
2026. 02. 02. 04:00
Megosztás:

Trump: Venezuela komoly bevételhez jut majd az Egyesült Államok révén eladott, onnan szármaszó kőolajból

Venezuela komoly bevételhez jut majd az Egyesült Államok révén eladott, onnan szármaszó kőolajból, de a bevételen megosztozik a két ország – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök vasárnap.
2026. 02. 02. 03:00
Megosztás:

Ennyi párt indulhat az áprilisi választáson

Mintegy 170 párt indulhat az április 12-ei országgyűlési képviselő-választáson az Országos Bírósági Hivatal (OBH) közlése szerint. Négy évvel ezelőtt 267 bejegyzett párt indulhatott.
2026. 02. 02. 02:00
Megosztás:

Több mint 1,8 milliárd forintból hajthat végre oktatási fejlesztéseket Miskolc

Összesen több mint 1,8 milliárd értékben nyert el száz százalékos vissza nem térítendő támogatást Miskolc oktatási intézmények fejlesztésére - olvasható a vármegyeszékhely honlapján.
2026. 02. 02. 01:00
Megosztás:

Folytatódik a csapadékos, enyhe időjárás

Az átlagosnál enyhébb időjárás várható február első hetében. A hőmérséklet csúcsértéke keddtől emelkedik és a hét második felében délutánonként a déli országrészben már 14 Celsius-fok is lehet, míg az északi országrészben marad a 4-5 fok. A hét elején még előfordulhat havazás, havas eső, ónos eső, majd egyre inkább esőre kell készülni - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 02. 02. 00:05
Megosztás:

MI-támogatás a bírói munkához

Bevethető-e a mesterséges intelligencia (MI) a büntetőügyek esetében az ítélkezés támogatására, és ha igen, hogyan segítheti ezt a munkát – erre a kérdésre keresi a választ a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatócsoportja. Az SZTE Innovációs Díját is elnyerő projekten dolgozó tudósok távlati célja egy algoritmikus döntéstámogató rendszer létrehozása, amely átláthatóbbá, egységesebbé és igazságosabbá teheti a bíróságok büntetéskiszabási gyakorlatát.
2026. 02. 01. 23:00
Megosztás:

Veszélyes növényvédőszer-koktélok az európai almákban

59 almamintát vizsgáltunk 13 európai országban – köztük Magyarországon – növényvédőszer-maradványok szempontjából. Az eredmények szerint a hagyományos almák esetében szinte általános a többféle növényvédőszer-maradvány jelenléte. Bár a jogszabály előírja, az EU a mai napig nem vizsgálja a többféle „növényvédőszer” együttes jelenlétéből eredő kitettség toxicitását. A vizsgált magyar almák mindegyike legalább egy PFAS-peszticidet („örök vegyianyagot”) tartalmazott. A magyar almák egyike a határérték felett tartalmazott egy olyan rovarölőszert, amely neurotoxikus, hormonrendszert károsító hatású, és a fejlődő hormonrendszert képes befolyásolni. A magyar almák 60%-ában neurotoxikus „növényvédőszerek” voltak kimutathatók. Ha ezek az almák feldolgozva, bébiételként kerülnének forgalomba, nem felelnének meg az előírásoknak – figyelmeztet a Magyar Természetvédők Szövetsége.
2026. 02. 01. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az 5. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 02. 01. 21:00
Megosztás: