Kettőség jellemzi a régiónkat

Erősödik a felvásárlási és fúziós aktivitás, Közép-Európában is. A régióra az jellemző, hogy bár nincs olyan egységes szektorális példa, ami miatt most egy-egy ország vonzó lenne, inkább egyedi történetek vannak. Kettősség jellemzi a régiós országokat, vannak lelkes belépők, de vannak kilépők is, akik veszteségek után elhagyják ezeket az országokat - mondta Seres Béla, a Deloitte Central Europe vezető partnere a Portfolio.hu CEE Private Equity & Corporate Finance mai konferenciáján.

Növekszik az aktivitás a felvásárlási és fúziós piacon manapság, erős a bizalmi légkör az intézményi befektetők körében, és a piaci szereplők azt gondolják, hogy ez az elkövetkezendő hónapokban erősödni fog - vázolta fel a trendeket Seres Béla, a Deloitte Central Europe vezető partnere.

Az energiaiparban például jellemző, hogy a német nagyvállalatok meggyengültek a közelmúltban, kilépnek a régiós országokból, főleg, ahol az állam megtartja kontrollját és a helyi szereplők ezt ki tudják használni. Van, ahol pedig maga az állam kezdett el vásárolgatni.

 

A bankszektorban az óriási veszteségek, amelyek a banki mérlegekben beragadtak, szépen lassan kikristályosodnak, időben elnyújtva jelentkeztek. Néhány bank kilép a régióból, feladja pozícióit, mindeközben van a bankszektornak van egészséges része is, ami a kereskedelmi banki tevékenységekben erős pozíciókra tudott szert tenni.

A távközlési szektor már korántsem olyan vonzó felvásárlási és fúziós szempontból, mint korábban. A stratégiai szereplők továbbra is dominálják a szektort, valamennyi m&a aktivitást még generálnak. Az egészségügyben viszont folyamatosan tudnak kiépíteni olyan üzleti modelleket, ami a private equity számára is vonzó lehet.

 

A média és technológia szektorban nagyon eltérő trendek látszanak. A hagyományos médiában az európai domináns szereplők folyamatosan gyengülnek, illetve a hirdetések új irányba mennek. Szereplők "exitálnak", de fúziók és felvásárlások vannak.

A régió m&a piaca nagyságrendekkel egészségesebb képet mutat, mint az elmúlt 4-5 évben, de ezt nem lehet annak betudni, amit nagyon sokan szeretnének kiolvasni, hogy Közép-Európa önmagában egy nagyon vonzó befektetési terület. Nagyon eltérő trendek látszanak - tette hozzá Seres Béla.

Bár sokszor a private equity versenytársnak tekinti a tőzsdét, szimbiózisban kell, hogy éljenek. Általános vélemény, hogy túl korán nem szabad tőzsdére vinni a céget. De a tőzsdei finanszírozás minden cégméretnél releváns lehet - mondta Tóth Attila, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgató-helyettese. Az Intelt hozta példának, amely alig 3 éves múlttal és veszteségesen működve ment tőzsdére, mostanra pedig egy 100 milliárd dollár feletti piaci kapitalizációjú céggé nőtte ki magát. Ha az IPO piac összeomlik, akkor az nagy veszteség a private equity számára is, hiszen romlik a lehetőség az exitre.

 

A reggeli panelbeszélgetés során Lantos Csaba üzletember elmondta; az, hogy egy induló cég sikeres legyen, sok dologtól függ. Ha a megfelelő pillanatban lépünk, megvan az a technológia, amivel érdemes foglalkozni, megfelelő menedzsmentet találunk hozzá és megvan hozzá a pénz is, akkor lehet sikereket elérni Magyarországon.

Amikor a pénzügyi befektetőhöz fordulnak az emberek, akkor az elsődleges dolog, amit akarnak, az a pénz. Egyszerűen azért, mert erőforrás kell ahhoz, hogy növekedés legyen. Függetlenül attól, hogy ez "kemény pénz", vagyis drága, ha nagy növekedés követi, akkor kifizetődhet, vagyis működő üzleti modell lehet tette hozzá Vinnai Balázs, a Misys igazgatója.


A GVH mintegy 2 milliárd forint bírságot szabott ki az idén

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa az idén eddig már mintegy 2 milliárd forint versenyfelügyeleti bírságot szabott ki, és ez az összeg már be is folyt a központi költségvetésbe - közölte a hatóság hétfőn az MTI-vel.
2026. 09. 21. 17:30
Megosztás:

Apple és Google stabilcoin-szakértőket keres – erősödik a Web3-fókusz

Az Apple és a Google is olyan vezető szakembereket keres, akik stabilcoinokhoz, blokklánc-technológiához és tokenizált pénzügyi infrastruktúrához kapcsolódó tapasztalattal rendelkeznek. Az új álláshirdetések arra utalnak, hogy a két technológiai óriás egyre komolyabban foglalkozik a digitális fizetések következő generációjával, bár egyik vállalat sem jelentette be, hogy saját stabilcoint készül kibocsátani.
2026. 09. 21. 16:30
Megosztás:

A Hyperliquid bevezette a trailing stop megbízásokat a perpetual piacokon

A Hyperliquid újabb fontos kereskedési funkcióval bővítette perpetual futures platformját: megjelentek a trailing stop megbízások, amelyek automatikusan követik az árfolyam kedvező irányú elmozdulását.
2026. 09. 21. 16:00
Megosztás:

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek - közölte a Sándor-palota az MTI-vel hétfőn.
2026. 09. 21. 15:30
Megosztás:

Növekedési pályán az Appeninn

Az Appeninn Nyrt. 2026 első fél évében szintet lépett ingatlanportfóliójának átalakításában: értékesítette az alacsony jövedelmezőségű és a stratégiájába nem illeszkedő ingatlanjait, februárban pedig megvásárolta a Goodyear által hosszú távú szerződéssel bérelt, 56 ezer négyzetméteres tarnówi logisztikai központot. Nem sokkal a fél év zárását követően az Appeninn újabb, 100 millió eurót meghaladó akvizíciót zárt Lengyelországban. A két lengyel tranzakció ugrásszerűen megnövelte a cégcsoport ingatlanportfóliójának értékét, és hatásuk várhatóan már a második fél évi bérbeadási bevételekben is megjelenik.
2026. 09. 21. 15:00
Megosztás:

A lassuló lakáspiac fékezheti az áfaemelés miatti drágulást

Az új lakások áfája 2027-től ismét 27 százalékra emelkedik, de ez nem jelenti azt, hogy egyik napról a másikra hasonló mértékben nőnek majd az árak. A magasabb áfa egy lassuló és egyre árérzékenyebb lakáspiacot ér el, ahol a fejlesztők várhatóan nem tudják teljes egészében a vevőkre hárítani a többletköltséget. Közben az év végéig eldől, mely projektek maradhatnak még 2030 végéig az 5 százalékos áfakörben.
2026. 09. 21. 14:30
Megosztás:

Egy apró vásárlás most óriási örömöt adhat - Különleges akcióval folytatódik a PENNY és a Csodalámpa Alapítvány partnersége

Vásárlóival összefogva készül a gyermekek világnapjára a PENNY Magyarország; a diszkontlánc népszerű püsspárnájával ugyanis most bárki támogathatja a Csodalámpa Alapítvány munkáját. A jótékonysági akció célja 10 millió forint, amiből súlyos betegséggel küzdő gyermekek kívánságai válnak valóra, ezzel is segítve gyógyulásukat.
2026. 09. 21. 14:00
Megosztás:

Valódi kedvezmény vagy átverés? Megkezdte a Black Friday-akciók ellenőrzését a fogyasztóvédelmi hatóság

A Black Fridayhoz kapcsolódó leárazások az utóbbi években egyre hosszabb időszakot ölelnek fel, ezért a fogyasztóvédelmi hatóság szakemberei már megkezdték az akciók ellenőrzését. A kiemelt időszakban számos termék jelentős kedvezménnyel érhető el, ezért különösen fontos, hogy a fogyasztók valós és egyértelmű tájékoztatást kapjanak az árengedményekről. A tavalyi vizsgálatok során a hagyományos üzletek mintegy 23 százalékánál tártak fel jogsértést.
2026. 09. 21. 13:30
Megosztás:

Már az SUV-k között is toplistás a Tesla

Átrendeződött a legkeresettebb használt SUV-k toplistája a Használtautó.hu 2026. január és augusztus közötti adatai szerint. A szegmens iránti kereslet 16%-kal nőtt, a kínálati átlagár ugyanakkor csökkent, és a hajtásláncok versenyében is jelentős a mozgás.
2026. 09. 21. 13:00
Megosztás:

A foghúzás szerepe a fogszabályozásban: mikor szükséges, és mikor kerülhető el?

A fogszabályozás kérdése sokakat érdekel, különösen, amikor a foghúzás lehetősége kerül szóba. Miközben a cél a harmonikus mosoly, érthető, hogy sokan vonakodnak a fogeltávolítástól, hiszen senki sem szeretne egészséges fogaitól megválni. De valóban mindig szükséges, hogy néhány fogunkat feláldozzuk a szabályos elrendezésért?
2026. 09. 21. 12:30
Megosztás:

Érdemes a fűtési szezon előtt próbafűtést végezni otthon

Érdemes próbafűtést végezni otthon, mielőtt hidegre fordul az időjárás és megkezdődik a fűtési szezon - hívta fel a figyelmet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2026. 09. 21. 12:00
Megosztás:

Hiába a telepítési program, fogyni kezdtek a hazai ATM-ek

Annak ellenére, hogy a még javában tart a bankok számára előírt ATM-telepítési program, csökkenni kezdett a bankautomaták száma – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Közben a magyarok egyre kevesebbszer vesznek fel készpénzt a hazai ATM-ekből, viszont egyszerre jóval többet, mint egy éve.
2026. 09. 21. 11:30
Megosztás:

A dízeltámogatás automatikusan érkezik, nem kell külön igényelni

A dízeltámogatás teljesen automatikus, azt nem kell igényelni és a bankszámlaszámot sem kell bejelenteni - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
2026. 09. 21. 10:30
Megosztás:

A hosszú hozamok visszaemelkedtek a hét eleji, sokéves rekordokat jelentő szintek közelébe

Az amerikai hosszú kamatoknak a szerdai Fed-döntés utáni átmeneti mérséklődése nem tartott sokáig: pénteken már ismét emelkedtek a hozamok, a kettő és a tízéves kötvényé is egyaránt kb. 5 bázisponttal, 4,74%-ra illetve 5,00%-ra. Múlt hét kedden a hosszú hozamok rekordot döntöttek: a tízéves kis híján az 5,04%-ot is elérte, amire a Lehman-összeomlás előtti hónapokban, 2008 nyarán volt utoljára példa.
2026. 09. 21. 10:00
Megosztás:

Az amerikai indexek a pénteki zárásban ledolgozták a napközbeni veszteségeket, a megjelent makroadatok és nyilatkozatok pedig az amerikai gazdaság erejét hangsúlyozták

Pénteken az amerikai részvénypiacok nyitás után még a rossz európai hangulatot követték, de zárásra nagyrészt ledolgozták a veszteségeket, a Dow ugyan 0,2%-os mínuszban, az S&P500 viszont 0,2% pluszban, a Nasdaq +0,4%-on zárt.
2026. 09. 21. 09:30
Megosztás:

Az európai piacok pénteken visszaadták az egész heti növekedésüket, az általános negatív hangulatot – amely alól a KKE-régió se tudta kivonni magát

Az európai részvénypiacok jelentős eséssel zárták a pénteket, a STOXX 600 index 1,1%-kal került lejjebb a hét utolsó napján és 0,6%-kal a hét egészét tekintve. Ezzel folytatódott az index augusztus eleje óta tartó lecsúszása (-4%).
2026. 09. 21. 09:00
Megosztás:

Erősödött kissé a forint a hét végén

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 09. 21. 08:30
Megosztás:

Vitézy Dávid: óránként 77 millió forint kiadást jelentene az autópálya-koncessziós szerződés

Óránként 77 millió forintot kapna az államtól még évtizedeken keresztül a Mészáros Lőrinc és Szíjj László vezette, a magyar autópályák üzemeltetését, fejlesztését elnyerő konzorcium, ha érvényben maradna a szerződés - mondta a közlekedési és beruházási miniszter a Kontroll.hu-nak adott interjúban.
2026. 09. 21. 08:00
Megosztás:

Kármán András: a magyar gazdaság stabil

A magyar gazdaság stabil, a kormány 2 százalék közelébe várja az idei gazdasági növekedést, ez duplája az előző parlamenti ciklus négy éve alatti összes növekedésnek - írta Kármán András pénzügyminiszter vasárnapi Facebook-bejegyzésében.
2026. 09. 21. 07:30
Megosztás:

Cseh államfő: súlyos Robert Fico kijelentése a NATO 5. cikkelyéről

Petr Pavel cseh államfő súlyosnak nevezte vasárnap Robert Fico szlovák miniszterelnök szombati nyilatkozatát, miszerint nem szeretné, ha Szlovákia részesévé válna valamilyen külföldi katonai konfliktusnak a NATO alapokmányának 5. cikkelye alapján.
2026. 09. 21. 06:00
Megosztás: