Kiderült mit gondolnak az egyetemisták a magyar tőzsdéről

A Krómer Péter-Mészáros Ádám páros nyerte el a Budapesti Corvinus Egyetem és az Equilor Befektetési Zrt. egy millió forint összdíjazású „A magyar tőzsde jövője” című verseny fődíját. A győztesek a hazai vállalatok finanszírozási lehetőségeiről értekeztek dolgozatukban. A verseny célja az volt, hogy a jövő gazdasági szakembereinek figyelmét is felkeltse a magyar tőzsde, tőkepiac és vállalati finanszírozási lehetőségek tekintetében - olvasható az Equilor sajtóközleményében.

A 1 millió forint összdíjazású versenyre a diákok összesen négy, a magyar tőzsde, tőkepiac jövőjét érintő témában nevezhettek. A pályázók megvizsgálhatták a Budapesti Értéktőzsde jövőjét a globális tőzsdefúziók tükrében, írhattak az euró bevezetésének hatásairól egy magyar tőzsdei vállalat szemszögéből nézve, foglalkozhattak a kötvénypiac szerepével a vállalatok finanszírozása szempontjából, illetve elgondolkodhattak azon is, hogy a magánnyugdíjpénztárak hiányának milyen következményei vannak, lehetnek a magyar részvénypiacon.

 

Az Equilor és a Corvinus Befektetések és Vállalati Pénzügy Tanszéke az írásbeli és szóbeli fordulókat tartalmazó verseny után úgy döntött, hogy egy-egy első és második, valamint három harmadik helyezést oszt ki. A nyertes dolgozatot ketten - Krómer Péter és Mészáros Ádám - készítették „Hazai vállalatok finanszírozási lehetőségei 2012-ben” címmel. Az első helyezéssel járó oklevelet és 500.000 forintos ösztöndíjat ünnepélyes keretek között Berlinger Edina, a Budapesti Corvinus Egyetem Befektetések és Vállalati Pénzügy Tanszékének vezetője és Szécsényi Bálint, az Equilor Befektetési Zrt. vezérigazgatója adta át. A nyertes duó a hazai vállalati forrásbevonás különböző lehetőségeit vette górcső alá.

 

Pályaművükben az amerikai és európai forrásbevonás feltételeit, azon belül is a banki és kötvénypiaci lehetőségeket tekintették át. A megszerzett tapasztalatok figyelembe vételével vizsgálták, hogy van-e relevanciája a vállalati kötvény alapú finanszírozásnak Magyarországon. A dolgozat bírálói szerint a nyertes munka kiemelkedett a többi közül, mert a globális analógiák felvázolása mellett a hazai finanszírozási lehetőségekről is átfogó képet nyújtott. A nyertes pályamű következtetése szerint a hazai vállalati kötvénypiacon mind a kereslet, mind a kínálat tekintetében van tér a bővítésre, melynek megvalósításával kapcsolatban a szerzőpáros számos ötletet, javaslatot vonultatott fel. Emellett hangsúlyozták, hogy szabályozói és piacfejlesztési célból külső, akár állami ösztönzők alkalmazása is megfontolandó lehet.

Átadták az idei Prima Primissima Díjakat

Idén is tíz kategóriában vehették át a Prima és Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában megtartott pénteki gálaesten.
2025. 12. 07. 07:00
Megosztás:

MetaMask belép az előrejelző piacokra a Polymarket-integrációval

A MetaMask, a világ legnépszerűbb Ethereum-tárcája új területre lép: közvetlenül a predikciós piacokba integrálódik a Polymarket révén. A friss együttműködés lehetővé teszi, hogy a felhasználók valós események kimenetelére fogadjanak közvetlenül a tárcájukból.
2025. 12. 07. 06:00
Megosztás:

Orosz külügyminisztérium: az Európai Unió 1600 milliárd eurót veszített eddig a szankciókon

Az európai országok gazdasága 2022-től és 2025-tel bezárólag 1600 milliárd eurót veszített az Oroszország ellen bevezetett szankciók miatt - közölte az orosz külügyminisztérium szombaton.
2025. 12. 07. 05:00
Megosztás:

Solana: tartós veszteségek felé tart az árfolyam, vagy közeleg a fordulat?

A Solana árfolyama kritikus szakaszba ért: az elmúlt napok gyengülése továbbra is megerősíti azt a lefelé tartó csatornát, amely már egy hete meghatározza a mozgását. A piaci bizonytalanság látványosan nő, és a következő irányt most elsősorban a befektetői viselkedés fogja eldönteni.
2025. 12. 07. 04:00
Megosztás:

ÉKM: új szabályozás a vidéki települések teherforgalommal szembeni védelméért

A teherfuvarozást érintő úthasználati díjakról szóló átfogó intézkedéscsomag célja mindenekelőtt a teherforgalom visszaterelése a gyorsforgalmi úthálózatra, és a balesetek számának csökkentése, hogy ezáltal biztonságosabbá váljon a fő- és mellékutakon való közlekedés, és csökkenjen a településeket érő környezeti és zajterhelés - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium sajtóirodája szombaton az MTI-vel.
2025. 12. 07. 03:00
Megosztás:

Miért kezdik felfedezni a kriptót a nyugdíjasok?

A nyugdíj előtt álló vagy már nyugdíjas korosztály hosszú évekig messziről kerülte a kriptovalutákat, ám ez a trend lassan, de látványosan változik. A nagy intézményi szereplők belépése, a kriptós pénzügyi szolgáltatások fejlődése és az egyszerűbb hozzáférés miatt ma már sokan gondolkodnak azon, hogy portfóliójuk egy kis szeletét digitális eszközökbe fektessék. De vajon miért most, és milyen kockázatokkal jár mindez?
2025. 12. 07. 02:00
Megosztás:

A Maros-partra vezető új kerékpárút épül Makón

Uniós támogatással a Maros-partra vezető, 5,4 kilométer hosszú új kerékpárút épül Makón - tájékoztatta az önkormányzat az MTI-t.
2025. 12. 07. 01:00
Megosztás:

Átadták az Év kiváló magyar méze verseny díjait

A XVI. Gyulai Méz- és Mézeskalács Fesztiválon szombaton hirdették ki a fajtamézek versenyének eredményét és az idei év legjobb magyar mézét.
2025. 12. 07. 00:05
Megosztás:

A Bitcoin 92 000 dolláron áll – akár duplázódhat is 2026-ra, de a Digitap ($TAP) lehet az a kripto, amely ebben a ciklusban berobban

A Bitcoin ismét 92 000 dollár fölé emelkedett, és az iparág meghatározó szereplői máris találgatják, merre tarthat a következő időszakban.
2025. 12. 06. 23:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 49. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2025. 12. 06. 22:00
Megosztás:

A Bitcoin visszatér 93 000 dollár fölé, miközben az altcoinok is magukhoz térnek: a Digitap ($TAP) válik a 2026-os év legígéretesebb kriptós előértékesítésévé

A Bitcoin időről időre emlékezteti a befektetőket arra, milyen gyorsan képes mozdulni bármelyik irányba. Októberben 126 000 dollárig emelkedett, novemberben 80 000 dollár alá esett vissza, most pedig decemberre újra 93 000 dollár fölé kapaszkodott. A ciklus végi volatilitás jelen van, az ETF-beáramlások újra felerősödtek, a Vanguard végre csatlakozott a piacra, és a vezető kriptoeszközök is széles körben kezdenek visszapattanni.
2025. 12. 06. 21:00
Megosztás:

A Fitch Ratings továbbra is befektetésre ajánlja Magyarországot

A Fitch Ratings ismét megerősítette Magyarország államadósság-besorolását és továbbra is befektetésre ajánlja hazánkat – negatív kilátások mellett. 2025-ben világszerte leminősítési hullám volt látható, amely számos európai és régiós országot érintett, ezért is komoly eredmény, hogy az elmúlt időszakban elkerültük a leminősítést, így mind a három nagy hitelminősítő – a Fitch Ratings, a Standard and Poors és a Moody’s – változatlanul befektetésre ajánlja hazánkat.
2025. 12. 06. 20:00
Megosztás:

Az EB 120 millió eurós büntetést szabott ki az X-re

Az Európai Bizottság 120 millió eurós bírságot szabott ki az X (korábban Twitter) közösségimédia-platformra a digitális szolgáltatásokról szóló rendelet (DSA) átláthatósági előírásainak megsértése miatt - közölte pénteken a brüsszeli testület.
2025. 12. 06. 19:00
Megosztás:

Brit miniszterelnök-helyettes: súlyos gazdasági károkat okozott a kilépés az EU-ból

A brit miniszterelnök-helyettes szerint súlyos gazdasági károkat okozott Nagy-Britannia kilépése az Európai Unióból (Brexit).
2025. 12. 06. 18:00
Megosztás:

Teljes irányváltást követelnek az Európai Bizottságtól a V4-es agrárkamarák

Teljes irányváltást követel az Európai Bizottságtól a cseh, a lengyel, a magyar és a szlovák agrárkamara, az erről szóló közös nyilatkozatot pénteki tanácskozásukon fogadták el - közölte az MTI-vel a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).
2025. 12. 06. 17:00
Megosztás:

Munkáshitel – a fiatalok köszönik, nem kérnek belőle!

A 2025 januári indulásakor nagy várakozás övezte a kamatmentes Munkáshitelt, ám hamar kiderült: a kezdeti lelkesedés után a kereslet meredeken zuhant, a bankok pedig mostanra kiszálltak a fiatalokért folyó versenyből, már sehol nem érhető el jóváírás a Munkáshitel igénylések mellé. Miért lett a sejtett sikertörténetből rövid időn belül csendélet? Miért ütközik a fiatalok igénye és a kormányzati/banki logika?
2025. 12. 06. 16:00
Megosztás:

Abu Dhabi új Bitcoin-központtá válik – intézményi pénz és globális energiaérdekek állnak a háttérben

A kriptoszektor következő nagy központját keresve egyre többször fordul a figyelem a Közel-Kelet felé. Most úgy tűnik, Abu Dhabi lép elő a digitális eszközök egyik legfontosabb globális csomópontjává. A Bitcoin MENA konferencia nem egyszerű iparági találkozó: sokkal inkább bepillantás abba, merre tart a világ kriptopénzekkel kapcsolatos geopolitikája és gazdasága.
2025. 12. 06. 15:00
Megosztás:

AM: határon átnyúló projekt erősíti a fertői gyep és nádas kezelését

Határon átnyúló projekt erősíti a fertői gyep és nádas kezelését; a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság a korábbi Vogelwarte Madárvárta 2 projekt sikereire építve indította el az osztrák-magyar határon átnyúló természetvédelmi projektjét, amelynek célja a gyepi ökoszisztémák és a Fertőt övező nádas kezelésének összehangolása, közös módszertan kidolgozása. A program teljes költségvetése 635 millió forint - közölte az Agrárminisztérium pénteken az MTI-vel.
2025. 12. 06. 14:00
Megosztás:

Hol adták el leggyorsabban a lakásokat 2025-ben?

A Duna House friss elemzése alapján 2025-ben jelentős különbségek rajzolódnak ki abban, hogy egy-egy városrészben mennyi idő alatt talál vevőre egy ingatlan. Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon pörögtek a legélénkebben az adásvételek.
2025. 12. 06. 13:00
Megosztás:

Jakab István: versenyképes gazdálkodással kell válaszolni az agrárkihívásokra

Versenyképes gazdálkodással kell válaszolni az agrárkihívásokra - jelentette ki az Országgyűlés fideszes alelnöke, a MAGOSZ elnöke pénteken a Pest vármegyei Vasadon, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége gazdafóruma előtt tartott sajtótájékoztatón.
2025. 12. 06. 12:00
Megosztás: