Kiemelkedően sikeres évet zár és nyílt részvénytársasággá alakult a BTel

Rendkívül sikeres évet zár a Business Telecom: az utóbbi évekhez hasonlóan 2011-ben is megduplázta ügyfélszámát és jelentősen növelte árbevételét, bővítette és fejlesztette saját távközlési hálózatát. Takács Krisztián elnök-vezérigazgató szerint a cég 2012-es tervei nem kevésbé ambiciózusak: a nyílt részvénytársasággá alakulás cégbírósági bejegyzése megtörtént; a BTel hamarosan megjelenik a tőzsdén, folytatja sikeres kötvényprogramját, valamint részese lesz a hazai virtuális mobilszolgáltatói piac elindulásának, mellyel teljessé teszi távközlési szolgáltatási portfólióját.

2011-ben ismét változtak az erőviszonyok az átalakulóban lévő hazai telekommunikációs piacon. Számos kis távközlési cég eltűnt, miközben a bevált üzleti stratégiára építő BTel, versenyelőnyét kihasználva, a korábbi évekhez hasonlóan dinamikus bővülési pályát járt be. Tavaly év végén az organikus növekedés, a műholdas üzletág beindítása, egy jelentős akvizíció – az EnterNet ADSL-üzletágának túlnyomó részével közel 16 ezer új ügyfél került a BTelhez –, az év utolsó hónapjaiban végrehajtott új ügyfélszerzések, köztük mintegy tizenöt önkormányzat és összes intézménye, illetve további több mint 10 ezer új előfizető megszerzése révén a BTel megduplázta ügyfelei számát.

 

A BTel 2011 végén kezdeményezte a társasági formaváltást; ennek eredményeképpen zártkörűen működő részvénytársaságból a január 3-án kiadott cégbírósági határozat értelmében – 2011. november 21-i visszaható hatállyal – nyílt részvénytársasággá alakult. Ezt követően, a kecskeméti székhelyű Business Telecom – Bács-Kiskun megye második nyrt-je – technikai listázással a Budapesti Értéktőzsde parkettjére lép, várhatóan február hónapban. Idén folytatódik a társaság sikeres 2011-2012-es kötvényprogramja, melynek keretében eddig több mint egymilliárd forint értékben jegyeztek BTel-kötvényt hazai magán- és intézményi befektetők.

 

„Elmondhatjuk, hogy a növekedés, az ismertség és a piaci jelenlét szempontjából a 2011-es év áttörés volt: a BTel tavaly megduplázta ügyfélszámát, és jelentősen növelte árbevételét” – mondta Takács Krisztián elnök-vezérigazgató. „Az elmúlt évben elértük a saját hálózat építésének kezdetén, azaz három éve kitűzött célunkat: a hazai piac egyik legdinamikusabban fejlődő, legszélesebb kínálatú távközlési szolgáltatójává váltunk.”

 

Az országos hazai alternatív szolgáltató 2011-ben tovább bővítette távközlési hálózatát – a Tatabánya város intézményi ügyfeleinek kiszolgálásához kapcsolódó fejlesztés révén 2011. december végén átadásra került a BTel országos gerinchálózatának észak-magyarországi optikai szakasza. Ezt folyamatosan további szakaszok kiépítése követi majd mindaddig, amíg a teljes országot lefedő gerinchálózat elkészül, várhatóan 2015-ig. A saját hálózat folyamatos fejlesztése mellett a cég azt tervezi, hogy virtuális szolgáltatóként, úgynevezett MVNO-ként megjelenik a hazai mobilpiacon, teljessé téve szolgáltatási kínálatát, így ügyfeleinek a piacon szinte egyedülálló módon négy az egyben csomagokat is kínálhat majd.

 

„Az utóbbi évek azt bizonyítják, hogy nemcsak életképes, de kiemelkedően sikeres szereplőként tartanak minket számon az átalakulóban lévő távközlési piacon. Mivel számunkra komoly érték és versenyelőny egyedi, bevált üzleti modellünk, amit meg kívánunk őrizni, nem az a cél, hogy a BTel betagozódjon a multinacionális távközlési óriáscégek közé” – emelte ki Takács Krisztián. „A 2011-es növekedés is hozzájárult ahhoz, hogy egyre többen tisztán lássák a helyünket a piacon: ott vannak az inkumbens szolgáltatók, és ott van a BTel. Stratégiai célunk az, hogy ebben a kiemelt piaci szerepben a legnagyobbakkal párhuzamosan, minden hazai előfizetőnek a legjobb ár-érték arányú szolgáltatásokkal és előfizetői csomagokkal valóban teljes körű, minőségi alternatívát nyújtsunk.”

 

A Tether újabb nagy dobásra készül: jön a szabályozott USAT stablecoin 100 millió amerikai számára

A stablecoin piac domináns szereplője, a Tether, újabb mérföldkőhöz érkezett. A cég bejelentette, hogy decemberben elindítja az Egyesült Államokra szabott stablecoinját, az USAT-ot, amely szigorúan megfelel az amerikai szabályozásoknak. A cél? 100 millió amerikai felhasználó elérése – elsősorban a tartalomgyártók és a digitális gazdaság szereplői körében.
2025. 10. 25. 13:00
Megosztás:

Pump.fun felvásárolja a PadreAppot – új korszak kezdődik a multichain kereskedésben

Újabb jelentős felvásárlás rázta meg a kriptopiacot: a memecoin világából ismert Pump.fun megszerezte a PadreApp nevű kereskedési terminált, amely fejlett multichain elemzési eszközeivel tűnt ki. A lépés nem csupán a kereskedési infrastruktúra fejlesztését célozza, hanem hosszabb távon új szintre emelheti a platform pozícióját a decentralizált pénzügyek világában. A hírt a piac is azonnal pozitívan árazta be – de nem mindenki örül.
2025. 10. 25. 12:00
Megosztás:

Elvesztél az Otthon Start módosításai között? Segítünk képbe kerülni

Még két hónap sem telt el az Otthon Start Program indulása óta, máris több ponton változtak a feltételek, illetve kilátásban vannak újabb módosítások is. Az igénylők nincsenek egyszerű helyzetben, ha minden részlettel tisztába szeretnének kerülni és felkészülten szeretnének a bankba érkezni. Az alábbiakban a Bank360 szakértői segítenek eligazodni a küszöbön álló változásokkal kapcsolatban.
2025. 10. 25. 11:00
Megosztás:

Idén 70 ezer kötelező biztosítást cserélhetnek le az év végi kampányban szakértők szerint

A november elején kezdődő év végi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány még idén is több mint 750 ezer gépjárművet, köztük mintegy 400 ezer személygépkocsit érint; szakértők arra számítanak, hogy 70 ezer körül alakulhat a szerződésváltások száma.
2025. 10. 25. 10:00
Megosztás:

Felejtsd el Based Eggman-t és MegaETH-t: A Digitap ($TAP) a legjobb kripto, amit most érdemes megvenni – a $TAP tulajdonosai korai hozzáférést biztosítanak maguknak

A felhajtás kezd alábbhagyni a Based Eggman és a MegaETH körül, miközben az okos pénzek befektetői egyre inkább a <a href="https://presale.digitap.app?&utm_campaign=oct&utm_content=com&utm_medium=pr&utm_source=prof-pr&utm_term=906a" target="_blank">Digitap ($TAP)</a> előértékesítését tartják a legésszerűbb lépésnek.
2025. 10. 25. 08:00
Megosztás:

Kína nemzeti emléknapot hoz létre Tajvan 1945-ös visszacsatolásának évfordulójára

Kína országos népi gyűlésének állandó bizottsága pénteken megszavazta, hogy október 25-ét Tajvan kínai fennhatóság alá visszatérésének emléknapjává nyilvánítsa - közölte a kínai állami média.
2025. 10. 25. 06:00
Megosztás:

Brit miniszterelnök: el kell távolítani a világpiacról az orosz olajat és földgázt

Keir Starmer brit miniszterelnök szerint megállapodás született az Ukrajna megsegítése érdekében cselekvésre kész országok koalíciójának pénteki londoni csúcstalálkozóján arról, hogy az országcsoport közös fellépéssel "eltávolítja a világpiacról" az orosz földgáz- és nyersolajexportot.
2025. 10. 25. 05:00
Megosztás:

Mostantól egy vármegyében sem lesz érvényben tűzgyújtási tilalom

Az utóbbi napok csapadékos időjárásának köszönhetően a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) - a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának egyetértésével - október 25-től feloldja a tűzgyújtási tilalmat Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyében, így szombattól nem lesz tűzgyújtási tilalom érvényben az ország egyik vármegyéjében sem - közölte a Nébih a honlapján pénteken.
2025. 10. 25. 03:00
Megosztás:

Parlamenti döntés: jön a kötelező sorkatonaság

A horvát parlament elfogadta pénteken a védelmi törvény módosításait, amelyekkel visszaállítják a kötelező sorkatonai szolgálatot - jelentette a horvát sajtó.
2025. 10. 25. 02:00
Megosztás:

14.havi nyugdíj - Politikai ígéret vagy valós jövőkép a nyugdíjasoknak?

14. havi nyugdíj: politikai ígéret vagy fenntartható segítség?
2025. 10. 25. 01:00
Megosztás:

Vasárnap kezdődik a téli időszámítás

Vasárnap kezdődik a téli időszámítás, az órákat hivatalosan hajnali háromról két órára állítják át. Az óraigazítás néhány belföldi és nemzetközi vonat, pár helyi és helyközi autóbusz, valamint kevés fővárosi éjszakai buszjárat menetrendjét is érinti.
2025. 10. 25. 00:05
Megosztás:

A BNB ára újabb alacsonyabb csúcsot ért el 1 091 dolláron – a Digitap ($TAP) több mint 5 000 felhasználót szerzett

A Binance Coin (BNB) nemrégiben került reflektorfénybe azáltal, hogy megjelent a Robinhood platformján – ez a lépés várhatóan erős árfolyammozgásokat idézett volna elő. Ehelyett azonban a BNB visszacsúszott – jelenleg 1 068 dollár környékén forog, jóval elmaradva a korábbi csúcsától.
2025. 10. 24. 23:00
Megosztás:

Megmozdult az XRP-bálna: Közel 500 millió dollárnyi token hagyta el a Ripple tárcáját

Egy nagyszabású XRP-tranzakció kavarta fel a kriptopiac állóvizét: a Ripple több mint 200 millió XRP-t mozgatott meg – mai árfolyamon közel 497 millió dollárnyi értékben. A transzfer egy ismeretlen tárcába irányult, és azonnal beindította a találgatásokat a piaci szereplők körében. Vajon mit jelenthet ez a lépés? Eladás, intézményi megállapodás, vagy valami sokkal nagyobb dolog előjele?
2025. 10. 24. 21:00
Megosztás:

Kreml: az orosz és az amerikai elnök nem zárja ki a találkozó lehetőségét

Nem zárja ki egy jövőbeni csúcstalálkozó lehetőségét Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök, ez következik nyilatkozataikból - jegyezte meg pénteken Dmitrij Peszkov, az orosz államfő sajtótitkára.
2025. 10. 24. 20:00
Megosztás:

Szombaton tisztítják a Rákóczi hidat

A Rákóczi híd megtisztításával szombaton befejeződik a főváros szokásos őszi hídmosási programja - közölte a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. pénteken az MTI-vel.
2025. 10. 24. 19:00
Megosztás:

Kína szélesebb körű gazdasági nyitást ígér

Kína a következő, 2026 és 2030 közötti ötéves terv időszakában tovább kívánja bővíteni gazdasági nyitását, különösen a szolgáltatási szektorban.
2025. 10. 24. 18:00
Megosztás:

A Benjamin ciklon viharos széllel vonul át az országon

A Benjamin elnevezésű ciklon viharos széllel vonul át az országon, kora délutánig országosan háromszáz káresetet számoltak fel a tűzoltók - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság pénteken az MTI-vel.
2025. 10. 24. 17:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben élénkült a brit gazdaság aktivitása októberben

A vártnál nagyobb mértékben emelkedtek, de így is csak minimális ütemű növekedést jeleznek a brit gazdaság októberi aktivitási mérőszámai.
2025. 10. 24. 16:00
Megosztás:

Emiatt zuhant hét évtizedes mélypontra a brit autóipar termelése

Több mint hét évtizedes mélypontra zuhant a brit autóipar termelése szeptemberben, mindenekelőtt a Jaguar Land Rover (JLR) elleni kibertámadás miatt, amely az egész múlt hónapra megbénította a legnagyobb brit autóipari csoport működését.
2025. 10. 24. 15:00
Megosztás:

Csúcstalálkozót tartanak Londonban az Ukrajnát támogató országok vezetői

Csúcstalálkozót tartanak pénteken Londonban az Ukrajna megsegítése érdekében cselekvésre kész országok koalíciójának - Coalition of the Willing - vezetői. A londoni külügyminisztérium tájékoztatása szerint a konferencián Keir Starmer, a vendéglátó brit miniszterelnök felveti az orosz földgáz- és nyersolajexport "eltávolítását a világpiacról", valamint a zárolt orosz vagyoneszközök felhasználását Ukrajna támogatására.
2025. 10. 24. 14:00
Megosztás: