Kik nyertek? - Kihirdették az OTP pályázatának eredményét
A pénzintézet közölte: a zsűri döntése alapján az autizmussal élők társadalmi elfogadását célzó Aut Pont Autista Gyermekekért és Fiatalokért Alapítvány "Különleges napok - együtt az autista gyermekekkel a közös mindennapokért" című programsorozata, valamint a Kortárs Építészeti Központ Alapítvány Budapest100 elnevezésű, a százéves fővárosi házak köré szervezett közösségépítő projektje egyenként 3 millió forint támogatásban részesül 2012-ben.
Emellett a Hagyományok Háza Baráti Köre Egyesület a néphagyományokat őrző közösségek összefogásával a Táncházak napjának megrendezése 1 millió forintos díjat nyert - olvasható az OTP Bank közleményében. A további két döntős szervezet a Lelemény Képességfejlesztő Alapítvány és Az emberség erejével - Cum Virtute Humanitas Alapítvány pedig a pályázat médiatámogatóinak különdíját kapta.
Az OTP Bank Együttható pályázatán 120 civil szervezet, alapítvány, egyesület indult, amelyből 30 mutathatta be a Facebookon programját, és gyűjthetett szavazatokat az oldal követőitől. A két héten át tartó szavazási időszakban több mint tízezren adták le voksukat. A döntőbe az öt legjobb eredményt elérő szervezet került - ezek a programok kapták az összes szavazat több mint felét, mindannyian egyenként is ezret meghaladó szavazatot. (MTI)