Kínai HÉV-et vásárol az etióp főváros

Elkészült az Etiópia fővárosába szánt első városi vasúti szerelvény az északkelet-kínai Csangcsunban, hamarosan kiképzik az etióp vonatvezetőket és karbantartókat is - számolt be Csilin tartomány székhelyéről a Hszinhua hírügynökség kedden.

A 475 millió dolláros (112,6 milliárd forint) projekt keretében a 2400 méteres tengerszint feletti magasságban fekvő Addisz-Abeba 41 zöld-fehér szerelvényt kap. A helyiérdekű vasúton maximális sebességük 70 kilométer lehet óránként, ablakaik védelmet nyújtanak az ultraibolya sugárzás ellen is. A vonatokat szintén a helyi időjáráshoz igazodva - lehetőség szerint - "árvízállóvá" is teszik.

 

Az etióp fővárost hosszanti és keresztirányban átszelő vasút építésének fővállalkozója a China Railway Engineering Corporation. A kocsik gyártója, a China CNR Changchun Railway Vehicles tavaly novemberben kapta meg a megrendelést, amely az első számottevő afrikai szállítása. Kína 1995 óta exportál városi vasúti szerelvényeket, elsősorban Brazíliába, Délkelet-Ázsiába és a Közel-Keletre, de Ausztráliában is futnak belőlük. 2004-ig a külföldi eladások nem voltak jelentősek, értékben épp csak megközelítették az 500 millió dollárt (118,6 milliárd forint). 2013-ban a megrendelések már 900 millió dollárra (213,4 milliárd forint) rúgtak, több mint 100 szerelvényt értékesítettek ekkor.

 

Az összesen több milliárd dolláros értékű üzletből 100 millió dollárt (23,7 milliárd forint) tett ki az afrikai megrendelés. A CNR egyébként már az 1970-es évektől jelen van a fekete kontinensen, akkoriban mozdonyokat szállított a Tanzánia-Zambia vasúthoz. A kínai szakemberek nagy lehetőséget látnak az afrikai piacban, különösen Dél-Afrikában, Kenyában, Nigériában és Zimbabwében, mivel ezek az országok fejlesztik a városi közlekedést. Helyiérdekű vasutak már vannak Algériában, Egyiptomban, Marokkóban és Tunéziában. Földalattija csak két afrikai fővárosnak, Kairónak és Algírnak van.


Szakmai szervezetek közös véleménye a vagyonadóról

2026. október 6-án bocsátották társadalmi egyeztetésre a vagyonadó jogszabálytervezetét. Az elmúlt napokban számos szakmai szervezet és érintett magánszemély fejtette ki a véleményét a javaslatról a médiában.
2026. 10. 15. 14:00
Megosztás:

Három és fél éve nem történt ilyen a magyar lakáspiacon – Beindul az árak esése?

A második negyedévben 1,4%-kal csökkentek a magyar lakásárak az előző időszakhoz képest, ezzel 2022 vége óta először fordult elő, hogy visszaesés történt – derül ki az Eurostat friss adataiból.
2026. 10. 15. 13:30
Megosztás:

Biztonságos juhlegelő: így tervezz villanypásztort

A juhoknál a kerítésnek egyszerre kell a nyájat a legelőn tartania, és távol tartania a kívülről érkező állatokat. A vastag gyapjú tompíthatja az elektromos impulzust, a bárányok pedig könnyen átbújnak a rosszul elhelyezett alsó vezeték alatt. A megbízható védelemhez ezért a készülék erejét, a kerítés kialakítását és a földelést együtt kell megtervezni.
2026. 10. 15. 13:00
Megosztás:

3,7 milliárd forint előrehozott támogatást kaptak a sertéstartók

Összesen 3,7 milliárd forint előrehozott támogatást kaptak a sertéstartók - közölte Bóna Szabolcs, agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter csütörtökön a Facebook-oldalán.
2026. 10. 15. 12:30
Megosztás:

Mesterséges intelligencia a tanulásban: mitől lesz használható a tudás?

A mesterséges intelligencia egyre több olyan feladatnál jelenik meg, amelyet korábban teljes egészében emberek végeztek. Segíthet hosszú szövegek rendezésében, táblázatok áttekintésében, ötletek összegyűjtésében vagy egy első levélváltozat megírásában. A használata önmagában még nem jelent szakértelmet: a jó eredményhez világos utasításokra, ellenőrzésre és annak felismerésére is szükség van, mikor nem szabad a gépi javaslatra hagyatkozni.
2026. 10. 15. 12:00
Megosztás:

Milliókat kapott a Tethertől Trump volt kriptotanácsadójának cége a WSJ szerint

Mintegy 6,3 millió dollár bevételhez jutott a Tetherhez kapcsolódó megállapodásból az a tanácsadócég, amelyben Bo Hines, a Fehér Ház korábbi kriptotanácsadója egyharmados tulajdonrésszel rendelkezett – állítja a The Wall Street Journal oknyomozása. Az első kifizetés akkor érkezett, amikor Hines még az amerikai stabilcoin-szabályozás előmozdításán dolgozott. A cég tagadja, hogy kormányzati szolgálata idején részt vett volna a Tetherrel folytatott üzleti tevékenységben, vagy abból pénzhez jutott volna.
2026. 10. 15. 11:30
Megosztás:

Az amerikai inflációs adat és a Fed-nyilatkozatok formálták a kötvénypiaci mozgásokat

Az amerikai állampapírpiacon jelentős ingadozás volt megfigyelhető szerdán. A vártnál magasabb szeptemberi inflációs adat hatására kezdetben emelkedtek a hozamok, a nap második felében azonban fordulat következett be, miután több Fed-tisztviselő, köztük Michelle Bowman alelnök is arra utalt, hogy a jegybanknak van ideje felmérni a szeptemberi kamatemelés gazdasági hatásait, mielőtt újabb szigorító lépésről döntene. A kétéves amerikai állampapír hozama a kereskedés során 4,95%-ig emelkedett, végül azonban 4,80% közelében zárt, míg a tízéves hozam 5,19%-ra csökkent a nap végére.
2026. 10. 15. 11:00
Megosztás:

Emelkedtek az európai részvények az ASML kedvező eredménye és az egészségügyi szektor kiemelkedő teljesítménye nyomán

Az európai részvénypiacok mérsékelt emelkedéssel zárták a szerdai kereskedést, amit az ASML várakozásokat felülmúló eredménye és a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházási kereslet tartósságába vetett bizalom erősödése támogatott. A holland technológiai vállalat arról számolt be, hogy ügyfelei már a 2029-2030-as időszakra is érdeklődést mutatnak a legfejlettebb chipgyártó berendezések iránt; részvényei 1,2%-os árfolyamnyereséggel zárták a napot. A páneurópai STOXX 600 index összességében 0,4%-kal került feljebb. A pozitív piaci teljesítményhez az egészségügyi szektor is jelentősen hozzájárult, amely 2,3%-os emelkedésével több mint öt hete nem látott csúcsra kapaszkodott, így a nap legjobban teljesítő ágazatának bizonyult.
2026. 10. 15. 10:30
Megosztás:

Új korszak az USDC-nél: közvetlen uniós felügyelet alá kerül a Circle stabilcoinja

A Circle USDC-je elsőként kapta meg a „jelentős elektronikuspénz-token” besorolást az Európai Unió MiCA-rendelete alapján. A dollárhoz kötött stabilcoin felügyeletében 2026. november 12-től közvetlen szerepet vállal az Európai Bankhatóság, miközben a francia pénzügyi felügyelet is megtartja feladatainak egy részét. A döntés középpontjában a tartalékok, a likviditás és a visszaváltás biztonságát szolgáló követelmények állnak.
2026. 10. 15. 10:00
Megosztás:

Inflációs pofont kapott a Bitcoin: kitart a 80 ezer dolláros védővonal?

A Bitcoin árfolyama 82 ezer dollár alá csúszott a vártnál magasabb amerikai inflációs adat után, és ismét a közeli támaszokra irányult a kereskedők figyelme. Miközben a rövid távú technikai jelzések gyengülést mutatnak, a napi grafikon egyik fontos trendkövető indikátora még az árfolyam alatt húzódik. A következő nagy kérdés az, hogy a 80 ezer dollár körüli térség megállítja-e az eladókat, vagy mélyebb korrekció következik.
2026. 10. 15. 09:30
Megosztás:

De még mindig nem elég gyors a gyűlöletkeltő tartalmak eltávolítása az X-ről

A brit médiafelügyelet (Ofcom) szerdai helyzetértékelése szerint azt utóbbi időben gyorsult, de még mindig nem elég gyors a gyűlöletkeltő, illetve terrorcselekményekhez kötődő tartalmak eltávolítása az X közösségi portálról.
2026. 10. 15. 09:00
Megosztás:

Lezárul a vagyonadóról és a kata megújításáról szóló törvénytervezetek társadalmi egyeztetése

Lezárul a vagyonadóról, valamint a kisadózó egyéni vállalkozók tételes adójáról (kata) szóló törvénytervezetek társadalmi egyeztetése szerdán éjfélkor.
2026. 10. 15. 08:30
Megosztás:

GKI: a zöldülő áramtermelés önmagában nem oldja meg a magyar villamosenergiarendszer ár- és biztonsági problémáit

A zöldülő áramtermelés önmagában nem oldja meg a magyar villamosenergia-rendszer tartós ár- és biztonsági problémáit, azokhoz tárolókapacitásra, kockázatmegosztásra és az atomkapacitás megőrzésére is szükség van - állapította meg a GKI Gazdaságkutató Zrt. legújabb, csütörtökön közzétett elemzésében.
2026. 10. 15. 08:00
Megosztás:

Szallas.hu: Észak-Magyarországon pihennek a legtöbben a hosszú hétvégén

Az október 23-i hosszú hétvégén Eger, Miskolc, Gyula, Budapest, és Nyíregyháza a legnépszerűbb úti cél, míg a régiók versenyében Észak-Magyarország vezet a Szallas.hu foglalási adatai alapján.
2026. 10. 15. 07:00
Megosztás:

Jóváhagyta Szlovákia 2027-es költségvetését a parlament, emelkedik a deficit

Jóváhagyta a pozsonyi törvényhozás Szlovákia 2027. évi költségvetését szerdán. A jövő évi büdzsé az idénre tervezettnél magasabb, 4,94 százalékos GDP-arányos hiánycélt vetít előre.
2026. 10. 15. 06:00
Megosztás:

Eva Malá Beluská az IKEA Csehország-Magyarország-Szlovákia új regionális ügyvezetője és fenntarthatóságért felelős igazgatója

Eva Malá Beluská veszi át az IKEA Csehországért, Magyarországért és Szlovákiáért felelős regionális ügyvezetői és fenntarthatóságért felelős igazgatói pozícióját 2026. november 15-től. A szakember Erika Intiso helyére érkezik, aki az Ingka Csoport globális fenntarthatósági vezetőjeként folytatja pályafutását.
2026. 10. 15. 05:30
Megosztás:

Határozott kiállást vár el Magyar Pétertől az uniós csúcson a Magosz

Határozott kiállást vár el Magyar Péter miniszterelnöktől az agrártámogatások ügyében a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) az Európai Tanács csütörtök-pénteki ülésén - közölte a Magosz szerdán az MTI-vel.
2026. 10. 15. 05:00
Megosztás:

AI-láz, 100 dolláros olaj és 5 százalékos kötvényhozamok formálják a piacokat

A befektetők figyelme egyszerre összpontosul a mesterséges intelligenciára épülő technológiai boom következő szakaszára és az ismét 100 dollár fölé emelkedő olajár hatásaira. Miközben az amerikai részvényindexek rekordközeli szinteken mozognak, az eredmény nagy részét egyre inkább néhány AI-központú technológiai vállalat adja – elterelve a figyelmet a piac egyébként gyenge teljesítményéről.
2026. 10. 15. 04:30
Megosztás:

Ez a baj a hazai magánorvosi ellátással - országos felmérési eredmények

Továbbra is kedvezően ítélik meg a magyarok a magánegészségügyi ellátást, ugyanakkor egyre többen érzik úgy, hogy költségét már nem engedhetik meg maguknak. A magánrendelések legfőbb előnye változatlanul a gyors hozzáférés, de az árak emelkedése egyre inkább hatással van a páciensek döntéseire – többek között ez derül ki a Prémium Egészségpénztár ideiországos, reprezentatív kutatásából*, amely immár negyedik alkalommal vizsgálta a szakorvosi ellátásokkal kapcsolatos lakossági véleményeket.
2026. 10. 15. 04:00
Megosztás:

Több mint 1200 munkahely kerülhet veszélybe a GSK gyógyszeripari vállalat belgiumi üzemeiben

Mintegy 1217 munkahely megszüntetését tervezi Belgiumban a brit GSK gyógyszeripari vállalat, amely szerdán rendkívüli üzemi tanácsi ülésen jelentette be átszervezési szándékát - számolt be szerdán az RTBF belga közszolgálati média.
2026. 10. 15. 03:30
Megosztás: