Kisebb hiányosságokat tárt fel az MNB a babaváró kölcsönöknél

Nem tárt fel rendszerszintű hiányosságokat a babaváró kölcsönnel kapcsolatos jogszabályi előírások ellenőrzésekor a Magyar Nemzeti Bank (MNB), az ellenőrzött hat banknál a feltárt kisebb hiányosságok többségét még a felügyeleti ellenőrzés ideje alatt kijavították, az előírt további kötelezettségeket pedig a megadott határidőkben folyamatosan teljesítik.

Kisebb hiányosságokat tárt fel az MNB  a babaváró kölcsönöknél

Az MTI-nek küldött hétfői közleményben a jegybank kiemelte, hogy a babaváró kölcsönt 2019. július 1-jei megjelenése óta fokozott ügyfélérdeklődés övezi. A konstrukció népszerűségére, valamint a fogyasztói észrevételekre tekintettel az MNB tavaly 6 hitelintézetnél - Erste Bank Hungary Zrt., Gránit Bank Zrt., Raiffeisen Bank Zrt., Sberbank Magyarország Zrt., OTP Bank Nyrt. és Takarékbank Zrt. - indított felügyeleti ellenőrzést a babaváró támogatásról szóló kormányrendeletben foglalt prudenciális és fogyasztóvédelmi rendelkezések betartásának áttekintése céljából.

Kiemelten vizsgálták a kölcsönigénylések során az ügyfelek részére átadott, megküldött dokumentumokat, ellenőrizték a hitelintézetek által betartandó folyósítási díjmentesség, a maximált futamidő, havi törlesztőrészlet és kamatmérték, valamint a - hitelbírálathoz szükséges valamennyi dokumentum rendelkezésre állásától számított - legfeljebb 10 munkanapos elbírálási idő betartását is. Az ellenőrzés során a folyósított és az elutasított ügyleteket is áttekintették.     
   
Az MNB - néhány kisebb súlyú adminisztrációs hibából eredő hiányosság feltárása mellett - megállapította: 2020-ban két pénzügyi intézmény nem, illetve csak részben teljesítette ügyfelei felé az éves, a fizetendő havi törlesztőrészlet összegéről szóló tájékoztatási kötelezettségét. Két hitelintézet túllépte a rendelkezésre álló maximális elbírálási időt. Szintén két banknál az MNB megállapította, hogy egyes babaváró kölcsönszerződéseikben az előírt kamatmaximumot meghaladó kamatot rögzítettek.
   
A vizsgálat alapján a hitelintézetek többségénél a belső szabályozások vagy a szerződési feltételek, illetve a kölcsönnel kapcsolatos tájékoztatási dokumentumok nem voltak összhangban a konstrukció kereteit meghatározó kormányrendeletben foglaltakkal. Így például egyes esetekben az adott hitelintézetek nem tudták igazolni a hiánypótlásról vagy az elutasításról szóló értesítő levél kiküldését.
   
A feltárt hiányosságok pótlását, illetve a szükséges korrekciók végrehajtását a jegybank a közlemény szerint folyamatosan nyomon követi.

Hozzászólások

Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 274,43 pontos, 0,56 százalékos emelkedéssel, 49 315,61 ponton, új történelmi csúcson zárt kedden.
2021. 08. 03. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagy bizonytalanságot okoz a hitelkeret jövője

Július 31-én lejárt az amerikai állam hitelkeretének felfüggesztése, így a Pénzügyminisztérium a hitelkeret megnöveléséig vagy ismételt felfüggesztéséig nem bocsáthat ki új állampapírokat.
2021. 08. 03. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hamisítványokat is árultak az Eb-n

A 2021-es labdarúgó-Európa-bajnokságon Budapest négy mérkőzésnek adott otthont, ahol a játékosok és a szurkolók mellett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei sem tétlenkedtek. A meccsek alatt a Puskás Aréna és a hivatalos szurkolói zóna környékén a társhatóságok támogatásával foglaltak le hamis termékeket és adózatlan cigarettát.
2021. 08. 03. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erős negyedévet zárt az LG Electronics

Újabb erős negyedévet zárt az LG Electronics elektronikai és elektromos készülék- és berendezésgyártó dél-koreai konszern június végén.
2021. 08. 03. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Robbanás előtt áll a hazai HR digitalizáció

Cégmérettől, iparágtól és digitális HR érettségtől függetlenül intenzív informatikai fejlesztési hullámra lehet számítani a HR területén – derül ki a Deloitte Digitális HR 2021 kutatásából. A HR technológiák aktuális magyarországi állapotáról átfogó képet adó felmérés szerint a HR adatok elemzése és a HR fókuszú üzleti intelligencia, az online képzések és fejlesztés, továbbá a toborzás, onboarding és tehetségmenedzsment lehetnek elsősorban a digitalizáció célkeresztjében.
2021. 08. 03. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bővült az álláskeresőt alkalmazók adókedvezménye

2021. június 10-től bővült az álláskeresőt alkalmazók adókedvezménye. A szociális hozzájárulási adó kedvezmény a korábbi hat hónap helyett már három hónap munkanélküliség után is jár, az intézkedés 30 milliárd forintot hagy a vállalkozói szektorban - tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert.
2021. 08. 03. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ez történt a magyar tőzsdén júliusban

Ugyan a járványügyi statisztikák globális romlása a világ legtöbb tőzsdéjén visszaesést hozott júliusban, a BUX index alakulásán ez nem mutatkozott meg: a Budapesti Értéktőzsde elsőszámú tőzsdeindexe tovább emelkedve, június után ismét csúcsot döntve 48 611 ponton zárta a hónapot. A forgalmat tekintve nyárias heteken van túl a BÉT: az OTP és a MOL vezetésével – a két papír forgalmi aránya újra megközelítette a 80 százalékot – a részvénypiac összforgalma 152 milliárd forintot tett ki – ez napi átlagban 6,9 milliárd forintnak felel meg. A brókercégek forgalmi rangsorát ismét a Wood zárta az első helyen, őt fej-fej mellett követte az Erste Bank és a Concorde.
2021. 08. 02. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Iskolakezdés: több tízezer forintba kerül az új tanév

Indul az iskolakezdési szezon: a magyar szülők az új tanévhez szükséges alapvető tanszereket 10-15 ezer forintért, iskolatáskát további 15 ezer forintért vásárolnak a REGIO JÁTÉK friss felmérése alapján. Az igazi roham augusztusban kezdődik, a vállalat online 10%, míg bolti vásárlás esetén 5% kosárérték-növekedésre számít a tavalyi évhez képest. A játékkereskedő felmérése szerint a szülők továbbra is a hagyományos oktatást preferálják.
2021. 08. 02. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

100-ból 78 magyar befogadna otthonába egy külföldi cserediákot

Egy friss, országos felmérés szerint a magyarok nyitottak a külföldi kultúrák iránt: egy, idén júliusban több száz fő megkérdezésével elvégzett online kérdőíves felmérésből az derült ki, hogy a magyar lakosság 77,9 százaléka szívesen befogadna otthonába 3-12 hónapra egy külföldi, középiskolás cserediákot.
2021. 08. 02. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az MNB bírságot szabott ki az Erste Alapkezelő Zrt.-re

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 19,2 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki az Erste Alapkezelő Zrt.-re az általa kezelt ingatlanalapokat érintő jogsértő eljárás miatt - közölte a jegybank hétfőn az MTI-vel.
2021. 08. 02. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább gyorsult a termelői árak emelkedése

Júniusban az ipar belföldi termelői árai átlagosan 15,4 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbiaknál, ami 1,0 százalékponttal magasabb az előző havinál. Az exportárak 9,7 százalékkal emelkedtek a májusi 9,6 százalékot követően. Együttesen az ipari termelői árak átlagosan 11,6 százalékkal magasabbak voltak, mint tavaly júniusban - közölte hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 02. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ekkora összegű károkat okoztak a júliusi viharok

A júliusi viharkárok miatt a biztosítók csaknem tízmilliárd forintot fizettek már ki vagy különítettek el lakossági, ipari és intézményi, valamint casco károkra - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) hétfőn.
2021. 08. 02. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyar tőzsdei befektetők ezt élték át a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 48 610,95 ponton zárt pénteken, 1119,26 ponttal, 2,36 százalékkal magasabban előző heti záróértékénél.
2021. 08. 01. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rezsicsökkentésbe kezd a lakáspiac

Nagyon kedvező hitelkonstrukció bevezetésével üzen hadat az energiazabáló lakásoknak és élénkíti a takarékos ingatlanok piacát a jegybank. Bár az ősztől elérhető zöld lakáshitel pontos részletei még nem ismertek, a legfontosabb paraméterekből látható, hogy nagyon-nagyon kedvező konstrukció lép a piacra – az ügyfelek 10 millió forintonként durván 45 ezer forintos törlesztéssel számolhatnak, ami akár milliós megtakarítást jelenthet a hitelfelvevőknek. Ugyanakkor a korszerű lakásokra kínált zöld hitel miatt markánsabban kettéválhat az új és használt lakásokra kínált hitelek kamata, s ez hatással lehet a használt lakások piaci árára is.
2021. 08. 01. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

23,5 milliós lakáshitel is elérhető 20 évre a májusi átlagbérrel

431 560 forint volt az átlagos bruttó kereset májusban Magyarországon, a mediánbér (tehát, amelynél ugyanannyian kerestek többet, mint kevesebbet) pedig 332 690 forint volt. Ez az átlagbér esetében 287 ezer forintos nettót jelentett, a mediánbér esetén pedig 221 ezer forintot.
2021. 08. 01. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bővítette szolgáltatási zónáját a GreenGo

Mintegy 8 négyzetkilométerrel bővítette autómegosztó szolgáltatási zónáját Budapesten a GreenGo Car Europe Kft. - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 01. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Energetikai beruházással csökkenti áramköltségét a békéscsabai Dolcetta Kft.

Csaknem 17 millió forintos energetikai beruházással áramköltségének több mint 20 százalékát takarítja meg a jövőben a békéscsabai székhelyű édességipari cég, a Dolcetta Kft., amely több mint 700 millió forintból épít új gyártó- és raktárcsarnokot.
2021. 08. 01. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

A megemelt minimálbér segítheti az ingatlanpiacot

Az idén erős évet vár az eddigi ingatlan adásvételek és hitelfelvételek felfutása alapján a Duna House, a cég várakozása szerint jövőre is hasonlóan alakulhat a piac, amit segít majd a megemelt minimálbér is.
2021. 07. 31. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Sosem látott csúcson van a foglalkoztatás

Sosem látott csúcson van a foglalkoztatás, de folytatódik a munkahelyteremtés - áll az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szombati, az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2021. 07. 31. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Modern üzleti és termelési környezetet kialakító fejlesztést valósított meg az Uniholz Kft.

Befejeződött az Uniholz Kft. modern üzleti és termelési környezetet kialakító fejlesztése Hajdúnánáson, az acél kis- és nagykereskedelemmel foglalkozó kelet-magyarországi vállalkozás a több mint 70 millió forintos komplex logisztikai fejlesztéséhez 50,5 millió forint támogatást kapott a Széchenyi 2020 Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (Ginop) - közölte a társaság az MTI-vel.
2021. 07. 31. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások: