Kizárják a magyarokat a brit munkaerő piacról - Kósa Lajos óva int

A Fidesz frakcióvezetője szerint az ellenzék politikája azzal a következménnyel járna, hogy a magyar munkavállalókat két éven belül kizárják a brit munkaerőpiacról.

Kizárják a magyarokat a brit munkaerő piacról - Kósa Lajos óva int

Kósa Lajos hétfői budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: az ellenzék azt követeli, Magyarország semmiben ne engedjen a brit szociális juttatások átalakítására vonatkozó londoni terveknek. A Fidesz politikusa szerint azonban az uniós megegyezés hiánya azt jelentette volna, hogy az EU-tagság mellett kampányoló David Cameron brit miniszterelnök kudarccal megy haza az Európai Tanács üléséről, és felerősödik az uniós tagságot ellenzők tábora.

 

Márpedig ha Nagy-Britannia kilépne az Európai Unióból - folytatta -, az azzal járna, hogy az összes európai munkavállalót, köztük a magyarokat is, kizárják a brit munkaerőpiacról, és csak rendkívül körülményesen, nehézkesen lehetne munkát vállalni a szigetországban. Az a helyes kompromisszum, amit Orbán Viktor kormányfő megkötött, ezzel ugyanis a magyarok szabad munkavállalása továbbra is biztosított szerte Európában - mondta a frakcióvezető.

 

A migráció ügyében Kósa Lajos úgy fogalmazott: "meg kell tanulni elolvasni azokat a szövegeket, amelyek az Európai Tanács nyilatkozatának részét képezik". A dokumentumban ugyanis nem állapítottak meg többet, minthogy az EU jogszabályait - beleértve a kötelező betelepítési kvótával kapcsolatosokat - be kell tartani - mondta, jelezve: szinte ugyanez van a tavaly decemberi nyilatkozatban, amely ellen Magyarország - Szlovákiához hasonlóan - bírósághoz fordult. Arra a kérdésre, hogy a nemzeti bank nyeresége szerinte közpénz-e, a kormánypárt frakcióvezetője azt válaszolta: "politikai értelemben közpénz, gazdasági, könyvelési, technikai, költségvetési szempontból csak áttételesen közpénz, mert egy vállalatnak a nyeresége". Többen is faggatták Habony Árpádról, például arról, ad-e a politikai véleményére.

 

Erre Kósa Lajos azt felelte: "bizonyos kérdésekben adok, másokban meg nem". Példaként megjegyezte: "Árpád azt mondja, hogy nyilvánvalóan képtelen és meztelen provokáción alapuló újságírói kérdésekre nem kell válaszolni". "Folyosói beszélgetős minőségben tette ezt a megjegyzést" - mondta egy másik kérdésre válaszolva. Arra a kérdésre, kellően súlyosnak tartja-e azt az ítéletet, amelyben Balogh Józsefet, Fülöpháza független polgármesterét súlyos testi sértés bűntette miatt 420 ezer forint pénzbüntetésre ítélte első fokon a bíróság, azt válaszolta: az ügy közvetlen körülményeit nem ismeri, de "általában azt gondolom, hogy senkit nem kell bántalmazni".

 

A salgótarjáni időközi polgármester-választás kampányáról - szintén kérdésre - Kósa Lajos azt mondta: az egyik legfontosabb kérdés, hogyan lehetséges, hogy Salgótarján 2014-ben, az adósságmentesítés után tiszta lappal indult, ehhez képest 1,2 milliárdos hiánya van a városnak, amit a szocialista vezetés egy év alatt hozott össze. Végül szóba került az oktatás témája is, amelyről a frakcióvezető úgy fogalmazott: abban "egyetértek a tüntetéssel - magam is kockás ingben vagyok -, hogy hívják fel a problémákra a figyelmet az érintettek", de a tüntetés sok kérdés megvitatására alkalmatlan forma, le kell ülni tárgyalni, mert sok követelés szembemegy egymással. A kockás ingjét firtató kérdésre megjegyezte, "nem kell mindenben lényeget látni". Azt is mondta, hogy minden olyan szervezettel érdemes tárgyalni, amelynek van strukturált véleménye és lehet tudni, kiket képvisel. Azt nem tudja megítélni, hogy a Civil Közoktatási Platform ilyen szervezet-e.

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Egyre kevesebb a regisztrált álláskeresők száma

Hónapról hónapra kevesebb a regisztrált álláskereső Magyarországon, számuk a tavaly júniusi mélypont óta már több mint 120 ezerrel csökkent a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai szerint - jelentette be Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a tárca által csütörtökön az MTI-hez eljutatott közleményben.
2021. 08. 26. 15:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Fenntartható-e az összeszerelő Magyarország?

Az alacsony bérek politikájával Magyarország jelentős nemzetközi versenyelőnyt épített ki magának. Hirdetjük, hogy kiváló befektetési lehetőségeket kínálunk, rugalmas munkaerőpiaccal, alacsony munkaerő-költségek mellett, érdemes itt fejleszteni, beruházni. Vajon belülről nézve, nekünk is ez lenne a tartós, legjobb út?
2021. 08. 25. 16:00
Megosztás: