Kockázatoktól hemzseg a kőolajpiac

Az olajárak az egész világ árupiaci tőzsdéin növekedéssel kezdték a 2012-es évet. A nyugati országok és Irán közötti nézeteltérések kiéleződésének, valamint a nigériai szakszervezeti tüntetések hírének hatására a Brent-olaj hordónkénti jegyzése közel 5%-kal növekedett a 2011. december 30-i záráshoz képest - olvasható az XTB Hungary árupiaci körképében.

A nagy nyersanyag-exportőrök – amelyek körébe Nigéria és Irán egyaránt beletartozik – körüli bizonytalanság fokozódása a kockázati felár, valamint a nyersanyag-szállítmányok biztosítási költségeinek növekedése révén bírt kihatással az olajárakra. Egyúttal arra ösztönözte az európai finomítókat, hogy növeljék az alternatív kőolajforrások fölkutatásának intenzitását, hisz mind valószínűbbé válik az iráni olajjal szembeni embargó elrendelése, csakúgy, mint a Teheránnal együttműködő pénzügyi intézmények amerikai szankcionálása. A szaúd-arábiai kormány bejelentése pedig, miszerint a 100 dollár körüli olajár a költségvetési egyensúlyuk egyik feltétele, további olajat öntött a tűzre.

 


Ami a keresleti oldalt illeti, az elmúlt hetek nem hoztak lényeges változást a legnagyobb kőolaj-felhasználók várható növekedési ütemét érintően. A nyersanyagok árára vonatkozóan az Egyesült Államokból már viszonylag kedvező, Európából gyenge, Kínából pedig enyhén romló adatok érkeztek. Így nagy valószínűséggel az várható, hogy a 2011-es évhez hasonlóan ezúttal is a kínálati tényezők játsszák majd a legfontosabb szerepet az elkövetkező hónapok során. A legfrissebb kimutatások szerint a múlt évben a piacokon napi 0,8 millió hordó hiányzott a kereslet és a kínálat kiegyenlítődéséhez. Alapvető forgatókönyvünk szerint az idei évre becsült piaci hiány napi 0,1 millió hordót tesz ki, ami az olajárak csökkenéséhez vezethetne. Valamelyik szélsőséges forgatókönyv megvalósulása esetén ez az előrejelzés ugyanakkor meglehetősen nagy változásoknak nézhet elébe.

 

 

A helyzet alakulásának forgatókönyvei

 

Alapvető kilátás – Föltéve, hogy Irán problémamentesen adja el nyersolaját, valamint a Washington és Teherán közti helyzet stabilizálódik, a növekvő líbiai, iraki és amerikai kitermelés nagy mértékben kiegyensúlyozza a globális szükségletek megnövekedését, aminek következtében a deficit napi 0,1 millió hordóra csökken.

 

A – Amennyiben föltesszük, hogy az USA szövetségesei (az EU, Japán, India és Korea) közös elhatározással csökkentik az iráni nyersolaj-behozatalt (az EU teljes importtilalmat rendel el, a többi ország esetében pedig napi 0,1 millió hordónyi mérsékelt csökkenésről számolhatunk be), Kína pedig ígéretet tesz rá, hogy nem növeli olajbeszerzését a teheráni vezetéstől, a deficit nagysága a 2011-es szintre, tehát napi 0,8 millió hordó köré emelkedhet. Ez esetben nyitott kérdés marad Szaúd-Arábia reagálása, amely a kitermelés növelésével könnyíthet a piac helyzetén, ahogyan azt a líbiai háború esetében is tette. E forgatókönyv esetén a hordónkénti olajár 110–120 dollár között maradhatna.


B – Ha azt tesszük föl, hogy az USA kudarcot ér el az iráni olaj behozatalának összehangolt csökkentése terén, valamint – az iráni atomlétesítmények elleni támadást és a Hormuzi-szoros iráni haderők általi lezárását magában foglaló – rövid fegyveres összetűzés lép föl a Perzsa-öböl térségében, a nyersolaj öbölből történő kihozatalának egy hétig tartó konfliktus esetén föllépő teljes szünetelése az egész 2012-es évre nézve napi 0,6–0,7 millió hordó köré emelhetné a hiányt. Az árnövekedés ebben az esetben mindazonáltal – a fegyveres konfliktus lélektani vetületeire való tekintettel – magasabbra nőhetne az „A” előrejelzésben vázoltaknál. A jelen forgatókönyv esetén ugyancsak nagyon valószínűvé válna, hogy a Nemzetközi Energetikai Ügynökség (IEA) elrendeli a legnagyobb fogyasztó országok tartalékainak fölszabadítását (ez a napi kb. 14 millió hordót is elérheti), ami átmenetileg (tizenegynéhány napon keresztül) lefaraghatná a közel-keleti szállítmányok elmaradásából keletkező hiányt. Az OECD és az IEA társult országainak együttes tartaléka nagyjából 4,2 milliárd hordónyi mennyiséget tesz ki, aminek 40 százaléka az USÁ-ban halmozódott föl.

 

C – Ha hosszabb (hónapokig tartó) konfliktussal számolunk a Perzsa-öbölben, ami magával vonná a Hormuzi-szoroson át történő szállítmányozás akadozását, a piac akár napi többmillió hordós hiányt is elszenvedhetne, s a közel-keleti szállítmányok kiesését még a tartalékok fokozott ütemű fölszabadítása se tudná fedezni. Ez a probléma különösen fájdalmasan érintené Japán gazdaságát. Így ez a forgatókönyv az árak lehető legnagyobb mértékű növekedésével és globális recesszióval számol. Ezzel összefüggően az események ilyen alakulása mondható a legkevésbé valószínűnek.

 

Összegzés

 

Alapvető forgatókönyvünk a következő hónapok teljes időtartama alatt a Brent-olaj hordónkénti árának 90–95 dolláros szintre történő mérséklődésével számol. Álláspontunk szerint ez tekinthető a legvalószínűbbnek. Ugyanakkor figyelembe véve az Egyesült Államok elszántságát az iráni nukleáris programból fakadó problémák megoldására, az „A” forgatókönyv sem tűnik egész valószínűtlennek. Az utóbbi esetben döntő lesz az ázsiai országok Iránból történő olajbeszerzésére vonatkozó nyilatkozata (ami, különösen Kína esetében, koránt sem egyértelmű). Az embargó elrendelésének 6 hónapos elhalasztásáról érkező legutóbbi európai jelzések arra utalnak, hogy az EU sem hajlik az iráni nyersolaj-beszerzés azonnali korlátozására, ez ugyanis további bonyodalmakhoz vezethetne az európai kőolaj-finomítóipar marge-jait illetően.


Az utolsó két forgatókönyv kevéssé tűnik valószínűnek, mivel egyik fél sem érdekelt a fegyveres konfliktusban. A feszült helyzet mindazonáltal egy nem várt esetben akár ilyen szélsőséges megoldásokhoz is vezethet. Forgatókönyveink kialakítása során nem vettük figyelembe a nigériai konfliktus alakulását, ahol a kőolajfinomító szektorban dolgozók tiltakozó akcióinak kérdése minden bizonnyal napokon belül rendeződik.

 


Ha erről a számról hívnak: ne vedd fel, sok pénzt bukhatsz rajta!

Ha +48-as körzetszámú, lengyelországi számról keresnek, érdemes különösen óvatosnak lenni, mert újabb csalássorozat vette célba a magyar mobilhasználókat. A szakértők szerint ezeknél a hívásoknál fokozott figyelem szükséges, és a telefonok sok esetben már eleve potenciális átverésként jelölik meg őket.
2026. 02. 04. 01:00
Megosztás:

Elfogadta a szlovén parlament a velenjei szénbánya bezárásáról szóló törvényt

A szlovén parlament kedden elfogadta a velenjei szénbánya fokozatos bezárását szabályozó törvényt, amely 20 éves leállítási programot tartalmaz és a dolgozók szociális védelmét rögzíti, összhangban az ország 2033-ig tartó szénkivezetési stratégiájával.
2026. 02. 04. 00:30
Megosztás:

Bitcoin-zuhanás: 15 hónapos mélypontra esett a kriptopiac vezéralakja

Egyre mélyebbre süllyed a Bitcoin: újabb sokk a kriptobefektetőknek, ahogy az esés a hagyományos tőzsdékre is átterjed. Bitcoin 15 hónapos mélyponton – mi történt a piaccal?
2026. 02. 03. 23:59
Megosztás:

Rekord hitelezési volumenről számoltak be a független pénzügyi közvetítők 2025 végén

Történelmi csúcsot ért el a független pénzügyi közvetítők által közvetített lakossági jelzáloghitel-volumen 2025 utolsó két hónapjában, elsősorban az Otthon Start Program piaci hatásának köszönhetően - közölte a Független Pénzügyi Közvetítők Országos Szövetsége (FPKOSZ) az MTI-vel.
2026. 02. 03. 23:30
Megosztás:

A kormány hivatalosan is kihirdeti a januári rezsistopot

A kormány hivatalosan is kihirdeti a januári rezsistopot, amely minden magyar családot segít - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) kedden az MTI-vel.
2026. 02. 03. 23:00
Megosztás:

A tavalyi az évszázad legerősebb éve volt a magyar kőolaj-kitermelésben

Tavaly mintegy 1,17 millió tonna kőolajat hoztak felszínre a magyarországi mezőkből, a kétezres években ez a legmagasabb mutató. Földgázból 2 milliárd köbmétert közelítő mennyiséget emeltek ki, ezt meghaladó termelés legutóbb 2013-ban volt - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága kedden közös közleményben.
2026. 02. 03. 22:00
Megosztás:

Állatvédelmi ösztöndíjprogram indul állatotthon-vezető és állatgondozó képzésre

Negyvenegyen vehetnek részt a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány állatvédelmi ösztöndíjprogramjában - tudatta az alapítvány közleményben az MTI-vel kedden.
2026. 02. 03. 21:30
Megosztás:

Legjobb kriptovaluták, amelyeket most érdemes megvenni a piaci vérengzés közepette: Digitap ($TAP) a 2026-os év biztonságos menedéke

Miközben a Bitcoin 78 000 dollár körül mozog (11%-os heti csökkenéssel), a befektetők újragondolják a nagyobb kriptovalutákról alkotott véleményüket. Az okos tőke most védekező altcoinok felé áramlik, amelyek akkor is képesek növekedni, amikor a piac gyenge.
2026. 02. 03. 21:00
Megosztás:

Vasárnap kezdődik a Házasság hete

Vasárnap kezdődik a Házasság hete programsorozat. A szervező keresztény egyházak és civil szervezetek egy héten keresztül több mint 60 településen közel 200 programmal várják országszerte és határon túl az érdeklődőket, hogy felhívják a figyelmet a házasság, a család értékeire, a párkapcsolatok tudatos gondozására - közölték a szervezők kedden az MTI-vel.
2026. 02. 03. 20:30
Megosztás:

Nyárra újraindul a vonatforgalom Veszprém és Ajka között

Lezárult a jogi csatározás, ami a közbeszerzési eljáráson induló cégek között zajlott: miután a közbeszerzési döntőbíróság végleges nyertest hirdetett, kedden sor kerül a kivitelezői szerződés aláírására. A Swietelsky Vasúttechnika Kft. pénteken átveszi a munkaterületet, és legfeljebb 150 nap alatt befejezi a 20-as vasútvonal érintett szakaszának helyreállítását. A kivitelezés utolsó szakasza már a vasúti forgalom mellett zajlik, így a második negyedév végére pótlóbuszok után újra vonatok szállíthatják az utasokat Veszprém és Ajka között is - ismertette a tárca.
2026. 02. 03. 20:00
Megosztás:

Zuhanórepülés előtt a Bitcoin? Galaxy Digital elemzője 63 ezer dolláros mélypontot jósol

A kriptopiaci szereplők ismét lélegzetvisszafojtva figyelik a Bitcoin mozgását, miután a Galaxy Digital kutatási igazgatója, Alex Thorn komoly árfolyamzuhanás lehetőségére figyelmeztetett. Vajon elérheti a BTC ismét az 56-63 ezer dolláros tartományt?
2026. 02. 03. 19:30
Megosztás:

Jelentettek a techszektor óriásai – a piac felemásan reagált

Megérkeztek az első gyorsjelentések a technológiai óriásoktól, az eredmények pedig vegyes képet mutatnak: míg a Microsoft és a Meta bevételei felülmúlták az elemzői várakozásokat, addig a Tesla árbevétele elmaradt az előrejelzésektől, ugyanakkor az egy részvényre jutó nyeresége meghaladta az elemzők által várt szintet. A tőzsdezárás utáni kereskedésben eltérően reagáltak a részvények: a Microsoft papírjai mintegy 5%-ot estek, a Tesla több mint 2%-kal erősödött, a Meta árfolyama pedig több mint 8%-kal emelkedett. A helyzetet a globális, Magyarországon is elérhető befektetési szolgáltató, az XTB szakértői értékelték.
2026. 02. 03. 19:00
Megosztás:

Rekordot döntött Spanyolországban a külföldi turisták száma

Spanyolország 96,7 millió külföldi turistát fogadott tavaly, 3,2 százalékkal többet mint 2024-ben, ezzel a számuk már a harmadik egymást követő évben döntött rekordot - közölte a spanyol statisztikai hivatal (INE) kedden.
2026. 02. 03. 18:30
Megosztás:

A rezsistop minden fogyasztóra azonos feltételekkel vonatkozik

A januári rendkívüli hideg miatt bevezetett rezsistop a kormány 2013-ban elindított rezsivédelmi politikájának általános elveivel összhangban a kedvezményeket mindenki számára azonos feltételekkel biztosítja; az intézkedés kiterjed a távhőre, a földgázra és a villamos energiára, valamint minden számlázási módra – jelentette be Czepek Gábor, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
2026. 02. 03. 18:00
Megosztás:

Tömegével indított pénzmosási megfeleltetési eljárást a NAV

Az elmúlt napokban több tízezer magyar vállalkozás, köztük könyvelőirodák, ingatlanközvetítők és székhelyszolgáltatók kaptak kézhez egy rendkívül összetett, 101 kérdésből álló megfelelési kérdéssort a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól. Az adóhatóság a válaszok alapján kockázati kategóriákba sorolja a cégeket, ami meghatározza a jövőbeli ellenőrzések gyakoriságát és a bírságok mértékét is. Dr. Tóth Judit Lenke adatvédelmi és adatbiztonsági szakjogász, pénzmosás elleni eljárások szakértője szerint mindez egy új korszak kezdete, amelyben a pénzmosás elleni küzdelem a mindennapi üzletmenet részévé válik.
2026. 02. 03. 17:30
Megosztás:

A családi házaknál is leginkább az olcsó ajánlatokat keresték a vevők

Ha nem is a családi házak fénykora volt az elmúlt néhány hónap a hazai ingatlanpiacon, azért a kereslet nem szűnt meg irántuk. Ráadásul most ebben a kategóriában nagyobbat lehetett alkudni, mint a lakásoknál.
2026. 02. 03. 17:00
Megosztás:

Biztonságosak-e a hazai termésű almák?

Biztonságosan fogyaszthatók a hazai termésű almák, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a területi élelmiszerlánc-felügyeleti szervek folyamatosan kiemelt figyelemmel és magas mintaszámmal ellenőrzik az almák növényvédőszer-maradék tartalmát - tájékoztatta a hivatal kedden az MTI-t.
2026. 02. 03. 16:30
Megosztás:

Öt trend, ami 2026-ban a kiskereskedelmet formálja

2026 fordulópont lehet a kiskereskedelemben. A Deloitte 2026 Retail Industry Global Outlook felmérése során megkérdezett vezetők 96 százaléka árbevétel-növekedést vár, miközben a piaci alkalmazkodóképességet egyre inkább az AI-vezérelt kereskedelem, a marketing újragondolása, az ellátási láncok átépítése és a szigorúbb költségfegyelem határozza meg. A Deloitte szakértői úgy látják, hogy idén öt, egymással összefüggő trend formálja át a kiskereskedelmet: a tartóssá váló értékorientált vásárlás, az AI szerepének növekedése a kereskedelemben, az AI-korszakra szabott marketing és ügyfélélmény, az ellátási láncok újratervezése, valamint a pénzügyi ellenállóképesség és az árrésfegyelem.
2026. 02. 03. 16:00
Megosztás:

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

Bővíti és tovább erősíti hosszú távú stratégiai együttműködését a Richter Gedeon Nyrt. és a Fuji Pharma Co., Ltd. - tette közzé a Richter a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.
2026. 02. 03. 15:30
Megosztás:

Czomba Sándor: 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat a hazai kkv-k

A hazai mikro-, kis-, és középvállalkozások már pályázhatnak a „KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0” programra, mellyel közel 2,5 millió forintos támogatásban részesülhetnek minden új munkavállaló felvétele esetén. A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a foglalkoztatás továbbra is magas szinten maradjon hazánkban.
2026. 02. 03. 15:00
Megosztás: