Koncepciós támadás folyik a nemzetgazdasági miniszter ellen?

Miniszteri kinevezése óta téves információkra, találgatásokra és légből kapott hírekre hagyatkozva több sajtóorgánum megalapozatlan támadást indított Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter személye ellen. A ferdítéseket, csúsztatásokat, sőt hazugságokat is tartalmazó cikkek hónapok óta egy előre felépített koncepció szerint jelennek meg - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) sajtóosztálya kedden az MTI-vel.

A nemzetgazdasági tárca közleménye felsorolja a Matolcsy György által vezetett minisztérium eredményeit az elmúlt hónapokban. A tárca "az elmúlt négy hónapban kulcsfontosságú szerepet játszott abban, hogy új időszámítás kezdődjön a magyar gazdaságpolitikában", "döntései nyomán korrigálták az idei költségvetés terven felüli hiányát, és így vált tarthatóvá az idei 3,8 százalékos hiánycél is" - áll a közleményben.

 

Mindemellett a társasági adó kulcsa 10 százalékra csökkent, megszűnt 10 kisadó, bevezették a bankok különadóját, melynek időarányos része a költségvetésbe be is folyt. Megvalósult a sokak által régóta kívánt öröklési- és ajándékozási illetékmentesség, bevezették az egyszerűsített foglalkoztatást, mérséklődtek a vállalkozások adminisztrációs terhei, egyszerűsödtek a beruházások engedélyezési eljárásai, a Széchenyi Kártya Program pedig elérhetővé vált a hazai kis- és középvállalkozások számára.

 

Megemlítik azt is, hogy a múlt hónapban egy héten belül két nagyberuházó, az Opel és az Audi is befektetése színhelyéül választotta Magyarországot és széleskörű társadalmi konzultációt követően 2011. január 15-én elindul az Új Széchenyi Terv, Magyarország felemelkedésének programja. Mindezen kormányzati döntés előkészítése és végrehajtása mögött a Nemzetgazdasági Minisztérium mint fő felelős állt.

 

Az NGM közleményét megelőzően a Magyar Nemzet hétfői száma arról írt, "fogy a levegő Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter körül, hamarosan napirendre kerül a leváltása." A lap szerint a szakminiszter körüli zavarok egyik fő oka az lehet, hogy Matolcsy Györgynek mostanáig nem sikerült elindítania a tárca zökkenőmentes működését, emiatt egyre több konfliktusa támad a kormány tagjaival. Ezt követően kedden a Népszabadság cikke "Nyomás alatt Matolcsy" címmel jelent meg.

 

Az írás politikai elemzőkre hivatkozik, akik szerint Orbán Viktor tudta, illetve jóváhagyása nélkül nem jelenhetett volna mega Magyar Nemzet hétfői cikke, ugyanakkor a jövő évi büdzsé előkészítésének időszakában nem a legszerencsésebb minisztert váltani. A nemzetgazdasági miniszter felmentéséről lábra kapott hírek szakmai érveket sorolnak fel annak indoklására, hogy elmozdíthassák helyéről Matolcsy Györgyöt - írta a Népszava.

 

A lap szerint - amint az a "Meneszthetik Matolcsy Györgyöt" című cikkben olvasható - a tárcavezetőt nyilvánvalóan politikai okból menesztik, mert a tavalyi költségvetés zárszámadásakor meg merte dicsérni a Bajnai-kormány válságkezelő tevékenységét. A Napi Gazdaság, a Reuters hírügynökségre hivatkozva, Matolcsy György lehetséges utódairól ír.

 

Eszerint Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója, Járai Zsigmond, a CIG Pannónia Biztosító felügyelő bizottságának elnöke, korábbi pénzügyminiszter és jegybankelnök, illetve Varga Mihály miniszterelnökségi államtitkár, aki ugyancsak volt már pénzügyminiszter az előző Orbán-kormányban, lehet az új nemzetgazdasági miniszter.

 

A tárca közleménye kiemeli: nem éri váratlanul a sajtóból érkező koncepciózus támadássorozat. Ugyanakkor az általuk idézett sajtóorgánumok valótlan állításai nemcsak Matolcsy György személyére nézve méltánytalanok, de az egész magyar nemzetgazdaság pénzügyi függetlenségét is veszélyeztetik.


Elon Musk vagy a Coinbase vezére bírja jobban az italt? Különös ranglista kavart vihart a techvilágban

A Coinbase vezérigazgatója, Brian Armstrong végzett az utolsó helyen azon a listán, amely 39 technológiai vezető alkoholfogyasztását rangsorolta a Stripe Cheeky Pint című podcastjában. Armstrong szerint azonban éppen ez az eredmény teszi őt a valódi győztessé: ha az egészségmegőrzést nézzük, az alacsony alkoholfogyasztás inkább előny, mint hátrány.
2026. 10. 17. 07:00
Megosztás:

Spanyolországban 65 éve nem volt ilyen forró a szeptember

Spanyolországban az elmúlt 65 évben nem mértek olyan magas hőmérsékleteket szeptemberben a meteorológiai állomások, mint idén - közölte a spanyol meteorológiai szolgálat (Aemet) pénteken.
2026. 10. 17. 06:00
Megosztás:

Augusztusban tovább gyorsult a keresetek növekedési üteme

Augusztusban a keresetek növekedési üteme tovább gyorsult, amelyben a vállalati és az állami szférának egyaránt szerepe volt - közölték elemzők pénteken az MTI-vel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb számaira reagálva.
2026. 10. 17. 05:00
Megosztás:

Új szabályok alakítják át a zártkerteket: értékes zöldfelületeket emészt fel a lakóterület terjeszkedése

Éppen akkor válik könnyebbé számos zártkerti ingatlan művelés alóli kivonása, amikor az Otthon Start már külterületi lakóingatlanok megvásárlására is igénybe vehető. A városok peremén fekvő egykori szőlőhegyek és zártkertek azonban nem egyszerűen beépítésre váró területek: a lakhatás mellett teret adnak a gazdálkodásnak és a rekreációnak, jelentős növényzetük pedig a városi hőség mérséklésében is szerepet játszhat. Vasárus Gábor László és Lennert József, az ELTE KRTK Regionális Kutatások Intézetének kutatói szerint ezért nem lehet minden zártkertet egyformán kezelni: mást kívánnak a már jórészt beépült területek, és mást azok, ahol a kertművelés és a zöldfelületi jelleg még megőrizhető.
2026. 10. 17. 04:00
Megosztás:

Egy számlán lehetnek a dollárok és a stablecoinok: új fizetési platformot indít a Mastercard

A Mastercard és a stablecoin-fizetésekre szakosodott BVNK elindította a Global Money Platform nevű szolgáltatását, amely lehetővé teszi, hogy bankok, fintechcégek és vállalkozások hagyományos pénzeket és stablecoinokat is kezelő számlákat kínáljanak ügyfeleiknek. A rendszerhez stablecoinokhoz kapcsolódó bankkártyák és helyi bankszámlákra történő átutalások is tartozhatnak.
2026. 10. 17. 03:00
Megosztás:

Betiltja a gázkazánok használatát az Európai Unió Magyarországon is

Eltűnhetnek a földgázzal működő kazánok az európai otthonokból, de a már elfogadott szabályok nem jelentenek azonnali, általános használati tilalmat. Mégis mire kell akkor felkészülnie annak, aki gázzal fűt?
2026. 10. 17. 02:00
Megosztás:

Így változik a nyugdíjasok kedvezményes utazása

Sok nyugdíjasnak egyáltalán nem kell menetjegyet vásárolnia, mások néhány száz forintos bérlettel közlekedhetnek, bizonyos járatokon azonban a díjmentesség mellett is fizetni kell. A magyarországi utazási kedvezményeknél az életkor, az ellátás típusa és a választott közlekedési szolgáltatás egyaránt számít. Összefoglaltuk, milyen lehetőségekkel élhetnek az idősek, és mire érdemes figyelniük indulás előtt.
2026. 10. 17. 01:00
Megosztás:

Az energiaellátás és a közműszolgáltatások működését mutatja be az Erőművek Éjszakája

Országszerte 83 energetikai és közműszolgáltató létesítmény nyitja meg kapuit az Erőművek Éjszakáján pénteken, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) és partnerei rendezvényére csaknem 5300 látogató regisztrált.
2026. 10. 17. 00:05
Megosztás:

Három fontos egészségügyi dokumentumot tesz közzé hamarosan a kormány

Három fontos egészségügyi dokumentumot tesz mindenki számára elérhetővé a kormány október végén, november elején: az előző kormány által megrendelt egészségügyi reformtanulmányt, valamint az egészségügyi országleltárt és Magyarország egészségügyi stratégiáját - jelentette be az egészségügyi miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 10. 16. 23:00
Megosztás:

205 milliárd forintnyi támogatás érkezett a gazdákhoz

A rendkívüli természeti és piaci nehézségekre tekintettel a kormány 205 milliárd forint támogatást már kifizetett a gazdáknak az október 16-án kezdődő normál előlegfizetési időszak előtt - közölte az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 10. 16. 22:00
Megosztás:

Könyvtárak jövője: országos stratégia készül 2031-ig

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air, a légitársaság a bizonytalan környezetben kedvező helyzetből indul a téli időszakra, az üzemanyag-fedezeti pozíciója, a korszerű flotta és a 2,2 milliárd eurós likviditási tartaléka versenyelőnyt biztosítanak - mondta Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 21:00
Megosztás:

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air, a légitársaság a bizonytalan környezetben kedvező helyzetből indul a téli időszakra, az üzemanyag-fedezeti pozíciója, a korszerű flotta és a 2,2 milliárd eurós likviditási tartaléka versenyelőnyt biztosítanak - mondta Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 20:00
Megosztás:

Az innováció és az összefogás erejét ünnepeljük az élelmezési világnapon

Huszonegy, élelmiszeradományokat szállító teherautó indult útnak Budapesten az élelmezési világnap alkalmából, hogy felhívja a figyelmet egy egyszerű, mégis fontos üzenetre: a jó minőségű élelmiszer érték, amelynek mindenkihez el kell jutnia. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) és a Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett kezdeményezés keretében több mint 10 000 csomag élelmiszer-adomány jut el rászoruló emberekhez országszerte. Az adománykonvojt Bóna Szabolcs, agrár- és élelmiszergazdasági miniszter is köszöntötte az autósor Hősök terénél tartott megállójánál.
2026. 10. 16. 19:00
Megosztás:

A digitális csalók az embereket célozzák

A digitális csalók már nem elsősorban a bankok fejlett rendszereit próbálják feltörni, hanem az embereket célozzák, az OTP Bank Kiberbűnök krónikája című filmsorozata humorral és abszurd helyzetekkel segít felismerni a manipuláció jeleit - mondta Sonjic László, az OTP Bank biztonsági igazgatóságának vezető tanácsadója sajtóbeszélgetésen pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 18:30
Megosztás:

Agrárkamara: a kukorica idővel el fog tűnni Békés megyéből

A klímaváltozás és a csapadékhiány miatt a kukorica idővel el fog tűnni Békés megyéből, ám még nem egyértelmű, milyen növény termesztésére állnak át helyette - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Békés Megyei Igazgatóságának alelnöke pénteken az MTI-nek.
2026. 10. 16. 18:00
Megosztás:

A házi gyermekorvosok kiszámítható praxisfinanszírozásán dolgozik a minisztérium

Kiszámítható és igazságos, a kiadásokat valóban fedező, a gyógyítást értéken kezelő praxisfinanszírozáson dolgozik az Egészségügyi Minisztérium a házi gyermekorvosok esetében, ezen kívül és a tárca rendezni kívánja a szakdolgozói bértáblát is.
2026. 10. 16. 17:30
Megosztás:

Nagyot lépett a Mastercard: egy rendszerbe kerülnek a fiatpénzek és a stabilcoinok

A Mastercard és a BVNK elindította a Global Money Platformot, amely közös rendszerbe kapcsolja a hagyományos pénznemeket és a stabilcoinokat. Az új infrastruktúrával a bankok, fintechcégek és vállalatok egyetlen technológiai kapcsolaton keresztül kezelhetik a számlákat, a pénzváltást és a különböző fizetési szolgáltatásokat. A cél, hogy a digitális pénzek használata könnyebben beilleszthető legyen a nemzetközi üzleti működésbe.
2026. 10. 16. 17:00
Megosztás:

Újabb gépbeszerzésre nyert pályázati forrást a hortobágyi halgazdaság

A versenyképesség javítására, termelőkapacitások bővítésére, a gép- és eszközpark korszerűsítésére, illetve innovatív megoldások bevezetésére elnyert csaknem 250 millió forint támogatás után újabb, 27,2 millió forinthoz jutott a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP) Plusz keretében - tájékoztatta a cég vezérigazgatója az MTI-t.
2026. 10. 16. 16:30
Megosztás:

Nyereményjátékkal egybekötött véradásra hív az Országos Vérellátó Szolgálat jövő

Nyereményjátékkal egybekötött véradásra hív az Országos Vérellátó Szolgálat jövő csütörtökön - közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.
2026. 10. 16. 16:00
Megosztás:

Csökkent az elektromos autók globális eladása szeptemberben

Globálisan két százalékkal 2,15 millióra csökkent az elektromos autók (EV) eladása szeptemberben éves szinten a londoni székhelyű Benchmark Mineral Intelligence ágazati információszolgáltató pénteken közölt adatai szerint.
2026. 10. 16. 15:30
Megosztás: