Kritikus gondolkodás nélkül az álhírek maguk alá gyűrnek bennünket

A közösségi média lassan elsődleges hírforrásunkká válik: manapság a híroldalak látogatóinak akár 70%-a is a közösségi média felől érkezik. A híreket rangsoroló algoritmus azonban nem vizsgálja, hogy egy adott hír igaz-e, a népszerű tartalom pedig egyre több és több ember hírfolyamában jelenik meg – legyen az bármilyen ártó vagy veszélyes valótlanság. A Magyar Telekom szakértők bevonásával járja körbe a tudatos internethasználat és a figyelemfelhívás jelentőségét. Az álhírek esetén például mindig jusson eszünkbe a FILTER mozaikszó, hogy valóban tudatos médiahasználókká válhassunk.

Kritikus gondolkodás nélkül az álhírek maguk alá gyűrnek bennünket
Az álhírek kialakulásának, terjedésének a digitális média piaci környezete rendkívüli módon kedvez: a tartalmat kínálók bevételei kattintásokból is származnak, így az oldal üzemeltetőinek is érdemes minél különlegesebb, feltűnőbb, szenzációsabb, hihetetlenebb tartalmakat megosztaniuk. Az álhírekkel szembeni leghatékonyabb védekezésnek a kritikai gondolkodás, illetve annak tudatos fejlesztése számít; hogy semmit se vegyünk készpénznek, amit az interneten olvasunk.
„Az álhírek célja a befogadó megtévesztése, tisztességtelen befolyásolása. A fogyasztó nagyobb valószínűséggel képes felismerni a megtévesztő szándékot, ha az érintett témáról alapvető ismeretekkel rendelkezik, és tudja, milyen kérdéseket tegyen fel, de ez sokszor a ritkább esetek közé tartozik. A kritikus gondolkodók nem fogadják el a legelső, egyértelműnek tűnő magyarázatot, és nem egyetlen, cáfolhatatlannak tűnő forrást keresnek. Nagyon fontos, hogy a „kritikus” ebben az esetben nem a kritizálást, hanem a kíváncsiságot és a bizalmat jelenti. A kritikusan gondolkodó felhasználó tudja, milyen kérdéseket kell feltennie, és megbízik a saját ítéletében, így nagyobb esélye van, hogy sikerrel navigáljon az álhírek özönében” – emelte ki Timár Borbála, a Televele Egyesület médiapedagógia szakértő, a Magyar Telekom Tettek Hálózata kampányának szakértője.  
Az online információ hitelességének ellenőrzésével kapcsolatban van néhány egyszerű szempont, amelyek majdnem mindig érvényesek lehetnek. És mindehhez csupán a FILTER mozaikszóra kell emlékeznünk.
Forrás: Ki a cikk szerzője, szokott ilyen témákról írni? Hol jelent meg a cikk? Relevánsak az anyagban megszólaló szakértők? A szerző hivatkozik külső forrásokra, és azok megbízhatóak?
Időpont: Mikor jelent meg, mennyire aktuális a cikk?
Logika: Az egyik legfontosabb kérdés, hogy van-e bármilyen értelme annak, amiről a médiatartalom szól? A logikát kétféle szinten vizsgálhatjuk: a valósággal összefüggésben, és a szöveg belső logikáját, összefüggéseit is megfigyelhetjük. Ezért fontos az, hogy tájékozottak legyünk a világ híreivel kapcsolatban, rendszeresen tájékozódjunk megbízható forrásokból.
Tényellenőrzés: a folyamat, amely során a cikkben megjelenő állításokat, tényeket, adatokat más források segítségével is ellenőrizzük. Léteznek kifejezetten tényellenőrzésre szakosodott honlapok is. (Pl. factcheck.hu, fullfact.org)
Emóciók: Milyen érzések kerítettek hatalmukba a cikk olvasásakor? Dühössé tett? Fellelkesített? Vágyakozást keltett? Nem lehet, hogy a cikk olcsó, szenzációhajhász eszközökkel épp ezt akarta elérni?
Részrehajlás: Biztos, hogy a cikk korrekt és teljes képet ad? Nem maradt ki lényeges, a tartalmat másik oldalról árnyaló információ? Felismerhető, hogy a szerzőt milyen, akár nem tudatos elfogultságok, prekoncepciók mozgatják?
Bővebben a tudatos internethasználatról a Tettek Hálózata oldalán: www.telekom.hu/tettekhalozata

KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Megnyílt az 55. nemzetközi filmfesztivál Karlovy Varyban

Az Emil Zátopek legendás csehszlovák olimpiai bajnok távfutó életéről készült, David Ondrícek rendezte Zátopek című új cseh film bemutatásával pénteken este a nyugat-csehországi Karlovy Varyban megnyílt az 55. nemzetközi filmfesztivál, Kelet-Európa egyetlen A-kategóriás filmszemléje.
2021. 08. 21. 02:00
Megosztás:

Átadták a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál díjait

Átadták a 15. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál (KAFF) díjait szombaton a kecskeméti Hírös Agórában.
2021. 08. 16. 02:00
Megosztás:

E-sport Ítéletnap: az Erste Csoport bemutatja az e-sportok bukását

Miután tavaly bemutatkozott az e-sportok világában, az Erste Csoport a League of Legends Európa-bajnoksággal (LEC) kötött partnerségének második fejezetét ünnepli. A Jung von Matt SPORTS humoros kampányfilmjének segítségével a bankcsoport az e-sportokat övező témák közül a legtöbb vitát kiváltó kérdést választotta ki. Azzal foglalkozik, hogy az e-sport igazi sportnak számít, vagy sem, valamint bemutatja a játékosközösség erre adott reakcióját. Az LEC Summer Splithez köthető kampány augusztus 13-án rajtol a Rájátszással egy időben, és az augusztus 29-ei döntőig látható lesz a közösségi médiában és az LEC Livestream csatornán.
2021. 08. 14. 13:00
Megosztás:

A TikTok már a világ legnépszerűbb videós mobilapplikációja

Pontosan 660 millió 120 ezer letöltéssel büszkélkedhetett a TikTok az elmúlt esztendőben, de még a TikTok Lite-ot is csaknem 142 milliónyian helyezték el mobiljukon. A siker egyik fő titka, hogy a platform a felhasználóknak új, szórakoztatóbb és hatékonyabb alternatívát kínál az online tartalommegosztásra rövid zenés videók megosztásával. Kiegészítő, vonzó funkciókkal bárki könnyedén készíthet magáról felvételeket: ötletes, humoros, szórakoztató miniklipeket, melyek egycsapásra akár világhírnevet is hozhatnak bárki számára.
2021. 08. 12. 08:30
Megosztás:

Mit jelent a magyarok számára a közösségi média?

A hosszan elnyúló járvány időszakában rendkívül gyorsan helyeződtek át személyes kapcsolataink az online térbe – és kizárólag oda. Bár a magyarok 10 éve viszonylag aktívan használják a közösségi médiát és a lakosság csupán 3%-a1 nem használ efféle platformokat, a világjárvány alatt a magyarok több mint háromötöde (63%) szerint a közösségi média jelentette a létfontosságú kapcsolatot számukra. A Kaspersky megbízásából készült kutatás fényt derít arra, hogy melyek a leggyakrabban használt platformok, mi a közösségi média szerepe és hatása a magyarok életére.
2021. 08. 11. 05:00
Megosztás:

Már az idén megdőlhet a világjárvány előtti reklámköltésrekord

A 11,2 százalékkal bővülő reklámpiacot az e-kereskedelem és az online videók hajtják. A reklámköltés 2021-ben 6 százalékkal haladja meg a járvány előtti csúcsot. A digitális reklámok részesedése eléri az 58 százalékot az idén, szemben a 2019-es 48 százalékkal. A reklámköltések bővülése középtávon is robosztus maradhat.
2021. 07. 28. 03:00
Megosztás:

Lesz negyedik hullám vagy nem?

Több, mint másfél évig voltunk bezárva az otthonainkban, és a világ, amit előtte éltünk, mostanra teljesen megváltozott. Viszont most jobban, mint ezelőtt bármikor - szeretnénk újra elkezdeni élni az életünket. Folyamatosan arról olvashatunk, hogy a delta variáns egyre gyorsabban terjed, és reménykedünk, hogy az a negyedik hullám vagy gyorsan véget érjen, vagy meg se történjen.
2021. 07. 24. 10:00
Megosztás:

Igencsak rögös lehet az út, ha podcast adásban éri jogsérelem cégünket

Különösen nehéz helyzetben találhatja magát az a vállalat, amely egy podcast adásban hamis állítások miatt jogsérelmet szenved el. Ugyanis igencsak problémás lehet a helyreigazítás kérése, hiszen egy podcast nem minden esetben sajtótermék, így a tartalom közzététele sem minősül mindig médiaszolgáltatásnak – mutat rá az act Bán és Karika Ügyvédi Társulás.
2021. 07. 23. 02:00
Megosztás:

Sorozat készül Hunyadi Jánosról

Európa megmentőjéről, Hunyadi Jánosról készül korábban sosem látott nemzetközi léptékű tíz részes tévésorozat külföldi partnerekkel, a Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával és a TV2 közreműködésével.
2021. 07. 18. 07:00
Megosztás:

Két új közigazgatási szaklap indul az NMHH támogatásával

Egy magyar és egy nemzetközi, elsősorban a visegrádi országok szerzőinek munkájából merítő digitális folyóirat is elindult a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával. Mindkét lap a közigazgatásról szóló színvonalas szakmai párbeszédet tűzte ki céljául.
2021. 07. 13. 02:00
Megosztás:

Idén is pályázhatnak műszaki fejlesztésekre a közösségi rádiók és tévék

Százhúsz millió forintos kerettel hirdette meg az idei műszaki fejlesztésekre szóló pályázatot közösségi televízióknak és rádióknak a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, az első fordulóra augusztus 5-ig lehet jelentkezni, döntött e heti ülésén a testület. Tizenegy közösségi televízió és rádió működési és üzemeltetési költségéhez is hozzájárult a grémium, emellett véglegesített egy kalocsai és egy dunaföldvári frekvenciapályázatot.
2021. 07. 07. 21:30
Megosztás:

1,5 millió megtekintést ért el két hét alatt az UNICEF Magyarország TikTok netes bántalmazás elleni kampánya

Hatalmas érdeklődés övezi a fiatalok körében az UNICEF Magyarország cyberbullying elleni új kampányát. A szervezet június 18-án, az online bántalmazás elleni világnapon indította el kezdeményezését a TikTokon. Az azóta eltelt napokban a #sértőhangok megjelöléssel ellátott videós tartalmak több, mint 1.5 millió megtekintést eredményeztek, 400 felé közelít a hangsáv használatával született videók száma és több, mint 5,700 TikTok felhasználó kezdte már el követni a világnapra létrehozott @unicefhungary profilt.
2021. 07. 06. 16:00
Megosztás:

Így tudhatjuk meg, milyen szolgáltatás áll az emelt díjas számok mögött

Minden hírközlési szolgáltatónak jogszabályi kötelezettsége vezetni az emelt díjas telefon- és sms-szolgáltatásainak hiteles és naprakész listáját, felelős fogyasztóként pedig két egyszerű kereséssel előzetesen ellenőrizhetjük ezeket a számokat – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). Ezen kívül eleve le is tiltathatjuk a szolgáltatónknál az ilyen típusú hívások, sms-ek indítását a kellemetlen meglepetések és a „számlasokk” elkerülésére.
2021. 07. 04. 07:00
Megosztás:

Újabb budapesti körzeti rádiós frekvencia pályáztatását készíti elő a Médiatanács

Pályázható lesz a Budapest 105,9 MHz, valamint öt vidéki városi helyi rádiós frekvencia – döntött a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa e heti ülésén. A magyar testület jelzésére a cseh társhatóság bírságot rótt ki az AMC szolgáltatójára.
2021. 07. 02. 10:30
Megosztás:

NMHH: pályázható lesz a Budapest 105,9 MHz és öt vidéki helyi rádiós frekvencia

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának döntése alapján pályázható lesz a Budapest 105,9 MHz, és öt vidéki városi helyi rádiós frekvencia.
2021. 07. 01. 07:00
Megosztás:

Az uniós átlagnál több magyarnak van közösségi oldala

Kiemelkedően magas, 87 százalékos a magyar internethasználóknál a közösségi oldalakon résztvevők aránya, ami 22 százalékponttal több az uniós átlagnál - tájékoztatta a magyar háztartások infokommunikációseszköz-használatáról szóló elemzése alapján a Központi Statisztika Hivatal (KSH) szerdán az MTI-t.
2021. 07. 01. 03:30
Megosztás:

Őrizetbe vették az Apple Daily lap egyik vezércikkíróját

Őrizetbe vették az Apple Daily hongkongi lap egyik vezércikkíróját a város repülőterén vasárnap este, amint éppen elhagyni készült a különleges közigazgatású kínai területet - adta hírül internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
2021. 06. 28. 07:30
Megosztás:

Jegybevételi rekorddal nyitott ez a mozifilm

Bemutatásának másfél éves halasztgatása után a Halálos iramban 9. című film jegybevételi rekorddal nyitott, 70 millió dollárt forgalmazott az észak-amerikai mozikban járványidőszakban.
2021. 06. 28. 00:05
Megosztás:

Elfogadta egy gyöngyösi frekvenciapályázat tervezetét az NMHH

Elfogadta egy gyöngyösi frekvenciapályázat tervezetét a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. A testület emellett elvégezte egy pápai frekvenciapályázat alaki vizsgálatát, és döntött négy vidéki pályázati eljárás nyerteséről is.
2021. 06. 24. 10:30
Megosztás:

Magyar animációt is díjaztak az Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon

Mostoha Marcell Avant (Előre) című rövid, rajzos animációját is díjazták a szombaton zárult Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon.
2021. 06. 21. 02:00
Megosztás: