Krugman, Layard: Hibát hibára halmoznak a politikusok a válságkezelés során

Négy évvel a pénzügyi válság kezdete óta a világ vezető ipari gazdaságainak teljesítménye változatlanul "mélységesen nyomott", az összkép túlságosan is hasonlít az 1930-as évekre, és ennek oka az, hogy a döntéshozók most is az akkori, "alapvetően elhibázottnak bizonyult" módszereket alkalmazzák a válság okainak feltárására és a válaszlépések kidolgozására - írta a csütörtöki Financial Timesban két nemzetközi hírű szakértő.

Paul Krugman Nobel-díjas amerikai közgazdász és Richard Layard, a patinás London School of Economics közgazdaságtudományi egyetem professzora szerint sok döntéshozó ragaszkodik ahhoz a nézetéhez, hogy a válságot a felelőtlen állami hitelfelvételek okozták.
    

A szerzők szerint azonban - nagyon kevés kivétellel, ezek közé tartozik Görögország - ez tévedés: a válság feltételeit valójában a magánszektor - köztük a bankok - eltúlzott hitelfelvételei és hitelkihelyezései teremtették meg. Ennek a buboréknak a kipukkadása a kibocsátás és így az adóbevételek meredek eséséhez vezetett. Ebből eredően a mai államháztartási hiányok a válság következményei, nem pedig az előidézői - fejtegeti a londoni gazdasági napilapban a két közgazdász.
    

Krugman és Layard szerint az ingatlanbuborékok kipukkadása után az Atlanti-óceán mindkét partján a magánszektor meredek kiadáscsökkentésekkel próbálta felhalmozódott adósságait leépíteni, ami egyéni szinten racionális lépés volt, kollektív szinten azonban a magánszektor "saját magára mért vereséget, mivel egyvalakinek a költekezése másvalakinek a bevétele".Ennek az eredménye lett a gazdasági depresszió, amely felduzzasztotta az államadósságokat.
    

Olyan időszakokban azonban, amikor a magánszektor kollektív módon igyekszik visszafogni költekezését, az államnak stabilizáló erőként kell fellépnie, és nem szabad még tovább rontania a helyzetet az állami kiadások jelentős visszafogásával vagy a "hétköznapi emberek" adóterheinek jelentős emelésével - írta Krugman és Layard.
    

A két neves közgazdász szerint a nagy hiba az, hogy az állami szektorok a magánszektorokkal "tandemben" akarják csökkenteni adósságállományukat. A költségvetési politikák, ahelyett, hogy stabilizáló tényezőként hatottak volna, csak tovább fokozták a magánszektor kiadáscsökkentésének a gazdasági aktivitásra gyakorolt negatív hatását.
    

Krugman és Layard szerint az eddigi tapasztalatok alapján nincs mértékadó példa arra, hogy a költségvetési kiadáscsökkentések bárhol a gazdasági aktivitás élénküléséhez vezettek volna.
    

A szerzők szerint, természetesen, kell lenniük középtávú államadósság-csökkentési terveknek, ám ha az adósságleépítési programok túlzottan koncentrált módon zajlanak, akkor a folyamat saját maga kudarcát okozza a gazdasági fellendülés megakadályozásával.
    

A legfontosabb feladat a munkanélküliség csökkentése, "még mielőtt járványos méreteket ölt", és még nehezebbé teszi a jövőbeni deficitcsökkentést.
    

Elhibázott elképzeléseivel sok nyugati gazdaságpolitikai döntéshozó "súlyos szenvedéseknek teszi ki" országa lakosságát - írta Krugman és Layard, "tragédiának" nevezve, hogy a recesszió kezelésére most is olyan módszerek merülnek fel, amelyeket az 1930-as évek katasztrófái után szinten minden közgazdász már elvetett.
    

A szerzők "a közgazdasági józan ész melletti kiáltványnak" minősítik írásukat, és felszólítanak minden közgazdászt, aki érvelésükkel egyetért, hogy ezt internetes fórumokon jelezze, és nyilvánosan érveljen a jelenleginél megfelelőbb döntéshozói hozzáállás érdekében, mert "az egész világ megszenvedi, ha hallgatnak azok, akik tudják valamiről, hogy rossz". (MTI)


Lezárult a FOXPOST és a Packeta csomagautomata-hálózatának egyesítése

A korábbi Packeta csomagautomaták teljes egészében integrálódtak a FOXPOST hálózatába. Az összeolvadással egységessé vált a csomagfeladás folyamata, valamint elkészült az új FOXPOST mobilalkalmazás, amelyen keresztül a vállalat teljes, több mint ötezer átvételi pontból álló hálózata elérhető.
2026. 07. 03. 16:00
Megosztás:

Hatékony és gyors fúziókontrollal is segíti a GVH a gazdaság működését

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) számos a vállalkozásokat segítő, bürokráciacsökkentő intézkedést hajtott végre az elmúlt években. Ennek egyik legsikeresebb területe az összefonódás ellenőrzés volt. Sor került a fúziós eljárások megújítására, hatékonyabbá tételére. Az összefonódás-bejelentési keretrendszer lehetőséget ad az előzetes egyeztetésre, amellyel élnek is a vállalkozások. 2025-ben 100%-os volt az előzetes egyeztetések aránya. Ez azt jelenti, hogy a GVH minden összefonódást megvizsgál, miközben törekszik arra is, hogy a problémamentes összefonódások minél rövidebb idő alatt megvalósulhassanak, ezzel is támogatva a gazdasági élet tervezhetőségét, zavartalan működését.
2026. 07. 03. 15:30
Megosztás:

Csökkent a FAO élelmiszerár-indexe a széttartó alapanyagárak mellett

Enyhén csökkent az élelmiszer-alapanyagárak globális referenciamutatója júniusban, mivel a gabonafélék, a cukor és a tejtermékek áresése ellensúlyozta a növényi olajok és a húsfélék drágulását – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 07. 03. 15:00
Megosztás:

Az építőipar strukturális átalakuláson megy keresztül

Az egyre komplexebbé váló beruházások sikere ma már nem csupán a kivitelezési kapacitáson múlik, sokkal inkább a különböző szakterületek összehangolt működésén. Egy nagyberuházás során akár 15-20 különböző szakterület munkáját kell összehangolni, az épületgépészettől és automatizálástól kezdve az energetikai rendszereken át a digitalizációig és az üzemeltetésig. Egy több tízmilliárd forintos fejlesztési projekt esetében már néhány napos koordinációs hiba is jelentős többletköltséget, erőforrás-átütemezést és határidőcsúszást eredményezhet.
2026. 07. 03. 14:30
Megosztás:

Új vezérigazgató a Cohera élén

A tudatos vállalkozói létet és a harmonikus életvitelt a Kárpát-medence magyarok lakta területein nagyhatású programokkal támogató COHERA CO. s.r.o. operatív irányítását az alapító Vicsápi Natáliától 2026. július 1-től Andricza Zsuzsanna személyében új vezérigazgató veszi át. A tartós növekedést produkáló, éves szinten ma már 1,0 – 1,5 millió EUR árbevételű cégcsoport üzleti szolgáltatásokkal és egy hatékony együttműködési platform biztosításával segíti ügyfeleit Magyarországon, Szlovákiában, Szerbiában és immár Romániában is.
2026. 07. 03. 14:00
Megosztás:

Történelmi USDC-lépésre szánta el magát a Standard Chartered

A Standard Chartered a globálisan rendszerszinten jelentős bankok közül elsőként biztosít közvetlen hozzáférést az USDC stabilcoin kibocsátásához és visszaváltásához intézményi ügyfelei számára. A Circle-lel kötött együttműködés révén a vállalatok a bank már meglévő csatornáin keresztül válthatják fiatpénzüket stablecoinra, majd szükség esetén ismét hagyományos devizára. A dubaji indulás nem csupán egy új szolgáltatás bevezetését jelenti: fontos lépés lehet a stablecoinok és a hagyományos bankrendszer összekapcsolásában.
2026. 07. 03. 13:30
Megosztás:

Lajosmizsei eperként árulták a külföldi szamócát – NKFH fellépés és milliós bírságok az országos ellenőrzésen

Hat héten át tartó országos akcióban vizsgálta a szamóca-kínálatot a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a vármegyei kormányhivatalokkal közösen. Az ellenőrök összesen 482 forgalmazóhelyen vizsgálták a szezon egyik legnépszerűbb gyümölcsét, és 537 szamócatételt ellenőriztek a kereskedelem teljes spektrumában. A kiemelt ellenőrzési akció során eddig összesen 3,5 millió forint bírságot szabtak ki a hatóság szakemberei.
2026. 07. 03. 13:00
Megosztás:

A MET Csoport 1,2 milliárd eurós hitelkeretet írt alá

A svájci központú energiavállalat, a MET Csoport sikeresen biztosított egy jelentősen túljegyzett, 1,2 milliárd eurós borrowing base hitelkeretet (Borrowing Base Facility, BBF) Értékesítési és Kereskedelmi Üzletága (Sales and Trading) számára. A hitelkeret erősíti a Csoport pénzügyi rugalmasságát és támogatja a folyamatos növekedést, valamint az ügyfélközpontú stratégiát.
2026. 07. 03. 12:30
Megosztás:

A Zcash nagy dobása: a Tachyon milliárdoknak skálázná a privát pénzt

A Zcash Tachyon fejlesztési programja nem egyszerűen gyorsabb blokkokat ígér. A projekt alapjaiban alakítaná át a privát tranzakciók szinkronizálását, a tárcák állapotkezelését és a hálózati adatok tárolását. A cél egy olyan titkosított fizetési rendszer létrehozása, amely akár felhasználók milliárdjait is képes lehet kiszolgálni – miközben a kvantumszámítógépek jelentette jövőbeli kockázatokra is felkészül. A technológiai út egyre tisztábban látszik, a finanszírozás és a gazdasági fenntarthatóság azonban továbbra is komoly kérdés.
2026. 07. 03. 12:00
Megosztás:

Nyári szabadságok: a legtöbb vita tévhitből fakad

A nyári szabadságok időszakában évről évre ugyanazok a kérdések merülnek fel a munkahelyeken: ki dönt a szabadság időpontjáról, köteles a munkáltató teljesíteni a munkavállaló kérését, kiadható előre a még meg nem szerzett szabadság, vagy éppen kötelező nyáron kivenni az időarányos szabadságot. A legtöbb konfliktus nem a szabályok megszegéséből, hanem azok félreértéséből adódik. A Niveus összefoglalta, mire érdemes figyelniük a munkáltatóknak ezekben a hónapokban.
2026. 07. 03. 11:30
Megosztás:

Enyhültek a kamatemelési várakozások a fejlett piacokon

A fejlett kötvénypiacokon a vártnál gyengébb júliusi amerikai munkaerő-piaci riport vezette a befektetők kezét. Az amerikai kamatemelési várakozások szeptemberre valamelyest enyhültek ugyan, de a piaci árazásban idénre továbbra is szerepel legalább egy 25 bázispontos emelés. Mindez azt követően történt, hogy szerdán az eurózónában a vártnál kevésbé gyorsuló júniusi infláció nyomán enyhültek a kamatemelési várakozások, de a piac ennek ellenére is számít még legalább egy 25 bázispontos emelésre az EKB-tól idén. Christine Lagarde szerdán Sintrában azt mondta, hogy az inflációs és növekedési kockázatok kiegyensúlyozottabbá váltak, mint néhány hete voltak, Kevin Warsh pedig újra hangsúlyozta, hogy elkötelezett a 2%-os inflációs cél mellett. Tegnap az amerikai és a német 10 éves hozam is minimálisan emelkedett a szerdai nagyobb ugrást követően, előbbi 4,49%, utóbbi 2,9% volt, míg a hozamgörbe rövid vége lejjebb tolódott. Az enyhülő amerikai kamatemelési várakozások nyomán az euró erősödött a dollárral szemben, az EURUSD 1,143-ig emelkedett.
2026. 07. 03. 10:30
Megosztás:

Vegyesen zártak a Wall Street-i indexek

Az amerikai részvénypiacok vegyesen zárták a csütörtöki kereskedést: a technológia túlsúlyos NASDAQ 0,8%-kal esett, az S&P500 gyakorlatilag stagnált, míg a Dow 1,1%-os emelkedéssel búcsúzott, így immár negyedik egymást követő hete zár pluszban. A technológiai szektor általános gyenge teljesítménye annak volt köszönhető, hogy a befektetők profitot realizáltak az idei erőteljes árfolyam-emelkedések után. Az amerikai félvezetőszektor legfontosabb és legszélesebb körben követett benchmarkja második egymást követő napja esett, tegnap 5,4%-kal. A Tesla 7,5%-kal került lejjebb a megelőző napok emelkedése után annak ellenére, hogy a vállalat a vártnál jobb második negyedéves szállítási adatokat közölt. A Financial Times értesülései szerint az OpenAI 5%-os részesedést kínál az amerikai kormánynak, ezzel enyhíteni kívánva az AI cégeken egyre erősödő politikai nyomást.
2026. 07. 03. 10:00
Megosztás:

Történelmi csúcson zárt a Stoxx600; esett a technológiai szektor

Emelkedéssel zárták a csütörtöki kereskedést az európai részvénypiacok. A páneurópai Stoxx600 a szerdai mínusz után tegnap 1,4%-kal került feljebb, amivel új csúcsra ért, amikor az egészségügyi, a fogyasztási és védelmi szektor jó teljesítménye ellensúlyozni tudta a mesterséges intelligenciához kapcsolódó technológiai részvények gyengülését. A befektetők kedvezően fogadták a vártnál gyengébb amerikai munkaerőpiaci adatokat, amelyek enyhítették az amerikai kamatemelési várakozásokat.
2026. 07. 03. 09:30
Megosztás:

Kicsit erősödött a forint

Minimálisan drágult a forint a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2026. 07. 03. 09:00
Megosztás:

Késésben a bértranszparencia: Adatvédelmi csapdákat is rejt az átláthatósági szabályozás

Miközben az Európai Unió tagállamainak 2026. június 7-ig kellett volna átültetniük a nemzeti jogrendjükbe a bértranszparenciáról szóló (EU) 2023/970 irányelvet, Magyarországon egyelőre nem született meg a végrehajtási szabályozás. Dr. Tóth Judit Lenke adatvédelmi szakjogász és pénzmosás elleni szakértő figyelmeztet, hogy a szabályozási hiányosságok ellenére a cégeknek azonnal meg kell kezdeniük a felkészülést, mert az új irányelvek alapjaiban írják át a HR-folyamatokat, és mindeközben súlyos adatvédelmi kockázatokat is hordoznak.
2026. 07. 03. 08:30
Megosztás:

Párizsban szombattól engedélyezett a fürdőzés a Szajnában a volt olimpiai helyszíneken

Párizsban szombattól ismét engedélyezett a fürdőzés a Szajnában a 2024-es olimpiai játékok örökségeként megtartott három kijelölt fürdőhelyen, amelyek tavaly nyáron közel 100 ezer látogatót fogtak.
2026. 07. 03. 07:30
Megosztás:

Az egészségügyi miniszternek augusztus közepéig kell kidolgoznia a várólista-csökkentő programot

A közfinanszírozott járó- és fekvőbeteg-szakellátásban a várakozási idők jelentős mértékű csökkentése érdekében az egészségügyi miniszternek augusztus 15-ig célzott egészségügyi várólista-csökkentő és kapacitásbővítő programot kell kidolgoznia az érintett szakmai szervezetek és háttérintézmények bevonásával - a kormány erről szóló döntése a Magyar Közlöny csütörtöki számában jelent meg.
2026. 07. 03. 06:30
Megosztás:

ASemcorp tevékenysége "nemkívánatos" Debrecenben

A Semcorp minden korábbi ígéretét megszegte, ezért a társaság tevékenysége "nemkívánatos" Debrecenben - közölte a város önkormányzata az MTI-vel csütörtök délután, miután a lítiumionakkumulátor-elválasztófilmet gyártó kínai vállalat közleményben jelezte: tényfeltáró vizsgálatot indít a helyi üzemével kapcsolatos környezetvédelmi problémák feltárására.
2026. 07. 03. 06:00
Megosztás:

A kormány átvilágítja a Nemzeti Együttműködési Alap működését

A Magyar Közlönyben csütörtökön megjelent a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) működésének átvilágításáról és felülvizsgálatáról szóló kormányhatározat.
2026. 07. 03. 05:30
Megosztás:

Otthont és új lehetőséget kapnak a nehéz helyzetben lévő családok Drávagárdonyban

Új funkcióval, felújított otthonként kapcsolódik vissza a gyermekvédelmi ellátórendszerbe a korábban Sorsfordító Házként működő drávagárdonyi ingatlan az MBH Bank és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet stratégiai partnerségének köszönhetően. A mintegy két éve üresen álló, leromlott állapotú épület teljes körű megújítása az MBH Tudatos Segítség Program újabb mérföldköve: a felújított ház a családok átmeneti otthonához kapcsolódó külső férőhelyként működik tovább, biztonságos lakhatást és komplex szakmai támogatást nyújtva azoknak a családoknak, akik már elindultak az önálló élet felé, de ehhez még megerősítésre van szükségük.
2026. 07. 03. 05:00
Megosztás: