Kiadós pofont kapott a kukorica árfolyama



Kukorica

 

Tegnap meglehetősen nagy pofont kapott minden árupiaci termék. A 80$ fölötti árfolyamról egészen 78$-ig lepofozták az olaj árfolyamát is, ami eléggé nagy pánikhangulatot váltott ki a piaci résztvevőktől.

 

A decemberi lejáratú kontraktus 3,78$-os vékánkénti árfolyamon tudott zárni, míg a márciusi kontraktus 3,9$-on zárt.

 

A gabonák piacát plusz tényezőként hajtotta, hogy az időjárás előrejelzések alapján száraz idő következhet, ami sokat segít a farmereknek, hogy folytathassák az aratási tevékenységeiket. Természetesen a fő tényező az esésben az árupiacon kívüli faktorok voltak, mint az erősödő dollár és a zuhanó értékpapírpiacok.

 

Az elmúlt hetekben a piacok meglehetősen túlvásárolt állapotba kerültek, így már várható volt egy korrekció esedékessége. A tegnapi kereskedés során közel 13 000 kontraktus borítottak a piacra nagyobb intézményi befektetők. A korrekciót mozgatta az eddigi emelkedésből való profitrealizálás, valamint a küldő piacok erősebb korrekciója. Ami nagyon fontos, hogy a jelentési szezonban a nagyobb vállalatok eredményeit figyeljük, ugyanis nagy mértékben meghatározza a részvénypiacok hangulatát.

 

Nem elhanyagolható tényező, hogy a gabona termékek emelkedését a fundamentumok nem támasztják alá, ami annyit tesz, hogy a keresletet visszafogják az irreális árfolyamszintek.

 

Pillanatnyilag a 3,77$-os árfolyamnál támaszt talált az árfolyam, ennek letörése a 3,47$-os árfolyamokig is visszahozhatja az árakat. Az MACD indikátorunk mozgóátlagai is keresztezték egymást, ami egészen a szignálvonalig is visszajöhet. (Solar Capital)

 

Érdeklődik az árupiacok iránt, szeretné kihasználni a arany, az olaj és egyéb nyersanyagok árfolyam-ingadozásaiban rejlő lehetőségeket? Itt az idő, most megteheti, kattintson ide!

Nem emelkednek jövőre a balatoni horgászjegy árak

Nem emelkednek jövőre a balatoni horgászjegy árak - jelentette be a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHN) vezérigazgatója a XI. Balatoni Horgász Konferencián pénteken Siófokon.
2025. 11. 15. 00:05
Megosztás:

10 122 134 dollárnyi XRP letétmozgás spekulációt váltott ki: a Ripple nem érintett?

Újabb zavart keltett az XRP közösségben egy sor <a href="https://x.com/alxwilkerson/status/1987914101889311100" target="_blank">szokatlan letéti tranzakció</a>, amely a héten jelent meg a főkönyvben.
2025. 11. 14. 23:30
Megosztás:

Ha az XRP is 1775%-kal emelkedne, mint a Zcash — Íme, hová kerülhetne az ára

Az XRP rajongókban felmerült a kérdés, vajon a token képes lehet-e hasonló parabolikus emelkedésre, mint amit nemrég a <a href="https://coinmarketcap.com/currencies/zcash/" target="_blank">Zcash (ZEC)</a> produkált. Míg az XRP ára az elmúlt hónapban közel 20%-ot esett, addig a ZEC szembement a szélesebb piaci trenddel, és az év egyik leglátványosabb raliját mutatta be.
2025. 11. 14. 23:00
Megosztás:

A legjobb kriptók 500 dolláros beszállóval: Felejtsd el a BlockchainFX-et – a Digitap ($TAP) a valódi 100-szorozó lehetőség

A nagy kapitalizációjú érmék régóta a befektetők kedvencei közé tartoznak. Azonban miután a vezető kriptovaluták nem tudták lenyűgözni a piacot, a figyelem egyre inkább a kis kapitalizációjú tokenekre irányul.
2025. 11. 14. 22:30
Megosztás:

Külföldi online játék: Megbízható választás és okos döntések magyar játékosoknak

Ha a hazai kínálat helyett tágabb lehetőségeket keresel, felmerül a kérdés, melyik külföldi online kaszinó jelent valódi értéket és biztonságot.
2025. 11. 14. 21:23
Megosztás:

Legjobb kripto előértékesítések 2025-ben: Fedezd fel a következő banki óriást – Digitap ($TAP)

A Snorter és a Bitcoin Hyper a 2025-ös előértékesítési piac új kihívóiként tűnnek fel, mindkettő egyedi megközelítéssel próbálja megszólítani azokat a befektetőket, akik a legjobb altcoinokat keresik.
2025. 11. 14. 21:00
Megosztás:

Vegyesen alakult pénteken a forint árfolyama

Vegyesen alakult pénteken a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon és a hetet is vegyes eredménnyel fejezte be.
2025. 11. 14. 20:00
Megosztás:

Black Friday előtt: részletfizetés formálja át a vásárlási szokásokat

A közelgő Black Friday-időszak előtt a szakértők a tudatos költekezésre hívják fel a figyelmet. A 2024-es akciószezonban a forgalom elérte a 160 milliárd forintot, az online vásárlások 70 százaléka mobilról érkezett. Bár a magyarok többsége még utánvéttel fizet, egyre többen választják a „Buy Now, Pay Later” (BNPL) típusú kamatmentes részletfizetést.
2025. 11. 14. 19:00
Megosztás:

Lelassult ősszel az ingatlanpiaci kereslet, de csak átmenetileg

A rendelkezésre álló adatok szerint az adásvételek száma országosan több mint 14 százalékkal csökkent októberben szeptemberhez képest, miközben a lakáshirdetések száma négyéves rekordot döntött. Gadanecz Zoltán ingatlanpiaci szakértő szerint a mostani lassulás természetes, és inkább a piac egészséges korrekcióját, mintsem gyengülését jelzi.
2025. 11. 14. 18:00
Megosztás:

Minőségi magánklinikai szolgáltatások elérhető közelségben

Egyre több közép-európai, köztük magyar páciens választja a szlovákiai magánklinikákat plasztikai beavatkozásokhoz és kisebb műtétekhez – nem véletlenül.
2025. 11. 14. 17:30
Megosztás:

Továbbra is elkötelezett a kormány a bortermelők támogatása mellett

Közös érdekünk, hogy történelmi borvidékeink minőségi borokat állítsanak elő, megélhetést nyújtva a gazdáknak, ezért számos eszközzel támogatja az Agrárminisztérium (AM) a szőlő-borágazat piaci szereplőit a kihívások közepette is - hangsúlyozta Hubai Imre mezőgazdaságért felelős államtitkár a XVI. Márton-napi szakmai rendezvényen, Soltvadkerten az AM pénteki közleménye szerint.
2025. 11. 14. 17:00
Megosztás:

Okos otthon, okos döntések – hogyan spórolhatunk a rezsin technológiával?

Az energiaárak ingadozása és a környezettudatos szemlélet előtérbe kerülése miatt egyre többen keresnek olyan megoldásokat, amelyekkel hosszú távon csökkenthetik otthonuk rezsiköltségét. Az okosotthon-technológiák fejlődése ma már lehetővé teszi, hogy a komfortérzet csökkenése nélkül használjunk kevesebb energiát. A kulcs nem a lemondásban, hanem az irányításban rejlik: abban, hogy tudatosan szabályozzuk, mikor, mennyit és mire fogyasztunk.
2025. 11. 14. 16:30
Megosztás:

Orbán Viktor szerint a 14. havi nyugdíj bevezetése gazdaságilag megalapozott

A 14. havi nyugdíj bevezetése és a gyermekek után járó adókedvezmények növelése gazdaságilag megalapozott, jó döntések, amelyeket a baloldal ellenében is meg kell csinálni - jelentette ki a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
2025. 11. 14. 16:00
Megosztás:

Bruttó 640 ezres kezdőbér az új óvodai nevelőknek

Tömegek érdeklődnek az új „Óvodai nevelő” technikusi képzés iránt, amely érettségi után közvetlenül óvodapedagógusi munkát és akár bruttó 640.900 forintos kezdő fizetést kínál. Az MKKR 5-ös szintű képzés különlegessége, hogy a végzettek azonnal óvodapedagógus-munkakörben helyezkedhetnek el, a pedagógus életpálya szerinti bérezéssel. A szak gyorsítósávot is nyit a diplomához: akár 30 egyetemi kredit beszámítható, és az emelt szintű érettségit is kiváltja. A pályaalkalmassági vizsgálathoz kötött képzés országosan elérhető, és minden jel szerint az egyik legkeresettebb szakmává válhat.
2025. 11. 14. 15:30
Megosztás:

Hankó Balázs: 120 milliárd forintot biztosítanak a magyar egyetemi kutatások támogatására

Jövőre több mint 460 milliárd forintot biztosít a kormány kutatásra és innovációra, ebből 120 milliárd forintot biztosít a magyar egyetemi kutatások, és azok piaci hasznosításának ösztönzésére a pénteken elfogadott Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs (NKFI) Alap 2026. programstratégia alapján - jelentette be Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
2025. 11. 14. 15:00
Megosztás:

Hogyan lehet hatékonyan új autót vásárolni?

Napjainkban ez a kérdés egyre többször kerül elő a magánszemélyek, vállalkozások körében. Az elmúlt években az autóipar hatalmas változáson, fejlődésen ment keresztül. Az elektromos autók kerültek egyértelműen reflektorfénybe, így mindenki keresi azt a lehetőséget, hogy hogyan lehetne lecserélni a meglévő autót.
2025. 11. 14. 14:30
Megosztás:

Újabb Otthon Start változások lépnek életbe november 15-től

Egy éjszaka megjelent kormányrendelet alapján újra módosítják az Otthon Start program feltétételeit. Többek között ettől a dátumtól már az igénylő testvére is szerepelhet a hitelben adóstársként. Ezek a változások is november 15-től lépnek életbe.
2025. 11. 14. 13:30
Megosztás:

Magyarország a paprikára épít: 10. hely Európában a friss paprika exportjában, 5. a szárítottban

A paprika az a termék, amely világszerte összefonódik Magyarországgal. Helyet kap a hagyományos gulyásban, lecsóban vagy paprikás ételekben, szárított formája pedig a nemzeti konyha szimbóluma.
2025. 11. 14. 13:00
Megosztás:

Fejleszti hálózatát az E.ON elektromos töltőállomás üzemeltető cége

Az E.ON töltőállomás-üzemeltető vállalata, az E.ON Drive Infrastructure Hungary (EDRI) új funkcióval bővíti az állomásokat elektromos töltőhálózatán, az automatikus Plug&Charge töltésindítással egyszerűsödik az elektromos járművek töltési folyamata.
2025. 11. 14. 13:00
Megosztás:

Mesés cicás ajándéktippek macskakedvelők részére

Sokan szeretik a cicákat, így egy macskás meglepetés biztosan könnyen elnyeri bárki tetszését. Legyen szó bármilyen alkalomról, az alábbi ötletek segítenek megtalálni a megfelelő ajándékot.
2025. 11. 14. 12:30
Megosztás: