Lassult az infláció Oroszországban

Az elemzői várakozásokkal összhangban lassult a fogyasztói árak emelkedésének üteme Oroszországban áprilisban.

Lassult az infláció Oroszországban

Az orosz statisztikai hivatal jelentése szerint havi összevetésben 0,6 százalékkal kúsztak feljebb a fogyasztói árak, míg márciusban 0,7 százalékos, februárban pedig 0,8 százalékos emelkedést mértek.
   
Éves összehasonlításban 5,5 százalékra lassult az ütem áprilisban, míg az előző hónapban 5,8 százalékot mértek, ami 2016 novembere óta a legerősebb ütem volt.
   
Elemzők havi szinten 0,6 százalékos, éves összevetésben pedig 5,6 százalékos emelkedésre számítottak.
   
Az élelmiszerárak 0,75 százalékkal emelkedtek márciushoz képest, míg a nem élelmiszeripari termékek 0,66 százalékkal, a szolgáltatások pedig 0,2 százalékkal drágultak. A benzinárak 0,5 százalékkal nőttek áprilisban, az év első négy hónapjában pedig 3,5 százalékkal.
   
Az orosz jegybank a legfrissebb, áprilisi előrejelzése szerint arra számít, hogy 4,7-5,2 százalék között alakul 2021-ben az éves infláció, és csak 2022 közepére lassul az ütem a 4 százalékos jegybanki célra.
   
A jegybank részben az infláció és az inflációs várakozások magas szintje miatt március után áprilisban is kamatot emelt, ráadásul a vártnál is nagyobb mértékben. A monetáris politikai döntésekben illetékes igazgatótanács 50 bázisponttal, 5,00 százalékra húzta fel az alapkamatot a gyenge rubel, a magas infláció és a geopolitikai kockázatok miatt és jelezte, hogy további kamatemelés is jöhet.
   
A kormány 4,3 százalékos, elemzők pedig 4,6 százalékos éves inflációra számítanak.

Hozzászólások

Tizenhárom éves csúcson német termelői infláció

Tizenhárom éves csúcsra ugrott a termelői árak emelkedésének üteme májusban Németországban, a meredek, a vártnál is jóval erősebb növekedés tovább erősítheti az inflációs aggodalmakat.
2021. 06. 18. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem lesz sok mozgás a tőzsdéken

Pici elmozdulásokkal, vegyesen nyithatnak a főbb nyugat-európai értéktőzsdék pénteken. Nem várható olyan adat vagy esemény, amely új irányt diktálhatna a piacoknak, miután az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve hangnemének szigorodása meglepetést okozott a hét második felében.
2021. 06. 18. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

VPN-szolgáltatókat blokkol Oroszország

Elkezdte blokkolni a VyprVPN és az Opera VPN szolgáltatót csütörtökön az orosz tömegtájékoztatási és távközlési felügyelet (Roszkomnadzor).
2021. 06. 18. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A brit felnőttek több mint 80 százalékát beoltották

A csütörtökön ismertetett legfrissebb adatok szerint a brit felnőtt lakosság több mint 80 százaléka megkapta a koronavírus elleni oltás első dózisát, és csaknem 60 százaléknak mindkét adagot beadták.
2021. 06. 18. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent az építőipari termelés az euróövezetben

Csökkent áprilisban az építőipari termelés az euróövezetben és az EU-ban az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön publikált jelentése alapján.
2021. 06. 17. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Lendületes németországi növekedést vár az IfW gazdaságkutató

A német gazdaság teljesítménye lendületes növekedéssel már a harmadik negyedévben eléri a válság előtti szintet a kieli IfW gazdaságkutató intézet honlapján publikált legfrissebb prognózisa alapján.
2021. 06. 17. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így zárták a napot az európai tőzsdék

Vegyesen zártak a főbb nyugat-európai tőzsdeindexek csütörtökön, a hatszáz legnagyobb európai vállalat árfolyamának változását követő Stoxx Europe 600-as index lefordult történelmi csúcsáról, miután az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve már 2023-ra kamatemelést jelzett előre.
2021. 06. 17. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt a forgalomba helyezett új autók száma az EU-ban

Májusban több mint a felével haladta meg az Európai Unióban forgalomba helyezett új autók száma az egy évvel korábbit bázishatás miatt, de még a növekedéssel együtt is jóval elmaradt a válságév előtti szinttől.
2021. 06. 17. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Két és fél éve a legmagasabb infláció az euróövezetben

Májusban két és fél éve a legmagasabb infláció alakult ki az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtöki jelentése szerint.
2021. 06. 17. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedéssel kezdik a napot a tőzsdék

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 06. 17. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megszavazák az utolsó korlátozások feloldásának halasztását Nagy-Britanniában

Nagy többséggel megszavazta szerdán a londoni alsóház a koronavírus-járvány megfékezésére korábban elrendelt, még érvényben lévő utolsó néhány korlátozás feloldásának legfeljebb négyhetes elhalasztását.
2021. 06. 17. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Rohamosan nő világszerte az 5G előfizetések száma

Rohamosan nő világszerte az 5G előfizetések száma az Ericsson Mobility Report legfrissebb kiadása szerint, amely lemaradást állapít meg az ötödik generációs mobiltávközlési technológia európai terjedésében az Egyesült Államokhoz és a távol-keleti országokhoz képest.
2021. 06. 17. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Európai Bizottság jóváhagyta Portugália helyreállítási tervét

Az Európai Bizottság szerdán - elsőként a 27 tagállam tervei közül - elfogadta és pozitívan értékelte Portugáliának a koronavírus-járvány okozta válság utáni helyreállítási programját.
2021. 06. 17. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Moszkvában elrendelték a szolgáltatásban dolgozók 60 százalékának kötelező beoltását

Elrendelte a szolgáltatói szféra alkalmazottai 60 százalékának kötelező beoltását szerdán Moszkva tisztifőorvosa.
2021. 06. 17. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kiállta a bizalmi szavazást a szlovák belügyminiszter

Az előzetes várakozásoknak megfelelően kiállta szerdán az ellene indítványozott bizalmi szavazást Roman Mikulec szlovák belügyminiszter, akinek a menesztéséről az ellenzék javaslatára összehívott rendkívüli ülésen két napon át tárgyalt a pozsonyi parlament.
2021. 06. 16. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Történelmi csúcson zártak az európai piacok

Újabb történelmi csúcson zártak az európai részvények szerdán annak ellenére is, hogy a befektetők körében óvatosság uralkodott az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve kamatdöntő ülésének eredményeire várakozva.
2021. 06. 16. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt az építőipari termelés volumene Romániában

Romániában az első négy hónapban 5,7 százalékkal nőtt a nyers adatok szerint az építőipari termelés volumene a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte szerdán a román országos statisztikai intézet.
2021. 06. 16. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Javított előrejelzésén a szlovén központi bank

A Szlovén Nemzeti Bank jelentősen, 4,5 százalékról 5,2 százalékra javította szerdán az ország idei gazdasági növekedésére vonatkozó előrejelzését, jövőre pedig 4,8 százalékos növekedést jósol.
2021. 06. 16. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkentette idei német GDP-növekedési előrejelzését az ifo

A globális alapanyag-beszállítói láncban jelentkező fennakadásokra hivatkozva rontotta kissé idei németországi GDP-növekedési előrejelzését a müncheni ifo gazdaságkutató intézet.
2021. 06. 16. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagy összegű bírságot szabott ki a GVH egy szlovén cégre

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 100 millió forintos bírságot szabott ki egy szlovén cégre, amiért a Covid-19 vírustól való félelmet kihasználva, a megfelelő engedélyek hiányában, valótlan ígéretekkel forgalmazta fertőtlenítőszerét - tájékoztatta a hivatal szerdán az MTI-t.
2021. 06. 16. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások: