Lázár: a kormány teljes transzparenciát szeretne a Svájcban vezetett bankszámlákról

A magyar kormány teljes információ- és adatátadást szeretne a magyar állampolgárok és jogi személyek által külföldi adóparadicsomokban, így Svájcban vezetett bankszámlákról, elsősorban az adózók számának és az adóbevételek gyarapítása érdekében - mondta Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár egy keddi budapesti sajtóbeszélgetésen.

Az államtitkár hangsúlyozta: a kormány több alkalommal is jelezte már, hogy ez a célja, és azért most döntött a svájci hatóságokkal való kapcsolatfelvétel mellett, mert december végén lejárt a kormány által meghirdetett kétéves adóamnesztia. Az ennek során hazautalt pénzmennyiség várhatóan 100 milliárd forint alatt marad - tette hozzá. Lázár János jelezte: a kormány meggyőződése - amelyet titkosszolgálati információk is alátámasztanak -, hogy a Magyarországról kiáramló pénzmennyiség nagyobb, mint más régiós országokban. Ez - mint mondta - lehet kritika a kormánnyal szemben, de lehet kulturális oka is. Úgy fogalmazott: a cseh, lengyel, szlovák és román gazdasági elit kisebb mértékben hajtott végre pénzkimentést, illetve kevésbé törekedett adóoptimalizálásra.
    

A miniszterelnökséget vezető államtitkár idézett privátbanki számításokat, amelyek szerint 2012-ben 275 milliárd forint hagyta el az országot. Magyarországon a privátbanki tevékenység, illetve a pesti szállodákban megtartott privátbanki találkozók gyakorlata "virágzik" - fogalmazott, hozzátéve, hogy a magyar állam és a pénzügyi szervezetek nem rendelkeznek pontos információkkal a külföldre irányuló tranzakciókról. Az egyetlen hivatalos adat a Gazdasági Fejlesztési és Együttműködési Szervezet (OECD) egyezménye révén utalt, a folyószámlák kamatjövedelme után fizetett forrásadó által következtethető ki, amely magyar pénzügyi számítások szerint 700 milliárd forintnyi számlapénz jelenlétére utal Svájcban.
    

Lázár János jelezte, hogy van realitása a kormányzati törekvésnek, hiszen Svájc pozíciói jelentősen gyengültek ebben a kérdésben azt követően, hogy már megállapodást írt alá Ausztriával és az Egyesült Királysággal, és Németországgal is hasonló egyezmény készül. Ezenkívül az Európai Unió is folyamatosan nyomás alatt tartja azokat az államokat, így Svájc mellett Ausztriát és Luxemburgot is, amelyek megengedőbbek a banki titoktartás terén. "Ötéves időtávlaton belül nem fenntartható Svájc jelenlegi integritása" - fogalmazott.
    

Az államtitkár jelezte, hogy Magyarországnak nem célja, hogy - Németországhoz hasonlóan - illegális eszközökkel jusson banki információkhoz. Korábban a német hatóságok volt banki alkalmazottaktól vásároltak a német állampolgárok külföldön tartott számláiról információt. A kormány az amerikai álláspontnak megfelelően teljes transzparenciát szeretne - tette hozzá.
    

A politikus szerint a magyar hatóságok rendelkeznek már információval egyes Svájcban vezetett bankszámlákról, hiszen bűncselekmény esetén a svájci fél nem tagadja meg az információátadást. Ezenkívül nemzetközi együttműködés keretében is került a magyar titkosszolgálatok birtokába információ. Lázár János hangsúlyozta, nem várható, hogy az idén bevételhez jusson a kormány, és jelezte, elégedett lesz, ha 2015. január elsejével hatályba lép egy megállapodás a két ország között. A célok között említette a kimenekített tőke visszamenőleges, sávos megadóztatását is.
    

A kormány ezenkívül más adóparadicsomnak számító miniállamokkal, így Liechtensteinnel és Ciprussal is egyeztetéseket kezdeményez majd az offshore vagyon megadóztatásáról. Utóbbi esetében a kabinet felül fogja vizsgálni az összes meglévő egyezményt, de, mint mondta, "ezt Ciprus nem is hárítja el".
    

Lázár János a beszélgetésen jelezte, hogy a kormánynak nem az a célja, hogy a kisebb összegű, 10-20 ezer eurós külföldi betéteket vonják be az adóalapba, az akció a nagy összegű magán- és céges betétekre vonatkozik. A kormány konkrét elképzelésének említése nélkül jelezte: volt olyan külföldi ország, ahol 100 ezer eurós értékhatár felett volt az ilyen jövedelmekre kivetett adók alsó határa.Az államtitkár szerint a külföldön tartott pénz négyötödét adóelkerülés miatt menekítették ki az országból, bűncselekményből származó jövedelmek ennek csak a töredékét teszik ki. Arra a kérdésre, hogy közbeszerzésből származó pénzek is kerülhettek-e külföldre, úgy fogalmazott: "mindenféle pénz ment Svájcba".
    

A további lehetséges intézkedések között említette, hogy a kormány több minisztérium és hatóság együttműködésében meg fogja vizsgálni, hogy miként lehet belföldi intézkedésekkel fékezni a pénzkiáramlást. Ezek között említette, hogy elképzelhető, az ilyen jellegű bűncselekményekre vonatkozó ötéves elévülési időt kitolják.  A beszélgetésen jelen lévő kormányszóvivő, Giró-Szász András olyan példát említett, amely szerint egyes országokban előírják, hogy a társaságok, illetve leányvállalataik bejelentsék a hatóságoknak külföldön vezetett számláikat. (MTI)


Enyhe mínuszban zártak az európai tőzsdék; a BUX sem volt kivétel

Csütörtökön is folytatódott az előző napi rossz hangulat az európai tőzsdéken: a Stoxx 600 szinte egész nap negatívban volt, zárásra végül 0,5%-kal múlta alul az előző nap végi értékét.
2026. 09. 25. 09:30
Megosztás:

Semmi változás a Közel-Keleten, tovább emelkedtek az energiaárak

A piacokat meghatározó két nagy geopolitikai játszmából egyikben sem történt érdemi előrelépés. Hszi Csin-ping washingtoni látogatása egyelőre látványos formalitásokat, de semmi új tartalmat nem hozott, sem pozitív, sem negatív értelemben.
2026. 09. 25. 09:00
Megosztás:

Erősödött a forint péntek reggelre

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2026. 09. 25. 08:30
Megosztás:

Nagy-Britanniának tíz éven belül újból csatlakoznia kell az EU-hoz

Tony Blair volt brit miniszterelnök elemzőintézete szerint Nagy-Britanniának tíz éven belül ismét csatlakoznia kell az Európai Unióhoz, de ehhez az EU-ban is radikális reformokra van szükség.
2026. 09. 25. 08:00
Megosztás:

Több mint 4 milliárd forintból megújult a Pannon Egyetem

Több mint 4 milliárd forintos európai uniós támogatásból megújult a Pannon Egyetem oktatási, digitális és infrastrukturális környezete.
2026. 09. 25. 07:30
Megosztás:

Moszkva üdvözölné Putyin, Trump és Hszi sencseni találkozóját

Oroszország üdvözölné, ha Vlagyimir Putyin orosz, Donald Trump amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök találkozna az Ázsiai-csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) novemberi sencseni csúcstalálkozóján - nyilatkozott Andrej Rudenko orosz külügyminiszter-helyettese csütörtökön a TASZSZ hírügynökségnek.
2026. 09. 25. 07:00
Megosztás:

Nőtt a Nestlé Hungária Kft. árbevétele az első fél évben

A Nestlé Hungária Kft. első félévi értékesítésének nettó árbevétele 174,48 milliárd forint volt, ami 3 százalékos növekedés az előző év hasonló időszakához képest - közölte a társaság csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 09. 25. 06:30
Megosztás:

Európa visszafogja a vásárlást, a magyar inkább kivárja az akciót – aztán boltba megy

Miközben az európai fogyasztók 42 százaléka a nem alapvető vásárlásain spórol, a magyaroknak csak 27 százaléka választja ezt. Nálunk inkább a kivárás lett a védekezés: az európai átlagnál jóval többen halasztják el a nagyobb kiadást, vagy kötik akcióhoz a vásárlást – derül ki a Shopfully nyolc országra kiterjedő kutatásából.
2026. 09. 25. 06:00
Megosztás:

Már a szolgáltatási szint és a vásárlói élmény a legfontosabb versenytényező az e-kereskedelemben

A magyar e-kereskedelmi piac 2026 első félévében tovább bővült: az első negyedévben 14,2%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest, az online vásárlók száma pedig elérte a 4,4 millió főt. A második negyedévben 25,8 millió online tranzakciót bonyolítottak le a magyar vásárlók, a teljes online kiskereskedelmi költés pedig megközelítette a bruttó 535 milliárd forintot – derül ki a legfrissebb PwC Digitális Kereskedelmi Körkép adataiból, melyet a Digitális Kereskedelmi Szövetséggel együtt jelentetett meg. A magyar vásárlók ma már a fizetéstől az átvételen át a visszaküldésig zökkenőmentes kiszolgálást várnak el, ami felértékeli az értékesítési, logisztikai és fizetési megoldások összehangolt működését.
2026. 09. 25. 05:30
Megosztás:

Mennyibe kerül egy iroda kialakítása Magyarországon?

Egy frissen közzétett magyarországi útmutató tételesen mutatja meg, milyen költségekkel számolhat egy bérlő, ha egy bérelt, szerkezetkész területből kész, működő irodát alakít ki. A CBRE Magyarország 2026 második negyedévi, magyarországi piaci egységárakon alapuló számítása egy 1000 négyzetméteres bérelt területet vesz alapul, és három minőségi szinten mutatja be a költségeket. Ezek az összegek a szerkezetkész állapottól kezdődően, a tényleges kivitelezési munkák mellett többek között az informatikai hálózatok, az audiovizuális és biztonságtechnikai rendszerek, a bútorzat kialakításának költségeit, valamint a tervezési és szakértői díjakat is tartalmazzák.
2026. 09. 25. 05:00
Megosztás:

Merre költöznek a budapestiek? Itt vannak a legnépszerűbb kerületek!

2025-ben az előző évinél kevesebb ember költözött Budapesten belül másik kerületbe, mintegy 29 ezren változtattak állandó lakóhelyet a fővároson belül – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adataiból. Az elmúlt három évtizedben csak egyszer – 2023-ban – volt a mostaninál kisebb a Budapesten belüli költözés, vagyis érezhetően egyre kevésbé mobilis a népesség a fővároson belül, ami részben annak eredménye, hogy nőtt az agglomeráció vonzereje a lakásvásárlók körében – mutat rá elemzésében az OTP Ingatlanpont az adatok kapcsán.
2026. 09. 25. 04:00
Megosztás:

Egyre naposabb és melegebb idő várható a hétvégén

Egyre naposabb és melegebb, kora őszi idő várható szeptember utolsó hétvégéjén: a hőmérséklet csúcsértéke lassan emelkedik, vasárnap már mindenhol 20 Celsius-fok felett alakul, miközben a hajnalok hűvösek lesznek. Csapadék nem várható, legfeljebb pénteken lehet futó zápor a Dunától keletre - derült ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
2026. 09. 25. 03:30
Megosztás:

OECD: az energiaárak és az infláció jelentik a legnagyobb rövid távú kockázatot Magyarországon

Az energiapiaci feszültségek, a magas európai gázárak és az ezekből fakadó inflációs nyomás tekinthető Magyarország szempontjából a legnagyobb rövid távú kockázatnak az OECD szerdán publikált időközi gazdasági jelentése alapján.
2026. 09. 25. 03:00
Megosztás:

Itt a dátum! Magyarország EURÓ bevezetése ekkor jöhet

Miközben tavaly Magyarország az euró bevezetéséhez szükséges egyetlen konvergenciakritériumot sem teljesített, 2026-ban a kedvező inflációs folyamatoknak, illetve a csökkenő országkockázati prémiumnak köszönhetően az árstabilitási feltétel már teljesülni látszik, és a hozamkonvergencia terén is érdemi előrelépést tett az ország.
2026. 09. 25. 02:00
Megosztás:

A törvényt elfogadták! Fúrt kutat így lehet használni Magyarországon

A fúrt kutak szabályozása az elmúlt években jelentősen megváltozott, és a mai napig számos félreértés övezi, hogy egy ingatlantulajdonos mikor használhatja engedély vagy bejelentés nélkül a kertjében található kutat.
2026. 09. 25. 01:30
Megosztás:

Felrobbantak a lakásárak Miskolcon és Nyíregyházán - mi történik?

Kelet- és Délkelet-Magyarország minden régiójában az országos átlagot meghaladó mértékben emelkedtek a lakásárak az elmúlt egy évben. A drágulás mértéke térségenként eltért, Szegeden alig néhány százalék volt, Nyíregyháza környékén viszont meghaladta a 26 százalékot.
2026. 09. 25. 01:00
Megosztás:

Szerbia ötezer tonna gázolajat szabadít fel stratégiai tartalékaiból

A szerb kormány ötezer tonna gázolaj piacra bocsátásáról döntött a kötelező állami tartalékokból, hogy biztosítsa az ország üzemanyag-ellátását a globális energiaválság és a növekvő importköltségek közepette - jelentette be Dubravka Djedovic Handanovic ügyvezető energiaügyi miniszter csütörtökön.
2026. 09. 25. 00:05
Megosztás:

Internetes agresszió miatt emeltek vádat egy debreceni férfi ellen

Internetes agresszió miatt emelt vádat a Pécsi Járási Ügyészség egy debreceni férfi ellen, aki a közösségi médiában - egy bejegyzéshez hozzászólva - életveszélyesen megfenyegetett egy pécsi nőt - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség az MTI-vel csütörtökön.
2026. 09. 24. 23:00
Megosztás:

A gazdák nagy része veszteséggel fogja zárni az idei évet a csapadékhiány miatt

A gazdák nagy része veszteséggel fogja zárni az idei évet - mondta Molnár János, az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium agrárgazdasági államtitkára szerdán, a betakarítási koordinációs bizottság ülését követő sajtótájékoztatón.
2026. 09. 24. 22:00
Megosztás:

Elektronikai cikkeket vizsgál az NKFH

Elektronikai cikkek energiahatékonysági címkéit és termékismertető adatlapjait vizsgálja a fogyasztóvédelmi hatóság - jelentette be az MTI-nek csütörtökön küldött közleményében a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) .
2026. 09. 24. 21:00
Megosztás: