Legnagyobb irodapiaci projektjét építi meg Budapesten a Futureal

Eddigi legnagyobb irodafejlesztési projektjét valósítja meg a Futureal-csoport Őrmezőn, Magyarország legnagyobb közlekedési csomópontjában. A Budapest ONE irodapark több mint 65 ezer négyzetméter bérelhető területtel bővíti a fővárosi irodapiacot. A WELL Building Platina előminősítésű, szalagépületnek tervezett irodaház első ütemét 2019 második félévében adják át.

Legnagyobb irodapiaci projektjét építi meg Budapesten a Futureal

A 4-es metró, a Kelenföldi pályaudvar, valamint az M1–M7 autópályák fővárosi bevezető szakaszának találkozásánál épül a Futureal-csoport ikonikus formavilágú irodaprojektje. Az összesen 65 400 négyzetméteres Budapest ONE Business Park irodaépület első üteme közel 25 ezer négyzetméter bérirodát, illetve 2 600 négyzetméter kereskedelmi és szolgáltató egységet tartalmaz majd.

A Magyarország legnagyobb multimodális közlekedési csomópontjában megvalósuló épületegyüttes hamarosan elsőként fogadja a fővárosba nyugati irányból autóval, busszal vagy vonattal érkezőket. Az egyedülálló közlekedési infrastruktúra eredményeként a terület nemcsak a belvároshoz esik közel, de a dél-budai agglomerációból, valamint a közeli nagyvárosokból (Érdről, Székesfehérvárról vagy Tatabányáról) 40 percen belül megközelíthető az Etele tér mintegy 250 ezer ember számára. Becslések szerint naponta közel 165 ezren veszik igénybe a 4-es metró kelenföldi végállomását, a vasútállomást és a buszpályaudvart. 

 

„Az egyedi formavilág mellett, egyre fontosabb tényező az irodaházak elhelyezkedése a bérlők számára, ami leginkább a metróhoz közeli lokációkat értékeli fel, ezen belül is azokat, amelyek munkavállaló-központú szolgáltatási környezetet is kínálnak a dolgozóknak. A munkaerőhiány következtében, a kollégák számára vonzó adottságú irodák mára a cégek direkt toborzási eszközévé váltak. A változó piaci igényekre válaszol jövőbe mutató megoldásaival a Budapest ONE, ami a belvárosból közvetlen járatokkal akár 10 perc alatt megközelíthető.” – mondta Tatár Tibor, a Futureal vezérigazgatója.

 

A Budapest ONE tervezésénél külön figyelmet kapott, hogy látványos kialakítása ellenére se nyomja el vizuálisan a több tízezer embernek otthont adó lakóövezetet. Ennek megfelelően az irodaház magassága nem tér el a környezetében található épületektől. A Budapest ONE szalagépületét, szimulációk segítségével úgy tervezték, hogy a napsütés iránya, a napenergia-potenciál és a légáramlás szempontjából legideálisabb forma jöjjön létre – így például egy felhős napon sem kell felkapcsolni a világítást az épületben. Az irodapark belsejében fél hektárnyi nyitott közteret hoznak létre, amit szökőkutak és egyedi kialakítású zöldterület tesz majd közkedvelt találkozóhellyé. A Paulinyi-Reith&Partners Építészeti Stúdió által megálmodott irodapark bejáratai a környező közlekedési tengelyekhez igazodnak. Az épület kapcsolódik a kelenföldi pályaudvar túloldalához, az Etele tér fejlesztéseihez és az eszközváltó csomóponthoz. A másik bejárat a lakóövezet felé mutat, az északnyugati bejárat pedig a Sasadi úti aluljáró felé.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Az irodaház Magyarországon az elsők között szerezte meg a nemzetközi WELL Building Platina előminősítését, amely a dolgozók egészségi állapotára és közérzetére pozitív hatást gyakorló szempontokat ismeri el az épületek tervezése során. A WELL-minősítés az épületek emberi szervezetre, egészségre, közérzetre gyakorolt hatását vizsgálja és értékeli hét szempont – a levegőellátás, a víz, az egészséges táplálkozás lehetősége, a természetes fény, a testmozgás, a kényelem és a szellemi frissesség – alapján. A Budapest ONE-t energiatakarékos, intelligens központi épületirányítási rendszerrel szerelik majd fel, a falakat nyugalmat sugárzó színek borítják, de meditációs szoba és tágas, zöld tetőkert, tusolóval felszerelt biciklitároló, vízmentes nanotechnológiás autómosó, az épület tetején panorámás futópálya is a dolgozók rendelkezésére áll majd, emellett lehetőség lesz az elektromos autók töltésére, valamint szelektív hulladékgyűjtésre is.

 

A Budapest ONE földszintjén éttermek, kávézók, bankjegyautomata, posta, élelmiszerbolt, fodrász és tisztító is helyet kap, emellett az irodaháztól néhány perc távolságra épülő Etele Plaza szórakoztató- és bevásárlóközpont biztosít majd még több szolgáltatási lehetőséget.  Magyarország harmadik legnagyobb bevásárlóközpontja a plázadizájn legújabb generációját hozza el Budapestre. A háromszintes épületben 200 üzlet kap helyet a legnépszerűbb divatmárkák korábban nem látott nagyságú egységeivel.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Tetőtérben landolhatnak a legújabb támogatások

Fokozatosan újabb és újabb elemekkel bővül az állami lakásprogram: most a tetőtéri lakások kaphatnak lökést egy új lépéssel: a CSOK teljes összegét fel lehet használni többgenerációs családi házak kialakítására. Ezzel a lépéssel a tetőtéri lakások kialakítására három gyermek esetén akár 10millió forint támogatást is kaphatnak a családok. A tetőterek a legfelkapottabb településeken nagy lehetőséget rejtenek magukban, hiszen az építési telkek kínálata szűkült, és az elmúlt öt évben a telekárak is megduplázódtak a fővárosban. A megyeszékhelyeken 2015-höz képest pedig 40 százalékkal drágultak a beépíthető telkek. A fővárosban kell a legtöbbet fizetni a tetőtér-beépítésre alkalmas házakért, Budapesten 580 ezer forint az átlagos kínálati négyzetméterár. A megyeszékhelyeken ugyanezekért 360 ezer forintot kérnek az eladók. A községekben pedig csak 254 ezer forintos négyzetméteráron kínáljak ezeket a házakat a tulajdonosok és ingatlanközvetítők.
2020. 10. 29. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megjelentek a referenciaárak és átlaghozamok a 2020. évi kárenyhítő juttatás iránti kérelem benyújtásához

Megjelentek a referenciaárak és átlaghozamok a 2020. évi kárenyhítő juttatás iránti kérelem benyújtásához - tájékoztatta az Agrárminisztérium (AM) szerdán az MTI-t.
2020. 10. 29. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kanadai kézbe kerülnek a Rubik-kocka tulajdonjogai

A Spin Master Corp. kanadai játékgyártó 50 millió dollárért (15,6 milliárd forint) megvásárolja a világhírű Rubik-kocka tulajdonjogait birtokló céget.
2020. 10. 29. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre több a koronavírus miatti mintavételi megrendelés

Egyre több a koronavírus miatti mintavételi megrendelés, ezért napokon belül még 200 mintavételi egységet állítanak be országszerte - nyilatkozta az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és pr vezetője szerdán a közmédiának.
2020. 10. 29. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mikor kell az áfát hozzáadni az árhoz?

A mindennapi szerződéseink értelmezésében az áfa sok komplikációt tud okozni. Tartalmazza-e például a vételár az áfát, ha arról a felek külön nem rendelkeztek? A garanciális visszatartás áfás vagy áfa-mentes összegből teljesítendő-e? A vagyonszerzési illetéket az ingatlan bruttó vagy nettó összege után kell-e megfizetni? A kérdéseknek ráadásul különös aktualitást ad az újépítésű lakásokra kivetett áfa mértékének csökkentése: ki fog ezzel jól járni, az építő vagy a lakásvásárló? A Jalsovszky Ügyvédi Iroda elemzi a szabályokat.
2020. 10. 29. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csalókra figyelmeztet a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő

Megtévesztő üzeneteket küldtek ki ismeretlenek a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) nevében; a szervezet azt kéri, hogy senki ne nyissa meg az elektronikus levelet.
2020. 10. 29. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tanulni szeretné a gyermeknevelést a szülők zöme

Az ösztönös és a tudatos szülők aránya nagyjából egyenlően oszlik meg Magyarországon - ez derül ki egy most elvégzett, közel 300 fő megkérdezésével készült közvélemény-kutatásból. A felmérés szerint a tudatosan nevelő szülőknek azért fontos az önképzés, mert szeretnének egészséges lelkivilágú gyermeket nevelni, hogy később kiegyensúlyozott felnőtt legyen belőlük.
2020. 10. 28. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Valaki megnyerte a Skandináv-lottót, méghozzá ezekkel a számokkal!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az október 28-án megtartott 44. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták ki:
2020. 10. 28. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Sűrű ködre figyelmeztet a meteorológiai szolgálat

Többfelé tartós, sűrű ködre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat.
2020. 10. 28. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tudatosak és felkészültek a millenniumi és a Z generáció tagjai

Meglehetősen tudatosak és felkészültnek érzik magukat a millenniumi és a Z generáció tagjai, ha a pénzügyekről van szó. Hosszabb távra is vannak pénzügyi terveik, rendelkeznek megtakarítással, úgy érzik, rendelkeznek a megfelelő tudással és információkkal, ugyanakkor a koronavírus-járvány miatt sokan borúsan látják a pénzügyi jövőjüket – többek között ezek jellemzik az 1980-as években és az 1990-es évek első felében született millenniumi, illetve az őket követő Z generáció tagjait a nemzetközi kutatások szerint.
2020. 10. 28. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tavaly 20 százalékkal kevesebb adásvétel volt a budapesti lakáspiacon

A budapesti lakáspiacon tavaly 29 305 tranzakciót bonyolítottak le, ami 19 százalékkal elmarad a 2018-as adatoktól, ez azt támasztja alá, hogy már a járvány kirobbanása előtt is mérséklődött a lakáspiac pörgése - közölte az Otthon Centrum a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján szerdán.
2020. 10. 28. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így csatlakoztathatod az ingatlanodat közművekre 2021-től

Tovább egyszerűsödhet az ingatlanok közművekre csatlakozásának szabályozása 2021-től. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által benyújtott törvénymódosítási javaslat elfogadása esetén a fogyasztók még könnyebben intézhetik otthonaik, épületeik villamosenergia-, földgáz-, ivóvíz- és szennyvízhálózatra csatlakoztatását - hangsúlyozza a szaktárca az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.
2020. 10. 28. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az óriási nemzetközi eséseket leköveti a magyar tőzsde is

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 885,91 pontos, 2,69 százalékos csökkenéssel, 32 106,78 ponton zárt szerdán.
2020. 10. 28. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezer álláskereső kezdheti meg az informatikai képzést

Közel ezren kezdhetik meg a Gazdaságvédelmi akcióterv részeként meghirdetett Újratervezés programra épülő informatikai képzéseket október 28-ától, ez a program is segíti a koronavírus-járvány miatt pályamódosításra, újrakezdésre kényszerült álláskeresőket - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-vel szerdán.
2020. 10. 28. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

447 millió forintból fejleszti nagykanizsai üzemét a Resideo Kft.

Mintegy 447 millió forintból fejleszti nagykanizsai üzemét az amerikai tulajdonosi hátterű, mérőműszereket gyártó Resideo Kft., a cég a beruházással 440 munkahelyet véd meg, a kapacitásbővítéshez a kormány 224 millió forintos vissza nem térítendő támogatást nyújt - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter szerdán Nagykanizsán, a Zala megyei cég szerződésátadási ünnepségén.
2020. 10. 28. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az MNB-nek korlátozott felügyelete van a Revolut felett

Az Egyesült Királyság távozásával az Európai Unióból a Revolut Ltd. magyar ügyfeleinek szerződései átkerültek az ugyanolyan szolgáltatást nyújtó, továbbra is az EU-n belül működő Revolut Payments UAB-hoz. Ezeknek a társaságoknak az üzleti megbízhatósági, fogyasztóvédelmi felügyeletét a brit és litván pénzügyi felügyeleti hatóság végzi, az MNB-nek csak korlátozott fogyasztóvédelmi jogosítványai vannak - hívta fel a figyelmet szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
2020. 10. 28. 15:35
Megosztás:
Hozzászólások:

Fóton debütál a HelloParks, a Futureal-csoport ipari és logisztikai ingatlanfejlesztő cége

Budapest szomszédságában, az M0 autóút és az M3 autópálya csomópontja mellett, Fóton vásárolta meg első, ipari és logisztikai központ építésére alkalmas területét a HelloParks. A 76 hektáros területen zöldmezős beruházás keretében energiatakarékos, a BREEAM fenntarthatósági szabványnak megfelelő épületek kapnak majd helyet, az első létesítmény már jövőre elkészül. A Futureal-csoport tagjaként működő társaság célja, hogy az ipari ingatlanfejlesztő szektor egyik meghatározó szereplővé váljon itthon, majd a közép-kelet-európai régióban.
2020. 10. 28. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyit csökkent a 12 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamcsökkenéssel értékesített 12 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) szerdai aukcióján.
2020. 10. 28. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Beindult a végrendelet írás biznisz a koronavírus miatt

A világjárvány nem növelte jelentősen a végrendelkezési kedvet, a magyarok 9 százaléka készített végintézkedést a pandémia miatt, és 18 százalékuk fontolgatja, hogy készít – derül ki a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) több mint háromezer választ összesítő online felmérésből. Továbbra is sok a tévhit az örökléssel és a végrendelkezéssel kapcsolatban, a megkérdezettek háromnegyede nem tudta, hogy az élettársak végintézkedés hiányában semmit sem örökölnek egymás után, 52 százalékuk pedig azt sem, hogy milyen formai követelmények esetén lesz érvényes egy végrendelet. A válaszadók 29 százaléka tervezi, hogy haláláig egyszer végrendeletet ír, negyedük saját maga készítené el, a többség ugyanakkor közjegyzőhöz fordulna, mert azt tartja a legbiztosabb megoldásnak.
2020. 10. 28. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Meghosszabbított nyitva tartással várják a megemlékezőket a fővárosi temetők

Csütörtöktől meghosszabbított nyitva tartással várják a megemlékezőket a fővárosi temetők, az idén mindenszentek és halottak napján a koronavírus-járvány miatt elmaradnak a Budapesti Temetkezési Intézet (BTI) közös megemlékezései.
2020. 10. 28. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások: