Legyen Ön is WizzAir részvény tulajdonos!

A piacnak igencsak jól sikerülhetett az új esztendői banzáj, mivel azóta nem igazán képes magára találni. Az új esztendőben az indexek hektikusan mozogtak, nem véletlenül, ugye az orosz-ukrán konfliktus újra és újra kiújul (most épp megoldottnak látszik), a görögök körül továbbra is megy a huzavona, az olaj esetén pedig nehéz eldönteni, hogy egy trendforduló, vagy csak egy kisebb korrekció előtt állunk. Mindenesetre az új évben a bikák és a medvék napi harcot vívnak, most éppen minden megoldódni látszik, de ez napok alatt is fordulhat. A hektikusan mozgó piac óvatosságra inti a befektetőket, de mégis miben látnak lehetőséget a Solar Capital elemzői?

WizzAir IPO. Rövid időn belől Londonban tőzsdére lép a magyar légitársaság. Az IPO-król, vagyis az elsődleges részvénykibocsátásokról azt kell tudni, hogy a vállalat célja a tőzsdei forrásbevonás, a kedvezőbb finanszírozás és a terjeszkedés érdekében. A Solar Capital Markets folyamatosan keresi azokat a befektetési formákat, amikben maga is potenciált lát. Véleményünk szerint az egyik jövőbeni durranás a WizzAir lehet. 
 
Ha az elmúlt időszak tendenciáit nézzük, megfigyelhető, hogy a kibocsátásnál, szinte mindig alul árazzák a részvényeket. Gondoljunk csak a nem is olyan rég kibocsátott AliBABA-ra. Tele volt vele a média, az is megismerte a vállalatot, aki eddig soha sem hallott róla. Ugye mivel a kibocsátásnál alul vannak, értékelve a részvények háromszor-négyszer többen keresik a részvényeket, mint amennyi rendelkezésre áll. Na és mi történik egy részvényárfolyammal, ha négyszer nagyobb a kereslet, mint a kínálat? 
 
MIÉRT?
 
Fontos tisztázni, hogy a WizzAir nem azért megy tőzsdére, mert anyagilag meg lenne szorulva, hanem, mert bővülni, terjeszkedni szeretne.
 
MIÉRT MOST?
 
Az időzítés egyáltalán nem véletlen. Nem titok, hogy egy ideje, már hallani lehet híreket arról, hogy tőzsdére lép a WizzAir. Nagyon egyszerű dolog áll a háttérben. A befektetők az alacsony olajár miatt igencsak szeretik a légitársaságokat. A képlet nagyon egyszerű: az alacsony olajár, alacsony kerozin árakat eredményez, ami nagyobb nyereséget jelent a légitársaságoknak. Míg az olaj ára egy év alatt a felére csökkent, addig a repülőjegy árak többnyire változatlanok maradtak.
Emellett fontos megemlíteni, hogy a WizzAir eddig is jó gazdasági mutatókkal rendelkezett: bevételei 20%-al emelkedtek, emellett utasforgalma 18%-al növekedett, annak ellenére, hogy Európában nagy a konkurencia a légitársaságok területén.


Még egy ok, ami a WizzAir mellett szól:     
        
 
Magyarország Európában elsőként eltörölte az utasszállító repülőgépekre vonatkozó eddig kötelezően előírt légi ellenőrzési pontok érintését. Ezzel a lépéssel Magyarország fölött közlekedő gépek már szabadon, korlátozás nélkül használhatják a légteret, ezzel nem kevés időd és kerozint megtakarítva. Szakértők szerint ezzel a lépéssel a légitársaságok a magyar légtérben három millió dollárt spórolhatnak évente. Már elkezdődtek az egyeztető tárgyalások az osztrák, horvát, és szlovén légi navigációs szolgáltatók részéről, hogy létrehozzanak és kidolgozzanak, egy hasonló rendszert, mivel az Európai Bizottság a közelmúltban elfogadta azt a törvényt, aminek értelmében minden tagállamnak 2022-ig Magyarországhoz hasonlóan el kel törölnie az eddig kötelezően előírt ellenőrzési pontokat.

 

forrás: wizzar.com
 
A legnagyobb hírügynökségek már most az első oldalon hozzák le a WizzAir tőzsdére lépést. A vállalat közölte, hogy az első negyedévben szeretné lezavarni a tőzsdei bevezetést, de egyelőre nem közölt részleteket a volument illetően. A Reuters értesülései szerint 10,15-12,00 font között lehet a kibocsátási ár. Eredetileg 150 millió eurós tőkebevonásról volt szó, most már a duplájáról beszélnek, vagyis 300 millió eurós részvénykibocsátásról – írja a Reuters hírügynökség.
 
Legyen az elsők között akik WizzAir részvényeket birtokolnak!

Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Esik az arany árfolyama a Fed elnökének beszéde előtt

Az arany 1.784 dollárig süllyedt ma reggel.
2021. 08. 26. 12:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 26. 08:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Kicsit erőre kapott a forint

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2021. 08. 25. 21:00
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Ma is alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 540,05 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 51 093,80 ponton zárt szerdán.
2021. 08. 25. 19:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

Csökkenhet a BUX

Ismét gyengülhetnek az árfolyamok szerdán, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX az 51 500-52 300 pontos tartományban mozog - jelezte az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek eljuttatott szerdai kommentárjában.
2021. 08. 25. 09:00
Megosztás:

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

Alig mozdult a forint

Alig változott, vegyesen mozgott a forint árfolyama a vezető devizákkal szemben szerda reggel a bankközi piacon kedd kora estéhez viszonyítva.
2021. 08. 25. 07:00
Megosztás:

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. jelentős befolyást szerezhet a CIG-ben

A Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. számára, hogy a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben 100 százalékos közvetlen tulajdonon alapuló minősített befolyást szerezzen - közölte a CIG kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2021. 08. 25. 05:30
Megosztás:

Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 24. 23:59
Megosztás: