Lelassult a koronavírus terjedése Moszkvában

Moszkvában csütörtökre 568-cal nőtt az igazolt Covid-19-fertőzések száma, ami a legalacsonyabb napi növekmény április 5. óta az orosz fővárosban.

Lelassult a koronavírus terjedése Moszkvában

Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester bejelentette, hogy a koronavírus-helyzetben bekövetkezett pozitív változások nyomán az orosz főváros hétfőtől eltörli az utcai maszkviselési kötelezettséget, amely a zárt közösségi terek esetében továbbra is érvényben marad. Az előírást egyébként szabadtéren a többség már most sem tarja be, de gyenge a fegyelem a metróban és az üzletekben is.
    

Július 13-tól megnyitnak a vidámparkok, kulturális központok, szórakozóhelyek és diszkók is, azzal a feltétellel, hogy 50 százalékos kapacitással működhetnek. Megengedett lesz az oktatási intézmények, a gyerektáborok és az összes lakossági szolgáltatás működtetése.

Augusztus 1-jétől a 3 ezer főnél kisebb befogadóképességű színházak, mozik és koncerttermek is ismét fogadhatják majd a közönséget, de csak a férőhelyek felét tölthetik meg. A színházak jelezték, hogy az engedély ellenére csak szeptemberben kezdik meg az évadot, mert nem kifizetődők számukra a félházas előadások. A sportrendezvényeken 10-ről 50 százalékra lesz növelhető a lelátók kihasználtsága.
   
Az Interfax hírügynökség saját forrására hivatkozva azt jelentette, hogy az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) előterjesztette azoknak az európai és ázsiai országoknak a listáját, amelyekkel a kedvező helyi járványhelyzet alapján első ütemben tervezi helyreállítani a légutas-forgalmat. A felsorolásban Magyarország, Nagy-Britannia, Németország, Dánia, Olaszország, Hollandia, Norvégia, Lengyelország, Finnország, Kína, Vietnam, Mongólia és Srí Lanka szerepel.
   
Még nem ismeretes, hogy az európai országok mikor állnak majd készen az Oroszországból érkező utasok fogadására, akikre, az Egyesült Államokból érkezőkhöz hasonlóan, első körben nem terjesztették ki a fogadókészséget, a hazájukban kialakult járványhelyzet miatt. Korábbi közlések szerint Oroszország, feltehetően augusztustól, két ütemben tervezi újraindítani a Covid-19 miatt március 27-én felfüggesztett rendszeres légi forgalmat.
   
Oroszországban az igazolt koronavírus-fertőzések száma az elmúlt nap alatt 6509-cel 707 301-re emelkedett a csütörtökön közzétett hivatalos adatok szerint. Ez 0,9 százalékos napi növekményt jelent. Az újonnan diagnosztizált fertőzöttek 27,3 százaléka tünetmentes.
 
Oroszország jelenleg a negyedik helyen áll a világon a fertőzések számát tekintve, az Egyesült Államok (3 055 101), Brazília (1 713 160) és India (767 296) után.
    
Az aktív esetek száma 2472-vel 215 142-re csökkent Oroszországban. A halálozások száma 176-tal 10 843-ra, a gyógyultaké pedig 8805-tel 481 316-ra emelkedett.
    
Moszkvában a diagnosztizált fertőzöttek száma 568-cal 227 363-ra, a halottaké 32-vel 4059-re, a gyógyultaké pedig 1173-mal 162 086-ra nőtt.
    
Az országban a járvány kezdete óta több mint 22 millió, az elmúlt nap folyamán pedig 288 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával 276 213 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.
    
Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter szerda este a Rosszija 1 csatornának elmondta, hogy jelenleg 112 ezer embert kezelnek kórházban koronavírus-fertőzéssel. A tárcavezető kijelentette, hogy Oroszországban a vakcinálás önkéntes alapon történik majd. Közölte, hogy az országban jelenleg 17 féle Covid-19 elleni oltóanyag kifejlesztésén dolgoznak.

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

A beoltott anyák teje tartalmazhat antitesteket

A Covid-19 ellen beoltott szoptató anyák anyateje jelentős mennyiségű antitestet tartalmaz, amely segíthet megvédeni a csecsemőket a koronavírustól - derült ki a Floridai Egyetem új kutatásából.
2021. 08. 29. 10:00
Megosztás:

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Jobban értjük az orvosunkat, mint 6 éve: javult a magyarok általános egészségértése

Az elmúlt 6 évben javult a magyarok egészségértése, emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat – derül ki az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének (AIPM) országos reprezentatív felméréséből. Amellett, hogy a koronavírus-járvány miatt többet és tudatosabban foglalkoztak az emberek egészségügyi kérdésekkel, a fejlődést segíti, hogy évről évre több az egészségértés javítását célzó kezdeményezés. A hiteles és közérthető egészségügyi tájékoztatást szolgáló projekteket támogatja a 2 millió forint összdíjazású Nekem Szól! Egészségértés Díj pályázata is, amelyre idén október 3-ig lehet jelentkezni a nekemszol.hu weboldalon.
2021. 08. 25. 15:00
Megosztás: