Gyengébb kockázati csoportba sorolta a spanyol bankrendszert az S&P

Gyengébb országkockázati csoportba sorolta át a spanyol bankrendszert kedden a Standard & Poor's, azzal a véleményével indokolva a döntést, hogy erősödnek a spanyol gazdaságot terhelő kockázatok.

A világ legnagyobb hitelminősítő csoportja kedd este Londonban bejelentette, hogy nyilvántartásában az eddigi 3-as kockázati csoportból a 4-esbe kerül át a spanyol bankszektor országkockázati megítélése (Banking Industry Country Risk Assessment - BICRA).

 

Az S&P által az egyes nemzeti bankszektorokra kidolgozott országkockázati osztályzati rendszer nem azonos a bankokra érvényben tartott egyéni adósi, illetve betétkockázati besorolásokkal. A BICRA-mutató az adott országok pénzügyi szektorainak egészét érintő, általános, a nemzetgazdaságra is kiható és onnan eredő kockázati tényezőket méri; a legjobb osztályzat az 1-es, a legrosszabb a 10-es.

 

A spanyol bankrendszer a keddi átsorolás nyomán mások mellett Csehországgal, Szlovákiával, Izraellel és Mexikóval került azonos BICRA-csoportba. A magyar bankrendszer BICRA-osztályzata 7-es a Standard & Poor's banki országkockázati besorolási módszertanában. A spanyol bankrendszer keddi visszasorolásához fűzött elemzésében az S&P kiemeli, hogy véleménye szerint a spanyol gazdasági növekedési kilátásai "egyre korlátozottabbak".

 

A cég az idei év egészére 0,8 százalékos, 2012-ben 1,0 százalékos GDP-növekedést jósol Spanyolországban. A hitelminősítő szerint emellett a spanyol ingatlanpiaci aktivitás is lanyha marad, és így a spanyol bankrendszer egyre nehezebben tud majd megszabadulni ingatlan-eszközállományától. Ennek következménye pedig az lehet, hogy a spanyol bankok csak korlátozott mértékben tudják felszabadítani és a spanyol gazdaság egyéb szektoraiba kihelyezni az ingatlanpiacon lekötött forrásaikat, ami még tovább terheli a gazdasági kilábalást - áll a Standard & Poor's keddi elemzésében.

 

Az S&P becslése szerint a spanyol bankok portfolióiban halmozódó problémás eszközállomány - amelybe beletartozik a nem teljesítővé nyilvánított kinnlevőség-állomány, a felvásárolt bruttó ingatlan-eszközállomány, valamint a kumulatív leírások - "valahol" 296 milliárd és 313 milliárd euró között tetőzhet. Ez a magánszektorban 2008 végén - a visszaesés kezdete idején - kint lévő hitelállomány 15,8-16,8 százalékával lenne egyenlő. A hitelminősítő szerint a spanyol bankok eszközminőség-romlásának fő vezérlő tényezője továbbra is az ingatlanpiac és az építőipari szektor lesz, amelyek pénzügyi profilja - főleg jövedelmezősége és likviditási helyzete - folyamatosan gyengül az alacsony értékesítés és a csökkenő ingatlanárak miatt.

 

A spanyol ingatlanpiaci helyzet veszélyes banki következményeinek lehetőségére más nagy londoni házak is felhívták már a figyelmet. A Capital Economics, az egyik vezető citybeli pénzügyi-befektetési tanácsadó csoport szakértőinek néhány héttel ezelőtti elemzése szerint az aggasztó tényezők között van, hogy "párhuzamok vonhatók" az ír és a spanyol bankrendszer helyzete között. Mindkét országban robbanásszerű volt az elmúlt évtizedben az ingatlanszektor bővülése, és az elemzés szerint ez különösen baljós hasonlóság, hiszen szinte kizárólag az építőiparban és az ingatlanpiacon beragadt rossz kinnlevőségek miatt dőlt össze az ír bankrendszer.

 

A Capital Economics idézte a spanyol jegybank becslését, amely szerint jelenleg 700 ezer és 1,1 millió között lehet az újonnan épített, de eladatlan ingatlanok száma Spanyolországban; ez a teljes spanyol ingatlanállomány 2,8-4,6 százalékának felel meg. A cég szerint ráadásul még ez a jegybanki becslés is "eltúlzottan derűlátónak" bizonyulhat. (MTI)

Gyorsult a kínai szolgáltatóipar teljesítményének növekedése januárban

Kínában gyorsult a szolgáltatóipar teljesítményének növekedése januárban és ezzel már a 37. egymást követő hónapban mértek erősödést - derül ki a kínai Caixin Insight Group és az S&P Global gazdaságkutató intézet szerdán publikált beszerzésimenedzser-indexéből (BMI).
2026. 02. 04. 10:30
Megosztás:

Ismét 1,18 felett jár a dollár az euróval szemben, estek a hazai hosszú hozamok

Hozamemelkedéssel indult a keddi kereskedés a fejlett gazdaságok kötvénypiacain, noha a francia inflációs adat érdemben alacsonyabb lett a vártnál, de délután már fordult a trend.
2026. 02. 04. 10:00
Megosztás:

Estek a tőzsdék kedden a tengerentúlon, ismét véget ért a kormányzati leállás az Egyesült Államokban, közel-keleti feszültségek miatt nőtt az olaj ára

Csökkentek az amerikai indexek, mivel a befektetők az AI-jal kapcsolatos túlzott beruházások és növekvő verseny következtében szűkülő marzsok miatt aggódtak.
2026. 02. 04. 09:30
Megosztás:

Oldalaztak az európai piacok, a tech szektor visszaesését a nyersanyagcégek ellensúlyozták

Kisebb mozgásokat mutatott az európai piac kedden, így a Stoxx 600 index 0,1%-kal emelkedett.
2026. 02. 04. 09:00
Megosztás:

A kriptotárcák mindennapi pénzügyi alkalmazásokká válnak – derül ki a Bitget Wallet jelentéséből

A Bitget Wallet közzétette Everyday Finance Onchain: Key Trends Shaping 2026 című kutatási jelentését, amely szerint a kriptotárcák egyre inkább az onchain mindennapi pénzügyi tevékenységek elsődleges felületévé válnak.
2026. 02. 04. 08:30
Megosztás:

2025-ben a „most” kultúra és a home office-háború állította válaszút elé a cégeket

A 2025-ös év a végletek éve volt a magyar munkaerőpiacon: miközben az autóipar megtorpanása óvatosságra intette a szereplőket, a logisztika, a kiskereskedelem és a turizmus soha nem látott intenzitással szívta fel a munkaerőt. A WHC Csoport éves elemzése rávilágít, hogy a sikeres toborzás kulcsa tavaly már nem a puszta közvetítés, hanem a technológiai innováció és a hatékonyságnövelés volt.
2026. 02. 04. 08:00
Megosztás:

Meglepő növekedés a bizonytalanságok ellenére

A nemzetközi turizmus minden szembeszél ellenére jelentősen erősödött tovább 2025-ben. A Turisztikai Világszervezet (UN Tourism) World Tourism Barometer adatai szerint 2025-ben világszerte mintegy 1,52 milliárd nemzetközi turistaérkezést regisztráltak. Ez 4%-os növekedést jelent 2024-hez képest, ami közel 60 millióval több utazót jelent, mint egy évvel korábban. A légi összeköttetések bővülése és az egyszerűsített vízumeljárások, például az elektronikus vízumok és digitális belépési engedélyek további térnyerése gördülékenyebbé tették a nemzetközi utazást. A növekedést segítette továbbá az ázsiai kontinens lépcsőzetes keresleti újraélénkülése.
2026. 02. 04. 07:30
Megosztás:

Import húzta a növekedést a tengeri konténerforgalomban 2025-ben

Jelentősen növekedett 2025-ben a magyar rakott tengeri konténeres intermodális forgalom a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) összesített adatai szerint. Az éves volumen több mint 17 százalékkal haladta meg a 2024-es szintet. A bővülést döntően az import táplálta, miközben a szállítási láncban több visszatérő nehézség, mint a kikötői torlódások, vasúti késések és pályamunkák is nehezítették a kiszámítható működést. A forgalom növekedése így egyszerre jelent bővülő árumennyiséget és nagyobb nyomást a szállítási rendszeren. A tengeri útvonalak összességében 2025-ben is versenyképes alternatívát jelentettek más megoldásokhoz képest.
2026. 02. 04. 07:00
Megosztás:

Áder János: tovább kell növelni a napenergia arányát a villamosenergia-kapacitáson belül

SA mi felelősségünk az, hogy úgy használjuk bolygónk erőforrásait, hogy a gyerekeink és az unokáink életlehetőségei megmaradjanak; Magyarországot szeretnénk ilyennek megtartani számukra - mondta Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke kedden Szolnokon, a Márai Sándor Kulturális Polgári Kör által szervezett Tisza-parti esték rendezvényen.
2026. 02. 04. 06:30
Megosztás:

EMIS-jelentés: stabil a magyar pénzügyi szektor

A Forvis Mazars nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó cég az EMIS kutatási szolgáltatóval közösen két átfogó jelentést tett közzé a közép- és kelet-európai pénzügyi szektor helyzetéről és kilátásairól. A 2025 decemberében publikált tanulmányok Lengyelország, Magyarország, Románia, Csehország, Szlovákia és Horvátország banki, valamint biztosítási szektorának teljesítményét vizsgálják a 2021-2024-es időszakban, kiemelve a várható kihívásokat és a fejlődési lehetőségeket. A Forvis Mazars és az EMIS közös elemzése szerint a magyar bankok és biztosítók tőkeerősek, élen járnak a digitális innovációban és jelentős növekedési potenciállal rendelkeznek a régióban.
2026. 02. 04. 06:00
Megosztás:

A Moszkvai Tőzsde Solana-, XRP- és Tron-határidős ügyleteket indítana – új korszak jöhet az orosz kriptopiacon

Az orosz pénzügyi rendszer egyre látványosabban próbál alkalmazkodni a globális kriptotrendekhez: a Moszkvai Tőzsde (MOEX) már nemcsak a Bitcoin és Ethereum világában gondolkodik. Friss tervek szerint 2026-ban újabb nagy altcoinok – köztük a Solana, a Ripple és a Tron – is saját határidős termékeket kaphatnak, ami jelentős lépés lehet a kriptoderivatívák intézményesülése felé Oroszországban.
2026. 02. 04. 05:30
Megosztás:

Elindul a „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” program második üteme – új lehetőség a hazai kkv-knak

Mától pályázhatnak a hazai mikro-, és kisvállalkozások a Demján Sándor Program keretében megvalósuló „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” program második ütemére.
2026. 02. 04. 04:30
Megosztás:

Megérte a Brexit? Az elmúlt 10 év mérlege számokban

Közeleg a Brexit-népszavazás 10. évfordulója, amely 2016-ban megrázta a pénzügyi piacokat, jóllehet az Egyesült Királyság csak 2020-ban hagyta el ténylegesen az Európai Uniót, majd év végén az egységes piacot és a vámuniót is. A Brexit utáni évtizedben a brit gazdaság szerkezete megszilárdult, ám a növekedés tartósan gyenge maradt, miközben a beruházások visszaesése, az EU-val szembeni kereskedelmi súrlódások és a termelékenység lassulása miatt az Egyesült Királyság 2016 óta jellemzően alulteljesíti a többi G7-gazdaságot. A Brexit utáni évtized gazdasági mérlegét az XTB szakértői elemezték.
2026. 02. 04. 04:00
Megosztás:

Esztétikai trend: Vége a kacsacsőrnek és a túltöltött arcok korszakának

Jelentős szemléletváltás zajlik jelenleg is az esztétikai kezelések világában: a felismerhetetlenségig megváltoztatott, egyenarcvonások trendjét felváltja a láthatatlan beavatkozások korszaka. Ma már nem az a cél, hogy valaki másnak látszódjunk, hanem az, hogy saját magunk legfrissebb és legápoltabb változatát mutassa a tükör.
2026. 02. 04. 03:30
Megosztás:

A Tether új fegyvert dobott be: nyílt forráskódú MiningOS-szel támadja a Bitcoin-bányász óriásokat

A stabilcoin-piac legismertebb szereplője, a Tether most nem a pénzügyi fronton, hanem a Bitcoin-bányászat infrastruktúrájában indított támadást. A vállalat egy teljesen új, nyílt forráskódú bányászati operációs rendszert mutatott be, amely alapjaiban forgathatja fel a szektort, és komoly kihívást jelenthet a nagy, zárt szoftveres megoldásokat uraló cégeknek.
2026. 02. 04. 03:00
Megosztás:

NAV ellenőrzést kaphat? Itt ellenőrizheti online

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) mindig az érvényes és hatályos jogszabályok alapján intézkedik, honlapjának Adótraffipax rovatában pedig előre jelzi, hol és milyen típusú ellenőrzések várhatók - közölte a NAV hétfőn az MTI-vel, alaptalannak minősítve azokat a híreket, amelyek szerint a hatóság hétfőn Heves vármegyében rögtönzött, megfélemlítő razziát tartott.
2026. 02. 04. 02:00
Megosztás:

Itt a NAV közleménye - Ingatlan után fizetendő adó 2026

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) friss tájékoztatójában egy olyan lakáseladással kapcsolatos szabályra hívta fel a figyelmet, amely sokak figyelmét elkerüli. Ingatlan értékesítésekor ugyanis nemcsak magának a lakásnak az eladásából származhat adófizetési kötelezettség, hanem akkor is, ha a tulajdonos külön szerződésben adja el a bútorokat vagy más berendezési tárgyakat. A hivatal szerint sokan nem is tudnak erről, ezért könnyen hibázhatnak az adóbevallás elkészítésekor.
2026. 02. 04. 01:30
Megosztás:

Ha erről a számról hívnak: ne vedd fel, sok pénzt bukhatsz rajta!

Ha +48-as körzetszámú, lengyelországi számról keresnek, érdemes különösen óvatosnak lenni, mert újabb csalássorozat vette célba a magyar mobilhasználókat. A szakértők szerint ezeknél a hívásoknál fokozott figyelem szükséges, és a telefonok sok esetben már eleve potenciális átverésként jelölik meg őket.
2026. 02. 04. 01:00
Megosztás:

Elfogadta a szlovén parlament a velenjei szénbánya bezárásáról szóló törvényt

A szlovén parlament kedden elfogadta a velenjei szénbánya fokozatos bezárását szabályozó törvényt, amely 20 éves leállítási programot tartalmaz és a dolgozók szociális védelmét rögzíti, összhangban az ország 2033-ig tartó szénkivezetési stratégiájával.
2026. 02. 04. 00:30
Megosztás:

Bitcoin-zuhanás: 15 hónapos mélypontra esett a kriptopiac vezéralakja

Egyre mélyebbre süllyed a Bitcoin: újabb sokk a kriptobefektetőknek, ahogy az esés a hagyományos tőzsdékre is átterjed. Bitcoin 15 hónapos mélyponton – mi történt a piaccal?
2026. 02. 03. 23:59
Megosztás: