Lemond Ludovic Orban román miniszterelnök
Nem sokkal a bejelentés után Klaus Iohannis elnök felmentette Ludovic Orbant a kormányfői tisztségből, és Nicolae Ciuca védelmi minisztert nevezte ki ügyvivő miniszterelnökké.
Orban azt mondta: nem ragaszkodik semmilyen tisztséghez, lemondásával utat akar nyitni egy jobbközép kormánykoalíció megalakítása előtt. Kifejtette: az a célja, hogy egy PSD nélküli kormánytöbbség alakuljon, amely egyértelműen támogatja Románia euroatlanti elkötelezettségét és képes felhasználni minden, Románia rendelkezésére álló eszközt a polgárok életminőségének javítása érdekében. Kifejezte meggyőződését, hogy a koalíciós kormány vezetőjét is a PNL adja majd.
A tavaly óta kisebbségben kormányzó PNL, amelyet a közvélemény-kutatások egész évben a parlamenti választások biztos győztesének jósoltak, vasárnap a voksok mintegy 25 százalékát szerezte meg, a választásokat pedig a PSD nyerte meg 30 százalékot megközelítő eredménnyel.
Tavaly, amikor a PNL jelöltjeként második mandátumért induló Klaus Iohannis államfőt kétharmados többséggel választották újra tisztségébe, a PNL-nek még 45 százalék feletti győzelmet jósoltak a közvélemény-kutatások. A Ludovic Orban PNL-elnök vezette kisebbségi kormány és Klaus Iohannis államfő azonban hiába próbálta előrehozott választásokkal parlamenti mandátumokra váltani a PNL történelmi népszerűségét, a baloldali parlamenti többség megakadályozta a a törvényhozás feloszlatását, és a koronavírus-járvány idején nagyrészt válságkezelésre korlátozódó egyéves kormányzás népszerűtlen intézkedései során elolvadt a PNL előnye, miközben a PSD ellenzékben megerősödött.
Klaus Iohannis hétfőn úgy értékelte: egy jobbközép kormánykoalíció megalakulása körvonalazódik, miután a PNL és az időközben a liberális PLUS-szal összeolvadt Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) növelte támogatottságát a legutóbbi parlamenti választások óta, miközben a PSD "drámaian" meggyengült.
Iohannis nem említette a voksok mintegy 6 százalékát összesítő Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ), amely Dacian Ciolos, a PLUS elnöke szerint "megkerülhetetlen" tényező egy kormánytöbbség kialakításánál.
Az államfő várhatóan a választások hivatalos végeredményének közzététele után hívja kormányalakítási egyeztetésre a parlamenti pártokat.