Levélszavazással is megerősítették tisztségében a német CDU új elnökét

A koronavírus-járvány miatt online tartott elnökválasztó kongresszuson aratott győzelme után levélben leadott szavazatokkal is megerősítették a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöki tisztségében Armin Laschet észak-rajna-vesztfáliai kormányfőt, a szavazás eredményét pénteken közölték a párt berlini székházában.

Levélszavazással is megerősítették tisztségében a német CDU új elnökét

Armin Laschet a 955 érvényes szavazatból 796-ot kapott meg, így 83,35 százalékos támogatottsággal lett hivatalosan a legnagyobb német kormánypárt új elnöke.
   
A levélszavazásra azért volt rá szükség, mert a német jogszabályok nem ismerik a pártelnökválasztás online megoldását. Így a küldöttek papíron, postai levélben is szavazhattak. Miután Armin Laschet a január 16-án tartott digitális választáson legyőzte jelölttársait, a levélszavazáson egyedüli jelöltként indult.
   
Eredménye jelentősen javult az online választáson elért 52,6 százalékhoz képest. Ez annak tulajdonítható, hogy sokan támogatták azok közül, akik az előző heti kongresszuson még valamelyik vetélytársára szavaztak.
   
Ez a fejlemény azt jelzi, hogy a párt felsorakozik új vezetője mögött - mondta Armin Laschet az eredményhirdető sajtótájékoztatón. Ugyancsak a párt egységének jeleként értékelte a magas részvételi arányt, rámutatva, hogy a 1001 szavazásra jogosult kongresszusi küldött közül 980-an vettek részt a levélválasztáson.
   
Armin Laschet a CDU 9. elnöke. A párt elnökválasztásainak történetében 52,6 százalékos eredménye közepesnek számít, alig haladja meg az előző elnök, Annegret Kramp-Karrenbauer 2018-ban elért 51,8 százalékát. A formalitásból tartott levélszavazáson elért 83,35 százalék sem kimagasló, nem éri el a kettővel korábbi elnök, Angela Merkel kancellár legrosszabb eredményét, a 2004-es 88,4 százalékot.
   
A CDU és a testvérpárt bajor Kereszténydemokrata Unió (CSU) szövetségének történetében rendszerint a CDU elnöke a két párt közös kancellárjelöltje a szövetségi parlamenti (Bundestag-) választáson. Eddig kétszer fordult elő, hogy CSU-s politikus volt a kancellárjelölt - 1980-ban Franz-Josef Strauss, 2002-ben Edmund Stoiber -, és a CDU/CSU egyik alkalommal sem győzött.
   
Azonban Markus Söder CSU-elnök, bajor miniszterelnök országos választói támogatottsága jóval meghaladja Armin Laschetét, a legutóbbi mérések szerint a németek 55 százaléka szerint jó kancellár lenne belőle, míg a CDU új vezetőjéről csupán 27 százalék gondolja ezt. Így meglehet, hogy a CDU/CSU a testvérpártok között várhatóan a következő hetekben kibontakozó egyeztetési folyamat eredményeként Markus Söder személyében ismét CSU-s kancellárjelölt vezetésével vág bele a szeptember 21-i Bundestag-választást felvezető kampányba.
  
 Az országos közvélemény-kutatások alapján a CDU/CSU 2009, 2013 és 2017 után ismét nagy előnnyel az első helyen végezhet a Bundestag-választáson. Támogatottsága a legutóbbi mérések szerint a 34-37 százalékos sávban mozog, nagyjából 15 százalékponttal meghaladva a második helyen álló Zöldek 19-21 százalék körül támogatottságát.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: