Lezárult a regionális vízművek vagyonértékelése
A folyamat során az öt regionális vízmű, a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. (DRV), az Északdunántúli Vízmű Zrt. (ÉDV), a DMRV Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. (DMRV), az ÉRV. Északmagyarországi Regionális Vízművek Zrt. (ÉRV), valamint a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. (TRV) által kezelt állami víziközmű vagyon értékelésére került sor.
A mérésekre kiírt közbeszerzési pályázatot az ECOELINE Zrt. és a BDL Környezetvédelmi Kft. alkotta Állami Regionális Vízművek Közművagyon Értékelő Konzorcium nyerte meg. Németh Tibor vezérigazgató úgy fogalmazott: a pályázat eredményeként néhány hónap alatt rendkívüli feladatot kellett megoldaniuk, melyhez csaknem negyven alvállalkozó munkáját vették igénybe és számos alkalommal egyszerre több helyszínen tucatnyi ember dolgozott a projekten.
A szakember szerint már 2011 óta készültek vagyonértékelések a különböző vízműtársaságoknál, ezeket azonban a MEKH az utóbbi időben többször elutasította megalapozatlanságra hivatkozva. Az állami víziközmű vagyon felmérése végül a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium rendeletét követően indult meg és sikeresen zárult.
Hajdú Gábor, a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt vezérigazgatója, az állami vízművek konzorciumának képviseletében kiemelte, hogy a vagyonértékelés eredményeként nem csak a reális érték jelenik meg az állami tulajdonosi jogokat gyakorló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt könyveiben, de létrejött egy olyan felület is ahol az üzemeltetői, a tervezői, a gazdasági és a kivitelezői oldal találkozik. Ezáltal minden adottá vált, hogy egy önfenntartó és fogyasztóorientált, ugyanakkor rezsikímélő üzemeltetés jöjjön létre, amely gondos gazda módjára vigyázza a rábízott közművagyont.