Londonban nem várnak MNB-kamatmódosítást az idén

Sem az MNB Monetáris Tanácsának keddi ülésén, sem az év végéig nem várják a 6,00 százalékos magyar jegybanki alapkamat módosítását londoni felzárkózó piaci elemzők. Citybeli szakértők szerint a magyar reálgazdaság helyzete lehetővé tenné a monetáris enyhítést, a külső kockázati környezet azonban nem.

Az MTI előzetes londoni felmérésébe bevont nagy elemzőházak egyike sem jósolt kamatmódosítást a következő monetáris tanácsi ülésre. A JP Morgan bankcsoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piaci elemzői előrejelzésükben mindazonáltal közölték, hogy a kamat változatlanul hagyásával együtt "viszonylag kemény hangvételű" közleményt is várnak a monetáris tanács részéről, tekintettel arra, hogy a forint az elmúlt egy hónapban 5 százalékot gyengült az euróval szemben. Mindemellett a magyar kormánykötvények nem teljesítővé válásának kockázatára köthető piaci biztosítási csereügyletek (credit default swaps, CDS) díjszabásának emelkedése is folytatódott, és a magyar CDS-árazás már "közel jár azokhoz a szintekhez, amelyeknél az MNB a múltban kamatot emelt" - hangsúlyozták prognózisukban a JP Morgan londoni elemzői.

 

A CMA DataVision londoni piaci adatszolgáltató szakelemzőinek kimutatása szerint az ötéves futamidejű magyar kormánykötvények CDS-középárfolyama az elmúlt kereskedési hetet 450 bázispont felett zárta a londoni piacon. Egy héttel korábban 430, a nyár elején még 250 bázispont körüli magyar CDS-középárfolyamokat mértek Londonban.

 

Az elmúlt kereskedési hét végére kialakult magyar CDS-árazás azt jelenti, hogy a magyar szuverén törlesztési leállás kockázatára kínált biztosítási tranzakciók éves díja középárfolyamon most meghaladja a 450 ezer eurót minden 10 millió euró magyar államadósság után az irányadó ötéves államkötvény-futamidőre. A nyár eleji díjszabások alapján akkoriban ugyanezeknek a magyar CDS-kontraktusoknak a középárfolyama 250 ezer euró környékén mozgott.

 

A JP Morgan londoni elemzői a héten ugyancsak esedékes új inflációs MNB-jelentéssel kapcsolatban azt jósolták, hogy az inflációs kilátást a magyar jegybank várhatóan nem módosítja jelentősebben, az idei és jövő évi GDP-növekedésre adott prognózisát azonban valószínűleg számottevően mérsékli a 2011-re érvényes jelenlegi 2,6 százalékról, illetve a 2012-re korábban becsült 2,7 százalékról. Mindezt egybevetve a JP Morgan londoni szakértői - akik a maguk részéről az idén 1,5 százalékos, 2012-ben 1,3 százalékos gazdasági növekedést várnak Magyarországon - az év végéig változatlanul maradó MNB-alapkamatot valószínűsítenek.

 

Az RBC Capital Markets globális befektetési társaság londoni felzárkózó piaci elemzői szintén kamattartást várnak keddre és az idei év egészére. A cég citybeli szakértői szerint a "stagnáló" magyar gazdaság kamatcsökkentést indokolna, ám "az MNB kezét globális tényezők kötik meg". Az RBC szerint mindemellett a devizaalapú hitelek egyösszegű végtörlesztésének lehetővé tételéről szóló javaslat is "valamelyest fokozta a piaci bizonytalanságot". A ház londoni elemzői azt jósolták, hogy ebben a környezetben a monetáris tanács mind a hét tagja által támogatott, egybehangzó kamattartási döntés várható a keddi MNB-ülésen.

 

A Barclays Capital befektetési bankcsoport londoni felzárkózó térségi elemzői szintén változatlan MNB-kamatot jósoltak. A ház szakértői előrejelzésükben annak a véleményüknek adtak hangot, hogy a devizaalapú hitelek előtörlesztésére tett "agresszív" javaslat "pénzügyi kockázatot" teremtett, és ez "jelentősen csökkentette" a közeljövőbeni MNB-kamatenyhítés esélyeit. A citybeli elemzői körben mindazonáltal vegyes a devizahitelesek megsegítését célzó akcióterv eddigi fogadtatása.

 

A Goldman Sachs bankcsoport londoni befektetési részlegének szakértői által a tervek ismertetése után adott kommentár szerint ha az elképzelést "jól megtervezett" módon hajtják végre, úgy, hogy ne károsodjon a bankrendszer és ne álljon le a hitelezés, az hosszú távon "nagyon pozitív" fejleménynek bizonyulhat, mivel erősödne a jegybanki pénzügypolitika hatékonysága, az MNB anélkül tudna monetáris enyhítést végrehajtani, hogy a forint esetleges gyengülése a háztartások vagyoni helyzetét kockáztatná, és csökkennének a törlesztési bizonytalanságok, ami végső soron a fogyasztást élénkítené.


Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás:

Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás: