Londoni elemzők a magyar III. negyedéves GDP adatról

Az euróövezeti adósságválságot és a gyenge idei termést említették londoni elemzők a vártnál rosszabb harmadik negyedévi magyarországi GDP-adatok fő okai között.

Egyes citybeli prognózisok szerint - főleg az euróövezeti kockázatok miatt - a magyar gazdaság a jövő évet is recesszióban tölti, bár nem ez a konszenzusos londoni előrejelzés. A KSH csütörtökön ismertetett előzetes becslése szerint a magyar gazdaság teljesítménye a harmadik negyedévben 1,5 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az MTI felmérésébe bevont londoni elemzők 1,1-1,3 százalékos GDP-visszaesését vártak a harmadik negyedévre éves összehasonlításban.
    

A csütörtöki adatismertetés után Neil Shearing, az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház, a Capital Economics felzárkózó piacokra szakosodott részlegének főközgazdásza közölte: a magyar és a térségi adatokból egyértelműen látszik, hogy az euróövezet adósságválsága terheli a kelet-európai gazdaságokat.  Shearing szerint azonban nem ez a kizárólagos ok: Magyarországon - csakúgy, mint Romániában - a gyenge idei terméshozamok miatt valószínűleg csökkent a teljes agrárszektor termelése a harmadik negyedévben.


A Capital Economics vezető londoni elemzője szerint még alapvetőbb fontosságú tényező, hogy a térség számos országában - de főleg Magyarországon és Csehországban - a költségvetési szigor is terheli a növekedési kilátásokat, éppen olyan időszakban, amikor a magánszektorbeli és a külső kereslet gyengül. Az elemző a közeljövő kilátásaival kapcsolatban közölte, hogy a Capital Economics véleménye szerint az euróövezeti válság a következő egy évben eszkalálódni fog, és megkezdődik a valutaunió felbomlása, ami "komoly ellenszelet" jelent majd az európai felzárkózó térség gazdaságai számára.

 

 

Shearing szerint ugyanakkor Közép- és Kelet-Európa gazdasági kilátásai szempontjából elsősorban nem a felbomlás ténye, hanem mikéntje az elsődlegesen fontos tényező. A Capital Economics központi forgatókönyve az, hogy az euróövezetből legfeljebb egy vagy két kisebb tagállam távozik, és ez azt jelenti, hogy a felzárkózó európai gazdaságok elkerülik a 2008-2009-eshez hasonló meredek visszaeséseket. A térségi növekedés azonban ezzel együtt is "rendkívül gyenge" marad, és a régió több országa - elsősorban Magyarország - a következő év nagy részét is valószínűleg recesszióban tölti - jósolta csütörtöki értékelésében a Capital Economics felzárkózó piacokkal foglalkozó londoni főközgazdásza. Mindezek alapján Shearing közölte, hogy a Capital Economics jelenleg érvényes előrejelzése szerint a magyar gazdaság teljesítménye 2012 egészében 1,5 százalékkal, 2013-ban 0,5 százalékkal visszaesik.
    

A City egyik legnagyobb befektetési bankcsoportja, a Barclays felzárkózó térségekre szakosodott vezető elemzője, Daniel Hewitt ugyanakkor annak a véleményének adott hangot a csütörtöki GDP-becslés után, hogy "enyhülni látszik" a magyar gazdaság recessziójának intenzitása, mivel a negyedéves összevetésben számolt visszaesés mértéke csökkent. Hewitt szerint ebből az következhet, hogy a magyar gazdaság teljesítménye a következő negyedévekben stabilizálódhat, 2013-ban pedig növekedésnek indulhat.
    

A Barclays vezető londoni elemzője szerint azonban a ház ezzel együtt is rontotta Magyarországra adott idei előrejelzését a vártnál gyengébb harmadik negyedévi teljesítmény miatt, és most már 1,4 százalékos GDP-mínuszt jósol 2012 egészére az eddig valószínűsített 1,2 százalékos visszaesés helyett. Hewitt szerint a cég jövőre 0,2 százalékos GDP-növekedést vár a magyar gazdaságban. Az elemző megjegyezte, hogy ez is elmarad a konszenzusos előrejelzéstől.
    

A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokkal foglalkozó elemzői szintén azt állapították meg a csütörtöki előzetes adatokból, hogy enyhült a magyarországi recesszió.  A ház szakértői is rontották azonban idei egész évi előrejelzésüket, mondván: a felülvizsgált első félévi adatokból az következik, hogy a magyar gazdaság teljesítménye 2012 egészében 1,4 százalékkal esik vissza. A JP Morgan eddigi előrejelzésében 1,2 százalékos idei magyarországi GDP-csökkenés szerepelt. A cég ugyanakkor a következő év elejére már mérsékelt növekedéssel számol, amelyhez előrejelzése szerint a fő magyar exportpiacokon várt élénkülés, valamint a nemrégiben termelésbe állt magyarországi autógyárak növekvő kibocsátása ad majd hajtóerőt.
    

A JP Morgan elemzői szerint valószínűleg visszahúzó tényező marad ugyanakkor a hazai fogyasztás. Emellett a bankadóval és a pénzügyi tranzakciós illetékkel kapcsolatos legutóbbi költségvetési intézkedések továbbra is nyomást gyakorolnak a bankok hitelezési hajlandóságára, és általánosságban a beruházási környezetre - jósolták a ház londoni elemzői. A JP Morgan szakértői közölték: 2014 előtt nem várják a hazai fogyasztás élénkülését, így véleményük szerint addig a nettó export marad a gazdaság hajtóereje.  Mindezt egybevetve a cég londoni elemzői 2013 egészére 0,5 százalékos, 2014-re 1,5 százalékos magyarországi GDP-növekedést valószínűsítettek csütörtöki előrejelzésükben, megjegyezve, hogy erre a prognózisukra kockázatok hatnak. (MTI)

Hacktivisták a blokkláncon: Az Anonymous alapítója saját kriptót indított, miközben börtön fenyegeti

Az Anonymous neve évek óta összeforrt a digitális ellenállással. A világhírű hacktivista csoport szlogenje – „We are Anonymous. We are Legion. We do not forgive. We do not forget. Expect us.” – a világ számos nagyvállalatát és kormányát rémisztette meg. Most azonban egy váratlan fordulat érkezett: az egyik alapító, Aubrey Cottle (ismertebb nevén Kirtaner) egy Solana-alapú kriptót indított útjára, amely nemcsak egy újabb mémcoin, hanem egyfajta mozgalmi token kíván lenni.
2025. 08. 24. 07:00
Megosztás:

Hankó Balázs: a következő négy évben négyezer milliárd forint adókedvezmény marad a családoknál

Az elkövetkezendő négy évben négyezer milliárd forintnyi adókedvezmény marad a családoknál - jelentette ki a kultúráért és innovációért felelős miniszter szombaton Szerencsen. l
2025. 08. 24. 06:00
Megosztás:

Michael Saylor szerint a Bitcoin 17 696%-ot szárnyalhat – mennyire reális ez a vízió?

A kriptovaluták történetében kevés olyan befektetési sztori van, amely felér a Bitcoin elmúlt évtizedének teljesítményével. A 2009-ben indult, mára legnagyobbra nőtt kriptodeviza több mint 20 000%-ot erősödött 2014 óta, és sokak számára azóta is a digitális arany szerepét tölti be.
2025. 08. 24. 05:00
Megosztás:

Műanyagmentes jövő? Egyre nagyobb teret nyernek a biológiailag lebomló higiéniai termékek

A higiéniai termékek – elsősorban a pelenkák – nélkülözhetetlenek mind a gyermekek, mind a felnőttek mindennapjaiban. Ugyanakkor egyre súlyosabb környezeti problémát jelentenek: a világon évente több milliárd darabot dobnak ki belőlük, és ezek döntő többsége műanyag alapú, így akár évszázadokig is terhelhetik a környezetet.
2025. 08. 24. 04:00
Megosztás:

A sárga csekk halála – új dolog jön helyette, kidobhatod őket

A magyar sárga csekk kultusz: Magyarországon évtizedeken keresztül a sárga csekk volt a számlafizetés szimbóluma. A postás hozta, az emberek sorban álltak a postán, és több millió háztartás életének része lett. A csekkek befizetése sokáig nemcsak praktikum, hanem bizalom kérdése is volt: az emberek szerettek kézben tartani a papírt, és biztosak akartak lenni abban, hogy a befizetésük nyoma hivatalos bélyegzővel igazolva van.
2025. 08. 24. 03:00
Megosztás:

Megint nem nyertél a lottón? Eláruljuk a nagy titkot, hogy miért!

Nem vetted még észre, hogy a lottón szinte soha nem nyersz? Hiába játszol az ötösön, a hatoson vagy a skandinávlottón, valahogy sosem sikerül telitalálatot elérned… Nem tűnik ez furcsának? A lottóipar lényege éppen az, hogy minél több szelvényt adnak el, annál nagyobb bevételhez jutnak a szerencsejátékban érdekelt monopolhelyzetű cégek.
2025. 08. 24. 02:00
Megosztás:

Élettársad van nem házasságban élsz? Akkor most bajban vagy!

Sokan ma sem rendelkeznek pontos ismeretekkel az élettársi kapcsolatban élők vagyonjogi helyzetéről – pedig becslések szerint jelenleg körülbelül egymillió magyar ember él ilyen formában. Egy friss MOKK-felmérés rámutatott, hogy az érintetteknek csupán kis része van tisztában a rájuk vonatkozó jogszabályokkal. Cikkünkből most minden részlet kiderül!
2025. 08. 24. 01:00
Megosztás:

A gyereket hogyan lehet kitagadni az öröklésből?

Jogosan merülhet a kérdés, különösen családi viták vagy megszakadt rokoni kapcsolatok esetén, hogy örökölhet-e a törvényes örökös, például egy gyermek, ha nem tartotta a kapcsolatot az elhunyttal.
2025. 08. 24. 00:05
Megosztás:

Online tanfolyam segíti a helyi turizmus fejlesztését

Elindult a Falusi Turizmus Fellendítését Célzó Oktatási Pályázat, amely gyakorlati képzéssel segíti a kistelepülések gazdasági és közösségi megerősödését.
2025. 08. 23. 23:30
Megosztás:

Megosztott taxis szolgáltatások szárnyalnak! Uber és Bolt bevételnövekedés

Az alternatív taxis szolgáltatások, mint az Uber és a Bolt, egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek ügyfeleik körében. Az amerikai Uber és az észt Bolt egyaránt növekvő árbevételt könyvelhet el szolgáltatásaiból. Azonban a két személyszállítási óriás között vannak különbségek. Míg az Uber tavaly csillagászati mértékben növelte nettó nyereségét, a Bolt továbbra is veszteséges. Az összehasonlítást az InvestaGo brókercég elemzőcsapata készítette.
2025. 08. 23. 22:30
Megosztás:

Hétfőn kezdődik a Keleti pályaudvar felújítása

Az év legnagyobb karbantartási beruházásának nevezte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalán a Keleti pályaudvar hétfőn kezdődő, négy hétig tartó felújítását, amely számos változást igényel a közlekedésben.
2025. 08. 23. 21:20
Megosztás:

A jövő Magyarországa a falvakban épül

A magyar kormány hisz a falvak erejében, az itt élők tehetségében és szorgalmában, ezért újulnak meg a vidéki települések iskolái, infrastruktúrája és közösségi terei - jelentette ki az agrárminiszter Egyházasfaluban szombaton a tárca MTI-hez eljuttatott közleménye szerint.
2025. 08. 23. 20:00
Megosztás:

Távozik az IRS kriptofőnöke: új korszak kezdődhet az amerikai kriptóadózásban

Vezetőcsere a legrosszabb pillanatban? Ahogy az Egyesült Államok adóhatósága (IRS) történelmi jelentőségű változtatásokat készül bevezetni a kriptoeszközök adózása terén, épp most távozik posztjáról az egyik legfontosabb szereplő: Trish Turner, az IRS digitális eszközökért felelős részlegének vezetője.
2025. 08. 23. 18:00
Megosztás:

Trump két héten belül eldönti, milyen irányban lép tovább a háborút illetően

Donald Trump két héten belül dönt arról, hogy két lehetőség közül milyen irányban lép tovább az ukrajnai háborút illetően. Az amerikai elnök erről a Fehér Házban beszélt pénteken.
2025. 08. 23. 17:10
Megosztás:

Parajd: Ismét látogatható a bányakatasztrófa miatt két hónapja bezárt wellness-központ

Újra megnyitották a látogatók előtt szombaton a parajdi bányakatasztrófa következtében két hónapja bezárt wellness-központot - közölte a Maszol.ro hírportál.
2025. 08. 23. 16:00
Megosztás:

Több mint 900 társasház pályázott a lakossági távhőprogramra

Több, mint 900 társasház pályázott a lakossági távhőprogramra. A benyújtási lehetőség felfüggesztéséig az eredeti keretösszeg másfélszeresére, 7,6 milliárd forintra nyújtottak be igényeket - közölte Facebook-oldalán szombat délelőtt az Energiaügyi Minisztérium (EM).
2025. 08. 23. 14:00
Megosztás:

Kriptórészvények szárnyalása: a kamatcsökkentés reménye új lendületet adott a piacnak

Powell jelzése megmozdította a kriptoszektort: Jerome Powell, az amerikai jegybank elnöke pénteken olyan megjegyzést tett, amely újra életet lehelt a kriptovalutákhoz köthető részvényekbe: a szeptemberi kamatcsökkentés lehetőségét már nem zárja ki a Fed.
2025. 08. 23. 13:00
Megosztás:

Magyarország energiaszuverenitását erősítő vállalati innovációs program indul

Magyarország energiaszuverenitásának erősítése érdekében 13 milliárd forintos vállalati innovációs program indul a Jedlik Ányos Energetikai Programban - jelentette be Hankó Balázs, kultúráért és innovációért felelős miniszter és Lantos Csaba energiaügyi miniszter közös sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
2025. 08. 23. 12:00
Megosztás:

Megerősítette az Egyesült Államok államadós-osztályzatát a Fitch Ratings

Megerősítette változatlan stabil kilátással az Egyesült Államok elsőrendű, "AA plusz" szintű hosszú távú szuverén besorolását a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő hangsúlyozta ugyanakkor, hogy továbbra is az amerikai államadósságráta folyamatos növekedésével számol.
2025. 08. 23. 11:00
Megosztás:

A Digital Asset Treasuries DAT fogalma, jelentése és értelmezése – új trend vagy veszélyes buborék a kriptopiacon?

Amikor a vállalatok is kriptóba fektetnek: a kriptovaluták világában nap mint nap születnek új technológiák, pénzügyi eszközök és befektetési stratégiák. Az egyik legújabb és legvitatottabb ilyen jelenség a Digital Asset Treasuries, röviden DAT. Ez a fogalom olyan vállalatokat, vállalati struktúrákat vagy tőzsdei szereplőket takar, amelyek kriptovalutákat tartanak vállalati szinten, jellemzően Bitcoin vagy Ethereum formájában, és ezeket a digitális eszközöket saját mérlegükben szerepeltetik.
2025. 08. 23. 10:00
Megosztás: