Londoni elemzők csökkentik a magyar inflációra szóló előrejelzésüket

Csökkentették a jövő évi magyar inflációra adott előrejelzésüket londoni pénzügyi elemzők, hangsúlyozva ugyanakkor azt a véleményüket, hogy a magyar jegybank valószínűleg csak még további negatív inflációs vagy növekedési meglepetések esetén folyamodna újabb kamatcsökkentésekhez.

A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének elemzői csütörtökön ismertetett, felülvizsgált prognózisukban közölték: 2016 végére 2,1 százalékos tizenkét havi magyarországi inflációval számolnak az általuk eddig várt 2,3 százalék helyett. A ház változatlanul hagyta a 2017 végére szóló, 2,5 százalékos éves összevetésű inflációt valószínűsítő becslését.

   
A jövő év végi inflációs előrejelzés felülvizsgálatát a JP Morgan elemzői egyebek mellett a várakozásuktól valamelyest elmaradó októberi és novemberi inflációval indokolták. Az új prognózis ugyanakkor figyelembe veszi azt is, hogy a ház szerint jövőre enyhe lesz az élelmiszerkomponensből eredő inflációs nyomás, emellett lassul a magyar gazdaság növekedése, és továbbra is fennmarad a gazdaságban érvényesülő negatív kibocsátási rés.

   
A JP Morgan londoni elemzői szerint ha az olajárak a jelenlegi szinten megrekednek, vagy még lejjebb mennek, akkor a cég felülvizsgált előrejelzésében foglaltnál is alacsonyabb lesz jövőre a magyarországi infláció.

   
A ház csak 2017-re várja, hogy az infláció megindul az MNB 3 százalékos központi célja felé, de a JP Morgan elemzői szerint a célszintet annak az évnek a legnagyobb részében sem éri el a drágulási ütem.

   
Ebben az előrejelzési környezetben, és figyelembe véve azt is, hogy az euróövezeti jegybank (EKB) várhatóan 2017 márciusáig folytatja mennyiségi enyhítési ciklusát, "nehéz elképzelni", hogy az MNB a következő két évben monetáris szigorításba kezdene - vélekedtek a JP Morgan közgazdászai.
   
A ház szerint 2016-ban valószínűbb, hogy az MNB csökkenti alapkamatát, mint az, hogy emeli.
   
A cég londoni elemzői ugyanakkor csak abban az esetben várnak MNB-kamatcsökkentéseket, ha az infláció további negatív meglepetéseket okoz a jegybanknak, és ha a magyar gazdaság növekedési üteme is elmarad a várakozástól, vagy ha a forint erősödésnek indulna. Ilyen körülmények közepette a JP Morgan 1,00 százalékig csökkenő alapkamatot sem zár ki, de egyébként alapeseti várakozása az, hogy e fejlemények elmaradása esetén az MNB fenntartja az 1,35 százalékos jelenlegi alapkamatot, és inkább további nem konvencionális enyhítési lépéseket tesz.
   
Az újabb MNB-kamatcsökkentést más nagy londoni házak sem zárják ki teljes bizonyossággal.
   
A Morgan Stanley bankcsoport londoni befektetési részlegének elemzői az európai feltörekvő térségről összeállított, 2016-ra szóló új előrejelzésükben közölték: "egyértelmű lehetőségként" számolnak azzal, hogy az MNB 2016 második negyedétől újabb kamatcsökkentésekbe kezd, annak ellenére is, hogy a legutóbbi jegybanki nyilatkozatok a jelenlegi 1,35 százalékos alapkamat fenntartására utaltak az előrejelzési távlat végéig.
   
A Morgan Stanley londoni elemzői - elsősorban az alacsony olajárak és a vártnál gyengébb jelenlegi magyarországi inflációs dinamika miatt - szintén lefelé módosították inflációs előrejelzéseiket: a cég 2016-ra 1,7, 2017-re 2,6 százalékos átlagos magyar inflációt vár az eddigi becsléseiben szereplő 2,3, illetve 2,7 százalék helyett.
   
Mindemellett a ház valamelyest lefelé módosította a magyar gazdaság növekedésére szóló prognózisát is, elsősorban az EU-folyósítások lehívási ütemének várható lassulására hivatkozva. Felülvizsgált előrejelzése szerint a magyar hazai össztermék (GDP) az idén 2,6, jövőre 2,2, 2017-ben 2,5 százalékkal bővül. A Morgan Stanley eddig 2,9, 2,4 és 2,6 százalékos növekedési ütemeket várt a magyar gazdaságban erre a három évre.
   
A Morgan Stanley londoni elemzői a következő hónapokban az éves összevetésű magyar inflációs ütemek meredek gyorsulásával számolnak, de várakozásuk szerint 2016 második negyedében az infláció ismét lassulni kezd. A ház szerint az MNB ebben az esetben könnyedén átválthat enyhítési alapállásra, és jövőre 1,00 százalék környékére csökkentheti alapkamatát. Ennek esélyét a cég szerint növelné, ha a piac "megemészti" az addigra negatívvá váló jegybanki reálkamatot, és ha az amerikai jegybanki feladatokat ellátó Federal Reserve monetáris szigorítási ciklusa csak korlátozott hatást gyakorol a magyar befektetési eszközökre.    (MTI)

 

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: