Magyar cég épít olcsó szociális lakásokat Afrikában
2015. 12. 03. 22:35
A magyar Grémound Kft. 20 millió dolláros szerződést írt alá csütörtökön Budapesten a botswanai Biomass Energy Ltd.-val egy olcsó lakásépítést lehetővé tevő technológia szállításáról, amely már a második ilyen megállapodása a kft-nek a térségben.
A magyar technológia helyi építőanyagra és munkaerőre építve lehetővé teszi, hogy négyzetméterenként 100 dollárból épüljenek szociális bérlakások - mondta a szerződés aláírása alkalmából Farkas László, a magyar cég ügyvezető igazgatója.
Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára elmondta: két hete magyar üzleti delegáció is elkísérte látogatására a Dél-afrikai Köztársaságba, a kíséret tagjai voltak a Grémound Kft. vezetői is, akik ott vették fel a kapcsolatot a partnerekkel, és már szerződtek is a botswanai és a dél-afrikai beruházásra.
Mindkét projekt lényege azonos: a magyar cég technológiájához német partnerük szállítja le az adott helyre a házgyárat, majd ott helyi gipszből, cementből és vasból paneleket állítanak elő, amelyekből összeszerelik a házakat. Egy-egy ilyen projekt több mint ezer helyi embernek ad munkát - tette hozzá Szabó László.
Az MTI kérdésére Farkas László elmondta: panelkészítési technológiájuk lényege, hogy két gipszlap közé vasalatot tesznek, majd a rést kiöntik betonnal. Miután a gipsz kiszívja a betonból a vizet, az hamar megszilárdul és pár nap múlva már építhető belőle a ház. A szerződés része a helyi személyzet kiképzése is - jegyezte meg.
Az ügyvezető elmondta, hogy további több afrikai országból és Pakisztánból is érdeklődnek a technológia iránt, amely alkalmas arra, hogy a bádogvárosok helyébe jobb minőségű, de mégis olcsó házakat építsenek.
A nyilvános cégadatok szerint a szegedi székhelyű cég mérleg szerinti eredménye 604 millió forint volt tavaly, míg a mérlegfőösszege 27,646 milliárd forintot tett ki.
Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is
Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
Javult a magyarok egészségértése
Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere
A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint
Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten
Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből
Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?
Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot
Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése
Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél
Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.