Magyarország a legnyitottabb gazdaság a régióban
A könyvvizsgáló, adó, tranzakciós és üzleti tanácsadási szolgáltató társaság harmadik éve jelenteti meg a globalizációs folyamatokat vizsgáló, saját kutatásra alapozott jelentését, amely a cég által összeállított Globalizációs Indexen és ezer vállalatvezető véleményének 2011. végi megkérdezésén alapul. A Globalizációs Index a 60 legnagyobb gazdaság GDP arányos globalizációs folyamatát vizsgálta, míg a felmérés a cégvezetők globalizációval kapcsolatos véleményét szerette volna megismerni. Az eredményekből az látszik, hogy mennyire nyitottak, vagy zártak az egyes gazdaságok. A felmérés emellett előrejelzésként is szolgál a következő négy évben várható globális és regionális GDP-növekedésről.
A közlemény szerint Magyarország Csehországot és Szlovákiát is megelőzve első lett Közép-Kelet-Európában, és a tavaly elért teljes pontszámát hat századdal növelve megtartotta 10. helyét a nemzetközi összehasonlításban, míg a kereskedelmi mutatók szempontjából a világ negyedik legnyitottabb gazdasága. A GDP-arányos teljes kereskedelmi mutatószáma 185 százalékra, az index 99 százalékos átlagának közel duplájára bővült.
Magas eredményt kapott az ország a kutatás-fejlesztési transzfertevékenységekre is, amelyek a GDP 0,93 százalékát tették ki, ez a 0,36 százalékos átlag közel háromszorosa. Magyarország Globalizációs Indexen elért magas eredménye azt mutatja, hogy az ország továbbra is az egyik legnyitottabb gazdaság - fejtette ki a közleményben Havas István, az Ernst and Young magyarországi vezérigazgatója. Ezt az adottságot az ország gazdasági stratégiájának megalkotásakor figyelembe kell venni még akkor is, ha egyes politikai döntések hatására ezek a mutatók csökkenhetnek - hangsúlyozta.
A megkérdezett vállalatvezetők többsége által jósolt recesszió különösen érzékenyen érintené Magyarországot, figyelembe véve az ország törékeny gazdasági helyzetét - idézi a közlemény a vezérigazgatót. Az Ernst and Young előrejelzése szerint a globális GDP csupán 3,4 százalékkal növekszik 2012-ben, ennek ellenére a globalizációs növekedés töretlenül folytatódik egészen 2015-ig. A fejlett országok lassú gazdasági növekedését továbbra is a feltörekvő BRIC országok, vagyis Brazília, Oroszország, India és Kína teljesítménye húzza fel.
Az Ernst and Young arra számít, hogy a fejlődő országok együttes GDP-je 2012-ben 5,3 százalékkal bővül majd, amivel ismét túlszárnyalják a fejlett országokat. Európában még akkor is minimális GDP növekedést jósol az index, ha sikerül megoldani az adósságválságot, míg az Egyesült Államokban csupán 2,5 százalék körüli bővülést jelez. Az Ernst and Young előrejelzésénél is borúsabban látták a közeljövőt a felmérésben megkérdezett cégvezetők. Annak ellenére, hogy a válaszadók továbbra is optimisták a fejlődő piacok középtávú lehetőségeivel kapcsolatban, több mint felük úgy vélte, hogy a globális gazdaság ismét recesszióba fordul az idei év végére, amely várhatóan magával hozza a protekcionista politikát és intézkedéseket.
Ez a hozzáállás, valamint az euróövezet adósságválsága, illetve a globális gazdaság lelassulása egy újabb hitelválság lehetőségét vetíti előre, mivel a bankok a bankközi piacokba vetett bizalom gyengülésének hatására csökkenthetik hitelezésüket - derül ki a közleményből. Az Ernst and Young úgy véli, hogy hosszú távon azok a cégek maradnak fenn, amelyek képesek elsajátítani egy újfajta gondolkodást, a vállalatoknak rugalmas üzleti modelleket kell kialakítaniuk. (MTI)