Magyarország: Elfuserált balkáni politika egy elöregedett társadalomban !

"A magyar kapitalizmus egy sajátos, részben kelet-középeurópai, részben észak-balkáni, részben pedig egy csak Magyarországra jellemző elfuserált gazdaságpolitikára épül." Bod Péter Ákos az MNB volt elnöke igazán kíméletlen interjúban mondta el súlyos kritikáját a mai helyzetről.

Az elismert szakember a Helyi Témának nyilatkozott.
"A világgazdaság alakulásában nincsen olyan ciklikusság, mint a Nap és a Hold járásában. Nem lehet kiszámítani, hogy mikor lesz tőkepiaci fellendülés. A magyar eset még sajátosabb. Magyarországon már 2006-ban sem dübörgött a gazdaság. A vissza­esés oka nem egyhamar fog elmúlni: nagy az adósságunk, kevés az aktív dolgozó, aki pedig dolgozik, az nem termel sok értéket, vagy nem hajlandó adót fizetni."


Az okokat tovább kutatva kifejtette: -Ha azt mondom, hogy költségvetési deficit, az persze egy nagyon nyilvánvaló ügy, hiszen a túlköltekezés hatásait a családi kasszáján mindenki ézi. A túlköltekezés állami szinten is hasonlóan bajos, ott a bajok azonban csak jóval később kerülnek felszínre. Ha a deficit okairól beszélünk, akkor számosat fel lehet sorolni: sokat kell költeni szociális kiadásra, sokat kellene költeni infrastruktúra-fejlesztésre, sok ember van állami „zsoldon", nagy az államadósság. Elöregedett a társadalom, kettészakadt az ország. Jó állapotban lévő városok mellett pár kilométerre mélyszegénység van.

 

A volt bankelnök szerint az igazságtalan megoldások nem vezetnek eredményre. Hozzátette: - A kormány most a leg­egyszerűbb főkönyvelői meg­oldást választotta: mindenhonnan levesz 10 százalékot. Hatékonynak látszó, de igazságtalan megoldás. Pedig ami igaz­ságtalan, az nem is lehet hatékony hosszabb távon. Az emberek nem fogadják el, tiltakoznak ellene, kiskapukat keresnek. Aki sikeres, az elmegy az Egyesült Államokba, aki közepesen sikeres, az elmegy Szlovákiába, aki nem sikeres, az elmegy nyugdíjba. És elkerülik a magyarországi adófizetést. Pedig az adókat be kell szedni, de ehhez méltányos adórendszerre van szükség. Ha az ember úgy látja, hogy a befizetett adó később testet ölt, láthatóvá válik valamilyen formában, akkor kisebb erőfeszítést tesz az adózás elkerülésére, hiszen ugyanannyi erőfeszítéssel új értéket is létre tud hozni.


Több százmillió eurós a kár Franciaországban az országos tiltakozónap után

A francia nagyvárosok utcáin a pusztulás látványa fogadta vasárnap a járókelőket a megélhetési problémák elleni tiltakozásul előző nap szervezett országos megmozdulás során történt erőszakos cselekmények és fosztogatások után, amelyek több százmillió eurós anyagi kárt okoztak.
2026. 10. 18. 23:00
Megosztás:

Folytatódik a nyugodt, őszi idő a jövő hét elején

A jövő hét elején is még nyugodt, őszi idő várható 20 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel és sok napsütéssel, majd a hét közepén többfelé lehet eső, zápor. Az október 23-ai nemzeti ünnepen, pénteken azonban csökken a felhőzet és 13-19 fok várható a délutáni órákban - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 10. 18. 22:00
Megosztás:

Az aszály miatt könnyítéseket vezetnek be egyes támogatásoknál

Az aszály miatt könnyítéseket vezetnek be az Agrár-környezetgazdálkodási (AKG) és az Ökológiai gazdálkodás (ÖKO) támogatási felhívásainál - jelentette be Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter a Facebook-oldalán vasárnap.
2026. 10. 18. 21:00
Megosztás:

Az Ethereum kapta a nagyobb pofont: több pénz távozott az ETF-ekből, mint a Bitcoin-alapokból

Újabb nehéz hetet zártak a kriptovalutákba fektető amerikai tőzsdei alapok, és ezúttal az Ethereum mérlege lett kedvezőtlenebb. Az október 16-ával végződő kereskedési héten az Ethereum ETF-ekből mintegy 320,1 millió dollárt vontak ki nettó értelemben, miközben a Bitcoin-alapokból 228,4 millió dollár távozott. Az Ethereum oldalán a tőkekiáramlás döntő része a BlackRock egyik meghatározó termékéhez kapcsolódott, miközben a kriptopiaci árfolyamok is nyomás alatt maradtak.
2026. 10. 18. 20:00
Megosztás:

Biztonságos távoli hozzáférés a vállalati működésért

Egy péntek délutáni rendszerhiba könnyen leállíthatja a számlázást vagy a raktári munkát. Ha a rendszergazda nincs a helyszínen, a távoli kapcsolat gyors segítséget adhat. A képernyő megosztása és a beavatkozás azonban csak akkor jelent valódi megoldást, ha az illetékes személy lép be, a megfelelő rendszerhez, ellenőrizhető módon.
2026. 10. 18. 18:00
Megosztás:

Megugrottak a kamatemelési várakozások, a Bitcoin is megérezte a nyomást

Jelentősen megváltoztak a befektetők amerikai kamatpolitikával kapcsolatos várakozásai, miután a vártnál magasabb inflációs adatok láttak napvilágot. A Polymarket előrejelzési piaca és a CME FedWatch mutatója eltérően ítélte meg annak esélyét, hogy a Federal Reserve már októberben kamatot emeljen.
2026. 10. 18. 17:00
Megosztás:

Inflációs pofon a Bitcoinnak: 434 millió dollár távozott a kriptoalapokból

​Ismét az amerikai gazdaság diktálja a tempót a kriptopiacon, és a friss adatok most kellemetlen meglepetést okoztak a befektetőknek. A vártnál magasabb infláció és az erősnek látszó fogyasztás újra előtérbe helyezte a további kamatemelések lehetőségét, miközben a digitális eszközökhöz kapcsolódó befektetési termékekből 434 millió dollár áramlott ki. A CoinShares szerint a bitcoin nehéz időszak előtt áll, de a mostani eladásokból még nem következik tartós medvepiac.
2026. 10. 18. 16:00
Megosztás:

Banki összefogás a euró stabilcoinért: engedélyt kapott a Qivalis

Újabb fontos lépést tett az indulás felé a 37 európai bank által támogatott Qivalis: a társaság megkapta a holland jegybank elektronikus pénzkibocsátói engedélyét. Az euróalapú stabilcoin kibocsátása a következő hónapokban kezdődhet meg, de a tényleges rajthoz még teljesíteni kell az uniós MiCA-rendelet alkalmazandó követelményeit, és közzé kell tenni a projekt fehér könyvét.
2026. 10. 18. 15:00
Megosztás:

Babis: Katasztrófa a szenátusi választás eredménye az ANO számára

Katasztrófa a csehországi szenátusi választás eredménye a kormánykoalíciós Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) párt számára - jelentette ki Andrej Babis az ANO elnöke, kormányfő szombaton Prágában újságírók előtt.
2026. 10. 18. 14:00
Megosztás:

Kamatdöntő ülést tart a jegybank, valamint foglalkoztatottsági és államháztartási adatok érkeznek a jövő héten

A jövő héten kamatdöntő ülést tart a jegybank, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ismerteti a szeptemberi foglalkoztatottsági és munkanélküliségi adatokat, a Pénzügyminisztérium (PM) pedig közzéteszi a részletes tájékoztatót az államháztartás központi alrendszerének szeptember végi helyzetéről.
2026. 10. 18. 13:00
Megosztás:

Befejeződött a megelőző karbantartás a Dunakanyarban

Véget ért a vágányzár, befejeződött a megelőző karbantartás a Dunakanyarban, ahol a heves esőzések után lezúduló sár és sziklatörmelék már többször okozott károkat és fennakadásokat a váci vonalon, Nagymaros és Szob között - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója szombaton a Facebookon.
2026. 10. 18. 12:00
Megosztás:

Mellplasztika 2026-ban: milyen lehetőségek közül választhatnak a nők?

A mellplasztika napjainkban jóval többet jelent a mellek méretének megváltoztatásánál. A korszerű plasztikai sebészeti eljárások lehetőséget kínálnak a mellforma korrigálására, az aszimmetria mérséklésére, a megereszkedett mellek megemelésére, valamint a túl nagy mellek okozta panaszok enyhítésére. 2026-ban a mellplasztikai beavatkozások tervezésénél továbbra is a személyre szabott megközelítés, a biztonság és a természetes testarányok figyelembevétele a meghatározó.
2026. 10. 18. 11:00
Megosztás:

Ki fizeti meg a ketreces tartás árát? Három tanulmány a magyar tojástermelés jövőjéről

Magyarországon a tojótyúkok 67,6%-át még mindig ketrecben tartják. Az Una Terra Alapítvány három, mintegy 158 szakirodalmi forrásra épülő tanulmánnyal és konkrét jogszabály-módosítási javaslattal sürgeti a ketreces tartás fokozatos megszüntetését. A vizsgálatok állatjóléti, gazdasági és jogi szempontból elemzik az átállást.
2026. 10. 18. 10:00
Megosztás:

Négy településen rendeznek időközi önkormányzati választást

Négy településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Bakonynánán és Szápáron polgármestert és képviselőket, Medinán polgármestert, Püspökladányban pedig egyéni képviselőt választanak.
2026. 10. 18. 09:00
Megosztás:

Az e-pénztárgépek adataival bővül a NAV szolgáltatása

Október közepétől újabb, az e-pénztárgépeket érintő funkcióval bővül a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénztárgépadatok lekérdezését biztosító szolgáltatása. A fejlesztés elsőként tesztkörnyezetben lesz elérhető, végleges bevezetése pedig elsősorban a könyvelők és a vállalkozások munkáját könnyítheti meg.
2026. 10. 18. 08:00
Megosztás:

Egyedülálló védekezési rendszer épült ki az ázsiai lódarázs ellen a MATE-n

Az ázsiai lódarázs (Vespa velutina) megfékezésében a fejlett eszközpark, a terepi tapasztalat és az osztrák–magyar hálózat létrejötte nagyban segíti a kutatókat abban, hogy a megtelepedés korai szakaszában képesek legyenek lassítani a kártevő terjedését, így kitolják a költséges, intenzív védekezés szükségességét. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) méhészeti kutatói az ázsiai lódarázs példáján keresztül rámutatnak az invazív fajok elleni védekezés fontosságára is.
2026. 10. 18. 06:00
Megosztás:

Egyesülhet a Tesla és a SpaceX még 2026-ban? A Wall Street szerint egyre valószínűbb a megállapodás

Egyre erősödnek a találgatások arról, hogy Elon Musk összevonhatja két legnagyobb vállalatát, a Teslát és a SpaceX-et. A lehetőség ezúttal a Wall Street egyik nagy befektetési bankjától is támogatást kapott: a Barclays elemzője szerint az egyesülés gondolata mindinkább általános piaci várakozássá válik. Egyelőre azonban nincs hivatalos megállapodás.
2026. 10. 18. 05:00
Megosztás:

November 1-jétől újabb változások jönnek a külföldi kiscsomagok vámkezelésében

November 1-jétől újabb uniós szabályok lépnek életbe az EU-n kívülről érkező csomagok vámkezelésében: egyrészt szigorodnak a termékazonosítás szabályai, másrészt netes csomagrendelés esetén 2 eurós uniós kezelési díjat kell fizetni.
2026. 10. 18. 04:00
Megosztás:

100 dolláros olajár után jöhet az újabb sokk? Elemzők szerint elszabadulhatnak az árak

A kőolaj ára már most is hordónként 100 dollár körül mozog, a Brent jegyzése pedig a 110 dollárt közelíti. Neal Dingmann, a William Blair energiapiaci elemzője szerint azonban akár egy újabb, rendkívüli árrobbanás, úgynevezett szuperkiugrás is következhet.
2026. 10. 18. 03:00
Megosztás:

Miért kell a nyugdíj korhatárt megemelni Magyarországon?

Egyre több idős ember, egyre kisebb utánpótlás a munkaerőpiacon, és növekvő nyugdíjkiadások: ezek a folyamatok előbb-utóbb nehéz döntések elé állítják Magyarországot.
2026. 10. 18. 02:00
Megosztás: