Május óta először nettó hitelfelvevők a vállalatok

Januárban először voltak nettó hitelfelvevők a magyarországi vállalatok tavaly május óta, miután a forint hitelállomány növekedése meghaladta a visszafizetett devizahitelek összegét, a betéteikből pedig forintot és devizát is egyaránt felvettek - ez derül ki hitelintézetek összevont mérlegéről pénteken kiadott jegybanki jelentésből.

Az MNB adatai szerint a nem pénzügyi vállaltok januárban 49,3 milliárd forint nettó hitelt vettek fel, 71,5 milliárd forinthitel és 22,2 milliárd devizahitel nettó visszafizetésének eredőjeként. (2009-ben összesen két olyan hónap volt - január és május -, mikor a vállalatok több hitelt vettek fel mint amennyit törlesztettek.)

 

A betéteiket egyidejűleg 194,6 milliárd forinttal apasztották, mert a 168,3 milliárd forintbetét kivonás mellett a devizabetéteikből is felvettek még 26,3 milliárdot. A vállalatok hitelállománya 862 milliárd forinttal 7,719 milliárd forintra csökkent az egy évvel korábbihoz képest, miközben a betétállomány is 320 milliárddal apadt.

 

Egy évvel ezelőtt még a betétek mérsékelt 136 milliárdos évi növekedése mellett 1108 milliárddal nőtt a hitelállomány, ami még normális állapotokat jelzett Januárban a háztartások kétszer annyi devizahitelt fizettek vissza, mint amennyi forint hitelt felvettek, így 8,2 milliárd forint erejéig nettó törlesztőknek bizonyultak.

 

A visszatörlesztet 16 milliárd devizaadósságnál többet, 19 milliárdnak megfelelő összeget helyeztek el friss devizabetétekben miközben forintbetéteikből 120 milliárdot felvettek, amit legalábbis részben szezonális okokkal magyaráz az MNB. Mindenestre, tavaly március óta nem tapasztalt mértékű volt a lakossági betétkivonás a múlt hónapban.

 

A lakossági hitállomány egy év alatt 474 milliárddal csökkent, miközben a betétek 114 milliárddal híztak csak. Szintén a gazdaság normális fejlődésétől eltérő helyzetet mutat, hogy a lakosság nettó megtakarításai a hitelek visszafizetése és nem a betétek hízása miatt növekednek.


Magyar Péter: fontos európai csúcs kezdődik Magyarország szempontjából

Fontos európai csúcs kezdődik Magyarország szempontjából, egyik ilyen téma a migrációs megbeszélés, a másik pedig a következő hétéves uniós költségvetési keret tárgyalása lesz, ugyanis sok-sok milliárd euróról lesz szó - közölte Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben csütörtökön.
2026. 10. 16. 11:30
Megosztás:

Nyomtatott formában is újraindult a Népszabadság

Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.
2026. 10. 16. 11:00
Megosztás:

10 bázispont felett esett az amerikai 10 éves hozam

Az AI szektorral, és a részvénypiacokkal kapcsolatos aggodalmak is segítették a 10 éves amerikai hozam mérséklődését, ami több, mint 10 bázispontos eséssel 5,09%-on zárt. A csökkenést a vártnál magasabb termelőiár-index sem tudta visszafordítani.
2026. 10. 16. 10:30
Megosztás:

Más tárcájából fizetett az OpenAI ügynöke: 362 Ethereum-címet vizsgált át

Egy programozási feladatot kellett megoldania, végül azonban egy engedély nélkül használt kriptotárcából fedezte a szükséges tranzakciós díjakat az OpenAI belső kutatási modellje. Az AI-ügynök 362 tárcacímet ellenőrzött, mielőtt elegendő egyenleget talált az Ethereum Sepolia teszthálózatán. A történet különösen kényes részlete, hogy a rendszer felismerte az engedélyezési problémát, mégis elfogadhatónak minősítette saját lépését.
2026. 10. 16. 10:00
Megosztás:

Az amerikai termelőiár-index is a várakozások felett alakult

A szerdai jelentős esés után tegnap korrigáltak az amerikai indexek. Az S&P 500 0,3%-kal, Nasdaq Composite 0,1%-kal, a Dow Jones 1,1%-kal emelkedett.
2026. 10. 16. 09:30
Megosztás:

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2026. 10. 16. 09:00
Megosztás:

A gyengélkedő technológiai szektor ellenére is tovább emelkedtek az európai indexek

A vezető nyugat-európai indexek csütörtökön is tovább emelkedtek. A STOXX 600 0,4%-kal, a DAX 0,3%-kal, a CAC 40 0,8%-kal, az FTSE 100 1,1%-kal került feljebb.
2026. 10. 16. 08:30
Megosztás:

A száz legnagyobb Csongrád-Csanád megyei cég összesített árbevétele 2,9 billió forintra nőtt tavaly

A száz legnagyobb Csongrád-Csanád megyei cég összesített árbevétele 2,7 százalékkal 2,9 billió forintra nőtt, ami reálértéken 1,7 százalékos csökkenés - derül ki a csütörtökön bemutatott Top 100 - Csongrád-Csanád Megye Gazdasága 2025 című kiadványból, amelyet Szegeden mutattak be.
2026. 10. 16. 08:00
Megosztás:

Egészségügyi karrier- és állásbörzét tartanak hétfőn a Semmelweis Egyetemen

Egészségügyi karrier- és állásbörzét tartanak hétfőn a Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri elméleti tömbjében; a rendezvényen a hazai egészségügyi szolgáltatók aktuális állásajánlatairól, valamint a szak- és továbbképzési lehetőségekről kaphatnak átfogó képet az érdeklődők.
2026. 10. 16. 07:30
Megosztás:

Csökkenő árbevétellel zárta a félévet a Bayer Construct

Csökkenő árbevétellel és adózott eredménnyel zárta a félévet a Bayer Construct Zrt. építőipari vállalat az előző év azonos időszakához képest - közölte a csődeljárás alatt álló társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2026. 10. 16. 06:30
Megosztás:

Román tulajdonba kerültek a Gazprom romániai üzemanyagtöltő-állomásai

Román tulajdonba kerültek a Gazprom romániai üzemanyagtöltő-állomásai - írja az economica.net gazdasági hírportál.
2026. 10. 16. 06:00
Megosztás:

Megvan a dátum: jön Magyarországon is euró!

Rövid távon várható valamelyes elcsúszás a magyar költségvetésben az aszálykárok és a geopolitikai sokkok miatt, de ezzel együtt is valószínűnek tűnik, hogy Magyarország 2032-ben csatlakozhat az euróövezethez - áll a világ egyik legnagyobb politikai-gazdasági kockázatelemző csoportja, az Eurasia Group csütörtökön Londonban bemutatott helyzetértékelésében.
2026. 10. 16. 05:30
Megosztás:

Az új turizmus-stratégián dolgozik az MTÜ

Új turizmusirányítási rendszer felállításán és egy új turizmusstratégián is dolgozik a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ). A stratégia első verziója a jövő hétre várható, ezt egy társadalmi egyeztetés követi - mondta az ügynökség vezetője egy keszthelyi turisztikai programon csütörtökön.
2026. 10. 16. 05:00
Megosztás:

A mű nem csak vagyon - Az ICAA szerint a vagyonadó megfelelő szabályozással a kultúra javára is fordítható

A vagyonadóról szóló törvénytervezet szerint az egymilliárd forint feletti nettó vagyonrész után évi 1, a százmilliárd forint feletti rész után 1,5 százalék adót kell fizetni, első alkalommal a 2026. december 31-i állapot alapján. Az adóalapba minden hárommillió forintnál értékesebb műtárgy és gyűjtemény beszámít, az év utolsó napján érvényes piaci értéken. Az élő művészek alkotásaira, a közgyűjteményeknek kölcsönzött vagy letétbe adott művekre a tervezet nem tartalmaz eltérő szabályt, a hatásvizsgálati lap pedig sem a kulturális szektort, sem az adományozást, sem a nonprofit szervezeteket nem említi az érintettek között.
2026. 10. 16. 04:30
Megosztás:

Drágulnak a régi kisautók – megjelent a szeptemberi KSH–Használtautó.hu statisztika

Egy év alatt 25,8%-kal drágult a Suzuki Swift, pedig a csaknem 16,5 éves átlagéletkorával ez a legidősebb modell a tíz leggyakrabban hirdetett autó között. A Használtautó.hu és a Központi Statisztikai Hivatal szeptemberi közös statisztikája szerint fogy a belépő szintű kínálat: a 2,5 millió forint alatti hirdetések aránya a teljes kínálatot tekintve 3,4 százalékponttal, 34,6%-ra csökkent.
2026. 10. 16. 04:00
Megosztás:

Megnyitotta első európai uniós AI-innovációs központját a Kyndryl

Megnyitotta első európai uniós AI Innovation Lab központját a Kyndryl (NYSE: KD), az üzletkritikus vállalati technológiai szolgáltatások egyik vezető szolgáltatója. A Luxembourgban működő központ az agentic AI-ra, vagyis az önálló feladatvégzésre képes AI-ügynökökre épülő megoldásokra szakosodik.
2026. 10. 16. 03:30
Megosztás:

Magyarországon a legdrágább a mobilozás az EU-ban

Az Európai Unióban alig van ország, ahol a hazai árszinthez mérve annyit kellene fizetni a mobilozásért, mint Magyarországon. Az Európai Bizottság tanulmánya szerint vásárlóerő-paritáson számolva a 36 vizsgált mobil-, internet- és tévécsomag csomagból 17-ben az öt legdrágább ország között vagyunk, 10-ben pedig mi vagyunk a legdrágábbak. Megnéztük, mi drága nálunk igazán, hogyan változott a helyzetünk az elmúlt években, illetve mi állhat a háttérben.
2026. 10. 16. 03:00
Megosztás:

Nyugdíjasok bolti kedvezményéről döntöttek - hol jár nyugdíjas-diszkont?

A bevásárlásból, egy új szemüveg árából, de még az otthoni vírusvédelem költségéből is lefaraghatnak a nyugdíjasok. Több kereskedő külön kedvezménnyel várja az idősebb vásárlókat, az engedmény azonban gyakran regisztrációhoz, meghatározott napokhoz vagy életkorhoz kötött.
2026. 10. 16. 02:00
Megosztás:

Önnek is hiányzik havi 266.000 Ft? Akkor ezt érdemes tudnia

Kevésbé borúlátók a magyarok, de még mindig szűkös a családi kassza. Egyre kevesebb magyar számít anyagi helyzete romlására, de többségük továbbra is nehezen jön ki a jövedelméből – derül ki a Cofidis és az NRC közös Hitel Monitor kutatásából.
2026. 10. 16. 01:00
Megosztás:

Rómában tarthatják meg a jövő márciusi uniós csúcstalálkozót

Belgium hozzájárult ahhoz csütörtökön, hogy a jövő márciusra tervezett hivatalos uniós csúcstalálkozót Brüsszel helyett Rómában tartsák meg a Római Szerződés aláírásának március 25-én esedékes 70. évfordulója alkalmából.
2026. 10. 16. 00:30
Megosztás: