Malév - Csoportos létszámleépítést jelent be a vagyonfelügyelő

A Malév rendkívüli vagyonfelügyelője hamarosan bejelenti a csoportos létszámleépítést, csak az operatív működéshez szükséges létszámot tartják meg, a többieket elbocsátják, a létszám azonban ma még nem ismert - ismertette a rendkívüli vagyonfelügyelő.

Limburger Lóránt, a cég megbízott vezérigazgatója hozzátette, hogy az elbocsátás nem érinti a leánycégeket. Az anyavállalat munkavállalói a januári béreket megkapják. Azok az utasok, akik külföldön rekedtek úgy juthatnak Budapestre, ha másik légitársaságnál vesznek jegyet a visszaútra hivatkozva a Malév leállásra. Általában a légitársaságok kedvezményes jegyeket szoktak ilyen helyzetekben ajánlani - mondta. A számlát pedig itthon kell benyújtaniuk - mondta Limburger Lóránt. Arra a kérdésre, hogy miért lehetett még csütörtökön délután is Malév jegyet vásárolni azt válaszolta: felelősen jártak el, "addig amíg van remény a működésre el kell adni a jegyeket, a helyzet azonban éjszaka változott jelentősen.

 

A Malév felvette a kapcsolatot más légitársaságokkal a pénteki mintegy 7.7000 utas elszállítása érdekében. Az igazgatóság elnöke hajnalban kapta a vészjelzést arról, hogy a Tel Aviv-i járat már nem tudott visszaindulni, ekkor hívták össze az igazgatósági ülést és döntöttek a leállásról. Ez azonban nem vonatkozik a leánycégekre, azok tovább üzemelnek - mondta a péntek reggeli sajtótájékoztatón Limburger Lóránt, a Malév vezérigazgatója.  Hozzátette, hogy a gépek egy kivételével Budapesten vannak. Berényi János az igazgatóság elnöke pedig arról számolt be, hogy a Tel Aviv-i gépet nem akarták kiszolgálni, csak tetemes összeg fejében. Ha ezt a cég kifizeti precedenst teremtett volna, erre pedig a cégnek nincs megfelelő likviditása - tette hozzá.

 

Akik pénteken, vagy a következő három napban utaztak volna, forduljanak az ügyfélszolgálathoz - javasolta Berényi János, a Malév igazgatóságának elnöke.  Azok, akik a következő hónapokra vásároltak  jegyet, pedig a Malévhez nyújthatják be igényeiket, ennek sorsa később dőlhet el. Berényi János pénteken sajtótájékoztatón hozzátette, a lízingcéggel tárgyalásokat kezdenek, és visszaadják a gépeket rövid határidőn belül. Külföldön 3.726-n vannak a pénteken utazók közül, Budapesten pedig több mint 3.470-n "ragadtak". A mai járat Helsinkiből érkezett utoljára.

 

A Közép-Magyarországi Fogyasztóvédelmi Egyesület (KÖFE) vállalja, hogy a Malév hozzá forduló utasai jogainak érvényesítése érdekében fellép - közölte a szervezet. A Malév a leállást követő három napon belül utazni vágyóknak kártalanítással és segítségnyújtással még rendezi a helyzetét a vonatkozó kormányrendelet értelmében, és hazahozza azon utasokat, akiknek február 29-i érvényes menetjegyük van Magyarországra.

 

Aki azonban a leállást követő negyedik napon, vagy azt követően utazna a társasággal, illetve február 29-e után jönne haza, lehetséges, hogy csak külön jogi eljárás keretében tudja kifizetett jegyének árát visszakapni. Ehhez nyújt segítséget a közlemény szerint a KÖFE. A január 31-én kihirdetett, a Malév járatainak leállása miatt beálló válsághelyzet kezeléséhez szükséges rendkívüli intézkedésekről szóló kormányrendelet célja, hogy segítséget nyújtson az utasoknak, azonban a KÖFE szerint ezt korlátozottan, nem teljes mértékben a vonatkozó uniós norma figyelembevételével teszi.

 

Az Európai Parlament és a Tanács rendelete egyértelműen tartalmazza, hogy melyek azok a jogok, amelyek járat törlése esetén megilletik a fogyasztókat. Az esetleges átfoglalás helyett a jegyár visszatérítése is jár nekik, azonban erről a sürgősséggel kihirdetett kormányrendelet hallgat a fogyasztóvédelmi szervezet szerint. A kormányrendelet nem szól arról, hogy mi a helyzet a jegyárak visszatérítésével. Ha azt csak a három napon belül utazni akarókra kívánja kiterjeszteni, az uniós rendelettel és a hazai szabályozással is ellentétes lenne, hiszen akár a negyedik napra, akár négy hónappal későbbre szól a jegy, a kifizetés már megtörtént, ellenszolgáltatás azonban nincs és nem is lesz.

 

A KÖFE álláspontja az, hogy egyértelműen visszajár minden utasnak a jegy ára attól függetlenül, hogy milyen időpontra vásárolta, és az uniós rendeletben meghatározottak szerinti jogok is megilletik őket az abban foglalt feltételek fennállása esetén. Az egyesület vállalja, hogy a hozzá forduló fogyasztók jogainak érvényesítése érdekében fellép, így először is írásban felhívja a Malév figyelmét kötelezettségei teljesítésére. A szervezet várja e-mail címére (kofe@fogyvedok.hu) a fogyasztók jegyár visszatérítésre és kártalanításra vonatkozó bejelentését. (MTI)
 


Egy harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump a Fehér Ház új szóvivőjének

Dana White-ot, egy vezető globális harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump amerikai elnök szombaton, hogy vállalja el a Fehér Ház szóvivői pozícióját.
2026. 11. 07. 22:00
Megosztás:

Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás:

Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás: