Már 120 milliárd forintot közvetítettek ki a Takarék Csoport MFB Pontjai

Már több mint 120 milliárd forintot közvetítettek ki a Takarék Csoport pénzintézeteiben működő MFB Pontok a lakosságnak és a vállalkozásoknak a program 2016-os indulása óta. Leginkább az energiatermelést, a megújuló energia felhasználását ösztönző termékeket keresik az érdeklődők. Az így megvalósuló beruházásokkal csökken a felhasznált energia mennyisége, ami a költségmegtakarítás mellett a környezet védelme miatt is fontos. A legnagyobb forgalmat a Közép-magyarországi, a Dél- és az Észak-alföldi régió MFB Pontjai bonyolítják le.

Már 120 milliárd forintot közvetítettek ki a Takarék Csoport MFB Pontjai

A Takarék Csoport 419 fiókjában működő MFB Pontokon keresztül a program indulásától idén szeptemberig 164 milliárd forint kiközvetítésére kötöttek szerződést, 120,1 milliárd forintot pedig már ki is fizettek. Az MFB Pontok népszerűsége töretlen: csak az idei év első félévében 21 milliárd forintra kötöttek szerződést. 


Az öt célterület közül az energiatermelést és a megújuló energiafelhasználást ösztönző programok iránt a legnagyobb az érdeklődés, a kiközvetített termékek 56 százaléka ezt a területet érinti. Ebbe a körbe tartozik a két lakossági hitel, amely a lakóépületek energiahatékonyságának, illetve megújuló energia használatának növelését célozza. 


A mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének fejlesztését szolgáló források adják a közvetített termékek 35 százalékát. A megkötött szerződések 6,5 százalékát teszik ki az infokommunikációs fejlesztések, 2 százalékát pedig a K+F+I tevékenységek támogatása. A legkisebb hányad (0,5 %) a foglalkoztatás ösztönzését érinti.


Az energiahatékonyság növelésére, a megújuló energiaforrások beépítésére, valamint a vállalkozások versenyképességének növelésére és technológiájuk fejlesztésére fordítható források kihelyezésére továbbra is nagy igény van országszerte, ezért a Takarék Csoport arra számít, hogy az idei második félévben 20 milliárd forintot helyez ki az MFB Pontokon keresztül – mondta Forró Attila, a bankcsoport retail üzletágának vezetője. 


A Takarék Csoport tapasztalati szerint a Közép-magyarországi, a Dél- és az Észak-alföldi régióban működő fiókokban érdeklődnek a leginkább a források iránt. Az igényelt összeg nagysága termékenként eltérő: míg a lakossági energiahatékonysági programnál átlagosan 3-5 millió forintot vennének föl az érdeklődők, addig a kkv-k technológiai korszerűsítésére átlagosan 30-40 millió forintot. 


A Takarék Csoport bankfiókjaiban működő MFB Pontokon keresztül folyósított forrásból épült már egyebek között betonacél-megmunkáló üzem, sütőipari gyártócsarnok, lovarda, iroda, fejlesztettek fogtechnikai gyártástechnológiát és szenzoros termelésirányító rendszert is. 


Az MFB Pontokon jelenleg 2 kombinált és 5 önálló vállalati, illetve a 2 lakossági terméket lehet igényelni. A cégeknél a legnépszerűbb ezek közül a tavaly ősz óta elérhető „KKV Technológia” Hitelprogram, amely 1-150 millió forint közötti, minimális önerővel elérhető forrást biztosít a vállalkozások technológiai korszerűsítésére, illetve a korszerű termék- és szolgáltatásfejlesztési képességek létrehozására. 


Az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank (MFB) a 2014-2020-as finanszírozási ciklusban elérhető, európai uniós forrású, visszatérítendő támogatások közvetítésére hozta létre az MFB Pontok hálózatát. A 642 MFB Pontból 419-et működtet a Takarék Csoport, saját konzorciumán belül közel 68, a teljes piacra vetítve 56 százalékos a piaci részesedése a kihelyezések összértékéből.


Az MFB Pontokon elérhető hitel- és vissza nem térítendő forrással kombinált hiteltermékek öt területre fókuszálnak: a K+F+I erősítésére; a kkv-k versenyképességének fokozására, a foglalkoztatás és a munkavállalói mobilitás ösztönzésére, az infokommunikációs technológiához való hozzáférés elősegítésére és használatuk fokozására; valamint az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságra való áttérésre.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: