Már a jó híreknek sem tud örülni a forint
EUR/HUF (306,50 – 310,00): Ahhoz képest, hogy a Moody’s péntek este negatívról stabilra javította az ország adósság besorolásához kapcsolódó kilátásokat, illetve kiderültek a devizahitelek forintosításának árfolyamszintjei, nem igazán látható nagy mozgás a forint árfolyamában. Pedig mindkét hír alapvetően pozitív fejlemény, a bankrendszer szempontjából főleg a piaci árfolyamon történő - svájci frank estében 256,50, euró hiteleknél 308,97 - valamikor a jövő év folyamán várható forintosítás, mivel nem okoz további veszteséget az ilyen állománnyal rendelkező pénzintézeteknek.
Az MNB, egy múlt heti bejelentés alapján 8 milliárd eurós keretösszeget biztosít a konverzióhoz, elkerülendő a jelentősebb piaci hatásokat. A nagyobb forintmozgás elmaradása ennek a hatása, illetve a forintosítás még nem ismert időpontja mellett, a holnap megjelenő októberi inflációs adatnak is betudható. A piac ismét negatív előjelű „pénzromlásra” számít, mind az éves, mind a havi adat kapcsán. Ha a valóság a várakozások szerint alakul, akkor újabb lökést kaphatnak a további kamatvágásokra vonatkozó várakozások, ami szintén fékezheti a hazai deviza felértékelődését. Hiába a jó piaci hangulat és a zloty erősödése, a forint esetében inkább a kivárás jellemző és egy negatív hír könnyen ismét a 310-es szint fölé lökheti a kurzust.
EUR/USD (1,2410 – 1,2550): Bár első pillantásra úgy tűnhet, hogy a várttól elmaradó (+214 vs. +235 ezer) NFP adat hatására gyengül a dollár, de nem ez az oka a mozgásnak. A munkanélküliségi ráta újabb, 0,1%-os csökkenése után ismét közelebb került a munkaerőpiac a Fed által kalkulált 5,5%-os egyensúlyi szinthez.
Sőt, ha továbbra is kitart a rend, miszerint az amerikai gazdaság képes havi szinten 200 ezer körüli új álláshelyet teremteni, akkor még a „túllövés” sem elképzelhetetlen, és ez már az infláció alakulására, illetve a Fed politikájára is hatással lehet majd. A többség jövőre továbbra is 1-2% körülire várja az amerikai alapkamatot, ami jól látszik az árfolyam elmúlt időszakban mutatott teljesítményén is. Mivel ennek időzítésével kapcsolatban még nincs konkrétum, a kivárás növekedésével párhuzamosan mehet végbe kisebb korrekció.
CHF/HUF (254,50 – 258,00): Szépen lassan csorog le az árfolyam, ma reggel már az 1,2030-as szint alatt is volt kötés. A forint eközben csak minimális mértékben mozdult el a múlt heti mélypontokról, így továbbra is a 256-os szint fölött járunk.