Már napi szinten foglalkozik velünk a külföldi sajtó

A Financial Times tudósítója "Magyarország: senki nem ért meg bennünket" című blogbejegyzésében idézi a kormányfő által a Magyar Nemzetnek adott minapi interjút.

 Kester Eddy, a londoni gazdasági napilap munkatársa így foglalja össze az interjú mondanivalóját: "A kormánynak rendbe kell szednie a gazdaságot, megoldást kell lelnie az állam és az emberek eladósodottságára s lehetőséget kell teremtenie a sok mindenben tehetséges nép felvirágzására. Mindezt gyorsan végre kell hajtania, olyan érdekekkel is szembeszállva, amelyek ellenzik ezt a hadjáratot. A kormányt azonban nem fogják letéríteni pályájáról. Mindez olyasvalami, amit a külföldiek, köztük az újságírók egyszerűen képtelenek megérteni".
    

A  tudósító szerint ez segít megérteni, mi vezérli Orbán Viktort abban, hogy - az európai és az észak-amerikai szövetségesek mind kétségbeesettebb felhívásai ellenére - még újév előtt "gőzhengerként" áthajtson egy sor vitatott törvényt a parlamenten, olyan törvényeket, amelyek szerinte szükségesek e célok eléréséhez. Kester Eddy szerint ez különösen vonatkozik a jegybanktörvényre, amelynek átgondolását José Manuel Barroso EU-bizottsági elnök és Hillary Clinton amerikai külügyminiszter is kérte.
    

Lehet, hogy a külföldi befektetők nem értik Magyarországot, azt azonban többé-kevésbé értik, mit jelent a kockázatos befektetés, és egyre inkább ilyennek tekintik Magyarországot is, különösen azóta, hogy megszakadtak a tárgyalások az IMF-fel és az EU-val, elsősorban a jegybanktörvény miatt. A törvény nyomán óhatatlanul még távolibbá válik az IMF-EU-egyezség kilátása - áll a cikkben.
    

A Financial Timesnak a Spiro Sovereign Strategy nevű londoni befektetési cég vezetője, Nicholas Spiro azt mondta, a szembenállás az IMF-fel Magyarország piaci hozzáférésének fenntarthatóságát veszélyezteti, és ha nem születik meglehetősen gyorsan működőképes megállapodás a valutaalappal, akkor Magyarországnak teljes körű adósságválsággal kell szembenéznie.
    

Nick Thorpe, a BBC kelet-európai tudósítója szerint a jegybanktörvényen végrehajtott bizonyos módosítások után fennmaradtak azok az aggályok, hogy a törvény lényegében nem változott. Thorpe szerint a jegybank reformja potenciálisan nagyobb befolyást tesz lehetővé a kormánynak a pénzügypolitika fő kérdéseiben, például kamatszint kialakításában.
    

A The Wall Street Journal című amerikai üzleti napilap európai kiadásának (WSJE) internetes változata szombaton a  jegybanktörvényt ellentmondásosnak, elfogadását pedig olyan lépésnek nevezte, amely kisiklathatja az Európai Uniótól, illetve a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) várt pénzügyi támogatás ügyét. A miniszterelnök - olvasható a cikkben - visszautasította az EU azon kérését, hogy halasszák el a fellépést a központi bank vezetésének átalakítása tekintetében.
    

A lap szerint a konfliktus a legújabb epizód az Orbán-kormány és az EU közötti súrlódások sorában, amelyek közös jellemzője az, hogy Budapest a belügyekbe való illetéktelen beavatkozásnak minősíti azt, amikor az "aktivista" EU a tagállamok fölötti nagyobb hatáskör elérésére törekszik a kontinens adósságválsága elleni harc közepette. Ezúttal azonban - vélekedett a WSJE - a tét nagyobb, mert a patthelyzet "megfúrhatja" az EU és az IMF pénzügyi védőhálójának Magyarországra való kiterjesztését.
    

A WSJE olyan elemzőket idézett, akik szerint az elővigyázatossági hitelkeret hiányában a magyar hitelfelvételek költsége meredek emelkedésnek indulhat, s tovább eshet a forint árfolyama, ami növelné az állam, illetve a devizában eladósodott lakosság adósságterheit.  
   

A Handelsblatt című német üzleti lap internetes kiadása a német kormánykoalíció liberális tagja, a Szabad Demokrata Párt (FDP) és az ellenzéki Zöldek egy-egy politikusát megszólaltató cikket közölt a jegybanktörvényről.  
    

"A magyar miniszterelnök láncra veri a jegybankot" című írás szerint a "politikusok az FDP és a Zöldek részéről következményeket szorgalmaznak". Sven Giegold, a Zöldek európai parlamenti frakciójának pénzügypolitikai szóvivője úgy vélte,  az Európai Bizottság figyelmeztetéseit Magyarország "eleresztette a füle mellett", ezért is esedékes ellene egy "szerződésszegési eljárás". Érvelése szerint az Európai Unió működéséről szóló szerződésben az áll, hogy valamennyi tagállami nemzeti bankjának függetlennek kell lennie, az MNB-törvény azonban lehetőséget teremt arra, hogy ez változzon.
    

Frank Schäffler, a Bundestag FDP-frakciójának tagja, pénzügyi szakértője szerint a magyar parlament döntése azt vetíti előre, hogy 2012-ben is folytatódik az államok és bankok túlzott adóssága által keletkezett válság. Úgy vélte, "a pénznyomtatás édes méreg, amely Magyarországon is csökkenti a reformok irányába ható szükséges nyomást és tönkreteszi a valutát". "Az EU-nak ezt nem szabad pénzügyi eszközökkel támogatni" - tette hozzá.
    

A  Le Monde francia lap szerint a magyar parlament pénteken elfogadott több olyan törvényt,  amelyek még inkább elszigetelik az országot  hatásukra még inkább degradálódik a magyar demokrácia. Internetes honlapja idézi Simor Andrást, az MNB elnökét, aki szerint az új jegybanktörvénnyel a kormány "átveszi a totális ellenőrzést" az intézmény felett. Idézi továbbá Guy Verhofstadtot, az Európai Parlament liberális frakciójának elnökét, volt belga kormányfőt is, aki  úgy véli, hogy a "meglehetősen nacionalista" új magyar alkotmány "egy olyan tekintélyuralmi politikai rendszernek a trójai falova, amely egyetlen párt hatalombirtoklását állandósítja". (MTI)


A Brent olajfajta ára tovább emelkedett, már 96 dollár fölött jegyzik

Tovább nőtt, június eleje óta legmagasabb szintre emelkedett a kőolaj jegyzése csütörtök reggel az egyre mélyülő közel-keleti konfliktus hatására.
2026. 07. 23. 19:00
Megosztás:

Már a rajt előtt módosították az EU új csomagolási rendeletét

Az Európai Unió új csomagolási rendeletének (PPWR) legtöbb szabályát 2026. augusztus 12-től kell alkalmazni, ám az Európai Bizottság már ezt megelőzően felmentést adott a raklapfóliákra és a pántolóhevederekre vonatkozó egyik legszigorúbb újrahasználati előírás alól. A döntés túlmutat két, a fogyasztók számára szinte láthatatlan csomagolási formán: arról árulkodik, milyen összetett feladat a körforgásos gazdaság céljait úgy átültetni a gyakorlatba, hogy közben az ellátási láncok is működőképesek maradjanak. A Körkörös.hu legfrissebb elemzésében annak járt utána, hogy mégis mi indokolja a rendkívül fontos rendelet alkalamazás előtti “felpuhítását” – ahogy annak is, miért van kiemelkedő jelentősége a PPWR-nek.
2026. 07. 23. 17:00
Megosztás:

Jönnek a felvételi ponthatárok - Akár a fizetés felét is elviheti egy egyetemista albérlete

Izgatottan várják a felvételizők a ma estét, amikor kiderül, ki melyik egyetemre jutott be. A sikeres felvételi azonban sok családban csak az első lépés, hiszen másnap már azt kell kitalálni, hol fog lakni a diák szeptembertől. Akinek nem jut kollégiumi férőhely, annak albérletet kell keresnie, ami sok esetben a család költségvetésének legnagyobb tétele. A zenga.hu friss elemzése azt vizsgálta meg, hogy a jövedelmekhez képest mekkora terhet jelent egy egyetemista lakhatása, illetve mikor érdemes elgondolkodni azon, hogy a bérlés helyett inkább lakást vásároljon a család.
2026. 07. 23. 16:00
Megosztás:

Hogyan léphet szintet a hazai e-egészségügy?

A magyar lakosság számára elérhető digitális egészségügyi ökoszisztéma három pillére – az EESZT, az EgészségAblak és az Egészségvonal – külön-külön már bizonyította létjogosultságát, de a felhasználók fejében ezek nem egy egységes rendszer részei. A PwC Magyarország közel 1400 fős, reprezentatív piackutatása (részletes eredmények elérhetőek itt) szerint a felhasználók ugyan bíznak a központi platformokban, de a rendszerszintű hatékonyságot gátolja az egységes betegút hiánya. A digitális egészségügy következő nagy lépése az lehet, hogy a ma még különálló szolgáltatások a felhasználói élethelyzetekre épülő egységes, proaktív rendszerré álljanak össze.
2026. 07. 23. 15:00
Megosztás:

Mikor jöhet el a Bitcoin árfolyam mélypontja?

A Grayscale két egymással versengő forgatókönyvet vázolt fel a Bitcoin árfolyamának következő hónapjaira. A történelmi ciklusok alapján további esés és őszi mélypont következhet, a makrogazdasági környezet azonban arra utalhat, hogy a piac alja már mögöttünk van.
2026. 07. 23. 14:00
Megosztás:

Stabilcoin érkezhet a Samsung Walletbe

A Samsung Electronics stabilcoin-támogatással bővítené a Samsung Wallet szolgáltatását, így a Galaxy készülékek digitális tárcája a bankkártyák, belépők és hűségpontok mellett idővel dollárhoz kötött digitális eszközök kezelésére is alkalmassá válhat. A terv fontos lépés lehet a stabilcoinok hétköznapi elterjedése felé, a bevezetés részletei azonban egyelőre nem ismertek.
2026. 07. 23. 13:00
Megosztás:

Általános fogyasztói kosár ellenőrzés: az akciós árak többsége megfelelt a szabályoknak

Az elmúlt hónapokban a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) szakmai irányítása mellett a fogyasztóvédelmi hatáskörben eljáró kormányhivatalok országos ellenőrzést folytattak annak érdekében, hogy feltárják az akciós árak feltüntetésével kapcsolatos esetleges szabálytalanságokat a hagyományos kereskedelmi egységekben. A hatósági vizsgálatok arra irányultak, hogy a meghirdetett kedvezmények valódi árengedményt tükröznek-e, és megfelelnek-e a jogszabályi követelményeknek. A vizsgálatok eredményei kedvező képet mutatnak, az ellenőrzött termékek körében kevesebb mint 1 százalékos kifogásolási arány mutatkozott.
2026. 07. 23. 12:00
Megosztás:

Az elektromos és hibrid autók húzták az uniós újautó-piacot júniusban

Az Európai Unióban júniusban éves összevetésben 13,6 százalékkal, közel 1,148 millióra emelkedett az új személygépkocsik forgalomba helyezése, miközben tovább nőtt az elektromos és a hibrid meghajtású modellek iránti kereslet, a benzines és dízelüzemű autók értékesítése pedig visszaesett - közölte csütörtökön az Európai Gépjárműgyártók Szövetsége (ACEA).
2026. 07. 23. 11:00
Megosztás:

Zárás után jelentett az Alphabet és a Tesla

A Wall Street-i indexek lefelé vették az irányt. Miközben az S&P500 0,1%-kal esett és a Dow Jones minimális mínuszban zárt, addig a Nasdaq Composite 0,6%-kal csökkent. A technológiai szektor vegyesen teljesített. A Philadelphia SE Semiconductor index 0,4%-os emelkedéssel zárt, ledolgozva a nap eleji veszteségeket. Ez sorozatban a harmadik nyereséges kereskedési napja volt. A Super Micro Computer részvényei 19,8%-kal ugrottak meg, miután a szervergyártó arról számolt be, hogy a negyedik negyedévben több mint 60 milliárd dollár értékű új megrendelést szerzett.
2026. 07. 23. 10:00
Megosztás:

Szerdán folytatódott az emelkedés Európában

A vezető nyugat-európai részvénypiacokon szerdán is folytatódott az emelkedés. A Stoxx600 és a DAX 0,6%-kal, a CAC40 0,9%-kal, az FTSE 100 1,2%-kal erősödött. Az emelkedést a védelmi szektor (+2,5%) és az energiaszektor (+0,8%) húzta.
2026. 07. 23. 09:00
Megosztás:

Három kérdés, amire választ adott 2026 első féléve az építőiparban

A 2026-os első félév végére több olyan kérdés is eldőlt, amelyről év elején még csak találgatni lehetett. Vajon valóban fordulatot jelzett a tavaly év végi javulás? Van-e már olyan szegmens, amely képes maga után húzni az ágazatot? Mitől jöhet el a következő növekedési ciklus?
2026. 07. 23. 08:00
Megosztás:

Nemcsak kevesebb lett a vevő az ingatlanpiacon, de változott a hozzáállásuk is

Kettészakadó, tudatosabbá váló és szelektív, de közben bizonytalankodó keresletről beszéltek az idei első fél évet illetően az ingatlanpiaci szakemberek. Mindez összességében a tranzakciók számának csökkenését eredményezte, annak ellenére, hogy közben a kínálat szépen bővült, és ismét megjelentek a korábban hiánycikknek számító ingatlantípusok.
2026. 07. 23. 07:00
Megosztás:

A NAV egyik legerősebb fegyvere térhet vissza: újra jöhetnek a vagyonosodási vizsgálatok

A kormányzat által jelzett adóellenőrzési szigorítások és a NAV egyre fejlettebb adatvezérelt kockázatelemzési rendszerei alapján reális lehetőségként merül fel a 2016 előtti típusú vagyonosodási vizsgálatok visszatérése – hívja fel rá a figyelmet az EY. Amennyiben a jogalkotó valóban visszaállítja a korábbi szabályozást, az adóhatóság ismét széles körben, büntetőeljárástól függetlenül is vizsgálhatná a magánszemélyek vagyoni helyzetét és életvitelének fedezetét.
2026. 07. 23. 06:00
Megosztás:

Rippl-Rónai, Munkácsy és a kortárs magyar alkotók is a Balatonra költöznek a hétvégén

József Attila relikvia, Rippl-Rónai, Munkácsy és Vaszary festmények, exkluzív bútorok, ékszerek és a kortárs képzőművészet legjava - pénteken nyitja kapuit a Füred Art Week, az idei nyár legnagyobb művészeti szenzációja. A Kincsvadászok sztárjai is kiállítanak az eseményen.
2026. 07. 23. 05:00
Megosztás:

Uniós oltalom alá kerültek a murai borok

Az oltalom alatt álló eredetmegjelöléseket (OEM) tartalmazó európai uniós nyilvántartásba vette az Európai Bizottság a magyarországi "Mura / Murai" megjelölésű borokat.
2026. 07. 23. 04:00
Megosztás:

Átalakuló borravalóadás: mikor és miért jattolunk?

Akkor adunk borravalót, ha elégedettek voltunk a szolgáltatással, vagy ha kaptunk egy kis extrát – ezt állapította meg a SimplePay megbízásából készült reprezentatív kutatás[1]. Amelyből az is kiderül, hogy jelentősen csökkent azok aránya, akik a bankkártyás vagy okostelefonos fizetés esetén nem adnak borravalót.
2026. 07. 23. 03:00
Megosztás:

Kötelező gázóra csere Magyarországon – szabályok

Sok magyar háztartásban váratlanul érkezik az értesítés: hamarosan lecserélik a gázórát. A kötelező gázóra csere azonban normál esetben nem jelent kiadást a fogyasztónak.
2026. 07. 23. 02:00
Megosztás:

Kína partner lehet az EU gazdasági problémáinak megoldásában

Kína nem a kiváltó oka az Európai Unió gazdasági és kereskedelmi problémáinak, hanem partner lehet azok megoldásában - mondta Lin Csien, a kínai külügyminisztérium szóvivője kedden a tárca szokásos pekingi sajtótájékoztatóján.
2026. 07. 23. 01:00
Megosztás:

Megkezdődik a magyar vasút évtizedes lemaradásának felszámolása

A Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervvel megkezdődik a magyar vasút évtizedes lemaradásának felszámolása, a magyar emberek érdekeit szolgáló program indul, amelyre a jelenlegi munkaterv alapján 2035-ig 3550 milliárd forintot lehet felhasználni - ismertette Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerdán sajtótájékoztatón a budapesti Rákospalota-Újpest vasútállomáson.
2026. 07. 23. 00:05
Megosztás:

Befejeződött az aratás Békés vármegyében

Befejeződött az aratás Békés vármegyében, a búza csak az öntözött területeken hozott megfelelő mennyiséget, és súlyos szálastakarmány-hiány alakult ki.
2026. 07. 22. 23:00
Megosztás: