Már nem kell több pénz az IMF-től, de azárt álljon a hátunk mögött

Magyarországnak még mindig szüksége van a Nemzetközi Valutaalap (IMF) támogatására, de nem hív le több pénzt az IMF hitelkeretéből - jelentette ki Bajnai Gordon miniszterelnök szerdán Washingtonban.

Négynapos washingtoni munkalátogatásának nyitányaként Bajnai Gordon megbeszélést folytatott Dominique Strauss-Kahnnal, az IMF vezérigazgatójával. A találkozó után tartott közös sajtótájékoztatón Bajnai rámutatott: az ország helyzete stabilizálódott, a kamatok csökkentek és a forint árfolyama erősödött, az ország ismét finanszírozni tudja magát az IMF segítsége nélkül is, mindez azt bizonyítja, hogy az ország helyes politikát folytat.

 

Azt mondta, "a fel nem használt hiteleket tartalékba tettük és egész jövő októberig, a következő kormánynak is rendelkezésére állnak". Úgy fogalmazott, hogy az IMF tavaly mentőövet dobott a fuldokló magyar gazdaságnak, "azóta már a mentőöv segítségével, meg a saját kemény munkánkkal kiúsztunk a partra". Mint mondta, "most nem mentőövnek használjuk az IMF hitelét, hanem inkább olyan hegymászó kötélnek, amely arra az esetre van ott, hogy ha bármi miatt megcsúszunk, akkor legyen ott a biztosító kötél". Arról is beszélt, hogy a hiányt a GDP 3,8 százalékában meghatározó jövő évi költségvetés azt mutatja, hogy Magyarország "visszatért a józan ész politikájához".

 

Elmondta, a megbeszélésen elhangzott, hogy a választások után "Magyarországnak rajta kell maradni azon a pályán, amely az elmúlt időszakban sikereket hozott, és amellyel megalapoztuk egy hosszú távú növekedés esélyét". Ez az esély akkor válhat valóra, ha Magyarország végigmegy az elkezdett úton, ezt erősítette meg az IMF vezérigazgatója is - mondta. Kiemelte, a következő kormánynak is az lesz a feladata, hogy fenntartsa a takarékos, józan ész alapú, jövőben gondolkodó gazdaságpolitikát.

 

Dominique Strauss-Kahn azzal a kérdéssel kapcsolatban, aggódik-e amiatt, hogy a jövő évi választások után Magyarország esetleg feladja a jelenlegi gazdasági programját, tréfásan úgy felelt: az IMF gazdasági, nem pedig politikai előrejelzéssel foglalkozik. Komolyra fordítva a szót megerősítette: "ami eddig történt, az jó, úgy vélem, akármilyen kormány is lesz a választások után, olyan politikát fog folytatni, amely nagyon közeli lesz a megelőzőhöz".

 

"Nekem úgy tűnik, a politikai nyilatkozatok mögött mindenki világosan érti, hogy nincs más út a gazdaság megmentésére" - fogalmazott, utalva arra, hogy a közelmúltban Budapesten találkozott ellenzéki politikai pártok tagjaival. Az IMF vezérigazgatója azt mondta, a magyar kormány eddigi lépéseinek szerinte hosszú távú hatásuk lesz, "az IMF szempontjából pontosan az történt, amire szükség volt (...) a hatások tartósak lesznek". Figyelmeztetett ugyanakkor, hogy a válság még nem ért véget.

Minden régióban helyreállították az áramszolgáltatást az MVM szakemberei

Közel 100 órányi megfeszített munkával minden régióban helyreállították az áramszolgáltatást az MVM szakemberei - közölte az MVM Émász Áramhálózati Kft. és az MVM Démász Áramhálózati Kft. az MTI-vel szombaton.
2025. 07. 13. 23:00
Megosztás:

Az internetezők negyede egyáltalán nem fél a csalásoktól

Jóllehet a 16-29 éves korosztály nagyon sok időt tölt internetezéssel, online játékokkal, és a közösségi média felületeken, az ESET kiberbiztonsági elemzése szerint sokan nincsnek tisztában a rájuk leselkedő veszélyekkel, biztonsági kockázatokkal.
2025. 07. 13. 22:00
Megosztás:

A Otthon Start kombinálható más államilag támogatott hitellel is

A szeptemberben induló Otthon Start Program hiteleit lehet kombinálni más államilag támogatott hitellel is, így a program még kedvezőbb - hangsúlyozta Panyi Miklós, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
2025. 07. 13. 21:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 28. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2025. 07. 13. 20:00
Megosztás:

Kánikulával indul a jövő hét, majd lehűlés érkezik

Kánikulával indul a jövő hét jellemzően 30 Celsius-fok feletti csúcshőmérsékletekkel, majd szerdán hidegfront érkezik, többfelé várható csapadék és a hőmérséklet is kissé visszaesik. A hét végére azonban visszatér a napos-gomolyfelhős idő és a 30 fok feletti csúcshőmérséklet - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2025. 07. 13. 19:00
Megosztás:

Országszerte tart az aratás, az ország kenyere biztosított

A gazdák munkájának és szorgalmának köszönhetően biztosított az ország kenyere, az őszi árpa aratása befejeződött, a búzának pedig több mint a felét betárolták - közölte az Agrárminisztérium (AM) vasárnap az MTI-vel.
2025. 07. 13. 18:00
Megosztás:

Újabb nagybevásárlás? – Céges kincstárak állítólag 554 millió dollárnyi Bitcoint vettek

A kriptovilág újabb izgalmas pletykától hangos: állítólag közel félmilliárd dollárnyi Bitcoint vásároltak vállalati kincstárak – mindezt hivatalos bejelentés nélkül. Vajon újabb lendületet vesz a BTC céges adaptációja, vagy csak spekulációról van szó?
2025. 07. 13. 16:00
Megosztás:

Budaörsön üzembe helyezték a világ egyik legokosabb autópályaszakaszát

Világviszonylatban is kiemelkedő fejlesztés zárult le az M1-M7 autópálya közös szakaszán: a napokban helyezték üzembe azt a digitális rendszert, amely a forgalom valós idejű érzékelése és modellezése révén a jövő közúti közlekedésének alapvető építőeleme lesz. A most felépült infrastruktúra nem csupán az okos vezetéstámogatás mintaprojektje, hanem az önvezetési funkciókkal kapcsolatos autóipari fejlesztések ideális tesztkörnyezete is egyben.
2025. 07. 13. 15:00
Megosztás:

Több mint 300 év alatt újulna meg a teljes magyar lakásállomány

Ha a jövőben is annyi új építésű lakóingatlant adnának át, mint tavaly, akkor Magyarországon 347 év alatt tudna lecserélődni a teljes lakóingatlan-állomány – derül ki a zenga.hu elemzéséből. Bár a nemrég bejelentett Otthon Start program a lakáspiac keresleti oldalát támogatja, a lakásépítések számán keresztül érdemes a kínálati oldalt is megvizsgálni, így a mostani elemzés annak járt utána, hogy az egyes vármegyékben hány év alatt újulhatna meg a lakásállomány a jelenlegi építkezési volumen mellett.
2025. 07. 13. 14:00
Megosztás:

Július 20-ig kell adatot szolgáltatniuk az EPR alá tartozó gyártóknak

Közeledik az adatszolgáltatási határidő a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer (EPR) alá tartozó gyártók, illetve első belföldi forgalomba hozók számára: az előző negyedévre vonatkozó mennyiségi adatszolgáltatási kötelezettségüket július 20-ig kell teljesíteniük az Országos Környezetvédelmi Információs Rendszeren (OKIRkapu) keresztül - hívta fel a figyelmet a MOHU az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2025. 07. 13. 13:00
Megosztás:

Több lányt tudományos pályára: ezért nem lesznek informatikusok a lányokból, még akkor sem, ha érdekelné őket

Június közepén háromnapos táborral zárult le a Smartiz oktatási program hetedik évada, melynek során egy osztálynyi diáklány kapott támogatást ahhoz, hogy egy támogató közegben kipróbálja magát a programozásban, elmélyítse matematikai tudását. A Morgan Stanley és a Nők a Tudományban Egyesület (NATE) programjában immár összesen több mint 150 lány vett részt hét év alatt. Azt minden résztvevő megerősítette, hogy fejlődött a logikus gondolkodása és nőtt az önbizalma és sokan közülük a STEM-területeken (természettudomány, informatika, mérnöki tudományok és matematika) folytatták tanulmányaikat. A programra legközelebb szeptemberben lehet jelentkezni.
2025. 07. 13. 12:00
Megosztás:

Ethereum időversenyben: jön a natív zkEVM, ami újraszabja a blokkláncok jövőjét

Az Ethereum nem hagyja magát leírni. Míg a riválisok, mint a Solana vagy a különféle Layer 2 megoldások agresszívan skáláznak, Vitalik Buterin vezetésével a világ egyik legfontosabb blokklánca forradalmi újítással készül visszavenni a piacvezető szerepet: jön a natív zkEVM a layer 1-en. Nem csupán optimalizálásról van szó – hanem egy technológiai túlélési stratégiáról, ami radikálisan átalakíthatja az Ethereum működését és jövőjét.
2025. 07. 13. 10:00
Megosztás:

Elindult az Ethereum-ETF lavina: 900 millió dolláros kereslet robbanthatja be az árfolyamot

Úgy tűnik, az Ethereum újra reflektorfénybe került – de ezúttal nem a DeFi vagy az NFT-k miatt, hanem az intézményi tőke agresszív beáramlása miatt. Az Ethereumhoz kötött tőzsdén kereskedett alapok (ETF-ek) már több mint 908 millió dollár értékű ETH-t halmoztak fel, ami egyértelmű jele annak, hogy a nagyhalak készülnek valamire. És ha az eddigi kriptotörténelem bármit is megtanított nekünk, akkor az az, hogy amikor az ETF-ek jönnek, az árfolyam hamarosan követi őket.
2025. 07. 13. 09:00
Megosztás:

Trump új kereskedelmi megállapodása Vietnámmal a kriptovaluta piacokra is hatással lesz

Donald Trump és Pham Minh Chinh vietnámi miniszterelnök július eleji kereskedelmi bejelentése új lendületet adott a globális piacoknak – és ezzel együtt új spekulációk egész sorát indította el.
2025. 07. 13. 08:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A televízióban közvetített számsorsoláson az alábbi nyerőszámokat húzták ki szombaton az ötös lottón:
2025. 07. 13. 07:00
Megosztás:

Már 126 napja nincs telitalálat Magyarország legismertebb lottójátékán - mennyi a nyeremény?

Immáron 18 hete halmozódik az Ötöslottó főnyereménye, így ezen a héten már 3,7 milliárd forint - minden idők 9. legnagyobb nyereménye - várja a játékosokat szombaton. A vasárnap is tartogat izgalmakat, a Hatoslottón - 42 nap halmozódás után - 707 millió forinttal lehet gazdagabb az a szerencsés, aki egymaga ikszelte be helyesen a 6 találatot.
2025. 07. 13. 06:00
Megosztás:

Csaknem 100 milliárd forintból fejlődhet tovább az élelmiszeripar

Megszülettek az első támogatói döntések a komplex élelmiszeripari fejlesztések kapcsán, 49 beruházás több mint 95 milliárd forint támogatásban részesül - jelentette be közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter szombaton.
2025. 07. 13. 05:00
Megosztás:

Szijjártó Péter: az amerikai vámemelés is a brüsszeli vezetés alkalmatlanságát bizonyítja

Az Európai Unióval szemben frissen bejelentett amerikai vámemelések is a brüsszeli vezetés alkalmatlanságát bizonyítják, ezért itt lenne az ideje egy patrióta fordulatnak - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Facebookon.
2025. 07. 13. 04:00
Megosztás:

Idősebb korosztályok nyomulnak a hitelpiacon – ők vállalják a nagyobb kockázatot

Bár a 10 százalékos önerő lehetősége miatt sokan a fiataloktól várták a bátrabb hitelfelvételt, a valóság ennek épp az ellenkezője: sokkal inkább az 50 év feletti korosztály veszi fel az ingatlan értékének mind nagyobb részét hitelként – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
2025. 07. 13. 03:00
Megosztás:

Megbüntetnek! Így változik a kerítés építés szabálya!

A kerítés műszaki építménynek számít, de általában nem engedélyköteles, tehát nem szükséges hozzá építési engedély ám ez nem jelenti azt, hogy bármit szabad építeni.
2025. 07. 13. 02:00
Megosztás: