Már nem tudnak mit kitalálni?! Hogyan vegyük ki a cigit a kézből?

A cigaretták csomagolására vonatkozó szabályok szigorítását, egységesítését tervezi az Európai Bizottság (EB), hogy csökkenjen a különbség az egyes márkák és cigarettafajták kiszerelése között.

A formálódó javaslat szerint egységesíthetik például a cigarettás dobozok méretét és formáját, aminek következtében eltűnhetnek a keskeny, vagy lekerekített sarkú dobozok. A tervek szerint olyan megoldásokat sem alkalmazhatnak a gyártók, amelyekkel a doboz felnyitása révén el lehet takarni az egészségkárosító hatásra felhívó figyelmeztetést - írta hétfőn a Die Welt. A laphoz eljutott tervezet alapján a dobozoknak legkevesebb 20 szál cigarettát kell tartalmazniuk. Egységesítenék a cigaretta méretét és színét is, a javaslat szerint a szálaknak márkától és fajtától függetlenül egyforma méretűnek és fehér színűnek kell lenniük, vagyis eltűnhetnek például az úgynevezett slim cigaretták és a parafa dugó mintájú szűrők.

 

A német lap szerint a bizottság a dohánytermékek szabályozásáról szóló irányelv felülvizsgálata keretében készít javaslatot a csomagolási előírások szigorításáról. A munkát John Dalli, az EB egészségügyi és fogyasztóvédelmi felelőse irányítja, a javaslatot pedig jelenleg jogászok vizsgálják, abból a szempontból, hogy nem korlátozza-e túlságosan a dohányipari cégek vállalkozási szabadságát. A bizottság szerint a doboz felületének 75 százalékát az egészségkárosító hatásra figyelmezető felirattal kellene kitölteni, szemben a jelenlegi 30 százalékkal. Az ugyancsak kötelezően előírt méretű zárjegyet is beleszámítva a gyártó így már csak a doboz felületének nagyjából 10 százalékát töltheti ki saját belátása szerint, de számos megkötés léphet életbe itt is.

 

Egyebek mellett tilthatják a dohány természetes eredetére, vagy a bio-, öko- és egyéb alternatív termelési módokra utaló kifejezéseket - írta a Die Welt. A terv szerint mindez csak az első lépés, amelyet az irányelv öt év múlva következő újabb felülvizsgálata során követhet a második. Akkor teljes mértékben egységes, márkajelzés és minden egyéb megkülönböztető jegyet nélkülöző csomagolást írhatnak elő a gyártóknak az uniós polgárok egészségének védelme céljából.


A 35 éves autópálya-koncesszió felülvizsgálata követi a dohány- és kaszinókoncessziókét

A 35 éves autópálya-koncesszió felülvizsgálata követi majd a dohány- és kaszinókoncessziókét - derült ki magyar Péter szombati Facebook-bejegyzéséből.
2026. 09. 05. 21:00
Megosztás:

Több ezren tüntettek Zágrábban az illegális hulladéklerakás miatt

Több tízezren vonultak utcára szombaton Zágrábban a Horvátországban illegálisan lerakott több tízezer tonna, részben veszélyes hulladék miatt, az érintett területek azonnali kármentesítését és a felelősök megállapítását követelve.
2026. 09. 05. 20:00
Megosztás:

Fákat döntött ki, ágakat szakított le az erős szél több vármegyében

Szombat délutánig az erős szél miatt több vármegyében autókra, épületekre és vezetékekre dőlt fák, illetve leszakadt faágak eltávolításához kérték a tűzoltók segítségét - közölte a katasztrófavédelem a honlapján.
2026. 09. 05. 19:00
Megosztás:

Elindul az 5+5 támogatási konstrukció a Ganz Ábrahám programban

Elindul az 5+5 támogatási konstrukció a Ganz Ábrahám gazdaságfejlesztési programban, amelyben közel nyolcszáz magyar vállalkozás juthat egyenként 10 millió forint fejlesztési forráshoz – közölte a gazdasági és energetikai miniszter Facebook-oldalán szombaton.
2026. 09. 05. 18:00
Megosztás:

Október elejéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között

Idén a megszokottnál tovább, október elejéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója szombaton Facebook-oldalán.
2026. 09. 05. 17:10
Megosztás:

PDSZ: A pedagógusok nem politikai kampánykellékek

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) nem engedi, hogy Rétvári Bence vagy bármely más politikus kisajátítsa a pedagógusok képviseletét – írta Nagy Erzsébet, a PDSZ elnöke a KDNP parlamenti frakcióvezetőjének címzett válaszlevelében, amelyet szombaton az MTI-hez is eljuttatott.
2026. 09. 05. 16:00
Megosztás:

Miért ennyire fontosak az amerikai állampapírhozamok a stabilcoin-kibocsátóknak?

A stabilcoinok első pillantásra egyszerű digitális dollároknak tűnnek: egy USDT vagy USDC célja, hogy nagyjából egy amerikai dollárt érjen. A háttérben azonban egy rendkívül jövedelmező üzleti modell működik, amely szorosan összekapcsolja a kriptopiacot az amerikai állampapírpiaccal és a Federal Reserve kamatpolitikájával. Minél magasabbak a rövid lejáratú amerikai állampapírok hozamai, annál több kamatbevételt termelhetnek a stabilcoin-kibocsátók tartalékai.
2026. 09. 05. 15:00
Megosztás:

A szerb elnök kormányfőként folytatná pályafutását

Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök legkésőbb szeptember 10-én kiírja az előrehozott választásokat, és jelezte: amennyiben megkapja a kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS) támogatását, miniszterelnök-jelöltként indul, és minden eddiginél kisebb kormányt alakít.
2026. 09. 05. 14:00
Megosztás:

21 bank közös stabilcoinja jöhet: valódi kihívó lehet az USDT és az USDC számára?

Huszonegy globális pénzügyi intézmény közös dolláralapú stabilcoin bevezetésére készül, amely a tervek szerint 2027 első felében indulhat el. A projekt mögött olyan nagybankok állnak, mint a Bank of America, a Citi, a Goldman Sachs, a Deutsche Bank és az UBS, ezért az új token már a rajtnál jelentős intézményi kapcsolatrendszerrel rendelkezhet. A valódi kérdés azonban nem az, hány bank támogatja, hanem az, hogy képes lesz-e olyan likviditást, elérhetőséget és használhatóságot biztosítani, mint az USDT és az USDC.
2026. 09. 05. 13:00
Megosztás:

Kormányszóvivő: létrehozzák az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságot

Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságot hoz létre a kormány a természeti erőforrások védelmének megerősítse érdekében - közölte Köböl Anita kormányszóvivő pénteken.
2026. 09. 05. 12:00
Megosztás:

Dash 44%-os robbanással az élen: mi most a 10 legprofitábilisabb kritovaluta befektetés?

Szombat reggel különös látvány fogadta a kriptopiacot figyelő befektetőket. A napi nyerteslista élén nem valamelyik frissen felkapott AI-token állt, hanem a 2014 óta létező Dash, méghozzá 44,05 százalékos emelkedéssel. Mögötte a NEAR Protocol 15,65 százalékot ugrott, miközben a Pons, a Lighter, a MemeCore és a Zcash is komoly pluszban forgott.
2026. 09. 05. 11:00
Megosztás:

Bankszámla nélkül is egyre több ügyfél előtt nyílik meg a mobilbank

A cél, hogy az ügyfelek minél kevesebb lépéssel intézhessék pénzügyeiket.
2026. 09. 05. 10:00
Megosztás:

Merénylet a balatoni lángossütők ellen?

A magyar szállodaipar prominensei és a balatoni büfék pultosai egész nyáron azon keseregtek, hogy túl erős a forint. Nekik idén az volt az egyik legnagyobb problémájuk, hogy nekünk turistáknak kevesebbet kellett költenünk, ha külföldre mentünk nyaralni, nem hozzájuk!
2026. 09. 05. 09:00
Megosztás:

A kormány december végéig meghosszabbítja a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet

A kormány úgy döntött, hogy december 31-ig meghosszabbítja a szeptember 7-én lejáró, tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet Magyarországon - erről Magyar Péter miniszterelnök péntek este számolt be a Facebook-oldalán.
2026. 09. 05. 08:05
Megosztás:

Romániában így csökkent a kiskereskedelmi forgalom

Romániában éves összevetésben 6,2 százalékkal csökkent júliusban a kiskereskedelmi forgalom a nyers adatok szerint - közölte pénteken a bukaresti statisztikai intézet (INS).
2026. 09. 05. 07:00
Megosztás:

Újabb segítséget kapnak a nehéz helyzetben lévő sertéstartók

A sertéságazatot az elmúlt időszakban egyszerre több, egymást erősítő kihívás sújtotta, ezért a kormány előleget biztosít a vágósertéshez és a tenyészkocához kapcsolódó állatjóléti támogatásokra - közölte az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium (AÉM) az MTI-vel.
2026. 09. 05. 06:00
Megosztás:

Az átvilágítás nyomán tanulmány készült a gyermekvédelem helyzetéről

Gyermekvédelmi diagnózis címmel tanulmány készült a gyermekvédelem helyzetéről az intézményrendszer hónapok óta tartó átvilágítása, az intézménylátogatások, dokumentumok elemzése és anonim dolgozói elbeszélgetések nyomán - jelentette be a szociális és családügyi miniszter a Facebookra pénteken feltöltött videónyilatkozatában.
2026. 09. 05. 05:00
Megosztás:

Bitcoin: elbukott a 80 ezer dolláros kitörés a vártnál erősebb amerikai munkaerőpiaci adatok után

A Bitcoin pénteken már 82 ezer dollár fölé is emelkedett, és mindössze mintegy 700 dollárra került a február óta áttörhetetlennek bizonyuló 83 ezer dolláros ellenállástól. A vártnál jóval erősebb amerikai munkaerőpiaci jelentés azonban gyors fordulatot hozott: a BTC ismét 80 ezer dollár alá esett.
2026. 09. 05. 04:00
Megosztás:

Épület, energia és digitalizáció a vállalati versenyképesség szolgálatában – BÉT50 Klub a Graphisoft Parkban

A vállalati versenyképesség ma már nem pusztán a termékekről, a piacokról vagy a pénzügyi teljesítményről szól: egyre nagyobb szerepet kap a vállalati működés hatékonysága, fenntarthatósága és technológiai fejlettsége is. A Budapesti Értéktőzsde Graphisoft Parkban megrendezett idei BÉT50 Klubjának résztvevői arra keresték a választ, hogyan járulhat hozzá a vállalatok ingatlan- és működési környezete, energiafelhasználása és digitalizációja a költséghatékonyabb és hosszú távon versenyképesebb működéshez.
2026. 09. 05. 03:00
Megosztás:

Nyugdíj törvény módosítások! Íme a fontosabb változások

Az elmúlt években többször is módosították a magyar nyugdíjrendszer alapját jelentő, 1997. évi LXXXI. törvényt. A változások egy része közvetlenül növelte a nyugdíjasoknak járó éves kifizetéseket, más rendelkezések az özvegyi nyugdíj feltételeit, az ügyintézési határidőket vagy a folyósítás szabályait alakították át.
2026. 09. 05. 02:00
Megosztás: