Már több mint 200 milliárd forintnyi nyugdíj-megtakarítást kezel az OTP
Az OTP Nyugdíjpénztár a piacon elsőként átlépte a 200 milliárd forintos álomhatárt, vagyis a pénztár által kezelt vagyon összege meghaladta ezt az összeget. A piac egészét nézve ez azt jelenti, hogy továbbra is az OTP kezeli a hazai nyugdíjpénztári vagyon ötödét.
„Az elmúlt 22 évben rengeteg kihívással kellett szembesülnünk a nyugdíjpénztári piacon. Mindezek ellenére sikerült folyamatosan növelnünk piaci részesedésünket mind a kezelt vagyon, mind pedig a taglétszám tekintetében. A 200 milliárd forintos határ elérése fontos mérföldkő a pénztárunk számára. Meggyőződésünk, hogy ezt az eredményt nem érhettük volna el pénztártagjaink bizalma nélkül. Ezt a hitet mi azzal viszonoztuk, hogy vigyáztunk a boldog nyugdíjas évekre félretett megtakarításaikra. Sőt a legjobb tudásunk szerint gyarapítottuk azt. A számok azt mutatják, hogy sikeresek voltunk. Ugyanis 2008 óta az egy főre eső vagyon több mint 15 százalékkal emelkedett. Emellett az, hogy az utóbbi két évben nőtt az új belépők száma, azt mutatja, hogy az emberek törekszenek arra, hogy hosszú távú megtakarítási formák használjanak, és nem a nyugdíjcsodában bíznak.” - értékelte az eredményt Nagy Csaba, az OTP Önkéntes Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója.
A pénztártagok nyugdíjcélú megtakarításait ráadásul tovább növelte az évi 20 százalékos adó-visszatérítés is. A piacvezető OTP Nyugdíjpénztár tagjai összesen 1,1 milliárd forintnyi összeget igényelhettek vissza a 2014-es befizetéseik után.
Taglétszám tekintetében az utóbbi éveket a megnyugvás, a lassú emelkedés és stabilizálódás jellemezte. A tavalyi év során több mint 9700 fő csatlakozott a legnagyobb hazai Pénztárhoz, többségükben 45 év alattiak, akik jellemzően a kiegyensúlyozott portfoliót választották.
Az OTP Nyugdíjpénztár fő célkitűzése, hogy tagsága számára a legmagasabb színvonalú szolgáltatásokat nyújtsa. A Pénztár vezetése ezért egy újabb választható portfolió kialakításról döntött, tovább bővítve ezzel a pénztártagok – korosztályuknak megfelelő kockázatvállalási hajlandóságuk alapján történő – befektetési lehetőségeit.
Az új portfolióról a pénztár vagyonát kezelő OTP Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója, Köves Benedek adott tájékoztatást. „A jegybanki alapkamat 1% alá vágása, illetve az alacsony szintre csökkent kötvénypiaci hozamszintek miatt a pénztár alacsony kockázatú portfolióinak várható hozama is csökkent. Erre reagálva döntött a pénztár az Óvatos portfolió elindításáról, amelyet a választható portfoliós rendszerben a csak pénzpiaci eszközöket és állampapírokat tartó Klasszikus portfolió és a 32%-ban részvényeket is tartó Kiegyensúlyozott portfolió közé pozícionáltuk. Az új Óvatos portfolió 15%-os célsúllyal tart majd részvényeket, így várható hozama a nyugdíjpénztáraknál megszokott hosszabb mérési időtávokon magasabb, mint a Klasszikus portfolió várható hozama, mérsékelt kockázatvállalás mellett.
Az Óvatos portfolió 85%-ban pénzpiaci eszközökbe, hazai és külföldi kötvényekbe fektet majd, a 15% részvénysúly pedig megoszlik a fejlett és feltörekvő piacok között, illetve vállalunk hazai és közép-kelet európai részvénykitettséget is. Kötvényeinek lejárati szerkezete is eltér a Klasszikus portfoliótól, hosszabb futamidejű kötvényeket vásárolhatunk majd, amely tovább növeli a várható hozamot. „
Kapcsolódó kalkulátoraink:
Mikor leszek nyugdíjas?